Így látja az ÁKK-vezér Magyarország pénzügyi helyzetét

Magyarország helyzete nagyon sokat javult az elmúlt években pénzügyi kockázati szempontból - mondta az Államadósságkezelő Központ (ÁKK) új, február 1-jei hatállyal kinevezett vezérigazgatója az MTI-nek adott interjúban. Barcza György hangsúlyozta, hogy folytatódik a külfölddel szemben fennálló tartozás diverzifikálása.

A szakember elmondta: magyar állam folyamatosan javítja a külfölddel szembeni devizapozícióját. Míg 2011-ben 44 százalék volt a deviza részarány a teljes államadósságon belül az IMF és EU-hitelekkel együtt, ez 2014 végére 36-38 százalék körülire apadt, ami jelentős csökkenés.


Arra a kérdésre, van-e konkrét ütemterve az ÁKK-nak az államadósságon belüli devizarészarány leépítésére, Barcza György elmondta: össze kell hangolni a pénzügypolitika mindhárom fontos szereplője - a kormányzat, az MNB és az adósságkezelő - szempontjait. Mindenképpen előnyös, és a közjót szolgálja, ha összehangoltan működik a makrogazdasági politika - mondta.
    

Barcza György kiemelte: 2010 és 2014 között Magyarország bruttó külföldi devizaadóssága 100 milliárd euróról 64 milliárd euróra csökkent. Ez azt jelenti, hogy jelentősen csökkent a devizaadósság megújításának kockázata - magyarázta. Ezzel párhuzamosan a nettó külföldi devizaadósság 42 milliárd euróról 14 milliárd euróra csökkent. Ezen belül az államnak és az MNB-nek 2010-ben 6,5 milliárd eurós nettó devizatartozása volt, míg tavaly év végén már 3,6 milliárd euró követelése. Ebben benne van a devizakibocsátások csökkentése és a devizatartalékot duzzasztó európai uniós transzferek.
    

Az ÁKK idén 160 milliárd forint értékben tervez kibocsátani letelepedési államkötvényt, ezen kívül devizakibocsátást nem tervez az idei évre vonatkozó finanszírozási terv szerint. A külfölddel szemben fennálló tartozás tehát egyre inkább szétterül, "többfelé" tartozunk - mutatott rá. Ez a diverzifikáció a jövőben is fontos cél lehet - tette hozzá. Ha sikerül a külföldi devizaadósságnak a tulajdonosi struktúráját változatosabbá tenni,  akkor több lábon állhat az adósságkezelő - mondta. Emellett meg kell fontolni, érdemes-e a dollárkötvények mellett más devizában, más piacokon is kibocsátani - jegyezte meg.
    

Az adósságkezelés szempontjából fontos adat, hogy a háztartások nettó pénzügyi vagyona 45 százalékkal nőtt 2010 és 2014 között. Ennek magyarázata, hogy csökkent a hitelállomány, és nőtt a megtakarítási ráta. Emellett az utóbbi években javult az állam költségvetési hitelessége, másrészt a pénzügyi válság után a lakosság a biztonságra törekedve előnyben részesíti az állampapírokat más befektetési eszközökhöz képest. Mindennek köszönhetően jelentősen nőtt az állampapírok iránti lakossági kereslet. A lakossági tulajdon aránya a 2010-es 2 százalékról 9,5 százalékra emelkedett 2014 harmadik negyedévében. Vagyis ma az államadósság csaknem tizede lakossági kézben van. Ez is növeli a diverzifikációt - emelte ki az ÁKK új vezetője.
    

Mindez - a külfölddel szemben fennálló devizaadósság jelentős csökkenése és a lakossági tulajdon növekedése - abba az irányba hat, hogy Magyarország helyzete nagyon sokat javult pénzügyi kockázati szempontból - mutatott rá Barcza György.
    

A gazdasági növekedést és a kilátásokat - a javuló tendenciát - figyelembe véve indokolt, hogy a hitelminősítők idővel lépjenek - fogalmazott. Furcsa, hogy a hitelminősítők ugyanabban a kategóriában értékelik Magyarországot, mint öt éve, holott óriási változások történtek ez idő alatt: a pénzügyi szektor sokkal stabilabbá vált - javult a hitel-betét mutató, csökkent a devizakitettség -, emellett az alacsonyabb kamatoknak és a csökkenő adósságrátának köszönhetően jelentősen csökkentek az állam kamatkiadásai az elmúlt években - sorolta.
    

Az államadósság a legfrissebb adatok szerint a hazai össztermék (GDP) 77 százalékán áll. A 2,5 százalékos hiány és több mint 4 százalékos nominális növekedés mellett évente 1,5-2 százalékponttal tud csökkenni az adósság, és így egyre közelebb kerül az alaptörvényben és a stabilitási törvényben megfogalmazott, 50 százalékos küszöbhöz - mondta.
    

Az ÁKK új vezetője megjegyezte: belföldön kompetitív piac alakult ki, ennek is szerepe van abban, hogy ilyen alacsony hozamok mellett lehet kibocsátani. A 3 éves államkötvények hozama idén 2,3-2,5 százalék körül, az ötéves papíroké 2,5 és 3 százalék között alakult. A tízéves lejáratú államkötvények hozama 3 és 3,5 százalék között volt. A diszkont kincstárjegyek futamidőtől függően 1,7-1,8 százalékos átlaghozamon keltek el. (MTI)

Mire számíthatnak a befektetők?

Egyes értesülések szerint a Trump-adminisztráció egyfajta minta szerepet szánt a Japánnal folytatott kereskedelmi tárgyalásoknak. Ugyanakkor Sigeru Isiba japán miniszterelnök nyilatkozata a G7-es csúcsot követően arra enged következtetni, hogy nincs érdemi előrelépés.
2025. 06. 19. 10:00
Megosztás:

Mérsékelt elmozdulás a tengerentúlon; szinten tartotta a kamatot a Fed, de némileg rontott a makro előrejelzésén

A kezdeti emelkedést követően a keddi záróár közelébe süllyedtek vissza az amerikai indexek. A kedvezőtlen májusi ipari termelési és kiskereskedelmi adatok, valamint a közel-keleti konfliktus által indukált közel 10%-os olajár-emelkedés árnyékában ült össze a Fed, miközben kevés az előrelépés a vámokkal kapcsolatos kereskedelmi tárgyalásokon.
2025. 06. 19. 09:00
Megosztás:

Az iráni-izraeli konfliktusra és a Fed esti kamatdöntésére figyeltek a befektetők

Elsősorban az iráni-izraeli konfliktusra és a Fed esti kamatdöntésére figyeltek a befektetők szerdán. Míg előbbinél az eszkaláció lehetőségét mérlegelték – egy esetleges amerikai szerepvállalással -, utóbbinál a Fed frissített gazdasági előrejelzése volt a fő kérdés.
2025. 06. 19. 08:30
Megosztás:

Nagy hazai borravaló-körkép: így jattolnak a magyarok a vendéglátósok szerint

A vendéglátósok 75 százaléka számolt be arról, hogy a vendégektől kapnak borravalót, és ezt egyre többen bankkártyával fizetik – derült ki a HelloPay legfrissebb kutatásából[1]. A felmérés arra is rávilágított, hogy ahol van lehetőség a digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást. A bankkártyás fizetés elterjedésével párhuzamosan tehát a borravaló is új lendületet kapott.
2025. 06. 19. 08:00
Megosztás:

Év végéig díjmentes marad a garanciavállalás a Széchenyi Kártya Beruházási Hitelek mögött

A hazai kis- és középvállalkozások hitelhez jutását könnyítő díjelengedési program sikerére való tekintettel a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. 2025. december 31-ig meghosszabbítja a Széchenyi Kártya Program beruházási hitelei mögé vállalt, az első teljes üzleti év végéig vállalt garanciadíj-mentességet – jelentette be Szabó István Attila, a társaság elnök-vezérigazgatója.
2025. 06. 19. 07:40
Megosztás:

Z generáció: Épphogy kijönnek a fizetésükből, mégis félretesznek

„Lusták, felelőtlenek, nem érdeklik őket a pénzügyek!” Ehhez hasonló sztereotípiákkal találkozunk sokszor, ha a Z generációról van szó. Az Erste kutatása szerint azonban a mai 16-29 évesek zöme valójában tudatosan tervezi jövőjét, nyitottak a változásokra, és nagyobb részben már most pénzkeresők. Bár anyagi helyzetük miatt bizonytalanok, a többség hisz abban, hogy helyzete javulni fog. A céljaik elérése érdekében pénzügyi terveket készítenek, takarékoskodnak, a befektetési lehetőségek közül pedig bátrabban válogatnak, mint a korábbi generációk.
2025. 06. 19. 07:00
Megosztás:

Tartós az áremelkedés az új építésű vidéki lakáspiacon

Negyedévente 2,5 százalékos, éves szinten valamivel 10 százalék fölötti az áremelkedés a vidéki új építésű lakások piacán az Otthon Centrum (OC) ingatlanközvetítő hálózat legfrissebb, a közreműködésével született ügyletek adatai alapján készült elemzése szerint.
2025. 06. 19. 06:30
Megosztás:

Stabilitásra fókuszálnak a hazai vállalkozások, miközben már készülnek a növekedésre

A működési stabilitásra koncentrálnak jelenleg a hazai vállalkozások, emellett beruházásokat és munkaerőfelvételt is terveznek – mutat rá az EY felmérése. A tanácsadó cég közép-, kelet- és dél-európai, valamint a közép-ázsiai (CESA) régiót elemző kutatásában több mint 230 magyarországi vállalkozó vett részt. A barométer alapján a legnagyobb kihívások közé a szabályozói környezet összetettségét sorolják, a munkaerőhiány, valamint a nagy piaci verseny mellett.
2025. 06. 19. 06:00
Megosztás:

Így kerülhetjük el a váratlan kiadásokat nyaraláskor

Elkezdődött a nyári szezon, így sokan – akár csak hétvégére – kocsiba pattannak, hogy a vízpart mellett pihenjenek. Annak érdekében, hogy valóban felhőtlen legyen a nyaralás, nem árt pár előkészületről gondoskodnunk. A Prémium Egészségpénztár most összegyűjtötte, miket szerezzünk be és gondoljunk át a nyaralás előtt, hogy megelőzzük a baleseteket, és felkészüljünk a váratlan kiadásokra, amelyek fedezésére állami támogatás is igénybe vehető.
2025. 06. 19. 05:30
Megosztás:

Real Madrid vagy PSG: a sportfogadók többsége őket várja a klubcsapat-vb győztesének

Bajnokok Ligája-győzelmét követően felértékelődött a Paris Saint-Germain a fogadók körében. A június 15-én elrajtolt klubcsapat-vb második legesélyesebb csapatának tartják a franciákat a Real Madrid mögött és a Bayern München előtt. A klubcsapat-vb extra nyári izgalmat hozhat a játékosok számára, akik a meccsek számos történése és a végső győztes mellett akár a legtöbb gólt szerző játékosra vagy éppen a döntő párosítására is tippelhetnek.
2025. 06. 19. 05:00
Megosztás:

Green és red flagek az álláskeresésben kutatás

Az álláskeresés során az első kattintástól az interjú utolsó percéig minden részlet számít. A HUNAM Personnel Solutions Kft. friss kutatása több mint kétszáz álláskereső tapasztalatát vizsgálta, hogy feltérképezze: melyek azok a tényezők, amelyek pozitív vagy negatív döntéshez vezetnek egy kiválasztási folyamatban.
2025. 06. 19. 04:30
Megosztás:

Utcán hagyott autóroncsok - mit lehet csinálni velük

A parkolási helyzet a nagyobb magyar városokban is egyre kritikusabb annak ellenére, hogy a fizetős övezetek gombamód terjednek; a belső részeken néha egyáltalán nem lehet szabad helyet találni. A problémát tovább rontja, hogy idehaza az utcán hagyott roncsok ott is maradnak egészen addig, ameddig van rajtuk rendszám. A megoldást a kiváló cseh példa kínálja.
2025. 06. 19. 04:00
Megosztás:

Még inkább felértékelődhetnek az otthonteremtési támogatások az önazonosság védelmi törvény hatására

A július 1-jén hatályba lépő a helyi önazonosság védelméről szóló 2025. évi XLVIII. törvény még inkább felértékelheti az otthonteremtési támogatásokat, ugyanis ezek igénylői mentességet kapnak a betelepülőkre vonatkozó tilalmak és korlátozások alól - hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakportál szakértője.
2025. 06. 19. 03:00
Megosztás:

Magyarország túlteljesítette a globális M&A trendeket

A nemzetközi vállalati összeolvadás és felvásárlás (M&A) piaca mérsékelt növekedést mutatott mind tranzakciószám, mind érték tekintetében 2024-ben. Itthon az M&A a globális trendet meghaladva 19%-os év/év alapú növekedést ért el az elmúlt évben. Nemzetközi szinten a gazdasági környezet javulása – különösen a kamatszint csökkenése, az energiaválság enyhülése és az infláció lassulása – megfordította a korábbi negatív trendet, és kedvezően hatott a befektetői hangulatra - áll a Deloitte friss, hazai piacra fókuszáló M&A piaci tanulmányában, mellyel nyolcadik alkalommal jelentkezik.
2025. 06. 19. 02:30
Megosztás:

Tovább nőtt a román államadósság:

Márciusban 56,1 százalékra nőtt Románia GDP-arányos államadóssága - közölte szerdán a bukaresti pénzügyminisztérium.
2025. 06. 19. 02:00
Megosztás:

A Bitcoin Hyper lehet 2025 legsikeresebb mém érméje?

A mém érmék világában jártas kripto kereskedők jól tudják, hogy többségük a kriptovaluta piac süllyesztőjében végzi. Ez többnyire azzal magyarázható, hogy nagy részüket a gyors meggazdagodás céljából hozzák létre, és a kezdeti áremelkedésük után napokon belül elértéktelenednek.
2025. 06. 19. 01:00
Megosztás:

Börtönbüntetésre ítélték a pécsi buszbeszerzési per vádlottjait

A Szekszárdi Törvényszék nem jogerősen 5-5 év börtönbüntetésre ítélte a Volvo-gate néven elhíresült pécsi buszbeszerzési per vádlottjait - tájékoztatta a bíróság szerdán, közleményben az MTI-t.
2025. 06. 19. 00:30
Megosztás:

Magyar lakossági villamosenergia-fogyasztás – Hogyan és mennyit használunk?

A magyar háztartások villamosenergia-felhasználása évről évre változik, részben az energiaárak, részben a fogyasztói szokások és a technológiai fejlődés hatására.
2025. 06. 19. 00:01
Megosztás:

Kissé lassult, de továbbra is meghaladja a jegybanki célt a brit infláció

Kissé lassult, de továbbra is jelentősen meghaladta a jegybanki célt a brit infláció májusban.
2025. 06. 18. 23:30
Megosztás:

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján a szerdán végződött kétnapos monetáris politikai ülésén.
2025. 06. 18. 23:00
Megosztás: