Hivatalosan is Romney az amerikai republikánusok elnökjelöltje

Hivatalosan is az amerikai republikánusok elnökjelöltjévé vált Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó kedden, a párt tampai országos konvencióján. A tanácskozáson alelnökjelöltnek választották Paul Ryant, képviselőház költségvetési bizottságának elnökét.

Romney hivatalos elnökjelöltté válása nem hozott meglepetést, hiszen a politikus fölényes győzelmet aratott a párt előválasztási küzdelmében, és a konvencióra érkezett delegációk összetétele ezt tükrözte is. Akadt néhány tucatnyi támogatója a tőle erősen leszakadt Ron Paul texasi képviselőnek is, aki egyedül maradt talpon a riválisai közül. Az, hogy a Romney-t támogató küldöttek száma meghaladja a jelöltség elnyeréséhez szükséges 1144-et, a névsorolvasásban ábécé sorrendben haladva, a New Jersey-i küldöttség összetételének ismertetésekor vált egyértelművé.
    

A 65 éves Romney a november 6-án tartandó amerikai elnökválasztáson a hivatalban lévő elnökkel, Barack Obamával küzd majd meg a Fehér Házért. Az általa kiszemelt alelnökjelöltet, a 42 éves Paul Ryan wisconsini képviselőt közfelkiáltással választották meg.
    

"A mi elveink helyesek, az ő elveik kudarcra kárhoztatták Amerikát" - jelentette ki a tanácskozás keddi éjszakájának vezérszónoka, Chris Christie New Jersey-i kormányzó, aki sokak szerint egyszer még a Republikánus Párt elnökjelöltje lehet.
    

Christie az általa vezetett állam példáján keresztül bizonyította, hogy adócsökkentés révén is el lehet érni a költségvetés egyensúlyát, és hangsúlyozta, hogy Amerikának a deficit csökkentésére, kisebb kormányzatra és jobb oktatási rendszerre van szüksége. Határozott vezetést és a problémákkal kapcsolatban őszinteséget követelt, és hangsúlyozta, hogy Romney a megfelelő ember erre a feladatra, aki elvezeti az országot az "újabb amerikai évszázadba".
    

"A szeretetről akarok beszélni önöknek" - mondta Romney felesége, Ann, aki Christie előtt lépett a szónoki emelvényre, és az érzelmekre helyezte a hangsúlyt. Mesélt arról a gimnáziumi táncrendezvényről, ahol későbbi férjét megismerte és a közös életük rögös kezdeteiről. Hangsúlyozta egyebek mellett azt is, hogy férje privilégiumnak, nem pedig politikai beszédtémának tartja azt, ha segíthet másokon, és hangot adott annak a meggyőződésének, hogy elnökként senki sem dolgozhat keményebben Romney-nál azért, hogy Amerikát jobbá tegye.
    

Más prominens republikánus személyiségek mellett felszólalási lehetőséghez jutott Rick Santorum volt pennsylvaniai szenátor is, aki az előválasztási küzdelemben Romney legkeményebb ellenfelének bizonyult, 11 államban is le tudta győzni a jelenlegi elnökjelöltet. A két volt rivális között a jelek szerint mostanra sem csitultak az ellentétek, mert 14 perces beszédében Santorum mindössze három alkalommal említette meg Romney nevét, ehelyett a saját választási küzdelmének tapasztalatiról, a családi és hitbéli értékekről, valamint az Amerikát felépítő dolgos kezekről szónokolt.
    

A republikánus felszólalók nagy része a tanácskozáson leendő elnökjelöltjük szerethető, emberi oldalát próbálják meg kidomborítani. A konvenció részvevőinek azonban ügyelniük kell arra, hogy az ünnepléssel ne kerüljenek túlzott kontrasztba azzal a fenyegetéssel, amelyet az Isaac hurrikán jelent a régióra. Ann Romney ezért a beszéde kezdetén felhívta a jelenlévőket: imádkozzanak azért, hogy a hurrikánnak ne legyenek áldozatai és hogy anyagi veszteséget se okozzon a vihar.
    

A hivatalosan hétfőn megnyitott konvenció érdemi munkáját a párt éppen az Isaac miatt napolta el egy nappal. Mitt Romney csütörtök este mondja majd el a jelölést elfogadó beszédét.
    

Az amerikai televíziók figyelme továbbra is erősen megoszlik az Isaac hurrikán és a republikánus konvenció között, ami több elemző szerint nem nevezhető szerencsés fordulatnak. A Demokrata Párt a jövő héten az észak-karolinai Charlotte-ban tartja országos gyűlését.
    

A legfrissebb közvélemény-kutatások többsége azt mutatja, hogy tíz héttel a novemberi elnökválasztás előtt gyakorlatilag holtverseny alakult ki a két rivális, Obama és Romney között, és csak kevés felmérés jelez csekély előnyt az elnök oldalán. A választók többsége ugyanakkor úgy vélekedik, hogy a magánszektorban, befektetési vállalkozóként szerzett tapasztalatival Romney az alkalmasabb jelölt az amerikai gazdaság talpra állítására.
    

Az amerikai Republikánus Párt konvencióján részt vesz Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár, aki a tanácskozás alatt megbeszélést folytat republikánus kongresszusi képviselőkkel és a republikánus párt külpolitikai irányvonalát meghatározó tisztségviselőkkel. (MTI)


Kormányhivatali határozatok ellen indítottak pert az ALTEO leányvállalatai

Az ALTEO Circular Kft. és a Peregium Green Zrt. közigazgatási pert indított a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal hulladékgazdálkodási bírságai ellen, amelyeket használt akkumulátorok kezelése miatt róttak ki rájuk - közölte az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 09. 02. 21:30
Megosztás:

Az idei volt az eddigi legmelegebb nyár Luxemburgban

Az idei volt eddigi legmelegebb nyár Luxemburgban a hőmérsékleti adatok rögzítésének 1947-es kezdete óta, az átlaghőmérséklett 20,6 Celsius-fok volt a nagyhercegségben - közölte jelentésében a MeteoLux luxemburgi meteorológiai intézet, amelyet a Virgule című, francia nyelvű luxemburgi hírportál ismertetett.
2026. 09. 02. 20:30
Megosztás:

Oroszország befolyásolhatja az uniós tagállamok választásait

Elképzelhető, hogy Oroszország megpróbálja befolyásolni az Európai Unió tagállamaiban tartandó választásokat, és ezt meg kell előzni - jelentette ki Antonio Tajani olasz külügyminiszter az EU külügyminiszterek informális találkozóján, az írországi Wicklow-ban szerdán.
2026. 09. 02. 20:00
Megosztás:

Erősödött szerdán a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 09. 02. 19:30
Megosztás:

Az Országgyűlés oktatási bizottsága elutasította a szakképzési törvény módosításához benyújtott ellenzéki javaslatot

Az Országgyűlés oktatási bizottsága szerdai ülésén elutasította a szakképzési törvény módosításához benyújtott ellenzéki javaslatot, amely a szakképzési centrumokban a kancellária rendszer megszüntetésének határidejét a tanév végére tolná el.
2026. 09. 02. 19:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: újraindul az egyeskocsi-teherfuvarozás támogatása

Zöld utat adott a kormány az egyeskocsi-teherfuvarozás támogatásának újraindításához a Közlekedési és Beruházási Minisztérium javaslatára. Ezzel egy olyan program folytatásáról döntöttek, amely képes arra, hogy százezernyi kamionnyi árut tartson a vasúton - közölte szerdán a közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán.
2026. 09. 02. 18:30
Megosztás:

Szabadságra mentek az autóvásárlók augusztusban

A nyári szabadságolások csúcsidőszaka átmeneti mérséklődést hozott a hazai használtautó-piac vásárlói aktivitásában a Használtautó.hu legfrissebb, augusztusi statisztikái szerint. A portálon regisztrált érdeklődések* száma a tavalyi kiugró csúcshoz képest 15,7%-kal csökkent, ugyanakkor a hirdetési kínálat stabilizálódott. A nyári lassulás ellenére a piac minőségi mutatói tovább javultak: az átlagárak kismértékben emelkedtek, az állomány átlagéletkora és futásteljesítménye csökkent, a hibrid és elektromos modellek iránti kereslet pedig a nyár utolsó hónapjában is növekedni tudott.
2026. 09. 02. 18:00
Megosztás:

Szeptembertől igényelhető az MVM új, dinamikus áramtarifája

Szeptembertől igényelhető, jövőre lép életbe az MVM új, dinamikus áramtarifája - közölte a társaság a honlapján.
2026. 09. 02. 17:30
Megosztás:

Tovább csökkenhetnek az élelmiszerárak

A rendkívüli meleg és az aszály miatt ismét felerősödtek az élelmiszerárak emelkedésével kapcsolatos félelmek. Egyelőre azonban nem ez a legvalószínűbb forgatókönyv: a globális élelmiszerpiacon számos terméknél továbbra is túlkínálat van, ami lefelé húzza az árakat. A nemzetközi folyamatok a magyarországi élelmiszerárak alakulására is hatással vannak. A következő hónapokban ezért legfeljebb mérsékelt drágulásra, illetve egyes termékkörökben csökkenő élelmiszerárakra lehet számítani.
2026. 09. 02. 17:00
Megosztás:

A tejtermelő gazdaságok munkáját segítő rendszert fejlesztett a Milkmen Kft. és a szegedi egyetem

A tejtermelő gazdaságok munkáját, a beteg egyedek gyors elkülönítését lehetővé tevő, a tartástechnológiai elemek optimalizálását segítő, mesterséges intelligencia alapú rendszert fejlesztett a Milkmen Földesi Tejtermelő Kft. és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szerdán az MTI-t.
2026. 09. 02. 16:00
Megosztás:

Ausztriában és Lengyelországban kezdi meg a Zeekr márka forgalmazását az AutoWallis

Megállapodott a Zeekr ausztriai és lengyelországi forgalmazásáról az AutoWallis cégcsoport, a prémium elektromos autó modelljeinek bevezetése mindkét országban 2026 utolsó negyedévében várható - közölte a vállalat szerdán az MTI-vel.
2026. 09. 02. 15:30
Megosztás:

Az Olümposznál jár a hazai agrármulti: az UBM többségi tulajdont szerzett Görögország egyik legnagyobb takarmánygyártójában

Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági cégcsoportja, az UBM sikeresen lezárta Görögország egyik vezető takarmánygyártója, az EL.VI.Z. A.E. többségi tulajdonrészének megvásárlását. Ezzel hazánk piacvezető takarmánygyártó és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégének teljes gyártási kapacitása immár meghaladhatja az évi egymillió tonnás szintet.
2026. 09. 02. 15:00
Megosztás:

Ajánlatkérés helyett azonnali árajánlat: mi történik, ha egy fejlesztő publikussá teszi az árait?

Aki már rendelt weboldalt vagy szoftvert kisvállalkozóként, ismeri a menetrendet: ajánlatkérő űrlap, várakozás, egyeztető hívás, majd napokkal vagy hetekkel később megérkezik három, egymással összehasonlíthatatlan árajánlat. A magyar webfejlesztő-piac egyik legrégebbi beidegződése, hogy az árak titkosak, és minden projekt árazása hosszú egyeztetés kérdése. Egy tatabányai fejlesztő az ellenkező irányba indult el: minden ára publikus, az érdeklődő pedig percek alatt kap írásos, tól-ig árajánlatot.
2026. 09. 02. 14:30
Megosztás:

3 egyszerű hálószoba-frissítő ötlet, amitől megváltozik a szoba hangulata

A halószoba az egyik legfontosabb része, ahol rengeteg időt töltünk. Nem csoda, ha néha már kicsit unalmassá válik a szemünkben, hisz oly sokszor láttuk már. Szerencsére azonban egy hálószoba felfrissítése sokszor egyszerűbb, mint gondolnánk.
2026. 09. 02. 14:00
Megosztás:

A G20 a stabilcoinokat is bevonná a globális fizetési rendszer átalakításába

A stabilcoinok egyre kevésbé számítanak a kriptopiac különálló jelenségének: a világ legnagyobb gazdaságai már a nemzetközi fizetési rendszer megújításának részeként tekintenek rájuk. A G20 szeptember 1-jei elnöki nyilatkozata egyszerre sürget átláthatóbb szabályozást a digitális eszközök számára, hosszabb banki elszámolási időt, az ISO 20022 szabvány szélesebb használatát és a pénzügyi bűnözés elleni szabályok következetesebb alkalmazását. A dokumentum legfontosabb üzenete az, hogy önmagában egy éjjel-nappal működő blokklánc még nem teszi a globális pénzügyi rendszert valóban 24 órássá.
2026. 09. 02. 13:30
Megosztás:

A következő válságot a mesterséges intelligencia előre tudja jelezni?

Geopolitikai konfliktusok, kibertámadások, ellátási láncokat érintő fennakadások és hirtelen gazdasági fordulatok jellemezték az elmúlt éveket. Az EY nemzetközi kutatása szerint a mesterséges intelligencia segíthet a vállalatoknak hamarabb észrevenni az ilyen események előjeleit, a cégek többsége azonban még mindig csak kísérletezik a technológiával.
2026. 09. 02. 13:00
Megosztás:

Stílusos nyárzáró – Hamarosan kezdetét veszi a Kerekdomb Fesztivál

„Tállya magával ragad – ezt nehéz szavakba önteni, de amikor megérkezel, rögtön azt kérdezed magadtól: miért nem jártam itt korábban?” – mondja Oszkó-Jakab Natália, a fesztivál alapítója.
2026. 09. 02. 13:00
Megosztás:

Top 10 kriptovaluta: KITE és Filecoin szembement a piaccal

Szeptember 2-án meglehetősen barátságtalan kép fogadta a kockázatos eszközök piacára érkező befektetőket. Az amerikai–iráni konfliktus újabb eszkalációja feljebb lökte az olajárat és a kötvényhozamokat, miközben a részvénypiacokon és a vezető kriptovalutáknál is megjelent az eladói nyomás.
2026. 09. 02. 12:34
Megosztás:

SpaceX-megállapodás a Starlink Mobile és Sovereign Solutions bevezetéséről

A 4iG Csoport és a SpaceX mérföldkőnek számító megállapodásokat írt alá az európai kommunikációs összeköttetések megbízhatóságának és ellenálló képességének erősítésére. A Starlink Mobile a 4iG Csoport magyarországi és nyugat-balkáni távközlési szolgáltatásait erősíti, míg a Sovereign Solutions-megállapodás az állami szintű, szuverén és védett műholdas kommunikációs képességek fejlesztését támogatja.
2026. 09. 02. 12:00
Megosztás:

21 nagybank közös stabilcoint indít: 2027-ben jöhet a dolláralapú token

A globális bankrendszer egyre határozottabban lép be a stabilcoinok piacára. Huszonegy vezető pénzügyi intézmény – köztük a Bank of America, a Citi, a Goldman Sachs, a Deutsche Bank és a UBS – közös vállalat létrehozását tervezi, amelynek első terméke egy amerikai dollárhoz kötött stabilcoin lehet 2027 első felében. A kezdeményezés jól mutatja, hogy a stabilcoinok már nem csupán a kriptotőzsdék és a decentralizált pénzügyek eszközei, hanem egyre inkább a hagyományos pénzügyi rendszer fizetési és elszámolási infrastruktúrájának részévé válhatnak.
2026. 09. 02. 11:00
Megosztás: