Igazán csak a nap végére jött lendületbe a BUX pénteken
Az index a negatív kezdés után a nap nagy részében veszteséget mutatott, majd délután a vártnál jobb amerikai negyedik negyedéves GDP-adat hatására emelkedésnek indult. Mint ismert az amerikai gazdaság a negyedik negyedévben a várt 4,5 százalék helyett 5,7 százalékkal nőtt éves szinten. A túlságosan nagy öröm azonban az amerikai piacokon már nem tartott ki a nap végéig, ugyanis az adatok mögé nézve kiderült, hogy az vártnál nagyobb emelkedést csak a kiürült vállalati készletek feltöltése okozta, tehát a gazdasági növekedés folytonossága megkérdőjelezhető. Ennek nyomán várhatóan a hazai piac pénteki felfutás sem lehet hosszú életű.
A folytatódó negyedik negyedéves vállalati eredmények, melyekhez a hazai vállalatok is csatlakoznak, további bizonytalanságot válthatnak ki a piacon. Hétfőn már az első hazai vállalat, a PannUnion eredményeit is megismerhetjük. Az indexek világszerte, így nálunk is kulcsszintek közelében tartózkodnak, melyek letörése akár hevesebb árfolyameséseket eredményezhet.
A Mol 145 forinttal, 0,80 százalékkal 18.245 forintra erősödött, 3,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 138 forinttal, 2,42 százalékkal 5.848 forintra nőtt, forgalmuk 12,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 0,84 százalékkal 708 forintra csökkent, forgalma 705,4 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 860 forinttal, 2,12 százalékkal 41.460 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 169,3 millió forintos forgalom mellett 100 forinttal, 0,55 százalékkal 18.200 forintra gyengült. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.993,15 ponton zárt pénteken, ez 4,65 pontos, 0,23 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.