Hogyan állítsuk talpra a gazdaságot?

A Roland Berger tanácsadócég magyarországi partnere, Schannen Frigyes szerint bár a politikai döntéshozók és a társadalom továbbra is a még kibontakozó válságra összpontosítanak, már most gondolniuk kellene a járvány melletti/utáni világra. A nemzetközi stratégiai tanácsadó cég összefoglalta háromlépéses akciótervét, amellyel kontrolláltan újraindítható a cégek növekedése.

Hogyan állítsuk talpra a gazdaságot?

A járvány idején különösen fontos szem előtt tartani a koronavírus-válság gazdasági következményeit, máskülönben a közegészségügyi katasztrófa elkerülése után döbbenünk csak rá, hogy a gazdaság romokban hever.

„Már most el kell kezdenünk stratégiákat alkotni a posztrecessziós időszak kezdetére. Elengedhetetlen az egyensúly megteremtése az egészségügyi és gazdasági megfontolások között a koronavírus-krízis kezelése során: Kína gazdasága csupán két és fél héttel a lezárás után újraindult és hat hét elteltével úgy tűnik, visszatérhet a szokásos kerékvágásba.” –magyarázza Schannen Frigyes.

A mostanihoz hasonló szituációk kezelésére hozta létre a Roland Berger a „Megbízható újraindítás” elnevezésű akciótervet. A lezárás ideje alatt és amíg az új fertőzések aránya el nem éri a csúcspontot (becslések szerint 3–8 hét), a cselekvési terv olyan intézkedéseket ajánl, amelyekkel biztosítható a termelés ütemes és biztonságos újraindítása az adott iparágakban, szektorokban és régiókban, ahogy azt a körülmények (fokozatosan) megengedik. Ezután a termelékenység folyamatos és tudatos növelésével visszatérhetünk egy olyan gazdasági „normálhoz”, amely bizonyos szempontból akár kedvezőbb is lehet az előző állapothoz képest – fejlettebb, szerte ágazóbb digitális megoldásokkal, biztonságosabb ellátási hálózatokkal és agilisabb munkamódszerekkel lesznek felvértezve a vállalatok.

Milyen főnök lennél? Megmutatjuk!

A Roland Berger akcióterve három lépésből áll

Amíg az új fertőzések száma drasztikusan növekszik, feltétlenül be kell tartani a szigorú izolációs előírásokat, ugyanakkor lényeges, hogy a gyártással foglalkozó cégek összetett védelmi stratégiával rendelkezzenek. Elengedhetetlen a vírustesztelési lehetőségek megléte és az ehhez szükséges infrastruktúra biztosítása, valamint elegendő mennyiségű védőeszközt, pl. maszkokat, kesztyűket és fertőtlenítőszereket is biztosítani kell a munkatársak számára.

A második lépésben a „Megbízható újraindítás” szerint biztosítani kell, hogy társadalmunk és a gazdaságunk lépcsőzetesen vegye fel újra a ritmust. Azt ajánlják, hogy lépésről lépésre haladjunk: először a közszolgáltatásokat kell visszaállítani. Ez érvényes az iskolákra és a gyermekgondozásra, mivel az elmúlt hetek azt mutatják, hogy a szokásos gazdasági aktivitás elérése nem lehetséges ezen közszolgáltatások nélkül. Ezután az árukereskedelmi forgalom szabaddá tétele következik, továbbá a gyáraknak és cégeknek muszáj megfelelő biztonsági intézkedéseket bevezetni, melyekkel lehetővé tehetik a koronavírus-járvány körülményei közötti munkavégzést. Ez elsősorban a gyártási szektort és a hozzá kapcsolódó, annak működését lehetővé tevő szolgáltatásokat érinti.

Az intézkedéseket ebben a sorrendben kell megtenni, mivel a kereslet és kínálat relevanciája folyamatosan változhat a válság előrehaladtával. A válság akut szakaszában elsősorban a gazdasági ellátás biztosításán van a hangsúly, pénzügyi injekciók, kölcsönök és állami támogatások segítségével. Miután a válság elérte a csúcspontot, a gazdasági kereslet növelésére kell összpontosítani.



A Roland Berger az autóipari termelés előmozdítása érdekében számos konkrét kormányzati intézkedést javasol, mint például az elektromos járművekre vonatkozó támogatás növelését akár Németországban már jól bevált roncsautóbeszámítás újra bevezetésével, az alacsony kibocsátású járművekre nyújtott nagyobb értékű szubvenciók biztosítását és a kibocsátási határértékek megszegése miatti büntetések elhalasztását. A kiskereskedelemmel kapcsolatosan, különösen a vendéglátás / turizmus területén olyan intézkedéseket javasolnak, mint a fogyasztói utalványok kibocsátása, az ÁFA vagy egyéb adók ideiglenes csökkentése és egyéb adókedvezmények bevezetése.

A harmadik lépés, hogy le kell vonnunk a járvány hatására létrejött társadalmi és gazdasági problémák tanulságait. A vállalatoknak jobban át kell gondolniuk beruházásaikat, javítaniuk kell a válságokkal szembeni ellenállóképességüket, finomítaniuk kell digitális üzleti modelljeiket és agilis működési módszertant kell bevezetniük. A termelőiparban alapvetően fontos a regionális és helyi ellátási hálózatok és partnerségek megerősítése.

A közéletben világossá vált, hogy az ország minden szintjén sürgősen szükség van a digitális oktatási megoldások bevezetésére. Ennek előfeltétele a hálózati infrastruktúra gyorsított kiterjesztése országszerte.

„A legfontosabb, hogy a vállalatok belássák: senki sem állt igazán készen erre a krízishelyzetre, és mindannyiunk élete gyökeresen megváltozott. A gazdaság újraindítása, a megbízható újra indulás és a stabil növekedés biztosítása után olyan stratégiák kidolgozásán kell munkálkodnunk, melyekkel szervezeteink át tudják majd vészelni a következő veszélyhelyzetet is” – tette hozzá Schannen Frigyes.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás: