Inflációs és államháztartási adatok érkeznek a héten

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, közülük kiemelkedik a fogyasztói árindex augusztusi adata, a külkereskedelmi forgalom júliusi első becslése, vagy az államháztartás augusztus végi helyzetéről szóló gyorstájékoztató.

Inflációs és államháztartási adatok érkeznek a héten

Kedden közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a kereskedelmi szálláshelyek júliusi és első hét havi forgalmának adatait. Júniusban a koronavírus-járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 93,2 százalékkal, a belföldi vendégek által eltöltötteké 59,2 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest. A szálláshelyek vendégéjszakában mért forgalma 75,2 százalékkal csökkent. A kereskedelmi szálláshelyek - folyó áron számolt - összes bruttó árbevétele 77,0 százalékkal kevesebb volt, mint tavaly júniusban. A KSH kiemelte ugyanakkor, hogy a járvány miatti korlátozások május végi feloldásának köszönhetően a vendégéjszakában mért belföldivendég-forgalom júniusban dinamikusan, több mint négyszeresére nőtt a májusihoz viszonyítva.
   
Szintén kedden jelenik meg a külkereskedelmi termékforgalom júliusi első becslése. A kedden kiadott második becslés szerint euróban kifejezve az export értéke 3,2 százalékkal, az importé 5,1 százalékkal csökkent júniusban az egy évvel korábbihoz képest, az exporttöbblet 145 millió euróval 655 millió euróra javult. Az első fél évben az export 11,5 százalékkal, az import 10,4 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz mérve, a 2,046 milliárd euró exporttöbblet 911 millió euróval lett alacsonyabb.
   
Szerdán közli a KSH a fogyasztói árak augusztusi alakulásának statisztikáját. Júliusban a fogyasztói árak átlagosan 3,8 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

Júniushoz képest a fogyasztói árak átlagosan 1,1 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek ára 7,8 százalékkal nőtt, ezen belül az idényáras élelmiszereké 17,1 százalékkal, a dohányáruk, főként a termékkört érintő jövedékiadó-emelés miatt 9,7 százalékkal drágultak, járműüzemanyagok ára 4,2 százalékkal csökkent.
   
Szerdán közli a Pénzügyminisztérium az államháztartás központi alrendszerének augusztus végi helyzetéről szóló gyorstájékoztatóját. Júliusban az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere 328 milliárd forintos hiánnyal zárt, szemben az egy évvel korábbi 37,2 milliárd forintos havi többlettel. Az első hét hónapban a gazdaságvédelmi intézkedések és a védekezési kiadások következtében az államháztartás központi alrendszere 2165 milliárd forintos deficitet mutatott az előző év azonos időszakában regisztrált 352,7 milliárd forint hiánnyal szemben - közölte a részletes adatok alapján a Pénzügyminisztérium. A héthavi hiány az eredeti 367 milliárd forintos előirányzat 589,9 százaléka. Augusztus végén a Pénzügyminisztérium (PM) a Covid-19 járvánnyal kapcsolatos kedvezőtlen gazdasági kilátások és a járvány negatív gazdasági hatásait mérsékelni hivatott fiskális politikai lépések eredményeképp 3,8 százalékról 7-9 százalékra módosította a 2020-as költségvetés GDP-arányos hiánycélját. Erre reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK)  1890 milliárd forintról 1710 milliárd forinttal 3600 milliárd forintra emelte az államháztartás központi alrendszerének pénzforgalmi hiányára vonatkozó májusban már egyszer felemelt előrejelzését.
   
Pénteken teszi közzé a KSH a júliusi ipari termelés részletes adatait. Júliusban az ipari termelés volumene 8,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A visszaesés mértéke 28,8 százalékponttal kisebb volt az áprilisi mélyponthoz képest. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 7,7 százalékkal csökkent tavaly júliushoz mérve. Az előző hónaphoz viszonyítva 7,2 százalékkal, áprilishoz képest pedig 46 százalékkal nőtt a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás júliusban. A koronavírus-járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása még ebben az időszakban is érezhető volt - tették hozzá. Az előző hónapban, júniusban az ipari termelés 7,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 12,2 százalékos volt a csökkenés. Az év első hét hónapjában 12,1 százalékkal kisebb volt az ipari termelés, mint az előző év azonos időszakában.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: