Iillegális feketelistát működtet a BKK

A Magyar Taxisok Szakszervezete (MTSZ) azt állítja, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megtiltja az ügyintézőknek, hogy egyes, pontosan megnevezett vállalkozók autóit szemlére bocsássák, így tartva őket távol a megélhetési lehetőségüktől.

Karsai Katalin, az MTSZ kommunikációs vezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a BKK "illegális feketelistája" huszonhét céget, körülbelül ezer munkavállalót érint hátrányosan, és másfél-két hónapja létezik. Erre akkor derült fény, amikor pénteken elkísérték a BKK-hoz egy kollégájukat, akinek már öt autója szemlézését tagadták meg - tette hozzá.
    

Azt állította, hogy az ügyintézés során a BKK egy munkatársa említette meg a feketelistát, amit a taxisok - akik jogi képviselőjükkel érkeztek - jegyzőkönyvbe vettek. Ezt a jegyzőkönyvet Karsai Katalin a sajtótájékoztatón bemutatta.
    

Miután az ügyintéző jelezte a BKK taxizásért felelős divíziója vezetőjének, hogy mi történt, alig egy óra elteltével visszahívták a korábban többször visszautasított taxist, és valamennyi autója gond nélkül vette "az egyébként feleslegesen szigorú akadályt" - fűzte hozzá.
    

A Magyar Taxisok Szakszervezete azt állítja, hogy ilyen, "több mint mutyigyanús" esetekre nem kerülhetne sor, ha volna egy jól megalkotott és főleg becsületesen működtetett szabályrendszer.
    

Karsai Katalin az MTI kérdésére elmondta: a szemle azt jelenti, hogy az autókat évente egyszer át kell vizsgálnia a BKK-nak, hogy teljesítik-e a taxirendeletben foglalt feltételeket. Hangsúlyozta, hogy a szemlét a BKK nem tagadhatná meg. Súlyos problémaként értékelte, hogy erre nincs jogszabályban előírt határidő, azt a BKK "lazán kezeli", így van olyan taxis is, aki két és fél hónapja nem tud dolgozni, mert az autóját nem bocsátották szemlére.
    

A kommunikációs vezető azt is mondta, hogy a BKK nem hajlandó tárgyalni velük. Emlékeztetett arra, hogy október 28-án módosította a budapesti taxirendeletet a Fővárosi Közgyűlés. Egyebek mellett emelték a taxidroszt használati díját: 2016 januárjától évi nettó 40 ezer forintról 65 ezerre. Az előterjesztés vitájában szót kapott Karsai Katalin, aki azt kérte, hogy halasszák el a döntést, és hatszáz tagú szervezetük véleményét is hallgassák meg. Súlyos problémának nevezte a drosztdíj emelését, valamint azt, hogy a javaslat a BKK-nak lehetővé teszi akár egy évre is megvonni a taxisok engedélyét. Tarlós István főpolgármester akkor megígérte a szakszervezetnek, hogy az új rendelet elfogadása után egy hónapon belül meghallgatják álláspontjukat, és észrevételeiket figyelembe veszik a rendelet következő módosításakor.
    

A szerdai sajtótájékoztatón Karsai Katalin azt mondta, hogy a BKK bujkált az egyeztetés elől, legutóbb például "alibiből rossz címre küldött" meghívóval próbálta fedezni magát.
    

A szakszervezet lassan úgy érzi, hogy a "taxishelyzet rendezése" szlogen olyan, mint a szocializmusban az "árrendezés", vagyis egyet jelent az áremeléssel - fogalmazott. Arról is beszélt, hogy a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén nem akarnak botrányt csinálni, mert a törvényes megoldások hívei.
    

A Fővárosi Közgyűlés ülésének napirend előtti vitájában Horváth Csaba (MSZP) azt kérte, hogy a Magyar Taxisok Szakszervezetének megjelent képviselői hadd szólaljanak fel a budapesti taxirendelet ügyében, és folytassanak velük érdemi tárgyalást, ahogy ezt korábban megígérték.
    

Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ vezetője elmondta, megpróbálták felvenni a kapcsolatot a szakszervezettel, de ez nem volt sikeres, majd eljutottak egy képviselőjükhöz, aki azt közölte, hogy nem tud részt venni a megbeszélésen.
    

Dabóczi Kálmán ezt követően - Tarlós István főpolgármester felkérésére - egy jövő csütörtöki időpontot javasolt az egyeztetésre a taxis szakszervezetnek, amely azt elfogadta. (MTI)

 

 

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: