Játékosok klubcseréi és trendek az európai fociban

Az átigazolási időszak és egyúttal a nagyobb játékosmozgások lezárultához közeledve, illetve a bajnokságok kezdetével elindul az esélyek latolgatása a számok nyelvén is. A „Study on Transfer System in Europe” című tanulmány szerint a futball, mint iparág működése nem sokban különbözik a gazdaság egészének működésétől. A jelenlegi igazolási rendszerről pedig elmondható: képes a versenyből fakadó egyenlőtlenségeket valamelyest kiegyensúlyozni.

Játékosok klubcseréi és trendek az európai fociban

Az Európai Klubszövetség (ECA) 2012-ben már vizsgálta az átigazolási rendszert, ami azonban sokszor személyes tapasztalatokon alapuló, szubjektív értékítélet lett. Éppen ezért most a rendszert irányító realitásokat keresve bízta meg a PwC-t és az olaszországi LIUC Egyetemet egy átfogó tanulmány elkészítésével.

 

A kutatás alapját az összes 2011-12 és 2012-13-as szezonban történt európai klubcsapatot érintő nemzetközi átigazolás adta. Ez szám szerint összesen 14 322 transzfert jelent 5147 millió dollár értékben. Ennek 66%-a (9511) az európai UEFA-országokból indult, a maradék 34% pedig a nem UEFA-országokba be- és kiáramló játékosigazolások között oszlott el - sorrendben a labdarúgás fellegvárának számító Dél-Amerikába (14%), majd Ázsiába (8%) és Afrikába (7%). A legtöbb Európán kívüli transzfert a portugál bajnokságban regisztrálhatták: Portugáliában a klubok legtöbbet Dél-Amerikával kötnek üzletet.

 

Egy átlagos európai játékostranszfer 0,4 millió dollárba kerül. Ha azonban nem számoljuk a többnyire pénzmozgás nélküli eseteket, azaz a lejáró szerződésű játékosokat (az átigazolások 73%-a), vagy a kölcsönadásokat (14%), akkor ez az összeg értelemszerűen magasabb, mert akiért fizetnek, azok átlagos átigazolási díja 2,7 millió dollár.

 

Az öt topbajnokság (a francia Ligue 1, a német Bundesliga, az angol Premier League, a spanyol La Liga és az olasz Serie A) klubjai esetében összesen 5491 igazolás történt a két szezon alatt. A legtöbb élő szerződéssel rendelkező játékos átigazolását Olaszországban jelentették be (szám szerint 856-ot, ami több mint kétszer annyi transzfert jelent, mint a listán az olaszok után következő angol liga esetében), ám az elmúlt két évben a szigetországban költötték a legtöbbet játékosokra (1369 millió eurót). Szintén a Premier League deficitje a legmagasabb, azaz az angol kluboknál nyílt legtágabbra az olló az igazolásokra költött és az azokból befolyó pénzösszeg között.

 

Érdekesség, hogy a La Liga csapatai az elmúlt két évben 551 millió Eurót költöttek játékosokra, bőven elmaradva az angolok kiadásaitól, ennek ellenére rendre két spanyol élcsapatnál érik el az átigazolási csúcsösszeget. Úgy néz ki, ez a 2014/2015-ös szezonban sem lesz másképp - az idei világbajnokság két dél-amerikai sztárja is klubot cserélt: a Barcelona 81 millió eurót fizetett a Liverpoolnak az uruguayi botrányhős Louis Suárezért, míg a vb legjobbjának választott kolumbiai James Rodríguez 80 millió eurót ért a Real Madridnak. 

 

Annak érdekében, hogy könnyebben azonosíthatóak legyenek az igazolási rendszert meghatározó trendek, az 54 UEFA-országot három csoportra osztották. „A legmagasabb csoportba tartozó országokban a fociipar fejlettebb és gazdagabb, így nem meglepő, hogy az itteni csapatok adják az európai futballbevételek 82%-át. Ezek az országok pedig gazdaságilag is jelentősen jobban teljesítenek, az összeurópai GDP 71%-a innen származik. Ebből is látható, hogy a foci is végső soron a gazdaság leképeződése: pozitív korreláció figyelhető meg a teljesítményben” – mondja Fekete Miklós, a PwC Magyarország üzleti tanácsadási részlegének cégtársa.

 

 

A tanulmány rámutat, hogy a jelenlegi igazolási rendszer támogatja a méltányos újraelosztást a klubok között. A legmagasabb csoportba sorolt országok csapataiból 1054 játékos került ki más országok bajnokságaiba. Hasonló a helyzet a topligákban is: a tanulmány a topbajnokságokon belül is megkülönbözteti a csapatokat, az adott ligában elért eredményük alapján négy klaszterbe sorolja őket, melyek közül az első kettőből - az adott bajnokságban az első 10 között szereplők csapatok – 877 játékos igazolt a másik két klaszterbe tartozó klubokhoz. A redisztribúció mértéke értékben is hasonló: a legmagasabb csoport országai 1028 millió dollárt, míg a topligák első két klaszterének klubjai 904 millió eurót osztottak vissza az igazolások által.

 

„A szurkolói bázis adja a klubok profittermelő képességét, hiszen a több szurkoló több kereskedelmi és közvetítési bevételt is jelent. Az igazolási rendszer hivatott arra, hogy ennek a hihetetlen gazdagságnak egy részét újraosszák a többi, kisebb csapatnak is, így kiegyenlítve a versenyhelyzetet. E mellett azonban a játékosok szabad mozgását is támogatja a rendszer, jelenleg az igazolások 73%-a a szerződés lejártával, klubok közötti pénzmozgás nélkül történik ” – tette hozzá Fekete Miklós.

 

Az igazolási rendszer fontos eleme a kölcsönbe adás és vétel is, mely a tanulmány szerint az európai klubok esetében főként 23 év alatti futballistákat érint. Az öt topbajnokságban a kölcsönadások csupán 11%-ában kapott pénzt a játékjog felett rendelkező csapat, mely szintén a versenyegyensúlyt szolgálhatja. Csakúgy, mint az a tény, hogy az elmúlt tíz évben összesen 578 csapat (átlagban országonként 11 különböző együttes) léphetett nemzetközi porondra a különböző UEFA-rendezvényeken, és juthatott jó Bajnokok Ligája vagy Európa Liga szereplés esetén extra bevételekhez.

 

A tanulmány a magas ügynöki díjakra is felhívja a figyelmet, a szerepük alapos átgondolására figyelmeztet. A klubügynökök 865 igazolásban vettek részt – jellemzően az UEFA-országokon belül történő tranzakciók során -, díjuk a két év alatt 254 millió dollár volt, ami az igazolások értékének 14,6%-ára rúg.

 

A FIFA útmutatása alapján az átigazolási díj öt százaléka a nevelőegyesületet illeti, tehát azt a klubot, mely a játékost fiatal korában edzette, tanította és invesztált tehetségébe. Ez a kompenzációs rendszer a PwC és LIUC Egyetem szerint az elmúlt két évben összesen 57,9 millió dollárral segítette a többnyire kisebb, az átigazolási licitálásba bekapcsolódni nem tudó klubokat, ami azonban a térség transzferkiadásainak csupán 1,15%-át jelenti. 

 

„A PwC tanulmánya tehát rámutat, hogy a jelenlegi rendszer képes a versenyből fakadó egyenlőtlenségeket valamelyest kompenzálni, ám nagyobb fokú transzparencia, a játékos ügynökök jutalékának egységesítése, valamint a nevelési költségek rendezése az európai klubfutball javára válna” – összegezte Fekete Miklós.


Jóváhagyta Szlovákia 2027-es költségvetését a parlament, emelkedik a deficit

Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2027. évi költségvetését szerdán. A jövő évi büdzsé az idénre tervezettnél magasabb, 4,94 százalékos GDP-arányos hiánycélt vetít előre.
2026. 10. 15. 06:00
Megosztás:

Eva Malá Beluská az IKEA Csehország-Magyarország-Szlovákia új regionális ügyvezetője és fenntarthatóságért felelős igazgatója

Eva Malá Beluská veszi át az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős regionális ügyvezetői és fenntarthatóságért felelős igazgatói pozícióját 2026. november 15-től. A szakember Erika Intiso helyére érkezik, aki az Ingka Csoport globális fenntarthatósági vezetőjeként folytatja pályafutását.
2026. 10. 15. 05:30
Megosztás:

Határozott kiállást vár el Magyar Pétertől az uniós csúcson a Magosz

Határozott kiállást vár el Magyar Péter miniszterelnöktől az agrártámogatások ügyében a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) az Európai Tanács csütörtök-pénteki ülésén - közölte a Magosz szerdán az MTI-vel.
2026. 10. 15. 05:00
Megosztás:

AI-láz, 100 dolláros olaj és 5 százalékos kötvényhozamok formálják a piacokat

A befektetők figyelme egyszerre összpontosul a mesterséges intelligenciára épülő technológiai boom következő szakaszára és az ismét 100 dollár fölé emelkedő olajár hatásaira. Miközben az amerikai részvényindexek rekordközeli szinteken mozognak, az eredmény nagy részét egyre inkább néhány AI-központú technológiai vállalat adja – elterelve a figyelmet a piac egyébként gyenge teljesítményéről.
2026. 10. 15. 04:30
Megosztás:

Ez a baj a hazai magánorvosi ellátással - országos felmérési eredmények

Továbbra is kedvezően ítélik meg a magyarok a magánegészségügyi ellátást, ugyanakkor egyre többen érzik úgy, hogy költségét már nem engedhetik meg maguknak. A magánrendelések legfőbb előnye változatlanul a gyors hozzáférés, de az árak emelkedése egyre inkább hatással van a páciensek döntéseire – többek között ez derül ki a Prémium Egészségpénztár ideiországos, reprezentatív kutatásából*, amely immár negyedik alkalommal vizsgálta a szakorvosi ellátásokkal kapcsolatos lakossági véleményeket.
2026. 10. 15. 04:00
Megosztás:

Több mint 1200 munkahely kerülhet veszélybe a GSK gyógyszeripari vállalat belgiumi üzemeiben

Mintegy 1217 munkahely megszüntetését tervezi Belgiumban a brit GSK gyógyszeripari vállalat, amely szerdán rendkívüli üzemi tanácsi ülésen jelentette be átszervezési szándékát - számolt be szerdán az RTBF belga közszolgálati média.
2026. 10. 15. 03:30
Megosztás:

Költségvetési Tanács: nem sérti az államadósság-szabályt az idei költségvetés módosítása

A Költségvetési Tanács (KT) szerint megfelel az Alaptörvény államadósság-szabályainak a 2026-os költségvetés módosítása, az erről szóló véleményt egyhangú döntéssel fogadták el szerdán - derül ki az MTI-nek küldött tájékoztatóból.
2026. 10. 15. 03:00
Megosztás:

A vagyonadó éppen a legkisebb és a legnagyobb érintett vagyonoknál lehet a legkevésbé hatékony

Öt ponton javasolja a vagyonadó tervezetének módosítását a Blochamps Capital az adójogszabály jelenleg zajló társadalmi konzultációja kapcsán. A Blochamps egy igazságos, kiszámítható és ténylegesen beszedhető vagyonadó mellett érvel, amely képes a legnagyobb vagyonokat valóban bevonni a közteherviselésbe, és nem bünteti a magyar gazdaságban dolgozó tőkét, illetve nem köt le túlzottan értékes állami erőforrásokat.
2026. 10. 15. 02:30
Megosztás:

Ha csekken fizeted a gázszámlát, tudnod kell erről a változásról

Új lehetőséggel bővült a csekkes gázszámlák befizetése: a megújult iCsekk alkalmazásban már ingyenes qvik átutalás is választható. Közben az MVM Next ügyfeleinek arra is érdemes figyelniük, hogy rendszeres elektronikus fizetés után elmaradhat a megszokott csekk a papírszámla mellől. A postai befizetés azonban továbbra is elérhető, és több más megoldás közül is választhatnak a háztartások. Mutatjuk hogyan lehet fizetni egyszerűen, gyorsan.
2026. 10. 15. 02:00
Megosztás:

Azok a nyugdíjasok járnak jól, akiknek a Posta kézbesíti a nyugdíjukat

Miközben a nyugdíjasok többsége már bankszámlára kapja a járandóságát, százezrek továbbra is minden hónapban a postást várják.
2026. 10. 15. 01:00
Megosztás:

Rovaralapú takarmány-alapanyag fejlesztésén dolgoznak az SZTE-n

Rovaralapú takarmány-alapanyag fejlesztésén dolgoznak a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), a megoldás kedvezően befolyásolhatja a haszonállatok egészségét, valamint termelési mutatóit - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szerdán az MTI-t.
2026. 10. 15. 00:30
Megosztás:

Fitch: az idén átlépi a 75 ezer milliárd dollárt a fejlett ipari gazdaságok államadóssága

Igen kedvezőtlen fejlemény a fejlett ipari gazdaságok állampapírpiacain tapasztalt meredek hozamemelkedés, különös tekintettel arra, hogy az országcsoport összesített szuverén adósságállománya az idén várhatóan átlépi a 75 ezer milliárd dollárt - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott őszi regionális helyzetértékelésében.
2026. 10. 14. 23:30
Megosztás:

Alapjaiban kell újragondolni a kata tervezetét a könyvelők országos egyesülete szerint

Alapjaiban kell újragondolni a kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójának (kata) tervezetét a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) szerint.
2026. 10. 14. 23:00
Megosztás:

Kapitány István: 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár a magyar kis- és középvállalkozásokra kamatmentesen

A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban - jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
2026. 10. 14. 22:30
Megosztás:

Magyarország több mint 92 milliárd forint pénzügyi támogatást kap

Lezárultak a tárgyalások a Norvég és az EGT Finanszírozási Mechanizmusról, Magyarország több mint 92 milliárd forint pénzügyi támogatást kap - jelentette be a külügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán.
2026. 10. 14. 22:00
Megosztás:

Lemond az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője

Lemond az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója, Láng István október 15-ével - közölte az Élő Környezetért Felelős Minisztérium szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 10. 14. 21:30
Megosztás:

Új üzletágat indított Magyarországon a Grant Thornton tanácsadó és könyvvizsgáló cég

A Grant Thornton tanácsadó és könyvvizsgáló cég elindította Magyarországon menedzsmentrendszerek és tanúsítások elnevezésű üzletágát.
2026. 10. 14. 21:00
Megosztás:

Zelenszkij Londonban: Ukrajna bármilyen tűzszünetre készen áll

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna bármilyen tűzszünetre készen áll.
2026. 10. 14. 20:30
Megosztás:

Nagyot lép a Tether: 17 országban erősítené a digitális dolláros fizetéseket

Újabb befektetéssel terjeszkedik Latin-Amerikában a Tether: az USDT stabilcoin mögött álló vállalat az EFY Finance finanszírozásába szállt be, hogy szélesebb körben tegye elérhetővé a stabilcoinokra épülő pénzügyi szolgáltatásokat.
2026. 10. 14. 20:00
Megosztás:

Átadták a Mol szarvasi biometángyártó egységét

Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
2026. 10. 14. 19:30
Megosztás: