IMF-együttműködés - háromféle lehetőség közül választhat Magyarország

Magyarország - ha nem köt új, szigorúan ellenőrzött feltételekhez között készenlétihitel-megállapodást - háromféle lehetőség közül választhat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) új típusú hitelkeretei közül.

Az egyik a rugalmas hitelkeret (Flexible Credit Line), amelyet az IMF erős gazdasági alapokkal, jó mérlegteljesítményekkel rendelkező országoknak kínál válságmegelőző céllal. Az ezt kérő ország a keretet gyakorlatilag automatikusan megkapja, ha megfelel e keret előre ismert szabványfeltételeinek. A keretből szükség esetén le lehet hívni, mégpedig külön eseti teljesítményellenőrzés nélkül.

 

A rugalmas hitelkeretet az IMF egy vagy két évre adja, az első év után ellenőrzi a szabványfeltételek tartását. A keret összegét eseti megállapodás rögzíti. Ilyen keretet váltott ki Lengyelország 2009. májusban két évre, majd idén januárban újabb két évre 19,17 milliárd SDR (körülbelül 22,23 milliárd euró) értékben. Az összeg a lengyel IMF kvóta 1.400 százalékának felel meg. Magyarország esetében ezzel az aránnyal számolva - Magyarország IMF-kvótája 1,0384 milliárd SDR - a keretösszeg 14,54 milliárd SDR, 16,86 milliárd euró lehetne.

 

Az IMF szigorban keményebb új típusú eszköze az elővigyázatossági hitelkeret (Precautionary Credit Line). Ezt szintén erős alapokkal és jó teljesítménymúlttal rendelkező országoknak adják, de olyanoknak, amelyek átmeneti sebezhetőségük miatt nem felelnek meg a rugalmas hitelkeret szabványos feltételeinek. A kiutalás módszere: a rugalmas hitelkeret esetén szokásos felmérés, ötvözve a felmérés során feltárt sérülékenységek célzott kezelésére szóló feltételekkel. Ebből a szinten egy-két évre szóló keretből sem kell lehívni, azaz ténylegesen kölcsönt fölvenni, hanem szolgálhat pusztán elővigyázatossági biztosíték gyanánt.

 

A legszigorúbb, de a hagyományos készenléti hitelkeretnél még enyhébb lehetőség a készenléti hitel könnyített változata, az elővigyázatossági készenlétihitel-megállapodás. A közösen, tárgyalásokon megállapodott egyedi, országra szabott feltételrendszer teljesítését az IMF a szokásos rendszerességgel ellenőrzi. A különbség az, hogy előre megállapodnak: a keretösszeget a kedvezményezett ország nem fogja felhasználni, hanem elővigyázatosságnak tekintik a keret készenlétben tartását.

 

Miután Románia korábbi, 2009. májusban aláírt hagyományos készenlétihitel-megállapodása lejárt, idén márciusban új egyezmény írt alá az IMF-fel új, most már elővigyázatossági készenléti hitelre, 3,09 milliárd SDR, mai árfolyamon 3,58 milliárd euró keretösszegben. Ez a román IMF-kvóta 300 százaléka. Magyarország esetében hasonló arány 3,12 milliárd SDR-t, 3,61 milliárd eurót jelentene. A le nem hívott keretekre az IMF 0,5 százalékos szolgáltatási díjat számít fel.

 

Magyarországnak eddig három készenlétihitel-megállapodása volt az IMF-fel:

 

- 1993. szeptembertől 1994. decemberig futott az első, 340 millió SDR-es keretből Magyarország 56,7 millió SDR-t hívott le;

 

- 1996. márciustól 1998 februárig tartott a második, 264,18 millió SDR-es keretből semmit sem használtak fel ténylegesen;

 

- 2008. novemberben kötötték az utolsó megállapodást, amely tavaly októberben járt le, 10,537 milliárd SDR-es (mai áron 12,2 milliárd eurós) keretéből 7,637 milliárd SDR-t hívott le a kormány. A tőke törlesztése jövőre kezdődik, 2014-ig tart, a kamat és a költség várhatóan 286,4 millió SDR (332 millió euró) lesz. (MTI)

Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül

Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül - az amerikai elnök a többi között így foglalta össze várakozásait az ukrán elnökkel vasárnapra tervezett találkozóját megelőzően, a Politico hírportálnak pénteken adott interjúban.
2025. 12. 28. 01:00
Megosztás:

Január 3-tól újra járnak a vonatok Vác és Diósjenő között

Elkészült az első, "pincétől a padlásig" felújított szakasz, január 3-tól újra járnak a vonatok Vác és Diósjenő között - közölte a MÁV-csoport szombat délután az MTI-vel.
2025. 12. 28. 00:05
Megosztás:

A következő nagy altcoin a Shiba Inu és a Cardano után? Az elemzők a Digitapra fogadnak

A közelmúltban mind a Shiba Inu, mind a Cardano árfolyama esett. A 30 napos időkeretben mindkét altcoin kétszámjegyű visszaesést mutatott.
2025. 12. 27. 22:00
Megosztás:

A Digitap ($TAP) matematikai alapjai: Miért reális a 2026-os bikapiacra kitűzött 5,00 dolláros célár

A <a href="https://presale.digitap.app?&utm_campaign=dec&utm_content=pri&utm_medium=pr&utm_source=prof-pr&utm_term=2478a" target="_blank">Digitap ($TAP)</a> jelenlegi mutatói meggyőző értékelési képet festenek azok számára, akik hosszú távban gondolkodnak. A 0,0383 dolláros áron az élő „omni-bank” jelentős árengedménnyel forog, és potenciálisan elérheti az 5,00 dolláros szintet, ami 130-szoros szorzót jelent. Ez a szorzó ugyan magas, de reális, ha figyelembe vesszük a tokenomikát és a felhasználhatóságot.
2025. 12. 27. 20:00
Megosztás:

Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

A brit országos szakszervezeti szövetség (Trades Union Congress, TUC) vezetője szerint a munkáspárti brit kormánynak nem szabad elzárkóznia attól, hogy Nagy-Britannia visszalépjen az Európai Unió vámuniójába.
2025. 12. 27. 19:00
Megosztás:

Jövő év elejéig 101 új mentőkocsi áll szolgálatba az Országos Mentőszolgálat

Jövő év elejéig 101 új mentőkocsi áll szolgálatba az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) egységeinél, ezzel folyamatosan korszerűsödik a járműállomány - mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szombaton, miután a pesthidegkúti mentőállomáson átadtak egy új járművet.
2025. 12. 27. 18:00
Megosztás:

Hankó Balázs: az elmúlt évtizedek legjelentősebb kutatási előrelépése valósult meg

Az elmúlt évtizedek legjelentősebb kutatási előrelépése valósult meg azzal, hogy a Magyar Kutatási Hálózat a nemzetközi modellek és a kutatóhálózat vezetőinek javaslata alapján megújult - jelentette ki az innovációs és kulturális miniszter a Magyar Nemzetnek adott, szombaton megjelent, évösszegző interjújában.
2025. 12. 27. 17:00
Megosztás:

Veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében

A szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szombaton közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképe szerint.
2025. 12. 27. 16:00
Megosztás:

Elérték a 300 millió forintot az Országos Jótékonysági Vadászat adományai

Elérték a 300 millió forintot az Országos Jótékonysági Vadászat adományai - hangzott el az esemény központi ünnepségén, a kápolnásnyéki Halász-kastélyban szombaton.
2025. 12. 27. 15:00
Megosztás:

413 alkalommal volt szükség a tűzoltók beavatkozására karácsonykor

Karácsony három napja alatt 413 esetben kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak: 116 helyen kellett tüzet oltani, 77 lakóépület gyulladt ki, 15 helyre vonultak ki, mert szén-monoxid keletkezett, 297 esetben pedig műszaki mentést végeztek. Beszámolójuk szerint idén kevesebb esethez riasztották a tűzoltókat mint tavaly karácsonykor, akkor ugyanis 632-szer avatkoztak be - közölte az MTI-vel szombaton az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
2025. 12. 27. 14:00
Megosztás:

Részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

Informatikai rendszerátállás miatt néhány órán át nem lehet majd útdíjegyenleget feltölteni, jegyet vásárolni, és nem mindenhol lehet majd e-matricát venni, előre kell gondoskodni azok megváltásáról - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt az MTI-vel szombaton.
2025. 12. 27. 13:00
Megosztás:

Előre kell feltölteni a HU-GO-egyenleget! Részleges értékesítési leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

Előre kell majd megvenni az e-matricát és feltölteni a HU-GO egyenleget!
2025. 12. 27. 12:00
Megosztás:

Ötöslottó - 7 milliárd forint a tét, tudta?

7 milliárd forint a tét – mit is jelent valójában ekkora összeg? Pár nap és kiderül lesz-e gazdája az Ötöslottóval megnyerhető eddigi legnagyobb nyereménynek, azaz 7 milliárd forintnak.
2025. 12. 27. 11:00
Megosztás:

A két ünnep között jön a második nagy roham az áruházakban

A karácsonyt követő napokban az üzletek szinte az ünnepek előtti forgalmat bonyolítják, ilyenkor ugyanis tömegével cserélik ki az emberek az ajándékba kapott ruhákat, termékeket. Vevőkből is sok van ezekben a napokban, hiszen az üzletek is újabb akciókba kezdenek, hogy kisöpörjék meglévő árukészletüket. Nem véletlen, hogy a 0 százalékos THM-mel hirdetett áruhitel-ajánlatok is sokszor csak az év végig szólnak – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2025. 12. 27. 10:00
Megosztás:

Németország korábbi oktatási minisztere az NKE-nek adományozza könyvtárát

Klaus von Dohnányi, Hamburg korábbi polgármestere, Németország korábbi oktatási minisztere, külügyi és gazdasági államtitkára a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek (NKE) ajándékozza könyvtárát.
2025. 12. 27. 09:00
Megosztás:

Nem szűnik meg, csak szabályozottabb lesz a BNPL

Szigorodnak a halasztott fizetés szabályai 2026. november 20-tól, amikor a fogyasztói hitelekről szóló törvény (Fhtv.) módosítása életbe lép.
2025. 12. 27. 08:00
Megosztás:

Vlagyimir Putyin: többszörösére nőtt az orosz fegyvergyártás a háború kezdete óta

Többszörösére nőtt a fegyverek és haditechnikai eszközök gyártása Oroszországban 2022 óta; csak a fegyver- és lőszerek beszállítása több mint 22-szeresére emelkedett - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, az állami fegyverkezési programról pénteken Moszkvában megtarott tanácskozáson.
2025. 12. 27. 07:00
Megosztás:

Az amerikai Függetlenségi nyilatkozat elfogadásának közelgő 250. évfordulóját köszöntik a szegedi újévi koncerten

Az Amerikai Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozata elfogadásának közelgő 250. évfordulóját köszönti január 5-i újévi koncertjén a Szegedi Szimfonikus Zenekar - közölte Gyüdi Sándor igazgató az MTI-vel.
2025. 12. 27. 06:00
Megosztás:

Monero XMR kriptovaluta árfolyam előrejelzés 2026

Monero újra reflektorfényben: áttörés készül a többéves csúcsok felé?
2025. 12. 27. 04:00
Megosztás:

BlackRock kripto tranzakciók: 114 millió dollár értékű Bitcoin és Ethereum került a Coinbase-re

A világ legnagyobb vagyonkezelője, a BlackRock ismét komoly mozgásokat hajtott végre a kriptovaluták piacán. December 26-án több mint 114 millió dollár értékben utaltak át Bitcoint és Ethereumot a Coinbase Prime platformra, ami újabb jele annak, hogy az intézményi érdeklődés töretlen a digitális eszközök iránt. Bár hivatalos nyilatkozat nem érkezett, a lépés jól illeszkedik a BlackRock ETF-kezelési stratégiájába.
2025. 12. 27. 03:00
Megosztás: