Instabil holtpontra került a forint!

Betekintés a devizapiac, állampapírpiac főbb eseményeibe és a mai napon várható makrogazdasági adatokba. Elemző: Sörös Csaba, Takarékbank

Magyarország

A régiós devizák piacán tegnap némi enyhülés mutatkozott és a forint 279 fölötti szintekről 276.50-ig tért vissza az euróval szemben. Úgy tűnik tehát, hogy a gyengülési hullám a 280-as mérföldkő előtt megállt egyelőre. A dollárral szemben is valamivel 192 fölé tért vissza a hazai deviza. Ahogy az euró/dollár esése is megtorpant, így a forint sem folytatta lejtmenetét és az elmúlt napok gyengülése után megvalósult némi profitrealizálás a korábban nyitott long euró/forint pozíciókon. De egyelőre még nem beszélhetünk a héten folyamatosan erőtlenedő trend megfordulásáról, a jelenlegi szintek még továbbra is törékenyek. Számos kockázati tényező húzódik a háttérben - a görög és a spanyol leminősítések - melyek adott esetben újabb eladói hullámot indíthatnak el. A nap későbbi részében a 275-278 közötti sávban való oldalazásra számítunk az euró/forint árfolyamban, egyelőre holtpontra került a kurzus. A jelenlegi helyzetben nehéz dolga van az MNB-nek, hiszen egy 50 bázispontos vágás már túlzónak is tűnhet, viszont a 25-ös pedig pont a jegybank aggodalmát tükrözné át a piacokra is. A cseh jegybank a hét korábbi részében 1.25 százalékról 1 százalékra vágta az alapkamatot, kérdés az MNB elég bátor lesz -e az 50 bázispontos csökkentéshez?

 

Állampapír aukció

A tegnapi államkötvény aukciókon az ÁKK a tervezettnél 5 milliárd forinttal több kötvényt értékesített, az érdeklődés továbbra is stabilnak volt nevezhető. Az 5 éves papírból a tervezettnél 5 milliárd forintnyival több talált gazdára. A két héttel ezelőtti legutóbbi kötvénykibocsátáshoz képest 5-10 bázisponttal csökkentek az átlaghozamok.

 

A 3 éves (2013/E) államkötvény aukción az értékesítésre meghirdetett 25 milliárd forintnyi mennyiségre 43.1 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett, a kibocsátó az eredetileg meghirdetett mennyiséget fogadta el. A lefedettség 1.72-szeres, az aukciós átlaghozam 6.89 százalékos lett. Az aukciós átlaghozam 5 bázisponttal alacsonyabb a legutóbbi kibocsátás átlaghozamánál és 10 bázisponttal alacsonyabb az előző napi 3 éves referenciahozamnál. A tegnapi aukción az elfogadott ajánlatok hozama 6.85 és 6.91 százalék között szóródott.

 

Az 5 éves (2015/A) államkötvény aukción az értékesítésre meghirdetett 15 milliárd forintnyi mennyiségre mindössze 48 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett, a kibocsátó az eredetileg meghirdetett mennyiségnél 5 milliárddal többet 20 milliárdot fogadott el. A lefedettség 2.4-szeres, az aukciós átlaghozam 7.08 százalékos lett. Az aukciós átlaghozam 9 bázisponttal alacsonyabb a legutóbbi kibocsátás átlaghozamánál és 8 bázisponttal alacsonyabb az előző napi 5 éves referenciahozamnál. A tegnapi aukción az elfogadott ajánlatok hozama 7.05 és 7.10 százalék között szóródott.

 

A 10 éves (2019/A) államkötvény aukción az értékesítésre meghirdetett 10 milliárd forintnyi mennyiségre 28.87 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett, a kibocsátó az eredetileg meghirdetett mennyiséget fogadta el. A lefedettség 2.89-szeres, az aukciós átlaghozam 7.37 százalékos lett. Az aukciós átlaghozam 1 bázisponttal magasabb a legutóbbi kibocsátás átlaghozamánál és 15 bázisponttal alacsonyabb a tegnapi 10 éves referenciahozamnál. A tegnapi aukción az elfogadott ajánlatok hozama 7.35 és 7.42 százalék között szóródott.

 

A másodlagos állampapírpiacon 15-25 bázispontos hozamemelkedés valósult meg a hozamgörbe hosszú végén tegnap, a negatív hangulat következtében és a forint gyengülése nyomán. A görbe rövid vége még mindig egy szűk 50 bázispontos csökkentést áraz a hétfői kamatdöntő ülésre (a három hónapos referenciahozam 6.12 százalék), de a jelenlegi helyzetet látva egyre valószínűbb, hogy csak 25 bázispontot fog végül meglépni az MNB.

 

Nemzetközi

 Sorozatban 5 nap emelkedés után a nyugat-európai börzék csaknem 1 százalékos mínuszban zártak csütörtökön. A novemberi brit kiskereskedelmi forgalom valamivel rosszabb lett a várakozásoknál, a várt 0.5 százalékos hó/hó alapú növekmény helyett, 0.3 százalékkal csökkent, de éves szinten még így is csaknem 3.1 százalékos emelkedést produkált. Az utóbbi hír piacbefolyásoló hatása limitált maradt, inkább a korábbi napok emelkedései utáni pihenő és az erősödő dollár miatt amerikai államkötvényekbe visszavitt pénzek okozták az eladói nyomás nagy részét. Természetesen tudva levő, hogy ilyenkor az év vége felé közeledve nagyobb mértéket öltenek a pozíciózárások és ez nemcsak a részvényárfolyamokban látszódhat meg, hanem a korábban nyitott euró/dollár long pozíciók lezárásában is.

 

A tengerentúlon 1-1.3 százalék környéki mínuszok valósultak meg tegnap, alapvetően a dollár erősödése és az év végi pozíciózárások miatt. Némileg negatívan érintette a piacokat, hogy a friss és a folyamatos munkanélküli segélykérelmek száma is felülmúlta a várakozásokat a legutóbbi méréskor (rendre 480K és 5,186K lettek az eredmények). Ugyanakkor a Philadelphia régióban számolt gyáripari aktivitás (Philadelphia Fed index) szép felpattanást mutatott decemberben. A novemberi 16.7-es érték után e hónapban 20.4-re pattant fel az index, ami 2005 áprilisa óta a legmagasabb érték. Valamint a több releváns adatból összeállított vezető indikátorok index novemberben sorozatban nyolcadik hónapja emelkedett, ezúttal 0.9 százalékkal, felülmúlva a 0.7 százalékos forecastot. A Phili-Fed és a vezető indikátorok index tegnapi jó eredményei kontrasztban állnak a keddi New York régiós feldolgozóipari aktivitási index értékével, ami váratlanul 23.51-ről 2.55-re esett decemberben. Tehát az aktivitási és bizalmi indexek egyelőre vegyes képet mutatnak a héten.

 

Az ázsiai piacok szintén 0.2-2 százalékos mínuszban végeztek péntek reggel, de egyelőre e heti kumulált teljesítményük a nyugat-európaiakhoz hasonlóan még pluszos, nem úgy, mint az amerikaiaké. A BoJ 0.1 százalékon változatlanul hagyta az alapkamat szintjét, viszont akárcsak a szerdai Fed ülés után itt sem az alapkamat (hiszen az biztosra vehető volt), hanem az azt követő nyilatkozat volt a lényeg. A Fed-el és az EKB-val ellentétben - akik lassan-lassan az exit stratégiák megvalósításának útjára lépnek és leépítik az extra likviditást biztosító speciális intézkedéseiket (eszközfedezetű jelzálog papírok, állampapírok vásárlása, hiteltenderek) - a BoJ a sorok között további mennyiségi lazítást irányzott elő a defláció felszámolása érdekében. Eddig, a japán központi bank hivatalos álláspontja szerint, az árstabilitás 0 és 2 százalék közötti év/év alapú inflációt jelentett, most viszont a fogyasztói árak stagnálását már kedvezőtlen folyamatnak titulálta és nem megengedhetőnek nevezte. Tehát mindenképpen pozitív előjelű árnövekedést szeretne látni. Egyelőre a novemberre 1.7 százalékos deflációt várnak Japánban, és úgy tűnik az árak év/év alapú növekedésére még legalább 2011-ig várni kell. A jelenlegi 0.1 százalékos alapkamat mértékében pedig várhatóan 2012-ig nem lesz változás és akár jöhet újabb államkötvény vállalati kötvényvásárlási program. A jegybank reakciója némileg válasz volt a japán kormány korábbi nyomására, hogy tegyen többet a double-dip elkerülése érdekében. A mai lépéssel is szerették volna jelezni, hogy a központi bank és kormány között nincsenek „nagy" ellentétek. A jen erősödésének megállítása szintén közös érdek, hiszen az további deflációt eredményezne.

 

A nyugat-európai börzék péntek reggel a csütörtöki lejtmenet után 0.4-0.6 százalékos pluszban járnak. Az emelkedést megerősíti a decemberi német vállalatvezetők várakozásait tükröző IFO index, mely a keddi ZEW-hez hasonlóan in-line lett, de növekedést mutatott az előző hónaphoz képest. Az amerikai futures-ek jelenleg 0.4 százalékos pluszban járnak. A részvénypiacokon is kezd érződni az év végéhez való közeledés. Jócskán vannak a piaci szereplők között akik, már eddig is szép profitot realizáltak, akik meg lemaradtak azok nem most fogják elkezdeni. Így az év hátralévő részében alacsonyabb forgalmat és mérsékelt mozgásokat várunk.

 

Devizák

Az euró/dollár továbbra nyomott, 1.44 alatti szinteken jár, elsősorban a korábban nyitott long pozíciók zárásának, vagy kistoppolódásának következtében. Az 1.4150-nél lévő 200 napos mozgóátlag várakozásaink szerint továbbra is megfogja majd a kurzus, de most mindenképpen egy átmeneti trendfordulóban vagyunk a keresztet illetően. A jen némileg gyengült a további mennyiségi lazítás előirányzása által és 90 fölé került a dollárral és 129.70 környékére az euróval szemben.


Fejenként évi 12 kilóval többet szemetelünk, ha házhoz jön a szelektív gyűjtés

A háztartásokba kiosztott szelektív gyűjtőedények évente lakónként csaknem 12 kilogrammal növelték a szelektíven gyűjtött hulladék mennyiségét, miközben a vegyes hulladék nem csökkent érdemben a Corvinus vezetésével készült friss, 93 magyar települést vizsgáló kutatás szerint.
2026. 11. 08. 16:00
Megosztás:

Több hullámban érkezik csapadék a jövő héten

Változékony idő várható a jövő héten, több hullámban is csapadék érkezik. A hőmérséklet csúcsértéke a hét elején még 5 és 13 Celsius-fok között várható, majd melegedés kezdődik, pénteken a déli országrészben akár 21 fok is lehet, és a több felhő miatt egyre kevésbé lesznek fagyosak az éjszakák - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 08. 15:00
Megosztás:

Barnier: az EU ajtaja nyitva áll, ha Nagy-Britannia ismét csatlakozni kíván

Az Európai Unió ajtaja nyitva áll Nagy-Britannia előtt, ha az ország a jövőben ismét csatlakozni kívánna az EU-hoz, de a brit kormány "nem csemegézhet" az uniós tagsággal járó feltételek között, újbóli csatlakozás esetén a teljes feltételrendszert maradéktalanul el kell fogadnia - közölte a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában Michel Barnier, az Európai Bizottság egykori Brexit-ügyi főtárgyalója.
2026. 11. 08. 14:00
Megosztás:

Megerősíti utcai jelenlétét a cseh rendőrség

Megelőző biztonsági intézkedéseket foganatosít a cseh rendőrség a krakkói események miatt - jelentették be szombaton este Prágában.
2026. 11. 08. 13:00
Megosztás:

Horvátországban van elég gabonatartalék, gyógyszerkészlet nincs

Horvátország stratégiai tartalékaiban a teljes lakosság számára hatvan napra elegendő gabona áll rendelkezésre, gyógyszerekből és oltóanyagokból azonban a törvényi előírás ellenére sincs központi készlet - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) a gazdasági minisztérium éves jelentése alapján.
2026. 11. 08. 12:00
Megosztás:

Heti kriptopiac: 35 százalékot ugrott a Pieverse, padlóra került a TRUMP

Egyetlen hét alatt két egészen különböző világ rajzolódott ki a kriptopiacon. A Pieverse tulajdonosai 35 százalékos emelkedést láthattak, miközben a TRUMP token értékének több mint negyede eltűnt. Az Injective mögé új tőzsdei befektetési termék érkezett, az aranyfedezetű Tether Gold pedig akkor is erősödött, amikor több ismert altcoin kétszámjegyű veszteséget szenvedett el. De melyik mozgás mögött áll valódi bejelentés, és hol dolgozott inkább a félelem vagy a lemaradástól való szorongás?
2026. 11. 08. 11:00
Megosztás:

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz.
2026. 11. 08. 10:00
Megosztás:

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

Amagyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás: