Honnan lesz nyugdíja az egyedülállóknak?

Harminc százalékkal nőtt az egyszemélyes háztartások száma Magyarországon az elmúlt tíz évben, és ha ez a tendencia folytatódik, 2050-re 3,7 millió ember élhet egyedül, akiknek nyugdíjas éveikről is egyedül kell gondoskodniuk. Ezek az emberek nem számíthatnak környezetük segítségére, így az öngondoskodásnak esetükben nincs alternatívája. A szemléletváltás azonban mindenki esetében indokolt Magyarországon - olvasható az ING Biztosító közleményében.

Honnan lesz nyugdíja az egyedülállóknak?

Magyarországon az elmúlt tíz évben mintegy 30 százalékkal, 1,3 millióra nőtt az egyszemélyes háztartások száma. Budapesten száz háztartásból 41 csupán egyetlen főből áll – a többi között ez is kiderül a Központi Statisztikai Hivatal által nyilvánosságra hozott 2011-es népszámlálási adatokból.

 

„Ha az elmúlt tíz évben tapasztalt tendencia tovább folytatódik, 2020-ra az egyszemélyes magyar háztartások száma elérheti az 1,7 milliót, 2030-ra pedig már csaknem 2,2 millióan élnek majd egyedül otthonukban Magyarországon. 2050-ben a magyar lakosság jóval több mint harmada, 3,7 millió ember élhet társ nélkül.

 

Az elmagányosodással párhuzamosan egy másik jelenség is sújtja az európai kontinenst és Magyarországot: az a társadalom elöregedése. Az ENSZ szakértőinek becslése szerint Magyarországon a 65 év felettiek aránya a népességen belül eléri a 20 százalékot, 2050-re pedig ez a szám 26 százalékra emelkedik. Az egyszemélyes háztartások számának emelkedése szemléletváltást kíván az időskori öngondoskodás terén is, hiszen az embereknek egyre nagyobb az esélye arra, hogy társ nélkül kell gondoskodniuk magukról nyugdíjas éveikben” – hívja fel a figyelmet Szabó Anikó, az ING Biztosító marketing igazgatója.

 

Az egyedülállóknak folyamatosan maguknak kell finanszírozniuk mindennapi kiadásaikat – a lakhatást, a rezsit, az élelmiszereket – és egyedül kell felkészülniük a soron következő életszakaszok – így a nyugdíjas évek – kihívásaira is. Éppen ezért számukra különösen fontos, hogy minél előbb elkezdjenek gondoskodni időskoruk biztonságáról.

 

 „Kutatásaink szerint az emberek zöme úgy véli, ha most menne nyugdíjba, 120 és 240 ezer forint közötti összegre volna szüksége havonta, hogy korábban megszokott életszínvonalát tartani tudja. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb embernek több tízmillió forintot kellene félretennie idős napjaira, hogy abból az állami nyugdíjat saját igényeinek megfelelően kipótolhassa. Ekkora összeget viszont nem lehet egyik napról a másikra megspórolni” – teszi hozzá Szabó Anikó.

 

Minél később kezd valaki takarékoskodni, annál nagyobb összeget kell havonta félretennie. Egy egyedülálló 20 éves fiatalnak, ha 23 millió forintos nyugdíj-megtakarítással a zsebében szeretne visszavonulni mindössze 7 500 forint havi kezdőbefizetéssel kell számolnia – azaz néhány pizza vagy mozijegy árából megteremtheti biztos öregkorát. Ez a 23 millió forint 16 nyugdíjban töltött évig biztosítana neki havi 120 ezer forintos extra bevételt. Aki viszont egyedülállóként csak 40 éves korában kezd el félretenni, az már 32 100 forintos indulási havidíjjal számolhat ennek az összegnek az eléréshez, egy 50 éves embernek pedig már 88 500 forinttal kell indítani a spórolást, hogy idős éveinek biztonságát garantálni tudja.

###ajanlo_szja###

A nyugdíjbiztosítási célú megtakarításokat idén januártól az állam adójóváírással is ösztönzi, ami az egyedülállóknak is nagy segítség lehet, hiszen a befizetett összeg után az aktuális jogszabályok szerint akár 130 ezer forintnyi adójóváírás is elérhető. A nyugdíjbiztosítások között különösen népszerű az ING Motiva, amely hagyományos, garantált összegű kifizetést biztosító terméke a cégnek.


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: