Hirtelen megugrott a hazai építőipar termelése júniusban

Az építőipari termelés volumene 2009 júniusában mind kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel kiigazítva 15,9 százalékkal emelkedett a 2008. júniusihoz képest. Az év első hat hónapjában a termelés 1,9 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. Szezonálisan kiigazítva a termelés júniusban 12,3 százalékkal magasabb volt, mint májusban. Az építőipar termelői árai 2009 II. negyedévében az előző év azonos időszakihoz mérten 3,7 százalékkal emelkedtek - olvasható a KSH jelentésében. (ProfitLine.hu)

Az építőipari termelés volumene 2009 májusában 10,1 százalékkal csökkent az előző év májusához viszonyítva mind a kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel kiigazítva, míg az előző havitól - szezonálisan korrigálva - 3,3 százalékkal maradt el.

 

Az év első öt hónapjában a termelés 6,9 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál. Tavaly júniusban az építőipari termelés volumene kiigazítatlan adatok alapján 8,1 százalékkal, munkanaptényezővel kiigazítva 9 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban, míg szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva 5,4 százalékkal haladta meg az előző havit.

 

Az építőipari termelés tendenciája júniusban megváltozott. A termelés nagyarányú bővülése mintegy fele-fele részben az előző évi nagyon alacsony bázis, illetve a nagy út-, vasút- és közműépítésekkel foglalkozó szervezetek termelésében megfigyelt kiugró növekedés következménye. Nagyobb volumenű munkákat végeztek az M6-os, az M43-as, valamint a budai főgyűjtőcsatorna és a 4-es metró építésén.

 

Júniusban mindkét építményfőcsoport termelése meghaladta az egy évvel korábbit. Az építőipari termelés 15,9 százalékos emelkedésén belül az épületeken végzett munkák volumene 2 százalékkal, az egyéb építményeken végzetteké 34,5 százalékkal magasabb volt, mint 2008 júniusában. Évkezdettől számítva az épületeken végzett munkák volumene 10,7 százalékkal mérséklődött, az egyéb építményeken végzetteké 10,8 százalékkal bővült a 2008. január-júniusihoz képest.

 

Szezonálisan kiigazítva az épületek építése 15,3 százalékkal, az egyéb építményeké 11,7 százalékkal nőtt májushoz viszonyítva. Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése - ami az épületépítési projektek szervezését és az épületek szerkezetkész építését tartalmazza - 16,2 százalékkal növekedett a 2008. júniusihoz mérten; az egyéb építmények építése ágazaté - ami ezen egyéb építmények (pl. utak, vezetékek) szerkezetkész építését foglalja magába - viszont jelentősen, 75,3 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban.

 

A növekedés az építőipar egészéhez hasonlóan az előző évi rendkívül alacsony bázis mellett néhány nagy értékű, állami és önkormányzati beruházással folyó munka eredménye. Az építőipari termelés mintegy felét adó speciális szaképítés ágazat - melynek zömét a szerelési és a szakipari munkák adják - termelésének mérséklődése tovább folytatódott: júniusban 7,3 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.

 

Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene az elmúlt hónapokhoz hasonlóan júniusban is meghaladta az egy évvel korábbit: 28,8 százalékkal volt magasabb, mint 2008 júniusában. A növekedés nagyobbrészt az egy évvel korábbi, mindkét építményfőcsoportnál megfigyelt jelentős visszaesés miatti alacsony bázis, valamint több, az elmúlt hónapokban állami, illetve önkormányzati megrendelésre kötött nagy értékű szerződés következménye.

 

Az idei emelkedésen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya 28,5 százalékkal, az egyéb építményeké 29 százalékkal nőtt - köszönhetően több, jelenleg is folyó út-, vasútfejlesztési, közműépítési munkákra aláírt szerződésnek. A 2009 júniusában kötött szerződések volumene 32 százalékkal kisebb volt az előző évinél. Ezen belül épületek építésére egynegyedével, egyéb építményekre csaknem 40 százalékkal kisebb volumenű szerződést kötöttek.

 

Az építőipar termelői árai 2009 második negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 3,7 százalékkal emelkedtek. Az átlagot meghaladó növekedést regisztráltak az épületek építése ágazatban (4,0 százalék), az egyéb építmények építése ágazatban pedig az átlagosnál kisebb mértékben (3,4 százalék) emelkedtek az árak. A legnagyobb súlyú speciális szaképítés ágazat árai 3,8 százalékkal haladták meg az előző évit. Az egyes építményalcsoportokban az áremelkedés 2,9 százalék és 5,9 százalék között szóródott. Az előző negyedévihez mérten az építőipar árai 0,5 százalékkal voltak magasabbak 2009 második negyedévében.


Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás: