IMF - Írországnak nem lesz szüksége pénzügyi támogatásra
"Mint már említettük, nem tudunk elképtelni olyan helyzetet, ami az IMF pénzügyi segítségét kívánná" - közölte a Reuters hírügynökségnek az IMF szóvivője. A piacokat pénteken némiképp megrengette az ír bankrendzserről szóló írás, mely az Irish Independent-ben jelent meg, és amely a Barclays Capital által írt elemzés részleteit tartalmazta.
Esett pénteken az ír részvénypiac, leginkább a banki papírok vezetésével, miközben az ország CDS-felára új rekord magasságba emelkedett, miután egy újságban megjelent elemzés az ország bankszektorának problémáit helyezte ismét előtérbe. Az Allied Irish Bank árfolyama több mint 8 százalékkal zuhant, míg az ír CDS-díjszabás ötéves futamidőre 425 bázispontra emelkedett.
Az ír bankrendszerrel kapcsolatos aggodalmakat az hozta ismét felszínre, hogy a Barclays Capital által csütörtökön nyilvánosságra hozott elemzés szerint a kormányzat a bebukott bankok adósságterheit megosztaná a bankok kötvényeseivel.
A vezető ír részvényindex 2,8 százalékkal csökkent a délután folyamán, sőt az euró is veszteségbe fordult a dollárral és a jennel szemben is.