Inflációs, ipari és államháztartási adatok érkeznek a héten

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük a fogyasztói árindex szeptemberi adata, az augusztusi kiskereskedelmi forgalom, az ipari termelés első becslése, valamint az államháztartás szeptember végi helyzetéről szóló gyorstájékoztató.

Inflációs, ipari és államháztartási adatok érkeznek a héten

Hétfőn közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az augusztusi kiskereskedelmi forgalmi statisztikát. A második negyedévi 4,1 százalékos visszaesés után júliusban elérte egy évvel korábbi szintjét a kiskereskedelmi forgalom, a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt szerény 0,4 százalékkal nőtt. Az áprilisi mélyponthoz viszonyítva 10,6 százalékponttal emelkedett a kiskereskedelem naptárhatással kiigazított volumenindexe. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 3,3 százalékkal, a nemélelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 0,4 százalékkal nőtt, az üzemanyag-kiskereskedelemben 7,0 százalékkal csökkent az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene júliusban éves összevetésben. Az év első hét hónapjában a forgalom volumene - szintén naptárhatástól megtisztítva - 1,1 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában.
   
Kedden az augusztusi ipari termelés első becslése jelenik meg. Júliusban az ipari termelés volumene 8,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A visszaesés mértéke 28,8 százalékponttal kisebb volt az áprilisi mélypontnál. Munkanaphatástól megtisztított adatok alapján 7,7 százalékkal csökkent a termelés. A koronavírus-járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása még ebben az időszakban is érezhető volt. Az előző hónaphoz viszonyítva júliusban 7,2 százalékkal nőtt a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás, áprilishoz képest pedig 46 százalékkal emelkedett. Az év első hét hónapjában az ipari termelés 12,1 százalékkal esett vissza a múlt év azonos időszakához mérve, a  külpiaci eladások volumene 12,6 százalékkal, a belföldi értékesítés 7,8 százalékkal csökkent.
   
Szerdán közli a KSH a kereskedelmi szálláshelyek augusztusi és első héthavi forgalmának adatait. Júliusban a kereskedelmi szálláshelyeken a belföldi vendégek által eltöltött vendégéjszakák száma 18,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a külföldi vendégek által eltöltött éjszakáké 74,9 százalékkal esett vissza a koronavírus-járvány hatására. Az eltöltött összes vendégéjszaka 42,3 százalékkal kevesebb volt, mint tavaly júliusban. A korlátozások május végi feloldását követően a belföldivendég-forgalom júniusban kezdődött dinamikus növekedése júliusban is folytatódott: a vendégéjszakák száma a háromszorosára nőtt az előző hónaphoz viszonyítva. Az összes vendégéjszaka 82 százalékát a belföldi vendégek töltötték el.
  
Ugyancsak szerdán teszi közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a szeptemberi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvét.

Mennyit tudsz Magyarországról? - Teszteld tudásod ITT!
   
Csütörtökön a fogyasztói árak szeptemberi alakulásáról közöl statisztikát a KSH, és a Pénzügyminisztérium (PM) közzéteszi az államháztartás szeptember végi helyzetéről szóló gyorstájékoztatóját. Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Az előző hónaphoz képest összességében nem változtak az árak.

Az élelmiszerek ára éves összevetésben 7,9 százalékkal nőtt, ezen belül az idényáras élelmiszereké 17,1 százalékkal, a cukoré 13,4, a tojásé 10,2 százalékkal, a tejé 8,9 százalékkal lett magasabb. A dohányáruk 10,3 százalékkal drágultak. A járműüzemanyagok ára 4,7 százalékkal csökkent. A szolgáltatások 3,5 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkek 2,6 százalékkal drágultak.
   
A PM által közzétett szeptember 23-i adatok szerint a járványügyi védekezés és a gazdaságvédelmi intézkedések komoly forrásokat igényelnek a költségvetésből, így augusztus végére az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszerének hiánya elérte a 2261 milliárd forintot. Az év első nyolc hónapjában 553 milliárd forintot meghaladó összeget tettek ki a koronavírus-járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések, a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásra 150,6 milliárd forintot fordított a kormány. Augusztus végéig a központi alrendszer bevételei 804,9 milliárd forinttal, 6,0 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest, 14 262 milliárd forintot tettek ki. A  kiadások 2555 milliárd forinttal, 18,3 százalékkal emelkedtek, 16 523 milliárd forintra. A központi költségvetés 1873,1 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 385,9 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok 2,3 milliárd forintos deficittel zárták az év első nyolc hónapját.
   
Pénteken a külkereskedelmi termékforgalom augusztusi első becslése jelenik meg. Júliusban az export euróban kifejezett értéke 4,3, az importé 5,8 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, a külkereskedelmi mérleg többlete 129 millió euróval javult, 207 millió eurót tett ki. A forint árfolyama az euróhoz mérten 7,9, a dollárral szemben 5,7 százalékkal gyengült. Az év első hét hónapjában az export 10,5 százalékkal, az import 9,7 százalékkal csökkent a múlt év azonos időszakához viszonyítva, a mérlegtöbblet 782 millió euróval kisebb, 2,253 milliárd euró volt.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás: