Januárban is a támogatott munkaerő-igények domináltak

A munkáltatók az idén januárban összesen 25.500 munkaerőigényt jelentettek be a munkaügyi kirendeltségekhez, az állások több mint egyharmada volt támogatás nélküli és közel kétharmada támogatott munkalehetőség; ennek nagy része közfoglalkoztatás - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal honlapján közzétett friss adatokból.

A beérkezett munkaerő-igények típusát tekintve jellegzetesek a különbségek megyénként: a hátrányos helyzetű térségekben a támogatott, míg a fejlettebb megyékben a nem támogatott álláshelyek voltak többségben. Míg Budapesten, Fejér, Zala és Komárom-Esztergom megyében tíz állásból 9 nem támogatott, addig Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Vas, Békés, Hajdú-Bihar megyében tízből 8-9 támogatott állás volt januárban. Az újonnan bejelentett nem támogatott állások száma az év első hónapjában 9.700 volt, amely 2011 decemberéhez képest 1,8 százalékos emelkedés, míg az előző év azonos időszakához képest 20,6 százalékos visszaesés.

 

A legtöbb nem támogatott álláshelyet Budapesten, Győr-Moson-Sopron és Zala megyében kínálták a foglalkoztatók. A támogatott állások számában egy hónap alatt 32,5 százalékkal csökkent, mivel a hagyományos közfoglalkoztatási programok egy része az év végén befejeződött és az új programok felfutóban vannak. Januárban 15.800 új támogatott álláshelyet jelentettek be a munkaadók. A januári zárónapon több mint 648 ezer álláskeresőt tartottak nyilván, amely az előző hónaphoz képest 17,4 százalékos növekedést, míg az előző év azonos hónapjához képest 5,2 százalékos csökkenést jelent.

 

A munkaügyi hivatal megjegyzi, hogy a szokásos trendeknek megfelelően - szezonális hatások miatt - januárban jelentősen nő a nyilvántartott álláskeresők száma. Az újabb "recessziós hullám" miatt a munkáltatók többször éltek a létszámleépítés eszközével, de a határozott idejű munkaszerződéssel rendelkező dolgozóik egy részének sem tudtak tovább munkát adni. Emellett a hagyományos közfoglalkoztatási feladatok szezonalitása télen kisebb foglalkoztatást eredményezett. A tartós álláskeresők aránya 2012 januárjában 21 százalékot tett ki, így mind tavaly decemberhez, mind az előző év azonos hónapjához képest csökkent ez az arányszám. Az egy éven túl nyilvántartott álláskeresők száma a januári zárónapon 136.500 volt, egy év alatt egy 23,7 százalékkal csökkent, 2011 decemberéhez képest ugyanakkor kissé emelkedett.

 

Januárban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 14,6, a munkavállalási korú népességhez viszonyított arányuk pedig 9,7 százalék volt. Az előző év azonos időszakához képest a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított mutató értéke 2,2 százalékponttal, a munkavállalási korú népességhez viszonyított relatív mutató értéke 1,5 százalékponttal volt alacsonyabb januárban. A tárgyhónapban 54 cég jelentette be az illetékes munkaügyi központokban csoportos létszám leépítési döntését, amely több mint 3 ezer munkavállalót érintett. Ez a létszám decemberhez képest és az előző év azonos hónapjához képest is több mint másfélszeresére emelkedett. (MTI)

Betiltja a benzines és a dízel autókat is az Unió! Mi lesz így?

Az Európai Unió 2035-től tervezi betiltani az új, fosszilis üzemanyaggal hajtott járművek értékesítését, a vásárlók érdeklődése azonban az elektromos autók iránt továbbra is mérsékelt. Bár számos ország pénzügyi ösztönzőkkel támogatja a váltást, ezek megszűnésével az eladások meredeken visszaesnek.
2025. 11. 12. 02:00
Megosztás:

Nyugdíjadra tettél félre? Most megnézheted mennyit kerestél vele

A Grantis pénzügyi tanácsadó számításai szerint az elmúlt évek világgazdasági ingadozásai ellenére a vizsgált nyugdíjbiztosítási alapok több mint 30 százaléka 10 százaléknál magasabb évesített hozamot produkált.
2025. 11. 12. 01:00
Megosztás:

Eladó az óra, ami megjárta a Holdat - magyar aukción kerül kalapács alá

A NASA legendás kronográfja a BÁV ART 86. Művészeti Aukcióján kerül kalapács alá.
2025. 11. 12. 00:30
Megosztás:

A Bitcoin után ez lehet a következő nagy kriptós siker, ha 10 000 darabot tartasz ebből az ismeretlen érméből

Miközben a Bitcoin, az XRP és a Solana továbbra is uralják a híreket, egy új név csendben tör előre a kriptovilágban: <a href="https://minotaurus.io/?utm_source=profitline.hu&utm_campaign=pjdz3c0grz027esf5a60&PropertyValue=zg0r6sze" target="_blank">Minotaurus (MTAUR)</a>. A korai vásárlók már most „a következő nagy áttörést hozó tokenként” emlegetik, és a mögötte álló számadatok kezdenek alátámasztani ezt az állítást.
2025. 11. 11. 23:30
Megosztás:

Solana árfolyam-előrejelzés: Hamarosan vissza 200 dollárra? A Cardano továbbra is ingadozó, míg a Digitap akár tízszeres növekedést is elérhet előbb?

Bár a Solana (SOL) és a Cardano (ADA) árfolyama november eleje óta folyamatosan hullámzik, néhány influencer továbbra is optimista. Például az ismert véleményvezér, Curb, úgy véli, hogy a Solana árfolyama újra felszökhet 200 dollárra. Eközben Dan Gambardello megdöbbentette a kereskedők egy részét a Cardanóra vonatkozó jóslatával, miután az ADA ára több mint 10%-ot esett az elmúlt 30 napban.
2025. 11. 11. 22:30
Megosztás:

Az On-Chain és Off-Chain tranzakció fogalmak jelentése és értelmezése

Hogyan működik a tranzakciók két arca, az On-Chain és az Off-Chain a blokklánc világában? A blokklánc tranzakciók két útja – mit jelent az On-Chain és az Off-Chain működés, és miért fontos ez neked is?
2025. 11. 11. 22:00
Megosztás:

A ZK Proof jelentése és értelmezése a kriptovaluták világában

ZK Proof: az adatbiztonság jövője a gyakorlatban. A digitális korban, amikor az adatbiztonság, a magánélet védelme és a decentralizált pénzügyi rendszerek egyre nagyobb hangsúlyt kapnak, egy különleges technológia egyre gyakrabban kerül előtérbe: a ZK proof, vagyis a zero-knowledge proof.
2025. 11. 11. 21:30
Megosztás:

Mastercard: öt éve tart Magyarország digitális fejlettségének emelkedése

Öt év alatt 12 ponttal nőtt, így tavaly 63 pont volt a Mastercard Digitális Fizetési Indexe (DFI) Magyarországon - közölte a Mastercard legfrissebb jelentése alapján az MTI-vel kedden.
2025. 11. 11. 21:00
Megosztás:

Az OTP húzta le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 604,8 pontos, 0,56 százalékos csökkenéssel, 107 229,31 ponton zárt kedden.
2025. 11. 11. 20:30
Megosztás:

9 legjobb új kriptovaluta 2025-ben a magas ROI reményében – A Digitap ($TAP) vezeti a novemberi vásárlási listát

A csendes hónapoknak vége — a kriptovaluta piac ismét felgyorsult, és az új projektek egy kitöréssel kecsegtető évre készülnek. A legígéretesebb választások néhány közös jellemzőt mutatnak: világos felhasználási cél, működő termék, erős token-gazdaságtan (tokenomics) és növekvő közösségek.
2025. 11. 11. 20:00
Megosztás:

Adóváltás adhat lökést a magyar zöldségeknek

Versenyképesebbé válhatnak a magyar zöldségtermelők és tovább fehéredhet az agrárszektor a fordított áfa bevezetésével. A szektort sújtó áfacsalásokat ugyanis leginkább ezzel a módszerrel lehetne gyorsan és a leghatékonyabb visszaszorítani, illetve a hazai áruk kereskedelmi pozíciója is javulna - derült ki a 450 szentesi termelőt tömörítő DélKerTÉSZ összefoglalójából. A szentesi termelők egyébként jó szezont zártak: 2025 első háromnegyed évében 53,5 ezer tonna zöldséget értékesítettek, ami 700 tonna növekedést jelent éves szinten. Az árbevétel pedig 260 millió forinttal, 16,5 milliárd forintra nőtt. Jövőre újabb beruházásokkal, üvegházakkal és fóliablokkok építésével pörgetnék fel az exportot.
2025. 11. 11. 19:30
Megosztás:

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat orosz tulajdonosa kész átadni a vállalat irányítását

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonosa kész átadni harmadik félnek a vállalat feletti irányítást, és a működési engedély meghosszabbítását kérte az amerikai pénzügyminisztérium alá tartozó Külföldi Vagyonellenőrzési Hivataltól (OFAC) - közölte a szerb energiaügyi miniszter kedden.
2025. 11. 11. 19:00
Megosztás:

Javulnak a német elektromos és digitális ágazat gazdálkodási mutatói

A javuló szeptemberi és első három negyedévi megrendelési és forgalmi adatok tükrében kilábalni látszik a válságból a német elektromos és digitális ágazat a ZVEI ágazati képviseleti szervezet legfrissebb jelentése szerint.
2025. 11. 11. 18:30
Megosztás:

Elkészült az ELI ALPS szegedi lézeres kutatóközpont naperőmű parkja

Az ELI ALPS szegedi lézeres kutatóközpont naperőmű parkja megtestesíti azt az elvet, hogy az energiát megpróbáljuk minél hatékonyabban és kevesebb károsanyag-kibocsátással előállítani ott, ahol arra szükség van - jelentette ki az energiaügyi miniszter kedden Szegeden.
2025. 11. 11. 18:00
Megosztás:

Nőtt az éves infláció Csehországban

Októberben 2,5 százalékra emelkedett az éves infláció Csehországban a szeptemberi 2,3 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
2025. 11. 11. 17:30
Megosztás:

42 milliárdos természetvédelmi fejlesztés lesz a nemzeti parkokban

Az elkövetkező években 42 milliárd forintból 60 természetvédelmi projekt valósul meg a tíz hazai nemzeti parkban - jelezte az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára hétfőn a Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpontjában.
2025. 11. 11. 17:00
Megosztás:

Ausztriában havi szinten csökkentek, éves szinten nőttek a nagykereskedelmi árak

Az osztrák nagykereskedelmi árak havi szinten csökkentek, éves összevetésben nőttek októberben az osztrák statisztikai hivatal, a Bundesanstalt Statistik Österreich kimutatása szerint.
2025. 11. 11. 16:30
Megosztás:

Uniós oltalom alá kerültek a füredi borok

Az Európai Bizottság jóváhagyta a Füred megnevezés felvételét az oltalom alatt álló eredetmegjelölések (OEM) nyilvántartásába.
2025. 11. 11. 16:00
Megosztás:

A madárinfluenza-járvány ellenére sem lesz hiány libamájból

Az elhúzódó madárinfluenza-járvány ellenére sem várható hiány az idén hazai libahúsból és hízott libamájból - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kedden az MTI-vel.
2025. 11. 11. 15:30
Megosztás:

Tovább csökkent az ingatlanok értékesítési ideje októberben

Az ingatlanok értékesítési ideje szinte minden szegmensben tovább rövidült októberben a Duna House legfrissebb elemzése szerint, miközben a kereslet az augusztusi rekord után fokozatosan csökkent - tájékoztatta az ingatlanközvetítő társaság kedden az MTI-t.
2025. 11. 11. 15:00
Megosztás: