Immár nálunk is lesz lakásárindex az FHB jóvoltából

Az FHB tranzakciós adatokon alapuló lakásárindexet dolgozott ki, amely 1998-tól negyedéves bontásban mutatja a magyar lakóingatlanok árának változásait. Az új terméket szerdán mutatta be a bankcsoport.

Harmati László, az FHB Jelzálogbank vezérigazgató-helyettese elmondta: az FHB Lakásárindex mintegy háromezer település 800 ezer lakóingatlanának adásvételi adatait feldolgozva készült. A mutató hiánypótló a piacon, mert a kínálati árakon alapuló kimutatások mellett eddig nem volt az adásvételi árakat felhasználó, kellően hosszú idősorra, és megfelelő elemszámra alapozott index.

 

Az FHB Indexben feldolgozott 11,5 éves időszakban a magyarországi lakásállomány az 1998. évi 4,04 millió darabról 2009 elejére több mint 4,3 millióra bővült. A lakásárak megnégyszereződtek, a lakások reálértéke az inflációt is figyelembe véve megduplázódott. Az éves átlagos áremelkedés 13,2 százalék volt 1998 és 2009 között. A lakás tehát a vizsgált időszakban jó befektetés volt, hozama felülmúlta a legtöbb pénzügyi befektetését az elmúlt 11,5 évben - mondta a vezérigazgató-helyettes.

 

Az index értékét a 2000-es év átlagával normálták, vagyis azt tekintették 100-nak. Az FHB Lakásárindex csúcsértéke 200,7, amit 2008 első negyedévében ért el (ez a kezdőpontja a lakásárak lemorzsolódásának), utolsó - az idei második negyedévi - értéke pedig 183,4 százalék. A legmagasabb árszinthez képest az országos árak 8,6 százalékkal mérséklődtek egyetlen negyedévben. A kínálati árakban ugyan nem tapasztalható ekkora csökkenés, ám Harmati László szerint az áralku valójában mérsékelte a tranzakciós árakat.

 

Az elmúlt másfél évben negyedévente átlagosan 1,4 százalékkal csökkentek a lakásárak, reálértékükből éves szinten átlagosan 9,5 százalékot veszítettek. Az FHB Lakásárindex is mutatja, hogy Magyarországon a stabil emelkedést hozó években sem szálltak el a máshol tapasztalható mértékben az árak, s ennek következtében 2008-2009. között az ingatlanárak csökkenése is kisebb mértékű volt, mint más országokban.

 

Nem volt lakáspiaci árbuborék - hangsúlyozta a vezérigazgató-helyettes. Az FHB a módszertant, amelynek kidolgozásában saját munkatársai mellett külső - köztük MNB-s - szakértők is részt vettek, közzéteszi az interneten. Az indexnek egyébként olyan, nemzetközi szinten elismert mutatók szolgáltak mintául, mint például az amerikai S&P Case-Shiller, a brit Halifax és Nationwide vagy például a német Hypoport. Az indexet negyedévente publikálják. A nyilvános tájékoztatókon bemutatják az index alakulását, valamint az értékét befolyásoló piaci aktualitásokat, a bővebb, előrejelzést is tartalmazó verzió csak az előfizetők számára lesz hozzáférhető.


Rövidebb lejáratú kötvényekbe érdemes most fektetni - ezek a legjobb dolláros, eurós és forintos papírok

A globális kötvénypiacokon jelenleg egyértelmű hozamemelkedési folyamat zajlik, amelynek hátterében egyszerre állnak inflációs, fiskális és monetáris tényezők.
2026. 09. 23. 14:00
Megosztás:

Sokan titkolóznak a családjuk előtt - a pénzt rejtegetik: Ön is?

A magyarok bő harmada tud rendszeresen megtakarítani, ami viszont gyakran súlyos lemondásokkal jár – derül ki a Cofidis és az NRC közös Hitel Monitor kutatásából.
2026. 09. 23. 13:30
Megosztás:

Orbán Anita 11 egyeztetést folytatott EU-n kívüli partnerekkel

Az ENSZ-hét első két napján Orbán Anita 11 kétoldalú egyeztetést folytatott EU-n kívüli partnerekkel Ázsiától Észak-Afrikán át Latin-Amerikáig, emellett pedig több multilaterális találkozón és az ENSZ-közgyűlés általános vitájának megnyitóján is részt vett - erről a külügyminiszter számolt be szerdai Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 23. 13:00
Megosztás:

Több milliárd dolláros károkozással gyanúsított hekkert ad ki Montenegró az Egyesült Államoknak

Montenegró kiadja az Egyesült Államoknak azt az iráni-török kettős állampolgárságú számítógépes bűnözőt, akit az amerikai hatóságok több mint 3,4 milliárd dolláros károkozással gyanúsítanak - közölte Bojan Bozovic montenegrói igazságügyi miniszter.
2026. 09. 23. 12:30
Megosztás:

Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség az MNB korábbi elnökét az Erste-ügyben

Gyanúsítotti kihallgatásokat és kutatásokat hajtott végre a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) az Erste-üggyel kapcsolatban hivatali visszaélés bűntette miatt indult eljárásban kedden - közölte a Fővárosi Főügyészség az MTI-vel. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a nyomozók hét embert hallgattak ki gyanúsítottként, köztük a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi elnökét.
2026. 09. 23. 12:00
Megosztás:

Csökken az olaj ára szerdán

Szerda reggel tovább csökkent a kőolaj ára azokra a reményekre, hogy nő az olajkínálat a Perzsa-öböl térségéből.
2026. 09. 23. 11:32
Megosztás:

Ismét az AI-hoz kapcsolódó csiprészvények húzták felfelé az amerikai piacokat

A Nasdaq 0,5%-os emelkedéssel kedden történelmi csúcson zárt, amit a Micron Technology (+5%), a Sandisk (+7%) és más, mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvények emelkedése támogatott. Az S&P 500 közel stagnált, míg a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 09. 23. 11:00
Megosztás:

Nagy nap jön a Micron részvényeseknek - Most érdemes beszállni?

Egyetlen évszám mozgathatja meg a Micron részvényét: nagy nap közeleg. Szeptember 30-án fontos próba vár az AI-boom egyik leglátványosabb nyertesére.
2026. 09. 23. 10:30
Megosztás:

6 százalékot zuhant a Cisco: miért büntette a piac a technológiai óriást?

Miközben a technológiai részvények teljesítményét követő fontos tőzsdei alapok emelkedtek, a Cisco papírjai szeptember 22-én nap közben mintegy 6 százalékot estek. A hálózati berendezéseket gyártó vállalat versenytársainál nem látszott hasonló eladási hullám, ezért a mozgás inkább a Cisco megítéléséről árulkodhatott. A háttérben profitrealizálás és óvatosabb befektetői várakozások is állhattak, egyértelmű kiváltó okot azonban a korabeli beszámoló nem azonosított.
2026. 09. 23. 10:00
Megosztás:

Altcoin-rali 2026: a Bitcoin Cash kilőtt, mögötte tíz külön történet mozgatja a kriptopiacot

A Bitcoin Cash közel 30 százalékot emelkedett egyetlen nap alatt, a LayerZero 21,5, a Pons csaknem 19 százalékot erősödött, miközben a Uniswap forgalma átlépte a 2,3 milliárd dollárt. A zöld számok mögött azonban nem ugyanaz a történet húzódik: van, ahol egy friss CME-bejelentés mozdította meg a piacot, máshol tokenégetés, új hálózati funkció, szabályozási fordulat vagy egyszerűen a spekulatív tőke rotációja. Megnéztük, mi hajtotta a 24 óra tíz legjobban teljesítő nagyobb kriptoeszközét.
2026. 09. 23. 09:30
Megosztás:

A francia kormány meghosszabbítja az üzemanyagra nyújtott támogatást, és kibővíti a kedvezményezettek körét

Kibővíti a célzott támogatási intézkedéseket a francia kormány az üzemanyagárak emelkedése által súlyosan érintett szektorok dolgozói számára, hogy elejét vegye az egyre növekvő társadalmi elégedetlenségnek.
2026. 09. 23. 09:00
Megosztás:

Ennyi pénz kell a vállalható nyugdíjas életszínvonalhoz

A magyar középkorúak átlagosan 35 millió forint megtakarítást tartanak szükségesnek 65 éves korukra ahhoz, hogy állami nyugdíj nélkül is vállalható életszínvonalat biztosítsanak maguknak - derül ki a K&H biztos jövő kutatásának második negyedéves eredményeiből, amelyről közleményben tájékoztatták az MTI-t.
2026. 09. 23. 08:30
Megosztás:

Erősödött a forint reggelre

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 23. 08:00
Megosztás:

Az EKB bezárná a kiskaput: a stakingre és a kriptohitelezésre is kiterjedhet a stabilcoin-hozamok tilalma

Az Európai Központi Bank és az uniós tagállamok jegybankjai szigorítanák a stabilcoinok után fizetett hozamokra vonatkozó szabályokat. A tervek szerint nemcsak a közvetlen kamatfizetést tiltanák, hanem azokat a kriptohitelezési, kölcsönzési és stakingkonstrukciókat is, amelyek közvetett módon biztosítanak hozamot a stabilcoin-tulajdonosoknak.
2026. 09. 23. 07:00
Megosztás:

Kanada nagybankjai összefogtak: közös digitális pénzrendszer készül

Kanada hat legnagyobb bankja közös, kanadai dollárban működő tokenizáltbetét-rendszer fejlesztését vizsgálja. A kezdeményezés célja, hogy a pénz gyorsabban mozoghasson a pénzügyi intézmények között, miközben a bankok hosszabb távon a blokkláncalapú pénzügyi piacokkal és más digitáliseszköz-rendszerekkel is összekapcsolnák az infrastruktúrát.
2026. 09. 23. 06:00
Megosztás:

Budapest körül forog az országos költözési térkép – még mindig a Ratkó-unokák írják a lakáspiac történetét

Magyarországon 226 ezer ember változtatott állandó lakcímet tavaly úgy, hogy másik településre költözött, a településeken belül pedig 191 ezer ember költözött. Tavaly így összesen 417 ezren változtatták meg állandó lakhelyüket, ami 10 százalékkal kevesebb mint 2024-ben. A legerősebb költözési útvonalak középpontja egyértelműen Budapest: a tíz legnagyobb járásközi áramlás mindegyikének a főváros az egyik végpontja és csak a 35. helyen jelenik meg az első olyan reláció, amely Budapestet nem érinti.
2026. 09. 23. 05:00
Megosztás:

Az egészségesebb életmód átírja a vásárlási szokásokat

Az egészségtudatosság ma már a napi rutin része. Számít, mi kerül a tányérunkra, mit mutat a fitneszalkalmazás, milyen összetevőkre figyelünk vásárláskor, és milyen tanácsot kérünk digitális eszközöktől. A PwC Voice of the Consumer 2026 kutatása szerint a közép- és kelet-európai fogyasztók 55%-a több friss zöldséget és gyümölcsöt fogyasztana a következő egy évben, 48%-uk csökkentené a feldolgozott vagy magas cukortartalmú élelmiszerek fogyasztását, 47%-uk pedig már először az AI-hoz fordul, amikor egészségügyi vagy életmóddal kapcsolatos kérdése merül fel.
2026. 09. 23. 04:00
Megosztás:

Michael Burry: shortoljuk bátran az AI részvényeket!

Michael Burry ráerősít az AI-részvények elleni fogadására: fordulat jöhet a chippiacon?
2026. 09. 23. 03:00
Megosztás:

Tartozásod van? Akkor bajban leszel, mert így árvereznek majd

Elmaradt hiteltörlesztés, felhalmozott közös költség vagy rendezetlen közüzemi számla: megfelelő jogi feltételek mellett mindegyikből lehet végrehajtás, végül akár árverés. A lakás elvesztése azonban nem automatikus következmény. A magyar szabályok több lépcsőt és védelmet írnak elő, de a hivatalos levelek figyelmen kívül hagyása súlyosan ronthatja az adós helyzetét.
2026. 09. 23. 02:00
Megosztás:

Ennyi lesz a tej, zsír és a csirkemell ára októbertől

Három olyan alapélelmiszer ára kerül most a középpontba, amely rendszeresen bekerül a magyar családok kosarába.
2026. 09. 23. 01:00
Megosztás: