Hiába a világgazdasági fellendülés a munkanélküliség továbbra is emelkedő fázisban

Az élénkülő világgazdaság ellenére, a recesszió során munkanélkülivé vált milliók továbbra sem várhatnak változást egyhamar, miután a munkanélküliség továbbra is emelkedik a világ legnagyobb gazdaságú országaiban.

Munkanélküliségi adat, mint a gazdasági javulás mérőszáma, általában mindig lemarad a többi makrogazdasági mutatóhoz képest, miután a vállalatok nem kapkodnak a munkaerő bővítésében a gazdasági helyreállási szakasz elején.

 

Az Európai Unio ezen a héten közzétett előrejelzése szerint az eurózónán belül a munkanélküliség 10,7 százalékra emelkedhet jövőre az idei évi 9,5 százalékról. Az OPEC tagországaiban a munkanélküliségi ráta 3,5-18,3 százalék körül alakult a szeptemberi adatok alapján, melynél Hollandiában mérték a legalacsonyabbat, míg Spanyolországban a legmagasabbat. Az eurózónán belül a munkanélküliségi ráta 10 éves csúcsára, 9,7 százalékra emelkedett szeptemberben.

 

A fejlődő világban a munkanélküliség ugyan már néhol stabilizálódni kezdett, mint például Brazíliában, igaz Mexikóban az augusztusi 13 éves csúcs után a ráta szeptemberben tovább emelkedett és elérte a 6,4 százalékot.

 

Az USA-ban a várakozások szerint a munkanélküliségi ráta 9,9 százalékra emelkedhet az októberi adatok alapján. A munkanélküliségi mutató már szeptemberben is 26 éves csúcson volt a maga 9,8 százalékával.

 

A munkanélküliség helyzete néhány vezető országban:

 

Németország:

A német munkanélküliség októberben már második hónapja csökkent, azonban a pénzügyi krízis hatásai mindezt tompítja. A kiigazítatlan munkanélküliségi ráta 7,7 százalékra csökkent az előző havi 8 százalékról, valamint az azelőtti 8,3 százalékról.


Franciaország:

A munkanélküliségi ráta emelkedését némiképp tompítja a kormányzat stimulus intézkedései, ennek ellenére a munkanélküliségi ráta szeptemberben 9,8 százalékra emelkedett az egy évvel korábbi 7,8 százalékról. Az OECD várakozásai szerint a ráta az év végére eléri a 10 százalékot.

 

Anglia:

A brit nemzeti statisztikai hivatal adatai alapján a munkanélküliségi ráta az augusztussal záródó három hónapban 7,9 százalék volt, mely ugyan nem jelent változást az azt megelőző három hónaphoz képest, holott a munkán kívül rekedtek száma 88.000 fővel nőtt.

 

Japán:

Az országban a munkanélküliségi ráta szeptemberben már második hónapja csökkent, miután a vállalatok egyre optimistábban a gazdaságélénkítések által táplált globális gazdasági fellendülés tekintetében. A munkanélküliségi ráta szeptemberben 5,3 százalékra mérséklődött az augusztusi 5,5, és a júliusi 5,7 százalékról.

 

Kína:

A hivatalos városi munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt a szeptemberrel záródó három hónapban, mely nem jelentett változást az előző negyedévben mérthez képest. Azonban az aktuális szint több mint a kétszerese lehet, ugyanis a kormányzati rendszer nem veszi figyelemebe a bevándorló munkások között fellépő munkanélküliséget. Szeptember 30-val a regisztrált munkanélküliek száma 9,15 millió fő volt, a 210 milliós városi lakosság körében. A nem hivatalos adatok alapján emellett közel 30 millió bevándorló munkás lehet még állástalan.

 

Brazília:

A kormányzat szerint a munkanélküliségi ráta 8,1 százalék volt augusztusban, mely virtuálisan nem jelent változást az előző hónaphoz képest

Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az előző év azonos hónapi értékeket

2026. márciusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Egy hónap alatt átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak - jelentette szerdána a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 04. 09. 04:00
Megosztás:

Miért támogatják világszerte a kormányok a Z generációt az MI korszakában?

Sokszor hangzik el, hogy a Z generáció nem alkalmas, hogy megfeleljen a mai munkakörnyezet elvárásainak: nem elég ambiciózus, nem elég elkötelezett, és nem hajlandó kellő időt fordítani a munkára. Ez a viszonylag leegyszerűsített állítás azonban téves következtetésen alapul, hiszen a valóság ennél jóval árnyaltabb. A Z generáció alapvetően szorgalmas, vállalkozó szellemű, és a globális munkaerőpiac, valamint a gazdaság jövőjének egyik meghatározó pillére. Nem a motivációjuk hiányzik. A mai fiataloknak az elmúlt évtizedek egyik legnehezebb munkaerőpiacán kell helytállniuk.
2026. 04. 09. 03:30
Megosztás:

Donald Trump 50 százalékos büntetővámot jelentett be

Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra szerdán, miközben vám- és szankciókönnyítést ígért Irán számára.
2026. 04. 09. 03:00
Megosztás:

Mikrózott étel: káros vagy sem? Itt a tudományos válasz

A mikrohullámú sütőről évtizedek óta keringenek rémisztő állítások. Sokan ma is úgy gondolják, hogy a mikró „szétroncsolja” az ételt, elpusztít minden értékes tápanyagot, sőt egyesek odáig mennek, hogy szerintük a rendszeresen mikrózott étel hosszú távon az egészségre is veszélyes lehet. A valóság azonban jóval árnyaltabb – és tudományos szemmel nézve sokkal kevésbé drámai, mint ahogy az internetes legendák sugallják.
2026. 04. 09. 03:00
Megosztás:

Saját tollal menjünk szavazni? Ezért terjed futótűzként a figyelmeztetés a magyar választások előtt

A magyar választások közeledtével újra és újra felbukkan ugyanaz a tanács a közösségi médiában: „vigyél magaddal saját tollat, és azzal ikszelj!” Sokak fejében ilyenkor azonnal beindul a gyanú: vajon tényleg meg lehet „piszkálni” a szavazólapokat, ha a szavazóhelyiségben lévő tollat használjuk? A rövid válasz: nem ez a legvalószínűbb veszély, de van rá magyarázat, miért ragaszkodnak mégis ennyien a saját tollhoz.
2026. 04. 09. 02:00
Megosztás:

Alapvető gyógyszerek akár 75 %-kal is drágulhatnak

Az Európai Unió új szennyvíztisztítási szabályozása alapján a gyógyszer- és kozmetikai cégeknek kellene állniuk a tisztítási költségek jelentős hányadát. Ennek következményeként egyes termékek ára jelentősen, akár 75 százalékkal is emelkedhet, miközben a szabályozott árú piacokon gyógyszerhiány is kialakulhat. Nézzük a részleteket!
2026. 04. 09. 01:00
Megosztás:

Horvát miniszterelnök: a lebegő áfakulcs csak végső eszköz lehet az energiaárak fékezésére

A horvát kormány csak végső eszközként vezetné be az energiahordozókra alkalmazott úgynevezett lebegő áfakulcsot az energiaárak jelentős emelkedése esetén - mondta Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök kedden újságíróknak a parlamentben.
2026. 04. 09. 00:30
Megosztás:

Ukrán elnök: Ukrajna kész arányosan válaszolni, ha az oroszok beszüntetik a támadásaikat

Ukrajna kész arányosan válaszolni, ha az oroszok beszüntetik a támadásaikat, mivel a tűzszünet megteremtheti a megfelelő feltételeket a megállapodásokhoz - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a Telegramon.
2026. 04. 08. 23:30
Megosztás:

Uniós szóvivő: az iráni konfliktusból eredő energiaválság nem lesz rövid távú

Nem szabad abba az illúzióba ringatni magunkat, hogy a jelenlegi, magas energiaárakat okozó válság rövid távú lesz - jelentette ki Anna-Kaisa Itkonen, az Európai Bizottság illetékes szóvivője szerdán Brüsszelben.
2026. 04. 08. 23:00
Megosztás:

Külföldi kiskereskedelmi ingatlanokkal bővíti portfólióját a Shopper Park

A Shopper Park Plus (SPP) lengyelországi és csehországi kiskereskedelmi ingatlanokkal bővíti portfólióját, az akvizíciós tervben négy, összesen körülbelül 132 millió euró összértékű projekt szerepel - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 04. 08. 22:30
Megosztás:

Bitcoin 70 ezer dollár fölé kapaszkodott, de a piac még nem meri elhinni a kitörést

A Bitcoin ismét áttörte a lélektani 70 000 dolláros szintet, azonban a látványos emelkedés ellenére a piaci szereplők továbbra sem dőlnek hátra. Bár a geopolitikai enyhülés reményt adott a kockázatos eszközöknek, a befektetői hangulat továbbra is törékeny, és sokan úgy érzik: a mostani rali mögött még nincs meg az a magabiztos intézményi támogatás, amely tartóssá tehetné az emelkedést.
2026. 04. 08. 22:00
Megosztás:

A tűzszünet ellenére a szállítási bizonytalanság még az online rendeléseket is drágíthatja

Az Egyesült Államok és Irán között létrejött, két hétre szóló, feltételes tűzszünet nyomán megindult a forgalom helyreállása a Hormuzi-szoroson, amely az elmúlt napokban a közel-keleti konfliktus miatt jelentősen visszaesett. A fejlemények rövid távon enyhítették a globális piacokra nehezedő nyomást.
2026. 04. 08. 21:30
Megosztás:

Az Elektrorider forgalmazza az indiai Ultraviolette elektromos motorjait a közép-európai régióban

Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a high-tech indiai motormárka hivatalos importőrévé és forgalmazójává Magyarországon, Horvátországban, Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában és Csehországban - közölte az elektromos motorokra specializálódott társaság, az Elektrorider az MTI-vel.
2026. 04. 08. 21:00
Megosztás:

Az Elektrorider forgalmazza az indiai Ultraviolette elektromos motorjait a közép-európai régióban

Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a high-tech indiai motormárka hivatalos importőrévé és forgalmazójává Magyarországon, Horvátországban, Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában és Csehországban - közölte az elektromos motorokra specializálódott társaság, az Elektrorider az MTI-vel.
2026. 04. 08. 21:00
Megosztás:

A TRON 150+ blokklánccal kapcsolódik össze, miközben fundamentumai rekord erősek

A TRON ökoszisztéma látványos fejlődési szakaszba lépett 2026 elején: az interoperabilitás bővülése, az intézményi elfogadottság erősödése és a stabilcoin dominancia együttesen új narratívát épít a hálózat köré. A legfrissebb fejlemények alapján a TRON nemcsak megőrizte piaci pozícióját, hanem komoly eséllyel válhat az interchain stabilcoin infrastruktúra egyik központjává.
2026. 04. 08. 20:30
Megosztás:

Golf és csapatépítés – profi programok cégeknek vidéken

A céges csapatépítés akkor igazán hatékony, ha élményt ad és közben fejleszti az együttműködést. A golfpályán szervezett outdoor programok természetközeli környezetben, játékosan és inspiráló módon hozzák közelebb egymáshoz a munkatársakat.
2026. 04. 08. 20:00
Megosztás:

ORFK: fejlesztik a magyar-szerb határ elektronikus védelmét

Fejleszti a magyar-szerb határszakasz elektronikus védelmét az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az Európai Unió támogatásával; az új rendszer az illegális bevándorlás visszaszorításához is hozzájárul - írta az ORFK a police.hu oldalon szerdán.
2026. 04. 08. 19:30
Megosztás:

Bekérették a japán nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Tiltakozását fejezte ki az orosz külügyminisztérium Japán moszkvai nagykövetének szerdán amiatt, hogy a szigetország egy vállalata befektetési megállapodást kötött harci drónok egy ukrán fejlesztőjével.
2026. 04. 08. 19:00
Megosztás:

Európai és kanadai vezetők: a háború befejezése csak diplomáciai úton érhető el

A cél most az, hogy napokon belül tárgyalások kezdődjenek a háború gyors és tartós befejezéséről, ami csak diplomáciai úton érhető el - jelentette ki több uniós tagállam, valamint Kanada vezetője, továbbá az Európa Bizottság és az Európai Tanács elnöke közös nyilatkozatban szerdán, miután az Egyesült Államok és Irán a Hormuzi-szoros újranyitását is tartalmazó kéthetes tűzszünetben állapodott meg.
2026. 04. 08. 18:30
Megosztás:

NGM: magasabb fokozatra kapcsolt a fogyasztás, februárban 3,8 százalékkal bővült a kiskereskedelemi forgalom

A kormány az elhúzódó háború és a kedvezőtlen külső gazdasági környezet ellenére sem enged a brüsszeli és ukrán nyomásgyakorlásnak, továbbra is azon dolgozik, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni és döntésük szerint többet is tudjanak költeni - írta a legfrissebb kiskereskedelmi adatokhoz fűzött kommentárjában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2026. 04. 08. 17:30
Megosztás: