Áll az alku! 7,3 százalékos államháztartási hiányt engedélyez az IMF Romániána

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 7,3 százalékos államháztartási hiányt engedélyez Romániának a hazai össztermékhez (GDP) viszonyítva - jelentette be hétfőn Jeffrey Franks, az IMF romániai küldöttségének vezetője. (ProfitLine.hu)

Az IMF negyedévenként felülvizsgálja, hogy Románia miként teljesítette az IMF szervezésében márciusban megkötött, többoldalú készenléti hitelmegállapodásba foglaltakat. Franks elmondta, hogy a román kormánynak csökkentenie kell a GDP 0,8 százalékának megfelelő összeggel a közkiadásokat, hogy a GDP 4,6 százalékáról most 7,3 százalékára emelt államháztartási hiánycélt tartani tudja.

 

A küldöttség azt javasolja pénzintézet igazgatótanácsának, hogy az IMF idénre tervezett két hitelrészletének egy részét a román kormány az államháztartási hiány fedezésére fordíthassa.

 

A tervek szerint Románia szeptemberben és decemberben kapja meg a hitelrészleteket. Franks kifejtette, hogy a román kormány egy kivétellel teljesítette a márciusban megkötött egyezménybe foglaltakat. Rámutatott, hogy a kabinet még nem bocsátott rendelkezésükre a konszolidált költségvetés tartozásait.  

 

Úgy értékelte, hogy a román kormány erőfeszítéseket tett a költekezés féken tartása érdekében, de a romániai gazdasági helyzet kedvezőtlenebbül alakult, mint amire az IMF szakértői is számítottak. Emlékeztetett arra, hogy márciusban még a gazdaság 4,1 százalékos visszaesésével számoltak a GDP-hez viszonyítva, de az előrejelzést most mínusz 8-8,5 százalékra módosították. Ez azt jelenti, hogy "súlyos recesszióval" szembesül a román gazdaság. Hozzátette: az infláció a várthoz képest gyorsabban csökkent, így az idénre 4,3 százalékos átlagos fogyasztói áremelkedést jósolnak. A folyómérleg hiánya is a remélthez képest gyorsabban csökkent, így a GDP 5,5 százalékára számítanak a korábbi 7,5 százalék helyett.

 

Franks szerint a román gazdaság váratlan mértékű visszaesését két tényező idézte elő. Egyrészt romlott a nemzetközi gazdasági és pénzügyi helyzet, másrészt a belföldi kereslet is alacsonyabb volt, mint amire márciusban számítottak. Az IMF küldöttségvezetője szerint a következő negyedévekben fokozatosan csökkeni fog a román gazdaság zsugorodása, ez lehetőséget teremt arra, hogy 2010-ben a GDP szerény, legfeljebb 1 százalékos növekedést érjen el. 


A román kormánynak 2010-ben is folytatnia kell erőfeszítéseit a költségvetési bevételek növelése érdekében, valamint a reformintézkedések végrehajtásáért. Franks szerint az IMF kevesebb mint 6 százalékos államháztartási hiányt engedélyez 2010-re a GDP-hez viszonyítva azzal a feltétellel, hogy a kormány szerkezeti reformokat hajt végre, és 2010-től a GDP 0,5 százalékának megfelelő összeggel csökkenti évente a közalkalmazottak béralapját. Ez utóbbinak az IMF követelménye szerint 4-5 év múlva a GDP kevesebb mint 6 százalékát szabad csak kitennie a költségvetésben, a mostani 9 százalék helyett.


Bóna Szabolcs: hozzá kell nyúlni a föld- és a vadászati törvényhez

A földtörvény és a földszabályozás, a vadászati törvény és a vadászati szabályozás megváltoztatását ígérte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Hektár Magágy agrárszakmai podcast vasárnapi adásában.
2026. 09. 07. 01:00
Megosztás:

Megdőlt az országos melegrekord szombaton

Megdőlt az országos melegrekord szombaton, a korábbi csúcs "egy évet élt" - közölte a HungaroMet Zrt. Facebook-oldalán.
2026. 09. 06. 23:00
Megosztás:

Rekordmélységbe süllyedt Donald Trump támogatottsága

A Financial Times vasárnap ismertetett friss felmérése szerint rekordmélységbe süllyedt Donald Trump amerikai elnök támogatottsága.
2026. 09. 06. 22:00
Megosztás:

Exit poll: az AfD kaphatja a legtöbb szavazatot Szász-Anhaltban

A szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt kaphatta a legtöbb szavazatot a kelet-németországi Szász-Anhalt tartományban vasárnap tartott választásokon az ARD és ZDF közszolgálati televízió urnazárás után közzétett exit poll-felmérései szerint.
2026. 09. 06. 21:00
Megosztás:

Sok orvos elhagyta Izraelt az elmúlt három évben

Mintegy ezernégyszáz orvos hagyta el Izraelt három év alatt - derül ki a Tel-avivi Egyetemen készült, vasárnap nyilvánosságra hozott tanulmányból.
2026. 09. 06. 20:00
Megosztás:

Versenyalapú ügynökségi modellre vált az MTÜ-cégcsoport

A turizmusirányítás versenyalapú ügynökségi "partnerpool" kialakításába kezdett, amely a közpénzek észszerű és költséghatékony felhasználását is biztosítja - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szombaton közleményben az MTI-vel.
2026. 09. 06. 19:00
Megosztás:

Az államháztartás központi alrendszeréről, a fogyasztói árakról és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének augusztus végi helyzetéről, a fogyasztói árak augusztusi alakulásáról és a júliusi ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 09. 06. 18:00
Megosztás:

Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 147 747,91 ponton zárt, 1,94 százalékkal alacsonyabban, mint az előző héten.
2026. 09. 06. 17:00
Megosztás:

Kérdésessé válhat a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint

Kérdésessé válhat hosszabb távon a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint - tudatta az üzleti tanácsadó cég az MTI-vel vasárnap.
2026. 09. 06. 15:00
Megosztás:

Így alakult a gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus végén

Vegyesen alakult a belföldi gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus utolsó hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 09. 06. 14:00
Megosztás:

LIGA: az orvoskamara újra valódi alkupozíciót kap

Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) újra visszakapja közhatalmi státuszát, valódi alkupozíciót és felhatalmazást kap - közölte a LIGA Szakszervezetek arra reagálva, hogy a kormány visszaállítaná a kötelező orvoskamarai tagságot és visszaadná a MOK jogosítványait.
2026. 09. 06. 13:00
Megosztás:

Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

500 segélycsomagot osztott ki Nepálban a Baptista Szeretetszolgálat

Ötszáz segélycsomagot osztott ki Nepálban a magyar Baptista Szeretetszolgálat humanitárius csapata, amely helyi és amerikai partnerekkel napok óta a katasztrófa sújtotta térségben dolgozik - tájékoztatta a szervezet vasárnap az MTI-t.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás: