Hillary Clinton kampányát támogatja az amerikai hadiipar

Az amerikai hadiipar óriáscégei, amelyek adományaikkal hagyományosan a republikánusokat támogatják, az idén megtörték a hagyományt és többségükben a demokrata párti elnökjelölt, Hillary Clinton mögé álltak.

Hillary Clinton kampányát támogatja az amerikai hadiipar

 Hillary Clinton - a Szövetségi Választási Bizottság adatai szerint - eddig kétszer annyi adományt kapott a nagy hadiipari cégek és a Pentagon vezető munkatársaitól, mint Donald Trump. A pénzadományok többsége a két hadiipari óriás, a Lockheed Martin és a General Dynamics embereitől érkezett. Ez jelentős fordulat a 2012-es elnökválasztáshoz, sőt, a korábbi évtizedek gyakorlatához képest. 2012-ben ugyanis a hadiipar Mitt Romney republikánus elnökjelöltet támogatta, s az elmúlt évtizedekben is a mindenkori republikánus jelöltek mögött sorakozott fel. Amióta azonban a Republikánus Párt Donald Trumpot választotta elnökjelöltjéül, nemcsak a Lockheed Martin és a General Dynamics, hanem az ország huszonöt legnagyobb hadiipari cégének munkatársai is Clintont támogatják. A Demokrata Párt elnökjelöltjének eddig 93 ezer dollárt adományoztak, míg republikánus vetélytársának kampányára 46 ezer dollár érkezett tőlük.    

Néhány, úgynevezett nagy név is Clintonnak nyitotta meg a bukszáját: például Edward Kangas, a United Technologies igazgatótanácsának elnöke, John Casey, a General Dynamics haditengerészeti részlegének vezetője, vagy Vivek Lall, a General Atomics egyik vezetője, vagy Pam Wickham, a Raytheon alelnöke. A Raytheon kormányzati kapcsolatokért felelős vezetője viszont Donald Trump kampányának adott pénzadományt.
   
Közben szerdán Joel Benenson, a Clinton-kampány főstratégája a CNN hírtelevíziónak adott - és más televíziós műsorok által is idézett - hosszas televíziós interjúban cáfolta az AP hírügynökség összeállítását, miszerint a Clinton Alapítvány nagy adományozóinak szabad bejárásuk volt a külügyminisztériumba Hillary Clinton külügyminiszteri megbízatása idején. "Ez az asszony a világ több mint tizenhétezer vezető politikusával és megszámlálhatatlanul sok más kormányzati tisztségviselővel találkozott, és most 185 találkozóját veszik górcső alá és abból vonnak le következtetéseket" - fogalmazott Benenson az AP összeállítását elemezve. A hírügynökség szerint ugyanis százötvennégy olyan személyből, aki nem állt munkakapcsolatban a kormányzattal, de Clinton külügyminiszterként fogadta őket, vagy telefonon kapcsolatban állt velük, nyolcvanöten pénzadományokat juttattak a Clinton Alapítványnak. Hasonlóképen védelmébe vette Clintont és a családi alapítványt Robby Mook, a Clinton-kampány menedzsere, aki az MSNBC televíziónak nyilatkozott.

Hozzászólások

Kis elmozdulással nyitottak az amerikai tőzsdék

Kis elmozdulásokkal, vegyesen nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók csütörtökön.
2021. 05. 06. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra sem engedik Trumpot a Facebook közelébe

Továbbra is érvényben hagyják Donald Trump volt amerikai elnök Facebook fiókjának felfüggesztését - adta hírül szerdán az amerikai vállalat által felkért bizottság.
2021. 05. 06. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megugrott a foglalkoztatottság az USA-ban

Erőteljesen nőtt a foglalkoztatottság az Egyesült Államokban áprilisban, jelezve, hogy a gazdasági fellendülés tovább erősödött a második negyedév elején a masszív kormányzati támogatásnak és a koronavírus elleni gyors védőoltási kampánynak köszönhetően - derült ki az ADP munkaügyi adatfeldolgozó intézet szerdán közzétett adataiból.
2021. 05. 05. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős nyitás az amerikai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi vegyes zárás és a technológiai részvényeket érintő nyereséglefölözés után.
2021. 05. 05. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Biden a G7-csúcson találkozna Putyinnal

Joe Biden amerikai elnök azt reméli, hogy júniusban a hét vezető ipari hatalom (G7) csúcstalálkozóján találkozni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Ezt maga Biden mondta kedden délután a Fehér Házban.
2021. 05. 05. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult Trump saját közösségi oldala

Saját kommunikációs platformot indított kedden Donald Trump korábbi amerikai elnök, hogy közvetlenül tudjon kommunikálni követőivel - írja az amerikai sajtó.
2021. 05. 05. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Aláírta a cseh választási törvény módosítását Milos Zeman államfő

Aláírta a cseh választási törvény módosítását Milos Zeman államfő. A október 8-ra és 9-re kiírt képviselőházi választás már ennek alapján fog lezajlani - közölte Jirí Ovcácek elnöki szóvivő kedden Prágában.
2021. 05. 05. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Így kezdték a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indítottak kedden a főbb amerikai tőzsdeindexek.
2021. 05. 04. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Javította éves előrejelzését a Pfizer

Javította éves bevételi és nyereség-előrejelzését a Pfizer amerikai gyógyszergyártó, mivel a koronavírus-járvány miatt továbbra is hatalmas a kereslet a BioNTech német biotechnológiai vállalattal közösen fejlesztett vakcinája iránt.
2021. 05. 04. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Végre vége!!! Amerikában már több államban is feloldanak minden COVID korlátozást

Floridában megszüntették a Covid-19-hez köthető összes megszorítást, nincs szükség a szükségállapot további fenntartására, mondta a kormányzó. New Yorkban, New Jersey-ben és Connecticutban május közepére várható, hogy feloldják a korlátozásokat.
2021. 05. 04. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sohasem voltak ennyire bénák a tőzsdei elemzők Amerikában

A Factset számításai alapján múlt hét péntekig az S&P 500 index tagjainak már 60%-a publikálta első negyedéves számait.
2021. 05. 04. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 05. 03. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Javult az amerikai fogyasztók hangulata

A vártnál nagyobb mértékű havi növekedéssel egy éve a legmagasabbra emelkedett áprilisban a Michigan egyetem fogyasztói hangulatindexe.
2021. 05. 01. 06:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Oroszország megfenyegette Csehországot és Bulgáriát

A Kreml megfenyegette a Moszkvát fegyvergyárak és -raktárak felrobbantásával vádoló Csehországot és Bulgáriát, hogy nem fogja eltűrni, amit azok művelnek - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön a Rosszija 1 televízió Bolsaja Igra (Nagy Játszma) című műsorában.
2021. 04. 30. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Joe Biden ismertette a családtámogatási csomagját - elég brutális!

A márciusban bejelentett 2.300 milliárd dolláros infrastruktúra csomagot Biden egy 1.800 milliárdos családtámogatási csomaggal egészítené ki. A tervezet a következő 10 év során 1.000 milliárddal növelné a költségvetést, bizonyos adójóváírásokat pedig 800 milliárddal emelne meg.
2021. 04. 29. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék

Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók csütörtökön, Az ötszáz legnagyobb amerikai vállalat indexe, az S&P 500 és a Nasdaq-piac összetett mutatója egyaránt történelmi csúcson indította kereskedést, miután az Apple és a Facebook kiemelkedő eredményeket tartalmazó gyorsjelentése felfelé húzta a technológiai részvényeket.
2021. 04. 29. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem változtatott az irányadó dollárkamaton a Fed

Nem változtatott az irányadó dollárkamatsávon és havi eszközvásárlási programján az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer (Federal Reserve/Fed) monetáris döntéshozó testülete.
2021. 04. 29. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhítették a maszkviselés szabályait az USA-ban

Keddtől azok az emberek, akik a védettséghez szükséges összes koronavírus elleni oltást megkapták, maszk viselése nélkül is tartózkodhatnak kültéren, de legfeljebb kisebb csoportokban - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Rochelle Walensky, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) igazgatója.
2021. 04. 28. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elárverezik a világ legrégibb ismert whiskyjét

A világ legrégibb ismert whiskyjét, egy üveg The Old Ingledew-t árvereznek el júniusban az Egyesült Államokban.
2021. 04. 28. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ingatlan licitháborúk Amerikában - Szűkös kínálat, erős kereslet

Tizenötéves csúcsra gyorsult a lakásárak növekedési üteme februárban az Egyesült Államokban, mivel a szűkös kínálat és az erős kereslet licitháborúkat indított el.
2021. 04. 28. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások: