Indul az ALTERA részvényjegyzése

A mai napon megkezdődött és március 22-ig tart az ALTERA Vagyonkezelő Nyrt. törzsrészvényeinek nyilvános forgalomba hozatali eljárása, jelentette be sajtótájékoztató keretén belül a vállalat Igazgatósága. Az ALTERA Igazgatósága közölte: a társaság harminckét tulajdonos-alapítója várhatóan aktívan részt vesz a nyilvános kibocsátásban, hiszen előzetes, és nem hivatalos visszajelzéseik alapján minimum megduplázzák korábbi befektetéseik összegét - olvasható a vállalat közleményében.

Az ALTERA Vagyonkezelő Nyrt. új törzsrészvényeinek nyilvános forgalomba hozatalára 2013. március 4-22 között kerül sor. A mai napon kezdődő jegyzési időszakra az ALTERA Igazgatósága a részvényenkénti kibocsátási árat 2250 forintban határozta meg, amely a Tájékoztatóban korábban meghatározott, részvényenkénti 2 000–2 400 forintos sáv közepére esik.
 
„A ma kezdődő nyilvános jegyzési eljárás az első, és legfontosabb lépés azon az úton, melynek során a régió egyik meghatározó vagyonkezelő társaságává kívánunk válni. A jegyzés végére az ALTERA Nyrt. tőkéje akár megtízszereződhet, amellyel még jobban kiaknázhatjuk a befektetési stratégiánkban rejlő lehetőségeket” – nyilatkozta Szabó Barnabás, az ALTERA Nyrt. Igazgatóságának elnöke.
 
A jegyzési idő alatt a befektetők minimum 500 darab törzsrészvényt jegyezhetnek, azaz a jegyzőnként befektethető legkisebb összeg 1,125 millió forint. A kibocsátandó részvények száma minimálisan 200 000, legfeljebb 1 250 000 darab lehet, így az ALTERA a nyilvános forgalomba hozatal során várhatóan 400 millió és 3 milliárd Ft közötti tőkéhez jut, amelyet teljes egészében tőkeemelésre használ majd fel. Az Igazgatóság mai közlése szerint a társaság alapító-tulajdonosai előzetesen, és nem hivatalos tájékoztatás formájában jelezték, hogy várhatóan legalább megkétszerezik az ALTERA törzsrészvényekbe korábban befektetett összeget.
 
„Ez rendkívül pozitív hozzáállás az alapító-befektetők részéről, hiszen a bizalom töretlenségét jelzi, ráadásul egyáltalán nem általános gyakorlat a nyilvános forgalomba hozatali eljárások során” – mutatott rá Faluvégi Balázs, az Igazgatóság befektetésekért felelős igazgatósági tagja.  Hozzátette: annak érdekében, hogy erősítsék a részvény iránti bizalmat és a BÉT-re történő bevezetés után az árfolyam stabilitását növeljék, az ALTERA Igazgatóságának és Felügyelő Bizottságának tagjai két hónapos részvényértékesítési moratóriumot is vállaltak.
 
Az Igazgatóság várakozásai szerint a 2012 januárjában 200 millió forint saját tőkével megalapított ALTERA részvények nyilvános jegyzése az elmúlt évek egyik legnagyobb részvénykibocsátása lehet a magyar piacon. A törzsrészvények bevezetése után 3-4 évvel pedig a vagyonkezelő szeretné, ha a papírok a BÉT „A” kategóriájába, illetve a BUX-kosárba is bekerülnének.  Az ALTERA Nyrt. törzsrészvények nyilvános jegyzésének vezető forgalmazója a Buda-Cash Brókerház Zrt. 12 fiókból álló országos hálózatával, valamint a Hungária Értékpapír Zrt. budapesti központja.
 
Befektetési modell
 
Az ALTERA növekedési stratégiájának motorja az a – kelet-európai régióban elsőként kidolgozott – hibrid befektetési modell és stratégia, amely igazodik a pénzügyi válság teremtette befektetési környezethez, és a részvénypiacok hektikus mozgásait kihasználva ér el nyereséget.
 
„Portfóliónk egy dinamikus és egy konzervatív részből áll. A két rész közötti arányt, illetve a portfólió tartalmát folyamatosan aktualizáljuk a piaci viszonyoknak megfelelően, öt külön-külön is válságálló stratégiát kombinálva. A tradicionális befektetési stratégiákkal összehasonlításban ez a módszertan egyedülálló. Az ALTERA Hibrid Modell lényege, hogy folyamatosan váltogat az adott piaci helyzetnek megfelelő stratégiák között, illetve egyszerre többet is alkalmaz, szemben a hasonló társaságok sokszor éveken át egy stratégiát követő magatartásával” – foglalta össze el Szabó Barnabás.
 
A nyilvános kibocsátási eljárás jelentőségét hangsúlyozva hozzátette: a cég működtetése szempontjából a méretgazdaságosság alapvetően fontos, hiszen egy befektetési alappal ellentétben a tőke növekedésével együtt a vagyonkezelő költségei nem nőnek automatikusan, azaz az ALTERA Nyrt. közel azonos költségszint mellett tud akár egy nagyságrenddel nagyobb összeget is kezelni.
 
Faluvégi Balázs elmondta: az ALTERA papírjai elsősorban azoknak nyújtanak befektetési alternatívát, akik nem elégedettek a bankbetétek kamataival, és hajlandóak legalább középtávon gondolkodni befektetéseikről, ugyanakkor ragaszkodnak ahhoz a nagyfokú szabadsághoz, amelyet a BÉT-en bármikor eladható a részvények jelentenek
 
Az ALTERA Nyrt. befektetéseinek teljesítménye a működés megkezdése óta eltelt egy éves időszakban pozitívan alakult.  Az Igazgatóság tájékoztatása szerint az ALTERA Nyrt. egy részvényre eső saját tőkéje 2013. január 31-én 2 188 forint volt, amely a befektetési tevékenységre vonatkoztatva nettó 9,4%-os értéknövekedést jelent a vagyonkezelő 2012. február 10-ei indulásához képest.


Nem indult jól a Shein tőzsdei kalandja

A Shein hongkongi tőzsdei debütálását mintegy 10%-os árfolyamesés követte a kereskedés első óráiban: a részvények árfolyama 43,72 hongkongi dollárra csökkent a 48,56 hongkongi dolláros kibocsátási árhoz képest.
2026. 09. 01. 22:30
Megosztás:

Októbertől országszerte 400 iskolában biztosítanak erdőpedagógiai foglalkozást

Útjára indul az Iskolában az Erdő Program őszi üteme; októbertől országszerte 400 iskolában mintegy 1200 ingyenes erdőpedagógiai foglalkozást biztosítanak a 6-14 éves korosztálynak - közölte az Élő környezetért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 09. 01. 22:00
Megosztás:

Visszavonul a politikától Keir Starmer volt brit miniszterelnök

Visszaadja parlamenti mandátumát és visszavonul a politikától Keir Starmer volt brit miniszterelnök.
2026. 09. 01. 21:30
Megosztás:

A beruházások tartós visszaesése hosszabb távra is beárnyékolja a növekedési kilátásokat

A beruházások visszaesése hosszabb távon is rontja a gazdaság növekedési kilátásait azon túl is, hogy az aszály sújtotta mezőgazdasággal együtt fékezte a GDP második negyedévi növekedését - állapították meg az MTI-nek nyilatkozó elemzők a legfrissebb adatokhoz fűzött kommentárokban.
2026. 09. 01. 21:00
Megosztás:

Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható idén

Bár a kilátások a szezon előtt is kedvezőtlenek voltak, az augusztusi időjárás csak rontott a helyzeten, így idén Magyarországon az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható - olvasható a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet honlapján kedden közzétett almapiaci elemzésben.
2026. 09. 01. 20:00
Megosztás:

Emelkedett az uniós turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma

Az előző év azonos időszakának adataihoz képest 1,7 százalékkal emelkedett az uniós tagországok turisztikai szálláshelyein eltöltött vendégéjszakák száma 2026 első hat hónapjában - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.
2026. 09. 01. 19:30
Megosztás:

A vagyonelkobzás új formája kerülhet a büntető törvénykönyvbe

A vagyonelkobzás egy új formájának büntető törvénykönyvbe emelését és a külföldi embercsempészek elleni büntetőeljárás feltételes ügyészi felfüggesztési lehetőségének megszüntetését javasolja az igazságügyi tárca az Országgyűlésnek kedden benyújtott törvényjavaslatában.
2026. 09. 01. 19:00
Megosztás:

Kétszeres keretösszeggel folytatódik az Apáczai ösztöndíjprogram

A korábbihoz képest csaknem kétszeres, 12,2 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik az idei tanévben a hátrányos helyzetű, jó tanulmányi eredményű tanulók szakmaszerzését segítő Apáczai ösztöndíjprogram - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium az MTI-vel kedden.
2026. 09. 01. 18:30
Megosztás:

Megnyílt a Lidl Magyarország új logisztikai központja Kiskunfélegyházán

Megnyílt a Lidl Magyarország új logisztikai központja Kiskunfélegyházán, a vállalat csaknem 60 milliárd forintot fordított a beruházásra.
2026. 09. 01. 18:00
Megosztás:

Hszi Csin-ping: tovább kell erősíteni az SCO-tagállamok együttműködését

A gazdasági együttműködés bővítését és a közös biztonsági fellépés erősítését nevezte a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) előtt álló legfontosabb feladatoknak Hszi Csin-ping kínai elnök kedden a szervezet Biskekben tartott csúcstalálkozóján.
2026. 09. 01. 17:30
Megosztás:

Japánban féléves csúcsra javult a fogyasztói hangulat

Augusztusban hathavi csúcsra emelkedett a japán fogyasztói bizalmi index.
2026. 09. 01. 16:30
Megosztás:

Jelentősen csökkent a lakáspiaci kereslet augusztusban

Augusztusban több mint 40 százalékkal csökkent az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődés éves szinten és 15 százalékkal esett vissza az újonnan piacra kerülő lakóingatlanok száma - közölte az ingatlan.com kedden az MTI-vel.
2026. 09. 01. 16:00
Megosztás:

Mi történt a magyar tőzsdén augusztusban?

Augusztusban tovább emelkedett a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX, amely a hónap során új történelmi csúcsot ért el. Az azonnali részvénypiacon összesen 411,7 milliárd forintos forgalom bonyolódott, a napi átlagos kereskedési volumen pedig 21,67 milliárd forintot tett ki. A befektetői érdeklődés továbbra is elsősorban a vezető hazai részvényekre összpontosult: az OTP Bank, a MOL és a Richter Gedeon részvényeivel zajlott a legnagyobb forgalom. A befektetési szolgáltatók rangsorát augusztusban is a WOOD & Company, a Concorde és az ERSTE vezette.
2026. 09. 01. 15:30
Megosztás:

Augusztus utolsó napjaira megoldódott a paksi helyzet – és ez nagyon jó hír

Augusztus elejére energetikai válsághelyzet alakult ki Magyarországon: a Paksi Atomerőmű teljesítményét először csökkenteni kellett, majd a Duna folyamatos adapása mellett alig néhány milliméteren múlt, hogy ne kelljen teljesen lekapcsolni az erőművet.
2026. 09. 01. 15:00
Megosztás:

A jövő nyertesei ott lesznek az AI-válaszokban és a fizetett találatokban is

Az online keresés több útvonalon vezeti el az érdeklődőket egy vállalkozáshoz. A hagyományos organikus találatok mellett teret kapnak a Google AI-alapú összefoglalói, a ChatGPT válaszai és a keresési hirdetések is.
2026. 09. 01. 14:30
Megosztás:

Lakásfelújítás kis költségvetésből? Ezzel kezdd

Nem kell komplett bútorcserét vagy nagy bontást tervezned ahhoz, hogy egy lakás megújuljon: gyakran néhány jól megválasztott apróság is látványos változást hoz. Mielőtt nekivágnál a felújításnak, érdemes végiggondolnod, mely elemek adják a legtöbb vizuális hatást a legkisebb ráfordítással, ebben pedig a Diego kínálata is jó kiindulópontot nyújthat.
2026. 09. 01. 14:00
Megosztás:

Havi 69 ezer forintért csak éjszakára jár a szoba

Havi 69 ezer forintért kínálnak szobát a XI. kerületben, de a bérlő csak este nyolc és reggel nyolc között tartózkodhat benne. A helyiség napközben jóga- és masszázsszalonként működik. Így alkalmazkodnak ma a tulajdonosok a piac igényeihez vagy ez egy súlyos kompromisszum, amire a fiatalokat a megfizethető lakhatás hiánya kényszeríti?
2026. 09. 01. 13:30
Megosztás:

Új ügyvezető igazgató a Novartis Hungária Kft. élén

2026. szeptember 1-jétől Mohamed Tammam tölti be a Novartis Hungária Kft. ügyvezető igazgatói pozícióját, Colette Matz utódjaként. A Novartis egyesült királyságbeli leányvállalatától érkező szakember 20 évet meghaladó, több földrajzi régióban szerzett gyógyszeripari tapasztalattal rendelkezik.
2026. 09. 01. 13:00
Megosztás:

11 pontban merült fel jogsértés a kazári bölcsődeépítés során

Jogorvoslati eljárást kezdeményezett a Közbeszerzési Hatóság a kazári, nettó 500 millió forintos, uniós támogatásból megvalósult bölcsőde építésével kapcsolatban.
2026. 09. 01. 12:30
Megosztás:

Az olcsóbb családi házakat keresik a vevők, de felújítani nem akarnak

Az idei év első felében elsősorban a legalsó árkategóriába tartozó és a jó állapotú, felújított ingatlan piacán volt érzékelhető némi mozgás a családi házak kategóriájában, ahol az átlagosnál nagyobb túlárazások komoly nehézséget okoztak az ingatlanközvetítőknek.
2026. 09. 01. 12:00
Megosztás: