Hogyan fektessünk aranyba?

Aki egy kicsit is figyelemmel kísérte a híreket, nem kerülhette el a figyelmét az egyik kedvenc árupiaci termék (arany) az elmúlt pár hónapban megfigyelhető erősödése. Ez az erősödés több okra vezethető vissza.

Hogyan fektessünk aranyba?

A múlt év szeptemberében induló Kínai tőzsde zuhanása még a menekülő terméknek számító arany árfolyamát is több éves mélypontra taszította. Az erősödés december végén indult miután a FED (amerikai jegybank) elkezdte a régen emlegetett kamatemelési ciklusát és 25 bázisponttal emelte az alapkamatot. Ez nyomás alá helyezte az aranyat, viszont a gyengülő dollár hatása miatt év elején drasztikusan erősödött.

 

További lökést adott az olaj árának drasztikus esése, ami a részvénypiacokra is negatív hatást gyakorol és növeli a bizonytalanságot. Az olaj, piacokra gyakorolt nyomása pedig úgy néz ki, hogy a közeljövőben nem fog csillapodni. Az OPEC és nem Opec országok közös megegyezése kellene ehhez, hogy a kitermelést csökkentsék. Viszont ebben nem mindenki partner. Például Irán, aki a nemzetközi szankciók feloldása után naponta 2 millió hordó olaj kitermelését irányozta elő.

 

Az ilyen bizonytalan politikai és gazdasági helyzetben, amikor a terrorveszély és nemzetközi konfliktusok mindennaposak, a bankok által kínált kamatlábak illetve az állampapír hozamok nem elegendők, az arany stabilitást és befektetési biztonságot jelent, amit a befektetők és az alapkezelők is felismertek, így növelték az aranypozíciójukat, és kivonták a pénzüket a részvényekből.

 

A 2015 decemberében még 1070$-on volt arany árfolyama. Az említett hatások miatt február végén 1230$-on áll az arany árfolyama, ami 15%-os felértékelődés kevesebb, mint 3 hónap alatt. Erős támaszok alakultak ki 1190 és 1200$ szinten. További emelkedésre lehet számítani, mivel az amerikai kamatvárakozások csökkenése a (FED ebben az évben tervezett négy kamatemelésből valószínűleg egy vagy kettő lesz csak) és a gyenge dollárral együtt az arany megcélozhatja ebben az évben az 1300$-os szintet.

 

A Citigroup előrejelzése is ebbe az irányba mutat, 7,5%-kal értékelte fel az arany várható árát.

 

arany árfolyama grafikon

 

Aranyba fektetni több módon is lehet:

 

1) A legegyszerűbb a fizikai arany (aranytömb) vásárlása. Ez a legbiztosabb, viszont így likvid tőkénk sincs, nehezebb lehet mozdulni. Fizikai aranyból nagyon sokféle méret létezik, kérje szakértőink segítségét.

 

2) A másik lehetőség a tőzsdén venni, amiben számos lehetőség van: határidős kereskedés, ETF(pontosan leköveti az arany mozgását) kisebb befektetőknek ajánlott, vagy aranybányák részvényeit megvenni.

 

Amint látjuk, számos lehetőség van, a befektetőknek kell eldönteni, hogy mekkora hozamot szeretnének elérni.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: