Idén is Svájc a világ legversenyképesebb országa

Ahogy a korábbi években, úgy az idén is Svájc a világ legversenyképesebb állama a Világgazdasági Fórum (World Economic Forum - WEF) szerdán megjelent felmérése szerint. A 138 országot tartalmazó listán Magyarország a 69. helyen áll.

Idén is Svájc a világ legversenyképesebb országa

A kutatásban közreműködő Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet MTI-hez eljuttatott összefoglalója szerint a dobogós helyeken nem történt változás az előző évhez képest: Svájcot Szingapúr és az Amerikai Egyesült Államok követi. A rangsor első harmadát nagyrészt európai országok és más OECD-tagállamok foglalják el, de előkelő helyen szerepelnek a gyorsan növekvő felzárkózó országok is, mint Kína (28.), India (39.) vagy Oroszország (43.).
   
A lista utolsó három helyén Csád, Mauritánia és Jemen áll.
   
Az Európai Unió versenyképességi pontszáma 4,75-ről 4,79 pontra nőtt egy év alatt, ám még így is le van maradva a legnagyobb versenytársaktól, sőt, az Amerikai Egyesült Államokkal szemben például nőtt a lemaradása, már közel egy pont a különbség. Japánnal és Dél-Koreával szemben kissé javult az EU pozíciója - ismerteti a Kopint-Tárki.
   
Az EU-tagállamok közül a legjobb indexet Hollandia érte el, így a globális lista 4. helyére került, megelőzve Németországot.
   
Az unión belül a legnagyobb javulást Málta (0,13 pont), Bulgária (0,12) és Szlovénia érte el, míg a legtöbb pontot Ciprus (0,19) veszítette. A 28 uniós tag közül 20 javított a versenyképességén, 2 stagnált, 6 tagállam rontott.
   
A Kopint-Tárki tájékoztatása szerint Magyarország 6 helyet rontott a globális versenyképességi ranglistán, így jelenleg a világ 69. legversenyképesebb gazdasága, az Európai Unión belül pedig a 25. Az ország versenyképességi pontszáma 4,2, ami az eddigi legrosszabb eredmény.
   
Az ország versenyképességét rontó tényezők közül a jelentés egyebek mellett az intézményrendszer problémáit, a korrupciót, az átláthatatlanságot, a magas adóterheket emeli ki, illetve kitér a felsőoktatás és a szakképzés színvonalára, valamint arra, hogy a vállalatoknak csak elenyésző része képes és hajlandó a tőkepiacról forrást bevonni.  
   
A magyar versenyképességet javító elemek között makrogazdasági indikátorokat sorolnak fel, így például azt, hogy a lakosság GDP-arányos megtakarításai magasak, jók az államháztartási mutatószámok, alacsony az infláció. A GDP-arányos 75 százalék körüli államadósság globális összehasonlításban nem túl jó, ám számos fejlett országban ennél jóval magasabb szint mellett működik a gazdaság, így összességében az államadósság csökkenése pozitívan hat Magyarország versenyképességére - áll az összefoglalóban.
   
A Világgazdasági Fórum 2003 óta minden évben közzéteszi a világ országainak versenyképességi rangsorát, az idén a svájci székhelyű szervezet összesen 138 országot vizsgált. A Globális Versenyképességi Index (Global Competitiveness Index - GCI) a legátfogóbb ilyen jellegű mutató a világon, 114 mutatóból áll össze, amelyek a termelékenységet és a hosszú távú növekedési potenciál alakulását befolyásolják.

 

A cikkel kapcsolatban a Nemzetgazdasági Minisztérium az alábbi sajtóközleményt jutatta el szerkesztőségünkhöz (az anyagot változtatás nélkül közöljük):

 

„A magyar gazdaság versenyképességének nem az az elsődleges fokmérője, hogy Magyarország hányadik helyen szerepel egy kutatóintézet rangsorában, hanem az, hogy a magyar gazdaság milyen ütemben bővül, növekszik-e a foglalkoztatottság, egyensúlyban van-e az államháztartás, csökken-e az államadósság. A WEF ma megjelent rangsorában annak ellenére romlást mutat a magyar gazdaság versenyképessége, hogy a magyar gazdaság teljesítményére vonatkozó statisztikai adatok folyamatosan javulnak, a növekedés dinamikus, 2010 óta több mint 600 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, miközben egyensúlyba hoztuk a költségvetést és folyamatosan csökken az államadósság. Ezek az adatok, amelyeket az Európai Unió, a piaci szereplők, és most már a hitelminősítők is elismertek, jobban tükrözik a magyar gazdaság versenyképességét, mint a WEF rangsora.


Fontos tisztában lenni azzal, hogy a WEF rangsora nagyrészt szubjektiv gazdaságstatisztikai adatokon, a megkérdezett vállalatvezetők véleményén alapuló indikátorokon alapul. Tudomásunk szerint mindössze néhány tucat vállalatvezető vett részt a WEF felmérésében, vagyis a rangsor nagyobb részben a megkérdezett néhány tucat vállalatvezető szubjektív véleményét tükrözi. Jól megfigyelhető, hogy a konkrét statisztikai adatokon alapuló indikátorok javulást mutatnak (a felmérés szerint is), a megkérdezésen alapuló indikátorok esetében viszont sokszor egyértelműen érződik a szubjektivitás, ami sajnos az egész felmérést – és a rangsort is – torzítja. Nyilvánvaló szubjektivitásról tanúskodik – és ezért nehezen is vehető komolyan – például a felmérésnek az az eredménye, amely szerint az állami intézmények Albániában, Jamaikán vagy Ghánában jobban működnének, mint Magyarországon.



A kínai autómárkák leigázzák az európai piacokat

A kínai autómárkák 2019-ben még mindössze 0,1 százalékot képviseltek az európai új személyautók piacán, míg 2026-ban már 8 százalékos piaci részesedést értek el, ami hét év alatt nyolcvanszoros növekedést jelent.
2026. 11. 04. 03:00
Megosztás:

Keleti-déli versenytársak is nyernek a közútra terelt áruforgalommal

Miközben a hazai vállalatoknak egyre nehezebb versenyben kell helytállniuk, a vasútról közútra terelődő áruforgalom nagy részét Magyarországtól keletre-délre működő fuvarozók szerzik meg. A közelgő vasúti felújítások további forgalmat terelhetnek el, ha a beruházók és a pályaműködtetők nem készítik fel időben a kerülő útvonalakat. A logisztikai piac meghatározó szereplői szerint a magyar cégek helyzetén a különböző szállítási módok összehangolása és a szolgáltatások fejlesztése javíthatna. Erről a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ), a CT4EU és az UIRR közös rendezvényén, a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencia záró kerekasztalán beszéltek.
2026. 11. 04. 02:00
Megosztás:

Óriási lottónyereményt bukott el egy férfi, mert lekéste a beváltási határidőt

Több mint 11 millió jüanos (mintegy 540 millió forintos) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították, és több mint 88 ezer jüan (mintegy 4,3 millió forint) perköltséget is fizetnie kellett - jelentette a kínai állami média.
2026. 11. 04. 01:30
Megosztás:

Zalaegerszeg maximum hatszáz millió forintos hitelt venne fel a mentesítésre

Legfeljebb 600 millió forintos, tízéves lejáratú hitelt venne fel Zalaegerszeg önkormányzata a városban azbesztszennyezéssel érintett területek mentesítésére, erről kedden döntöttek a képviselők rendkívüli közgyűlésen.
2026. 11. 04. 00:30
Megosztás:

Gajdos László: jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon

A fokozatosság elve mentén haladva jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon - mondta Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a tárca keddi sajtóeseményén Budapesten.
2026. 11. 04. 00:05
Megosztás:

Franciaországban folytatódnak a diáktiltakozások

Folytatódtak Franciaországban kedden a középiskolák és a felsőoktatási intézmények egy részében a közoktatás alulfinanszírozottsága elleni tiltakozások a kormány múlt heti bejelentései ellenére, miközben a szakszervezetek csütörtökre általános sztrájkot hirdettek a megélhetési problémák miatt.
2026. 11. 03. 23:30
Megosztás:

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz helyzetbe a szerbiai Alta Bank csődje miatt

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz anyagi helyzetbe Szerbiában, miután a jegybank visszavonta az Alta Bank működési engedélyét, és az ügyfelek elveszítették hozzáférésüket a számláikhoz. A pénzintézet különösen népszerű volt az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta Szerbiába költözött oroszok körében.
2026. 11. 03. 23:00
Megosztás:

A NAV elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek ellen

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek, képviselők és államtitkárok ellen - írta Magyar Péter kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. 11. 03. 22:30
Megosztás:

Lassult az Otthon Start, mégis rekordösszegű lakáshitelt vettek fel a magyarok

Szeptemberben az idei év második leggyengébb eredményét hozta a magyarországi lakáshitelpiac, ám év/év alapon még így is kétszer annyi lakáshitel fogyott, mint tavaly. A szeptemberi eredménnyel a hitelpiac ezen szegmense az év első kilenc hónapjában meghaladta a 2 200 milliárd forintos kihelyezést, amire még sosem volt példa. A személyi hitelek piaca ugyancsak szépen teljesített a vizsgált időszakban, az idén január-szeptemberi időszakban az újonnan kötött szerződések összege meghaladta az 1 100 milliárd forintot - írja közleményében a Bank360.
2026. 11. 03. 22:00
Megosztás:

Spanyolország megerősíti a vasúti közlekedés biztonságát

A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a spanyol kormány keddi ülésén Madridban, hat nappal a 69 halálos áldozatot követelő vasúti katasztrófa után, egyben 30 millió eurós segélycsomagot hagyott jóvá a szerencsétlenség érintettjei számára.
2026. 11. 03. 21:30
Megosztás:

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat benyújtási szakasza, a határidőig 37 jelentkező 46 pályázata érkezett be - tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kedden az MTI-t.
2026. 11. 03. 21:00
Megosztás:

Több nőre és fiatalra van szükség a politikai döntéshozatalban

A nők és a fiatalok politikai részvétele elengedhetetlen ahhoz, hogy szempontjaik és problémáik megfelelő súllyal jelenjenek meg a döntéshozatalban - jelentette ki Tüttő Kata, a Régiók Európai Bizottságának (CoR) elnöke kedden Brüsszelben, az Európai Parlament női vezetői szerepvállalásról rendezett konferenciáján.
2026. 11. 03. 20:30
Megosztás:

Vegyesen változott kedd estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 20:00
Megosztás:

Tovább szigorítják a Balaton vízparti szabályozását

Tovább szigorítaná a Balaton vízparti szabályozásáról szóló, tavaly ősszel életbe lépett kormányrendeletet, és meghosszabbítani tervezi az új szabályok átvezetésére szabott határidőt a tóparti önkormányzatok számára a kormány - derül ki a Közlekedési és Beruházási Minisztérium sajtóosztályának MTI megkeresésére küldött válaszából.
2026. 11. 03. 19:30
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség az iparkamara ingatlanvásárlásai miatt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ingatlanvásárlásai miatt - erősítette meg az MTI-nek a HVG értesülését a rendőrség.
2026. 11. 03. 19:00
Megosztás:

December 24. munkaszüneti nap lesz – erre kell készülniük a munkáltatóknak

Az Országgyűlés ma elfogadta a december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló törvényt. A változás miatt a munkáltatóknak át kell tekinteniük a decemberi munkaidő-beosztásokat és szabadságokat, egyes esetekben újra kell számolniuk a munkaidőkeretet, és a bérszámfejtési rendszereket is módosítaniuk kell – hívja fel a figyelmet a Niveus. A változás a december 12-re korábban áthelyezett munkanapot is érinti.
2026. 11. 03. 18:30
Megosztás:

A cseh államfő szerint Montenegró belépése az EU-ba stratégiai beruházás lenne

Montenegró belépése az Európai Unióba stratégiai beruházás lenne az egész unió számára, másfelől pozitív példaként is szolgálhatna a többi balkáni országnak - jelentette ki Petr Pavel cseh államfő keddi prágai sajtóértekezletén, miután tárgyalt Jakov Milatovic montenegrói elnökkel.
2026. 11. 03. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében

Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében tett, 475 milliárd forintot érintő feljelentés nyomán - közölte a gazdasági és energetikai miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 11. 03. 17:30
Megosztás:

Tombol az influenza Horvátországban, késik az oltóanyag

Horvátországban már két halálos áldozata van az idei influenzaszezonnak, miközben a vírus elleni vakcinák még nem érkeztek meg az országba. A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) 420 ezer adag oltóanyagot rendelt, de a szállítás pontos időpontja egyelőre nem ismert - közölte a Jutarnji List című horvát napilap.
2026. 11. 03. 17:00
Megosztás:

Minisztérium: nyomozás indult a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a LOGOSZ Alapítvány ügyében, miután a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium feljelentést tett - közölte tárca kedden az MTI-vel.
2026. 11. 03. 16:30
Megosztás: