Illegális bevándorlás - Az olasz püspökök nem akarnak regisztrációs hajót

Nemet mondunk a hajókon működtetett regisztrációs központokra, meg kell mentenünk a migránsokat, utána jövőt is kínálva nekik - jelentette ki Nunzio Galantino, az olasz püspöki kar (Cei) főtitkára szerdán a La Repubblica című olasz napilapnak.

Illegális bevándorlás - Az olasz püspökök nem akarnak regisztrációs hajót

A püspök leszögezte, hogy ez a fajta regisztrációs központ "a személyek feltartóztatásának egyik rossz változata". "Az emberi jogokat védő nemzetközi szervezetek, mint a Migrantes Alapítvány és az Olasz Caritas már felhívta a figyelmet arra, hogy a tengerből kimentett migránsoknak joguk van menekültkérelmet benyújtani és ezért fellebbezni is, ha kérelmüket elutasítják".

 

Nunzio Galantino az olasz belügyminisztérium tervére reagált, amely szerint az egyik következő olaszországi regisztrációs központot (hot spot) egy olasz hadihajón vagy nagyobb méretű komphajó fedélzetén rendeznék be a Földközi-tenger Dél-Olaszország és Észak-Afrika közötti szakaszán.

 

A tengeri hot spot a kormány szerint a vízből kimentett emberek gyorsabb egészségügyi ellenőrzését és azonosítását szolgálná, s lehetőséget biztosítana arra, hogy a menekültkérelmük pozitív elbírálására jogosultakat mára különválasszák azoktól a migránsoktól, akik erre nem számíthatnak. Az olasz püspöki kar főtitkára hangsúlyozta, hogy a menekültkérelmek elbírálásának az érkezők "személyes története alapján és nem az úgynevezett biztonságos országok listája szerint" kell megtörténnie. "A nemzetközi védelem így a hajókon nem biztosított" - hangsúlyozta a Cei főtitkára.

 

Ami az év eleje óta tengerbe veszett több mint kétezer migránst illeti, Nunzio Galantino az áldozatokat "az európai demokráciától kapott pofonnak" nevezte, mivel az képtelen azokat az embereknek védelmet nyújtani, akik éppen "az európai külpolitika és gazdasági döntések által teremtett helyzetek miatt menekülnek". Az olasz püspök hozzátette, Európának "nem volt bátorsága" a nemzetközi jog előírta humanitárius folyosókat nyitni a befogadásra hajlandó országok felé, hogy így biztonságossá tegyék az emberek indulását, elkerülve az erőszakot, kizsákmányolás és halottakat. Hangsúlyozta, hogy a menekültek befogadása mind a 28 európai tagállam közös feladata.

 

"Nem lehet megmenteni az embereket anélkül, hogy lehetőséget kínáljunk nekik a jövőjüket illetően" - mondta Galantino püspök. Javaslata szerint a több mint egy éve táborokban tartózkodó migránsoknak humanitárius védelem címén tartózkodási engedélyt kellene adni. Az olasz püspöki kar főtitkárának adatai szerint Ferenc pápa tavalyi felhívását követően az olasz egyház több mint kétezer intézményében 23 ezernél több menekültet fogadtak be, valamint 120 ezer migráns fiatalt segítenek.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: