Hongkong nyitott a magyar húsipari termékek előtt
"Immár 26 sertéshús és 36 baromfihús előállító, húsfeldolgozó szállíthatja a termékeit Hongkongba, s azon vagyunk, hogy a marhahús is mielőbb megkapja a behozatali engedélyt, majd a bárány és kecskehús, valamint a vadhúsok következnének" - mondta az MTI pekingi tudósítójának telefonon a tárcavezető. "Szeretnénk minél több prémiumterméket eljuttatni ebbe a városba, amelynek 7 millió lakosa van és évente még 50 millió turista is megfordul ott, de élelmiszeripara lényegében nincs, tehát mindent importál" - jegyezte meg a miniszter.
Emlékeztetett arra, hogy a magyar borokat már ismerik Hongkongban, évente százezer palackos nagyságrenden exportálunk oda. A szállítási költség magas ugyan, de olyan mértékű a fogyasztói érdeklődés és a fizetőképes kereslet, hogy érdemes ebbe új utakat nyitni és felzárkózni azok mellé, akik már megvetették a lábukat a világ egyik legfontosabb pénzügyi, gazdasági központjában - jelentette ki. "Hongkongnak a közép-európai térségben messze a legjelentősebb partnere Magyarország, amely a hongkongiak kereskedelmi, logisztikai csomópontja" - hangsúlyozta a földművelésügyi miniszter.
Mint hozzátette, mostani tárgyalásai is igazolták a város vezetésével és a várossal ápolt kiváló kapcsolatokat, ahol a közelmúltban újranyitottuk a magyar főkonzulátust. Fazekas Sándor pénteken találkozott Ko Ving-mannal, az élelmiszer és egészségügyi tárca vezetőjével és az engedélyező hatóságot, vagyis a környezethigiéniai hivatalt vezető Vivian Lauval. Programja részeként "a hongkongi-magyar kapcsolatépítésben jeleskedő" üzletemberekkel is eszmecserét folytat - közölte Fazekas Sándor. ( MTI)