Jelentős létszámleépítés jön a Boeing-nél
2020. 04. 29. 19:30
Létszámleépítést fog végrehajtani a Boeing a koronavírus okozta komoly nehézségek miatt.
Ennek döntő részét a kereskedelmi forgalmi repülőgépüzletág fogja viselni, az ottani alkalmazottak 15%-ának leépítésével. Ezzel együtt gyártási kapacitásai egy részét is leállítja a vállalat.
Az első negyedéves eredmények nagyjából megfeleltek a várakozásnak, miután 17 milliárd dolláros árbevételen 1,70 dolláros egy részvényre jutó veszteséget ért el a cég. Ami enyhe pozitívum volt, hogy a várt 5,8 milliárd dollárral szemben „csupán” 4,7 milliárd dollárnyi készpénzt égetett el a negyedévben a cég.
Az említett intézkedések segíthetnek abban, hogy átvészelje a vállalat az előtte álló nehéz negyedéveket, aminek köszönhetően az árfolyam több, mint 8%-kal emelkedik a piacnyitás után kicsivel.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után
A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?
Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
Vegyes forintmozgás kora reggel
A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
Vegyesen alakult a forint árfolyama
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit
A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
Kicsit erőre kapott a forint
Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
Alig mozdult a forint
Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben
A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.