Jövőre kamatcsökkentésbe kezdhet az MNB - elemzők

Jelentős a kockázata egy újabb amerikai recessziónak - jósolták legújabb helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők, akik szerint jövőre a magyar jegybank várhatóan kamatcsökkentéssel reagál a romló növekedési kilátásokra.

A JP Morgan bankcsoport befektetőknek kiadott heti globális összegzésében közölte, hogy a következő négy negyedévre most már mindössze 1 százalékos növekedést vár az Egyesült Államokban, és a ház közgazdászainak becslése szerint 40 százalékos az esélye annak, hogy az amerikai gazdaság ismét recesszióba süllyed.
    

A JP Morgan szakértői történelmi ökonometriai összevetést készítettek az elmúlt évtizedekről, és kimutatták, hogy a II. világháború utáni időszak amerikai recessziót az esetek 82 százalékában 1 százalékos vagy annál lassabb éves szintű gazdasági növekedések előzték meg. A ház elemzőinek előrejelzése szerint a növekedési lendület a felzárkózó piaci térségben is megtorpan a következő egy évben. A JP Morgan friss prognózisa Magyarországon az idén 1,5 százalékos, jövőre 1,3 százalékos reálnövekedést valószínűsít. Mindezek alapján a cég londoni közgazdászai módosították a magyar jegybanki kamatpályára vonatkozó előrejelzésüket, és most már MNB-kamatcsökkentést várnak 2012 elejére.
   

 A JP Morgan új távlati prognózisa szerint a magyar jegybanki alapkamat a jelenlegi 6,00 százalékról 2012 márciusában 5,50 százalékra csökken. Ez jelentős előrejelzési változtatás, mivel a JP Morgan - finanszírozási és forintárfolyam-kockázatokra hivatkozva - még néhány héttel ezelőtt is azt valószínűsítette előrejelzéseiben, hogy a következő MNB-kamatmódosítás emelés lesz. A Cityben más nagy házak sem zárják ki most már a magyar pénzügypolitika enyhítését.
    

A Capital Economics, az egyik vezető londoni befektetési és pénzügyi elemző csoport felzárkózó európai közgazdászai az MNB keddi kamatdöntő ülése előtt adott prognózisukban azt jósolták, hogy a gyenge növekedési és keresleti környezetben az átlagos magyarországi infláció a jövő év egészében 2,5 százalék lesz az cég által 2011-re várt 4 százalékos átlag után. A Capital Economics elemzői szerint azonban az MNB kamatcsökkentési mozgástere ennek ellenére korlátozott, mivel a döntéshozóknak a jelentős devizaalapú adósságteher miatt "legalább fél szemmel a forintot is figyelniük kell". A ház szakértői ezzel kapcsolatban kiemelték, hogy 2008 júliusa óta a forint 35 százalékkal gyengült a svájci frankkal szemben.
    

A Capital Economics londoni elemzői azt sem zárták ki új prognózisukban, hogy ha a kockázatvállalási hajlam "drámai mértékben" tovább romlik, az MNB akár "védekező jellegű" kamatemelésre is kényszerülhet. A ház mindazonáltal a kockázatok "mindkét irányú kényes egyensúlyi helyzetét" figyelembe véve az jósolja, hogy a magyar jegybank 2011 végéig nem módosítja 6,00 százalékos alapkamatát, 2012-ben azonban már lehet mozgástér a pénzügypolitika lazítására, abban az esetben, ha a befektetői kockázatvállalási hajlam "nem gyengül túl nagy mértékben".
    

A Capital Economics mindezek alapján 2012 első negyedére szintén fél százalékpontos MNB-kamatcsökkentést, és így 5,50 százalékra csökkenő magyar jegybanki alapkamatot jósol. A londoni elemzői körben ugyanakkor vannak olyan vélemények is, hogy az MNB a gyengülő növekedési kilátások ellenére sem szánja el magát a kamatcsökkentésre a jövő év végéig. A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piaci elemzői - miután a cég erőteljesen rontotta a világgazdaság egészére adott növekedési előrejelzését - jelentősen visszavették a magyar gazdaságra szóló növekedési prognózisukat is, nem zárva ki még azt sem, hogy Magyarország ismét a recesszió közelébe kerülhet.
    

A ház új előrejelzése szerint a magyar gazdaság az idei év egészében 1,6 százalékkal növekszik - a Morgan Stanley eddig érvényben volt előrejelzésében még 2,6 százalékos GDP-növekedés szerepelt 2011-re -, jövőre pedig a cég csak 1,4 százalékos magyar gazdasági növekedést vár a korábbi 2,0 százalékos prognózis helyett. A ház szerint a várttól elmaradó gazdasági növekedés "a társadalmilag legnépszerűtlenebb" takarékossági intézkedések elhalasztására késztetheti a magyar kormányt, ezt viszont a piac "esetleg nem venné jó néven".
    

Ebben a környezetben a Morgan Stanley szerint az MNB várhatóan a lassabb növekedés és a kedvező inflációs kilátások ellenére sem tudja csökkenteni alapkamatát, mivel jelenleg a magyar jegybank számára a kockázati környezet "a kulcsfontosságú változó". A Morgan Stanley londoni elemzői mindezek alapján 2012-ben is változatlan, 6,00 százalékos MNB-alapkamatot várnak. Ez is egyébként csökkentett kamatvárakozás a cég részéről, mivel a Morgan Stanley korábban jósolt egy fél százalékpontos emelést jövőre, ezt az előrejelzését azonban most törölte. (MTI)


Elindult a változás a digitális közigazgatásban: A rendszerszintű megújulás az állam működőképességének záloga

A hazai közigazgatási informatika átfogó, rendszerszintű megújítása nemcsak gazdasági érdek, hanem a magyar állam mindennapi működőképességének és ellátásbiztonságának elengedhetetlen feltétele. Egy frissen készült, hiánypótló szakpolitikai tanulmány rávilágít: a közigazgatás digitalizációja ma már jóval több, mint egyszerű technológiai kérdés. Elérkeztünk egy olyan ponthoz, ahol a korszerűtlen struktúrák átalakítása, a folyamatok egyszerűsítése és a hatékonyság növelése jelenti az egyetlen utat ahhoz, hogy elkerüljük a bürokratikus lemaradást, és valódi, 21. századi szolgáltatásokat biztosítsunk a lakosságnak és a piaci szereplőknek.
2026. 09. 04. 17:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 04. 16:30
Megosztás:

Pozitív meglepetést hozó kiskereskedelmi forgalmi adatok

Ma reggel tette közzé a KSH a júliusi kiskereskedelmi adatokat, az első meghatározóbb mutatót arról, hogyan startolt a fogyasztás a harmadik negyedévben.
2026. 09. 04. 16:00
Megosztás:

Milyen dinnyéket találtak az ellenőrök? Lezárult az NKFH és a kormányhivatalok idei görögdinnye-ellenőrzése

A nyári szezon egyik slágergyümölcse, a görögdinnye idén is a hatósági ellenőrzések fókuszába került. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok több mint 400 helyszínen ellenőrizték a hazai és külföldi származású dinnyéket. A vizsgálatok eredménye alapján a görögdinnye minősége összességében megfelelőnek bizonyult, ugyanakkor a jelölés és a nyomonkövethetőség terén továbbra is akadnak hiányosságok. Az ellenőrzések során több mint 1,5 millió forint bírság került kiszabásra.
2026. 09. 04. 15:30
Megosztás:

Lezárásokra és korlátozásokra kell készülni Budapesten

Lezárásokra és korlátozásokra kell készülni vasárnap futóverseny miatt a fővárosban; több busz- és villamosjáratot is érintenek a korlátozások - közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 04. 15:00
Megosztás:

Lannert Judit: visszatér az Erasmus a magyar egyetemekre

Az Erasmus visszatér minden magyar egyetemre - jelentette be az oktatási és gyermekügyi miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 09. 04. 14:30
Megosztás:

Kétlépcsős béremelés várható a szociális dolgozóknál

A kormány tervei szerint két lépcsőben, október közepén és jövő januártól emelik a szociális dolgozók, valamint a nevelést és oktatást közvetlenül segítő (noks) dolgozók bérét - közölte a miniszterelnök csütörtökön a kormányzati sajtótájékoztatón.
2026. 09. 04. 14:00
Megosztás:

A Waberer’s vasúti tagvállalata is részt vesz a paksi védekezésben

A Waberer’s vasúti tagvállalata, a PSP Rail Kft. is részt vesz a paksi védekezésben a MÁV Zrt.-vel, a Rail Cargo Hungaria Zrt.-vel, a Zemplénkő Kft.-vel és a Swietelsky cégcsoporttal együttműködve – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
2026. 09. 04. 13:30
Megosztás:

Nyilvánosak az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai

Nyilvánossá váltak az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteki közlése szerint olyan adatközlési rendszert alakított ki, amely egyszerre szolgálja az átláthatóságot, a szakmai visszacsatolást, az intézményi önértékelést és mindenekelőtt a betegbiztonság további erősítését.
2026. 09. 04. 13:00
Megosztás:

Elfogadta az úgynevezett maffiaellenes törvényt a montenegrói parlament

Elfogadta a montenegrói parlament az illegálisan szerzett vagyon elkobzásáról szóló, úgynevezett maffiaellenes törvényt, amely bizonyos esetekben jogerős elmarasztaló ítélet nélkül is lehetővé teszi a bűncselekményből származó vagyon végleges elkobzását - közölte péntekre virradóra a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG).
2026. 09. 04. 12:30
Megosztás:

Változó játékszabályok – A sportközvetítési jogok lehetséges jövője az újjáalakuló magyar közmédiában

Az élő sport a média világának egyik utolsó olyan tartalomtípusa, amely még mindig képes milliókat a képernyő elé szögezni, egy időben, egy eseményt nézve. Miközben azonban a közvetítési jogok egyre drágábbak, a fogyasztás pedig egyre fragmentáltabb, a közszolgálati sportmédia számára is lényeges stratégiai kérdéssé válik, hogy milyen szempontok alapján indokolható egy-egy sportközvetítési jog megszerzése és megtartása.
2026. 09. 04. 12:00
Megosztás:

Egy év alatt 30 százalékkal nőtt a fennálló lakáshitel-állomány

Tavaly július óta 30 százalékkal nőtt a lakáscélú hitelek állománya, július végén az összeg majdnem elérte a 8000 milliárd forintot. A személyi kölcsönök állománya is dinamikusan bővül, a babaváró hitelek állománya viszont szinte stagnál. A folyószámlahiteleknél mérsékelt növekedés figyelhető meg, a hitelkártya-követeléseknél pedig még kisebb is lett a kamatozó állomány. A Bank360 a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön közzétett statisztikáit elemezte.
2026. 09. 04. 11:30
Megosztás:

Csökkentek a fejlett piaci hozamok az előző napok emelkedése után a Fed kormányzójának galamb hangvételű nyilatkozatát és Trump elnök békülékeny megnyilvánulását követően

Az amerikai állampapírpiacon az előző napok emelkedését követően Christopher Waller Fed-kormányzó nyilatkozatának hatására a teljes hozamgörbén mérséklődtek a hozamok: a 10 éves amerikai állampapír hozama több mint 3 bázisponttal 4,76%-ra, míg a Fed várható lépéseire különösen érzékeny 2 éves hozam több mint 5 bázisponttal 4,33%-ra csökkent.
2026. 09. 04. 11:00
Megosztás:

Solana Payment Channels: több mint 1 millió fizetés másodpercenként az AI-agenteknek

A Solana új Payment Channels megoldással gyorsítaná fel az AI-agentek és digitális szolgáltatások közötti mikrofizetéseket. A Solana Foundation tesztje szerint az új rendszer több mint 1 millió fizetést tudott kezelni másodpercenként, miközben az Alibaba Cloud már induláskor partnerként csatlakozott a kezdeményezéshez. A technológia célja nem egyszerűen a blokklánc-tranzakciók felgyorsítása, hanem egy olyan fizetési infrastruktúra kialakítása, amely gépi sebességgel működő mesterséges intelligencia-rendszereket is ki tud szolgálni.
2026. 09. 04. 10:30
Megosztás:

A csökkenő kamatemelési várakozásoknak köszönhetően emelkedtek a főbb amerikai részvényindexek

Az amerikai részvénypiacok jelentős emelkedéssel zártak, miután Christopher Waller Fed-kormányzó nyilatkozatában jelezte, hogy a két hét múlva esedékes kamatdöntő ülésen a kamatok változatlanul hagyását támogatná.
2026. 09. 04. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek az európai részvényindexek, miközben Trump kijelentése és az enyhülő amerikai kamatemelési várakozások javították a hangulatot

Emelkedtek tegnap az európai részvénypiacok a STOXX 600 index 0,5%-kal került feljebb. A befektetői hangulatot továbbra is a közel-keleti konfliktus alakulása határozta meg, ugyanakkor enyhítette a bizonytalanságot Donald Trump azon kijelentése, miszerint a konfliktus várhatóan nem húzódik el hosszabb ideig.
2026. 09. 04. 09:30
Megosztás:

Erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 04. 09:00
Megosztás:

Hyperliquid új irányt nyit: engedélyhez kötött perpetual piacok jöhetnek

A Hyperliquid újabb fontos lépést tesz az intézményi és szabályozottabb kereskedési modellek felé: a HIP-3* javaslat lehetővé tenné, hogy egyes perpetual piacokhoz csak előzetesen jóváhagyott tárcák férjenek hozzá. A változás ugyanakkor nem jelenti azt, hogy maga a Hyperliquid zárttá válna, és a jelenlegi nyílt piacokat sem alakítanák át automatikusan korlátozott hozzáférésűvé. A fejlesztés legfontosabb újdonsága éppen az, hogy az egyes piacok üzemeltetői maguk dönthetnének arról, nyitott vagy engedélyezett kereskedési modellt alkalmaznak.
2026. 09. 04. 08:30
Megosztás:

Marketing tanácsadás: miért nem a több hirdetés a megoldás a legtöbb vállalkozás számára?

Ha egy vállalkozás növekedése megtorpan, az első reakció gyakran ugyanaz: emeljük meg a marketingkeretet. Több Google Ads, több Facebook-hirdetés, több kampány – hátha ismét beindulnak az értékesítések. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. A legtöbb esetben nem az a probléma, hogy túl kevés pénz jut marketingre, hanem az, hogy a meglévő eszközök nem összehangoltan működnek. Hiába érkezik több látogató a weboldalra, ha közben rossz a felhasználói élmény, hiányos a mérési rendszer, vagy egyszerűen nem azokhoz jutnak el az üzenetek, akikből később ügyfél lehetne. A digitális marketing ma már nem különálló kampányokból áll. Egy olyan ökoszisztéma, ahol a keresőoptimalizálás, a fizetett hirdetések, az analitika, a weboldal, a tartalommarketing és az automatizáció egymásra épül. Ha ezek közül akár egy is hibásan működik, az az egész rendszer teljesítményére hatással lehet.
2026. 09. 04. 08:00
Megosztás:

A Tron megelőzte az Ethereumot: 94 milliárd dollárnyi USDT fut a hálózaton

A Tron átvette a vezetést az Ethereumtól a Tether USDT stabilcoin hálózati kínálatában, miután a Tron blokkláncon forgalomban lévő USDT mennyisége megközelítette a 94 milliárd dollárt. A fejlemény nem azt jelenti, hogy a Tron minden szempontból maga mögé utasította az Ethereumot, ugyanakkor jól mutatja, hogy a stabilcoin-tranzakciók és a digitális dollárforgalom területén egyre nagyobb szerepet tölt be.
2026. 09. 04. 07:30
Megosztás: