Ilyen időjárásra számíthatunk holnap estig

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:

Ilyen időjárásra számíthatunk holnap estig

Időjárási helyzet Európában

Írországtól délnyugatra, illetve a Vizcayai-öböltől nyugatra továbbra is markáns anticiklon figyelhető meg. Emiatt a nyugat-európai partvidéken a január közepéhez képest szokatlanul enyhe az idő; Skóciában 9, 10, Írországban 10, 11, Bretagne-ban szintén 10, 11 fokig emelkedik délutánra a hőmérséklet, és ugyancsak enyhe az idő a Benelux-államokban és az Ibériai-félszigeten. Emellett ugyancsak magasnyomás helyezkedik el Oroszország fölött, de ott lényegesen - körülbelül 20-25 fokkal - hidegebb van az előbb felsorolt területekhez képest. E két rendszer között többközéppontú ciklon helyezkedik el, amely északi, északnyugati áramlással több hullámban nedves levegőt szállít kontinensünk középső részei fölé. Havazás, havas eső, ónos eső, eső egyaránt előfordul, de jelentősebb csapadék inkább csak az Alpok északi oldalán, valamint egy mediterrán ciklonnak köszönhetően Görögországban hull. Vasárnap estig a Kárpát-medence időjárását az említett ciklonális mező alakítja, több hullámban kell vegyes halmazállapotú csapadékra számítani.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 

Várható időjárás az ország területén vasárnap estig

Reggelig erősen felhős vagy borult lesz az ég, csupán átmeneti szakadozások lehetnek. Szombaton csak helyenként, főként az északi megyékben lehet gyenge eső, havas eső, kisebb hózápor. Éjszaka azonban már több helyütt várható vegyes csapadék: az északkeleti, keleti megyékben döntően hóra (kis valószínűséggel esetleg ónos szitálásra), másutt általában esőre, havas esőre kell számítani. Emellett a Dunántúlon és az Alföld délnyugati részein helyenként ónos eső is lehet. Vasárnap napközben nagy területen hosszabb időre is jelentősen csökkenhet a felhőzet, de délutántól északnyugat felől ismét beborul az ég. Délelőtt délen és keleten mindenütt megszűnik a csapadék, majd hosszabb szünetet követően késő délutántól, estétől északnyugat felől egyre több helyen elered az eső. Késő este, éjfél körül északkeleten azonban már havas esőre, hóra is számítani kell. A nyugatias szél ma még többfelé, holnap már csak kevés helyen erősödik meg, vasárnap estétől azonban a délnyugati szelet ismét többfelé kísérik erős széllökések.
    

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és +2 fok között valószínű, keleten az alacsonyabb értékekkel, de a keleti határ mentén az éjszaka első felében kissé hidegebb is lehet. Reggelre néhány fokot emelkedik a hőmérséklet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 1 (ÉK-i határvidék) és 9 (DNY-i határvidék) fok között alakul.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?


Eddig 770 ezer hektáron jelentettek aszálykárt

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek be aszálykárt, 31 ezer bejelentés alapján - közölte a kormányszóvivő kérdésre válaszolva pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
2026. 08. 15. 15:00
Megosztás:

Erős félévet zárt a Waberer’s, a célár változatlanul 7093 forint

Az idei első félévben 9,4 százalékkal növelte árbevételét és 24 százalékkal emelte nettó eredményét a Waberer’s International. Az MBH Befektetési Bank szerint a társaság teljesítménye összhangban van a várakozásokkal, miközben a logisztikai és biztosítási üzletág stabil alapot teremthet a további növekedéshez, ezért az elemzőház változatlanul vételi ajánlást és 7093 forintos egyéves célárat tart fenn.
2026. 08. 15. 14:00
Megosztás:

GENIUS Act: szigorúbb stabilcoin-szabályok jönnek az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma a GENIUS Act elfogadása után megkezdte a stabilcoinpiac gyakorlati szabályozásának kialakítását. A legfontosabb változás nem elsősorban a tartalékokról, hanem az ügyfélazonosításról, a pénzmosás elleni ellenőrzésről és a blokkláncos tranzakciók nyomon követhetőségéről szól.
2026. 08. 15. 13:00
Megosztás:

Hogyan válasszunk tetőtéri ablakot az otthonunkba?

A tetőtéri ablakok kiválasztása különös figyelmet igényel, hiszen nagy mértékben befolyásolják a lakótér kényelmét és energiahatékonyságát. Az építészet modernizációjával nőnek az elvárások a nyílászárókkal szemben, legyen szó hőszigetelésről vagy esztétikai szempontokról. A korszerű tetőtéri ablakok megfelelő fényviszonyokat teremtenek, és a teret is hatékonyabban használjuk ki általuk. De vajon hogyan válasszuk ki a számunkra legmegfelelőbb típust?
2026. 08. 15. 12:00
Megosztás:

Hotel vagy kiadó apartman? Változó utazási szokások és szálláspiaci trendek a fővárosban

Régen ott volt a megszokott rutin: lefoglaltuk a szobát, átvettük a nehéz rézkulcsot, a szobában pedig ott várt az a jellegzetes, állott szállodaszag meg a kilencvenes évekből itt felejtett minibár.
2026. 08. 15. 11:00
Megosztás:

Paks - Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése

Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében - írta Magyar Péter miniszterelnök Facebook-oldalán szombat reggel.
2026. 08. 15. 09:00
Megosztás:

Újabb nagy tűz Horvátországban

Lakóházakat és nyaralókat veszélyeztet egy nagy kiterjedésű erdőtűz a horvátországi Dugi Otokon, a lángokat egyelőre nem sikerült megfékezni, a szárazföldről további tűzoltókat vezényeltek a szigetre - közölte a horvát sajtó szombatra virradóra.
2026. 08. 15. 08:00
Megosztás:

Akár már szeptemberben a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájába léphet feljebb a BÉT-en jegyzett kibervédelmi cég

A Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett egyetlen kibervédelmi cég, a ViVeTech Nyrt. mai napon megtartott rendkívüli közgyűlése döntött a társaság részvényeinek a BÉT Standard szabályozott piacára történő bevezetéséről, amely a jelenlegi tervek szerint még idén ősszel, akár már szeptemberben megtörténhet. A ViVeTech a Standard kategóriába történő bevezetést követően – akár még az idei évben – nyilvános kibocsátást is tervez. „A Standard kategóriába történő feljebb lépéssel és a nyilvános kibocsátással még magasabb fokozatba kapcsolhatjuk a növekedési stratégiánk megvalósítását” - mondta Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója.
2026. 08. 15. 07:00
Megosztás:

Paks - Elkészült a Dunához vezető út nagy része

A nagy része már elkészült annak az útnak, amelyen a teherautók a fenékküszöb építéséhez a Dunához tudják szállítani a követ Paksnál.
2026. 08. 15. 06:00
Megosztás:

Elmarad a tavalyitól az ANY Nyrt. nyeresége és árbevétele az első fél évben

Elmarad a tavalyitól az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. árbevétele és nyeresége az első fél évben, de már kevésbé, mint az első negyedévben a stabil második negyedéves teljesítmény hatására - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett beszámolóból.
2026. 08. 15. 05:00
Megosztás:

Fordulatos júliust produkált az albérletpiac

Bár a nyári albérletpiaci főszezon kezdetével ismét emelkedésnek indultak a bérleti díjak, a havi drágulás ugyanakkor a korábbi években látottakhoz képest szerénynek mondható. Sőt, a ponthatárok kihirdetését követően már meg is torpant az áremelkedés a KSH–ingatlan.com júliusi lakbérindexe szerint.
2026. 08. 15. 04:00
Megosztás:

Nyugdíjasok 53%-nak nélkülöznie kell

Legalábbis erre számít a középkorú magyarok több mint fele - 53 százalékuk - elképzelhetőnek tartja, hogy nyugdíjas korában nélkülöznie kell majd.
2026. 08. 15. 03:00
Megosztás:

Aki Kádár-kockában lakik, az most örülhet ennek a döntésnek

Az egyik legelterjedtebb hazai épülettípus, a Kádár-kocka energetikai korszerűsítésére indul mintaprojekt Magyarországon a VELUX Cégcsoport kezdeményezésére, számos szakmai partner, köztük a Panasonic részvételével.
2026. 08. 15. 02:00
Megosztás:

Jogszabályi döntés! A nyugdíjak így emelkednek 2027-ben

Napok óta egyre több találgatás jelenik meg arról, mekkora nyugdíjemelés érkezhet 2027 januárjában. Egyes előrejelzések 3–4 százalékos növekedést valószínűsítenek, más számítások ennél magasabb értéket sem zárnak ki.
2026. 08. 15. 01:00
Megosztás:

Tovább csökken az olaj ára a megugró amerikai készletek miatt

Az olajárak csütörtökön tovább csökkentek, folytatva az előző napi gyengülést. A piacot elsősorban az amerikai nyersolajkészletek váratlan megugrása, a Hormuzi-szoros körüli geopolitikai feszültségek enyhülése, valamint a globális kereslet lassulásával kapcsolatos aggodalmak befolyásolják. A Magyarországon is jelen lévő XTB globális befektetési platform elemzése szerint a geopolitikai kockázati felár mérséklődése, a határidős piacokon a hosszú pozíciók leépülése és az erős amerikai dollár együttesen tovább növelték az eladói nyomást az olajpiacon. Ennek eredményeként a Brent jegyzése 88 dollár, a WTI-é pedig 82 dollár alá süllyedt hordónként.
2026. 08. 15. 00:05
Megosztás:

Új koncepciójú Geely értékesítési pontot nyitott a Schiller Autó

Innovatív koncepciójú értékesítési pontot nyitott a Schiller Autó Család a kínai Geely márka forgalmazására pénteken Budapesten, a Pólus Centerben található MediaMarkt áruházban.
2026. 08. 14. 23:00
Megosztás:

A pénztárca otthon maradhat – az OTP SZÉP kártya is a mobilunkba költözött

Egyre többen hagyják otthon a pénztárcájukat, és fizetnek kizárólag mobiltelefonnal. Az OTP Banknál már az OTP SZÉP kártya is néhány érintéssel, mindössze pár perc alatt digitalizálható a Google Walletbe vagy az Apple Walletbe, így a használata minden eddiginél egyszerűbbé és kényelmesebbé vált. Bár a lehetőség alig egy éve érhető el, már több mint 208 ezren fizettek gyorsan és biztonságosan a digitális OTP SZÉP kártyával. A digitalizált kártyát használók ráadásul most egy „Promóció” keretében 20 000 forint értékű jegy.hu kupont is szerezhetnek.
2026. 08. 14. 22:00
Megosztás:

Ismét történelmi csúcson zárt a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 530,45 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel, történelmi csúcson, 150 552,70 ponton zárt pénteken.
2026. 08. 14. 21:00
Megosztás:

Állatorvosi ellátásra kaphatnak támogatást civil szervezetek

Állatorvosi ellátásra kaphatnak 1,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást civil szervezetek - közölte a pályázatot meghirdető Közös ügyünk az Állatvédelem Alapítvány pénteken az MTI-vel.
2026. 08. 14. 20:00
Megosztás:

Webshopok GVH-ellenőrzése: Milliárdok a költségvetésnek és a magyar fogyasztóknak

Sorra regulázza a legnagyobb webáruházakat a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Az eMAG-ra összesen már több mint 700 millió forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki GVH Versenytanácsa, csak 2026-ban 460 millió forintot. A Temu és az About You összesen több mint 2,3 milliárd forintot fizetett a magyaroknak a GVH közelmúltban lezárt eljárásainak köszönhetően. A Wish mintegy 100-150 ezer magyar fogyasztó pénzügyi kompenzálását vállalta, több mint 200 millió forint értékben. Az Answear és a CCC a bírságot megúszták, de vállalták, hogy a jövőben átláthatóbban fognak akciózni.
2026. 08. 14. 19:00
Megosztás: