Horvát tévécsatorna is beszámol a magyar devizahiteles megoldásról

Folyamatos az érdeklődés a magyar kormány által kidolgozott árfolyamvédelem iránt: több európai ország pénzügyi szakemberei mellett külföldi médiumok is kíváncsiak a módszer részleteire. Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes a horvát Nova Televíziónak adott exkluzív interjújában a devizahitelesek megmentése érdekében tett hazai gyakorlatról beszélt - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.

A Nova Televízió megkeresésére január 20-án Tállai András részletesen bemutatta a kormány azon erőfeszítéseit, amelyeket a bajba jutott devizahitelesekért, valamint a devizahitelezés problémája ellen tett az utóbbi években. A horvát médium hazánk gyakorlatát szeretné közönségének bemutatni, a így a svájcifrank-válság magyarországi hatásairól, a kormány intézkedéseiről, valamint az eddig megtett lépésekről kérdezte a politikust.

Az államtitkár a kezdetektől vázolta azokat a folyamatokat, amelyek a devizahitelek végleges kivezetését tették szükségessé. Elmondása szerint a devizahitelezés fő problémája abban állt, hogy az árfolyammozgások miatt kiszámíthatatlan volt a családok havi törlesztési terhe, a forintárfolyam gyengülésével a megemelkedett törlesztőrészleteket  sok család ki sem tudta fizetni. Mindehhez hozzájárult az is, hogy az embereket sok esetben nem megfelelően tájékoztatták a bankok a hitelfelvételnél, így nem számoltak a lehetséges kockázatokkal.

Tállai András kiemelte: a kormányzati intézkedések középpontjában mindig is a lakás, tehát a családok otthonának védelme állt. Ennek első lépéseként még 2010-ben megtiltották a devizahitelezést, hogy ne nőjön tovább a már addigra is súlyos mérteket öltő probléma. Ehhez kapcsolódóan a bankoknak kötelezővé tette a kormány a devizaközépárfolyam vagy a Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyamának alkalmazását; az adósoknak ingyenesen, illetve minimális díj ellenében élhettek az előtörlesztés lehetőségével; illetve a futamidő alatt egy alkalommal díjmentessé vált a futamidő legfeljebb öt évvel történő-meghosszabbítása is.

A következő intézkedések között szerepelt a kedvezményes végtörlesztés opciója, illetve a Nemzeti Eszközkezelő életre hívása, amely felvásárolta a fizetésképtelen ügyfelek lakását, amiben bérlőként tovább maradhattak. Ennek köszönhetően 25 ezer család otthona menekült meg. Az árfolyamgát lényege pedig az volt, hogy a belépő 60 hónapig a piaci árfolyamnál sokkal kedvezőbb árfolyam mellett törleszthette a hitelét, az árfolyam különbözet pedig egy speciális gyűjtő hitelszámlára került, aminek a kamatát átvállalta 50-50 százalékban az állam és a bankok. Így az árfolyamgátas hiteladósok ezen időszak alatt az árfolyam változásától függetlenül fix törlesztő részlettel számolhattak.

A devizahitelesek megmentésének következő állomását 2014 januárjától ismerhetjük, amikor is az adójogszabályok lehetővé tették, hogy a cégek 5 millió forintig adómentesen támogathassák dolgozóik lakáshitel törlesztését. Hosszas jogi eljárások után végül 2014. június 16-án mondta ki a magyar legfelsőbb bíróság, a Kúria, hogy a bankok tisztességtelenül jártak el, amikor egyoldalúan emeltek kamatot, a devizahiteleknél pedig tisztességtelen árfolyamrést alkalmaztak. Viszont a Kúria döntése egyértelművé tette azt is, hogy az árfolyamkockázatot az ügyfélnek kell állnia.

A teljes jogi felhatalmazás alapján a kormány ezt követően úgy döntött, hogy végleg rendezi a devizahitelek ügyét, és három törvényt terjesztett 2014 őszén az Országgyűlés elé: a tisztességtelen banki eljárások miatt visszatérítés jár az embereknek, a felelőtlen hitelezés újraindulásának meggátolása érdekében törvényt alkottunk a fair bankokról, illetve a legfontosabb, hogy a bankokkal történő megegyezést követően forintosítottuk a devizaalapú jelzáloghiteleket.

A forintosítás az akkori piaci árfolyamhoz közeli értéken történt, a svájci frank alapú hiteleknél 256,5 forintos, euró alapúaknál pedig 309,5 forinton. Az átváltáshoz szükséges devizát 9 milliárd euró értékben még novemberben a Magyar Nemzeti Bank euróban biztosította a pénzintézeteknek, akik december folyamán a szükséges részt átváltották svájci frankra, így januárban már nem volt svájci frank árfolyamkockázata sem a pénzintézeteknek, sem a jelzálogadósoknak.

A svájci jegybank döntésének köszönhetően múlt héten egy nap alatt közel 30 százalékkal gyengült a forint a svájci frankhoz képest, ami a forintosítás nélkül összességében több mint 500 milliárd forintos tartozásnövekedést jelentett volna, tehát ekkora plusz tehertől védte meg a Kormány a magyar devizahiteleseket, a magyar családokat. – hangsúlyozta Tállai András, majd hozzátette, hogy közel 500 ezer darab jelzáloghitel szerződést, mintegy 3600 milliárd forint értékben váltottak át, amely ha devizában, elsősorban svájci frankban maradt volna, akkor beláthatatlan következményekkel járt volna Magyarországra nézve

Kérdésre válaszolva az államtitkár azt is elmondta, hogy a nemzetgazdasági tárca megküldte tanulmányozásra a forintosításról és a fair bankokról szóló törvényeket a hozzájuk kapcsolódó magyarázatokkal a horvát és a lengyel pénzügyminisztérium részére, miután erre tőlük hivatalos megkeresés érkezett.

(Nemzetgazdasági Minisztérium)

Gyengült kedd reggelre a forint

Gyengült kissé a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 06. 17. 08:30
Megosztás:

Stabilitás vagy hatalmi játszma? – A szenátus új stabilcoin-törvényjavaslata

Az Egyesült Államok Szenátusa hamarosan szavazásra bocsátja a stabilcoinok első átfogó szabályozását, amely rendkívül fontos mérföldkő lehet a kriptovaluta-szektor legitimációjában. Azonban egy sor mögöttes politikai és személyes érdek – köztük Trump elnök és környezete – színt visz ebbe a látszólag technokrata döntéshozatalba. Íme a részletes helyzetkép.
2025. 06. 17. 08:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a kereslet, a fejlesztők mégis optimisták

A használt lakásokénál is nagyobbat zuhant a tavasz második felében az új lakások iránti kereslet, ennek ellenére a legnagyobb fejlesztők továbbra is optimisták. A zenga.hu elemzésében a legfrissebb számok bemutatása mellett a lakásfejlesztők is megosztották piaci várakozásaikat és elmondták, kik, hol, milyen típusú lakásokat vásárolnak most a fővárosban.
2025. 06. 17. 07:00
Megosztás:

Gyenge júniusi ipari adatok érkeztek New Yorkból

Az elemzők által vártnál jóval meredekebben csökkent New York államban a feldolgozóipar teljesítménye júniusban az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) New York-i részlege által készített havi felmérés (Empire State Manufacturing Survey) hétfőn közzétett adatai szerint.
2025. 06. 17. 06:00
Megosztás:

Már több mint 4000 elektromos autóra fizettek támogatást a céges pályázatban

Újabb mérföldkőhöz érkezett a céges flották zöldítését 30 milliárd forinttal ösztönző pályázat: a kifizetések elértek a négyezredik járműig, a nyertesek a kérelmekben érintett autók közel fele után már megkapták a 2,8-4 millió forint állami hozzájárulást - számolt be az Energiaügyi Minisztérium (EM) hétfőn a Facebook-oldalán.
2025. 06. 17. 05:30
Megosztás:

Több vonat járt pontosan májusban – a MÁV szerint már látszik a fejlesztések hatása

Bár haváriahelyzetektől májusban sem volt mentes a vasúti közlekedés, a tavalyi év azonos időszakához képest érdemben javítani tudott a MÁV a pontossági mutatókon - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán megjelent havi riport adatait értékelve.
2025. 06. 17. 05:00
Megosztás:

Júliustól kérhetik a cégek a minimálbér-emeléshez kapcsolódó támogatást

Brüsszel minden forrást Ukrajnára és a háborúra fordítana, ezzel szemben a magyar kormány továbbra is minden eszközével azért küzd, hogy megvédje és tovább támogassa a családokat és a vállalkozásokat - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn.
2025. 06. 17. 04:30
Megosztás:

Spanyolország: májusban héthavi mélyponton az infláció

Spanyolországban a fogyasztói árak éves növekedése 2,0 százalékra, tavaly október óta a legalacsonyabbra csökkent májusban az áprilisi 2,2 százalékról - derült ki a spanyol statisztikai hivatal (Instituto Nacional de Estadística - INE) végleges adataiból.
2025. 06. 17. 04:00
Megosztás:

Wizz Air: elkerülik az izraeli, iraki, iráni és szíriai légteret

A közel-keleti helyzet eszkalálódása és a térség több lezárt légtere miatt a Wizz Air szeptember 15-ig meghosszabbította a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatok felfüggesztését, emellett elkerüli az izraeli, iraki, iráni és szíriai légteret - közölte a légitársaság hétfőn az MTI-vel.
2025. 06. 17. 03:30
Megosztás:

Vigyázat, csalók élnek vissza a Magyar Államkincstár nevével

Csalók hamis hirdetéseket jelentetnek meg a közösségi média felületeken a Magyar Államkincstár nevében, és olyan hamis információkat terjesztenek, hogy az ügyfelek elveszítik a befektetéseik után járó kamatokat, ha 2025. július 15-ig nem nyújtanak be kérelmet a WebKincstáron keresztül- hívta fel a figyelmet a Magyar Államkincstár hétfői közleményében.
2025. 06. 17. 03:00
Megosztás:

Minimálbér emelés 2026 és 2027 - a vállalkozók kompenzációt kapnak a Kormánytól

A bérmegállapodás eredményeként a minimálbér 2025-ben 9 százalékkal, 290 800 forintra, 2026-ban 13 százalékkal, 328 600 forintra, 2027-re 14 százalékkal, 374 600 forintra emelkedik.
2025. 06. 17. 02:00
Megosztás:

Fontos OTP felhívás az internetbank használóihoz

A lakossági ügyfelek igényeihez alkalmazkodva a hitelintézet meghosszabbítja az OTPdirekt internetbank használatát.
2025. 06. 17. 01:30
Megosztás:

Nyugdíjkorhatár változás – Friss bejelentés a 67 éves korhatár tervezett bevezetéséről!

Egyre több európai ország dönt úgy, hogy megemeli a nyugdíjba vonulás korhatárát, válaszul a lakosság élettartamának növekedésére – és könnyen elképzelhető, hogy ez a tendencia hamarosan Magyarországot is eléri.
2025. 06. 17. 01:00
Megosztás:

Megújult épületegyüttessel erősíti a vadgazdálkodási képzést a MATE

A fenntartható vadgazdálkodás napjainkban alapvető elvárás, amelyhez magas színvonalú képzés és modern oktatási intézmények szükségesek - mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára hétfőn, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) megújult épületegyüttesének ünnepélyes átadóján, Gödöllőn a tárca közleménye szerint.
2025. 06. 17. 00:30
Megosztás:

Melyik kripto előértékesítésből lesz a következő 100x?

A kriptovaluta kereskedők számára jelenleg nem egyszerű meghatározni merre veheti az irányt a piac. A Bitcoin múlt héten háromszor is átlépte a 110 ezer dollárt, azonban a hétvége előtt csúnya esésbe kezdett, és 103.000 dollár alá süllyedt.
2025. 06. 17. 00:01
Megosztás:

Trump szerint Irán tárgyalni szeretne

Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.
2025. 06. 16. 23:30
Megosztás:

Az MKIK a Türk Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetségének a teljes jogú tagja lett

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) teljes jogú tagja lett a Türk Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetségének - közölte az MKIK hétfőn az MTI-vel.
2025. 06. 16. 23:00
Megosztás:

Gyors és határozott fellépést követel az Elf Bar elleni küzdelem

A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) szerint továbbra is gyors és határozott fellépés szükséges az ízesített elektronikus cigaretták (Elf Bar típusú termékek) illegális kereskedelmének és használatának visszaszorításában - derült ki az Elf Bar-kerekasztal hétfői budapesti ülésén.
2025. 06. 16. 22:30
Megosztás:

Több mint 16 millió euró jut a kiszolgáltatott kukoricatermelőknek

Több mint 16 millió eurónak megfelelő forintösszegű rendkívüli támogatás áll a tavalyi súlyos aszállyal sújtott kisebb, gazdaságilag kiszolgáltatottabb kukoricatermelők rendelkezésére. Az uniós krízisalapból így akár 56 ezer termelő is pénzügyi forrásokhoz juthat. A támogatási kérelmeket 2025. július 1-től nyújthatják majd be az érintettek - hívta fel a figyelmet Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a tárca hétfői közleményében.
2025. 06. 16. 22:00
Megosztás:

Trump szerint hiba volt Oroszországot kizárni a korábbi G8-országcsoportból

Donald Trump szerint "nagy hiba" volt Oroszországot kizárni a korábbi G8-országcsoportból - az amerikai elnök ezt Kanadában hangoztatta a G7-országcsoport éves csúcstalálkozóját megelőzően.
2025. 06. 16. 21:30
Megosztás: