Idén már több kaját, piát és cigit vihetünk magunkkal Horvátországba

(MTI) - Idén jelentősen emelkedett a Horvátországba bevihető áruk értéke és az áruk köre - közölte a nyári szezon indításaként Letenyén tartott keddi sajtótájékoztatóján a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) szóvivője.

Sipos Jenő elmondta: a horvát társszervek tájékoztatása szerint az elmúlt időszakban több változás volt az élelmiszer-beviteli szabályokban. Míg korábban nem engedték be a nyers húst, addig most már személyenként 10 kilogramm mennyiségben hús és hústermék, tejtermék, továbbá 200 szál cigaretta, 1 liter égetett szesz, 5 liter bor és 15 liter sör vihető be Horvátországba.

 

A bevinni szándékozott áruk eddigi 300 kunás együttes értékhatára ezer kunára emelkedett, minderről pedig a magyar Külügyminisztérium honlapján is megtalálhatók az információk - tette hozzá. A szóvivő arra hívta fel a figyelmet, hogy a nyári szezonban idén is várhatóan a letenyei magyar-horvát autópálya-átkelőn lesz a legnagyobb utasforgalom, ez indokolja, hogy keddtől ismét bárki igénybe veheti személyforgalomban is régi közúti átkelőt.

 

Hozzátette, hogy a gyors és zökkenőmentes határátlépés érdekében az utazóknak fontos megismerniük az akár Horvátországra, akár más unión kívüli országokra vonatkozó, jelenleg érvényes vámszabályokat, amelyek a VPOP honlapján is elérhetők, de az adott ország nagykövetségénél is érdemes érdeklődni. Említést tett például a pénzügyi szabályokról, amelyek értelmében az unióba belépő, tehát hazatérő utazóknak írásban be kell jelenteniük, ha 10 ezer eurónál nagyobb összegű készpénzt vagy készpénz-helyettesítő eszközt tartanak maguknál. Ez a kötelezettség a bankkártyákra nem vonatkozik.

 

Tilos a védett állatokat vagy azokból készült termékeket átvinni a határon, ezekre különös figyelmet fordítanak a vámosok. A rendszeresen gyógyszert szedőknek fontos tudniuk, hogy nagyobb mennyiségben gyógyszert vagy gyógyhatású készítményeket csak a kezelőorvos igazolásával szállíthatnak át a határon. Molnár József nagykanizsai rendőrkapitány ezt azzal egészítette ki, hogy néhány Magyarországon vény nélkül kapható gyógyszer Horvátországban kábító hatásúnak minősülhet.

 

Az ilyen nyugtató, fájdalomcsillapító, esetleg gyomorsavlekötő szerekről ugyancsak érdemes előre informálódni, mert évente 5-8 esetben előfordul, hogy a határon ezzel összefüggésben kellemetlenség éri az utazókat. Az MTI kérdésére a letenyei határátkelők forgalmáról a rendőr alezredes elmondta: tavaly, a nyári három hónap alatt mintegy kétmillió utast regisztráltak.

 

Tavaly minimálisan emelkedett az utasforgalom, bár kevesebb magyar és több más állampolgár utazott át Letenyén, és idén is hasonló adatokra számítanak. Ma már kevésbé jellemző, de még most is érdemes számítani arra, hogy a péntek éjszakától vasárnap hajnalig tartó időszak a legzsúfoltabb, mégpedig a tengerparti turnusváltások miatt.

 

Arról a horvát határőrizeti szervekkel éppen hétfőn tartottak megbeszélést, hogy nyáron a jelentősebb torlódások elkerülése érdekében szükség esetén átterelik a forgalmat a közúti és az autópálya átkelő között, a határ mindkét oldalán. Hozzátette, hogy továbbra is kizárólag érvényes okmánnyal lehet átlépni a magyar-horvát határt, a kétoldalú megállapodás szerint személyi igazolvánnyal vagy útlevéllel, de hangsúlyozta, hogy a magyar jogosítványt Horvátországban nem fogadják el azonosításra.

Vezetőváltás a Shopfully Magyarország élén

Személyi változás történt a Shopfully magyarországi vezetésében: Zsatkulák István, a vállalat hazai ügyvezetője távozik pozíciójából, és a jövőben az általa alapított digitális ügynökség építésére fókuszál. A Shopfully magyarországi operatív irányítását 2026. februártól Fekete János értékesítési igazgató veszi át.
2026. 03. 16. 13:00
Megosztás:

Több mint 20 Celsius-fok volt a napi hőingás az ország egyes részein

Több mint 20 Celsius-fok volt a napi hőingás az ország egyes részein - derül ki a HungaroMet Zrt. hétfői Facebook-bejegyzéséből.
2026. 03. 16. 12:30
Megosztás:

Hétfőn még kérhető az szja-bevallási tervezetek postázása

Hétfő éjfélig még kérhetik az szja-bevallás tervezetének postázását azok, akiknek nincs elektronikus elérhetősége. Akinek van Ügyfélkapu+ vagy a DÁP-regisztrációja, online már elérheti tervezetét az eSZJA-oldalon - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. 03. 16. 12:00
Megosztás:

Melyik bank adja most a legnagyobb betéti kamatot a pénzedre?

Egyre több bank kínálatában érhetők el az inflációt jóval meghaladó betéti kamatok, miután több pénzintézet is kedvező irányba módosított a kondíciókon – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel együtt – teszi hozzá – rengeteg a lekötés nélkül álló, szabad számlapénz a lakosságnál.
2026. 03. 16. 11:30
Megosztás:

A Hormuzi-szoros válsága erősíti Kína zöld stratégiáját – bár az új ötéves terv nem vállal sok klímacélt

Kína a világ legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója, mégis a globális zöld átállás egyik fő motorja lett az olcsó napelemekkel, akkumulátorokkal és villanyautókkal. A 2026–2030-as új kínai ötéves terv folytatja a tiszta energiák gyors fejlesztését, de továbbra sem vállal egyértelmű kibocsátáscsökkentési célokat. A kínai klímastratégia így inkább iparpolitika, mint klasszikus klímavédelem – és a keleti óriás terveire az iráni háború okozta olajsokk idején különösen érdemes odafigyelni. A Másfélfok heti kitekintésében Bart István klímapolitikai szakértő elemez.
2026. 03. 16. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők a hét elején?

Kína gazdasága erősebb alapokon kezdte az évet, mivel a feldolgozóipari termelés, a kiskereskedelmi forgalom, és az infrastrukturális beruházások is meghaladták az elemzői várakozásokat, némi megnyugvást adva a döntéshozók számára, miközben az Egyesült Államok és Izrael Iránnal folytatott háborúja újabb bizonytalanságot hoz a növekedési kilátásokba. A SSEC viszont inkább a globális hangulatra reagált, így 0,3%-kal esett. A Hang Seng 1,4%-os pluszban volt. A Nikkei mindeközben kisebb mínuszban állt.
2026. 03. 16. 10:30
Megosztás:

Mindenhol csökkentek a kamatcsökkentési várakozások, 395-ös szintig gyengült a forint az euróval szemben

A kötvény- és devizapiacoknak sem hozott valódi megnyugvást Donald Trump múlt hétfői bejelentése, miszerint az USA elérte a céljait Iránban és vége a háborúnak. Miután folytatódtak az Irán ellen indított akciók és az iráni válaszcsapások a Hormuzi szorosban áthaladó tankerek és a Közel Kelet energiainfrastruktúrája ellen, ezért egyre valószínűbbnek tűnik, hogy jelentős és tartós kínálati sokk fenyegeti a világgazdaságot.
2026. 03. 16. 10:00
Megosztás:

A háborús fejleményeket figyelték a befektetők a múlt héten, a fokozódó eszkaláció miatt tovább emelkedett az olaj ára

A múlt hét egészében az iráni háború fejleményeire figyeltek a befektetők, mellyel kapcsolatban tovább növekedett a bizonytalanság: a hét elején Donald Trump azt nyilatkozta, hogy a háború kvázi véget ért és Amerika elérte céljait, majd ezt egy napon belül megcáfolta Pete Hegseth hadügyminiszter, aki jelezte, hogy az amerikai csapások intenzitásának erősödése várható. Ezt követően Irán hivatalosan is lezárta a Hormuzi-szorost, támadva az áthaladó tankerhajókat, Amerika pedig az Irán fennhatósága alá tartozó, olajkereskedelem szempontjából kiemelt fontosságú Kharg szigetet vette célba intenzív légicsapásokkal.
2026. 03. 16. 09:30
Megosztás:

Csökkenéssel zárta a múlt hetet az európai piac, a vártnál jelentősen gyengébb lett az eurózóna ipari teljesítménye

Az európai részvények pénteken tovább estek, ismét veszteséges hetet elkönyvelve, mivel a Közel-Keleten fokozódó konfliktus és az inflációs félelmek csökkentették a kockázati étvágyat. A páneurópai benchmark STOXX 600 0,5%-kal csökkent, illetve minden regionális index is gyengült. Szektorok szintjén az alapanyag szektor vezette az esést 3,3%-os mínusszal, de jelentős veszteséget könyvelhetett el a gazdaságilag érzékeny bankszektor, mely 1,2%-kal csökkent, olyan vállalatok negatív teljesítményének okán, mint a HSBC (-1,4%), az Intesa Sanpaolo (-1,4%), vagy a Standard Chartered (-3,2%).
2026. 03. 16. 09:00
Megosztás:

Gyengült a forint hétfő reggelre

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 03. 16. 08:30
Megosztás:

Az Eurowag a Biofuel Swap szolgáltatással bővíti a fuvarozás dekarbonizációját segítő megoldásait partnerségben a FincoEnergies vállalattal

Az Eurowag, az európai közúti áruszállítási szektor egyik meghatározó technológiai szereplője és stratégiai partnere újabb lépést tesz az ágazat alacsony szén-dioxid-kibocsátású jövője felé vezető átmenet felgyorsításában. A fenntartható üzemanyagok és dekarbonizációs megoldások vezető szolgáltatójával, a FincoEnergies vállalattal kötött stratégiai partnerség keretében az Eurowag elindítja Biofuel Swap nevű új szolgáltatását, amely az Eurowag digitális mobilitási ökoszisztémájába integrálva válik elérhetővé. A Biofuel Swap lehetővé teszi, hogy Európa bármely pontján működő fuvarozó vállalatok azonnali, mérhető és hitelesített szén-dioxid-kibocsátás-csökkentést érjenek el működésük átalakítása nélkül.
2026. 03. 16. 08:00
Megosztás:

Izrael legalább még három hétig tervezi a harcot Irán ellen

Az izraeli hadsereg még legalább három hétig tervezi a harcot Irán ellen - közölte Efi Defrin katonai szóvivő vasárnap.
2026. 03. 16. 07:00
Megosztás:

Szentendre a legideálisabb Budapest környéki város a hibrid munkavégzéshez

Az International Workplace Group, a világ vezető munkaterület szolgáltatója, amely több mint 120 országban működik olyan márkákkal, mint a Regus és a Spaces, Szentendrét jelölte meg a Budapest környéki városok között a hibrid munkavégzés szempontjából a legideálisabbnak a 2026-os Ingázóváros Index alapján. A rangsorban Szentendre megelőzte Budapesthez közeli településeket, többek között Budaörsöt, Érdet, Gödöllőt és Dunakeszit. Az értékelés során olyan tényezőket vettek figyelembe, mint a közlekedési kapcsolatok, az ingázás hatékonysága, a helyi szolgáltatások, az életminőség szempontjai, valamint a rugalmas munkaterületek elérhetősége.
2026. 03. 16. 06:00
Megosztás:

Az EP megszavazta a nyaralók védelmét szolgáló új szabályokat

Csütörtökön a képviselők zöld utat adtak az utazási csomagokra vonatkozó szabályok felülvizsgálatának, és megerősítették a nyaralók védelmét.
2026. 03. 16. 04:00
Megosztás:

Felminősítette Horvátországot az S&P

Felminősítette Horvátországot az S&P Global Ratings.
2026. 03. 16. 03:00
Megosztás:

Emelkedik a Bitcoin, miután Trump a háború lehetséges végét jelezte Irán ellen

A Bitcoin árfolyama emelkedni kezdett, miután Donald Trump arra utalt, hogy az Egyesült Államok és Irán közötti konfliktus hamarosan véget érhet. A világ legnagyobb kriptovalutája hétfőn akár 3,4%-kal is erősödött, és 69 523 dollárig emelkedett New Yorkban.
2026. 03. 16. 02:00
Megosztás:

Fogyasztóvédők a tudatos vásárlásra hívják fel a figyelmet a fogyasztóvédelem világnapján

Fontos a körültekintő, tudatos vásárlás mind a boltokban, mind az online térben, a döntés előtt mérlegelni kell pénzügyi lehetőségeinket és azt is, hogy a kiválasztott termékre valóban szükségük van-e - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) a fogyasztóvédelem világnapja alkalmából, ami március 15-én lesz.
2026. 03. 16. 01:00
Megosztás:

Valaki ezekkel a számokkal elvitte a hatos lottó főnyereményét

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 11. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 15. 23:59
Megosztás:

A Dogecoin ára 2026-ra elérheti az 1 dollárt, ha ez a három dolog bekövetkezik

A Dogecoin jelenleg 0,10 dollár alatt forog. Bár egyes elemzők már most az 1 dollárhoz vezető utat vázolják fel 2026-ra. Ez ambiciózusnak hangzik. A számok azonban árnyaltabb képet mutatnak. Három konkrét feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy ez a cél reálissá váljon.
2026. 03. 15. 23:00
Megosztás:

A bizonytalan időszakban biztonságosabb utazási irodával utazni

A közel-keleti térségben zajló események miatt az utazók sokszor nehéz helyzetbe kerülnek, a bizonytalan időszakban biztonságosabb utazási irodával utazni - hangsúlyozta a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) a Facebook-oldalán.
2026. 03. 15. 22:00
Megosztás: