Jelentősen emelkedett a jövedelmi egyenlőtlenség Kínában

Jelentős jövedelmi aránytalanságok mutatkoznak a kínai társadalom különböző rétegei közt - mutat rá két, a napokban közzétett jelentés. Ha a problémát nem kezelik, a növekvő különbségek jelentős társadalmi elégedetlenséghez vezethetnek a jövőben.

Ugyan a társadalom egészének nőtt a jövedelme Kínában az elmúlt bő három évtized során, a növekedésből az egyes társadalmi rétegek eltérő mértékben vették ki részüket - állapítja meg az ausztrál Science Press kiadó legújabb tanulmányában. Legnagyobb az aránytalanság a városlakók legtehetősebb és legszegényebb tíz százaléka közt: előbbiek 2009-ben 8,5-szer kerestek többet az utóbbiaknál, miközben az 1980-as évek közepén még alig 2,5-szörös volt a különbség.

 

A szakadék mára szinte behozhatatlanná szélesedett, főleg azért, mert a gazdagok szédületes tempóban gyarapítják jövedelmüket. A legfelső jövedelmi kategóriába eső 10 százalék 1985 és 2009 közt megharmichétszerezte jövedelmét, miközben a középső húsz százalék bevétele huszonegyszeresére, a legalsó 10 százaléké tizenkétszeresére emelkedett. Nemcsak a városbeliek, hanem a vidéki és városi lakosság közti jövedelmi olló is egyre szélesebbre tárul.

 

A Teng Hsziao-ping (Deng Xiaoping) nevéhez fűződő reform és nyitás politikájának 1978-as meghirdetése és 2010 között a városlakók egy főre jutó rendelkezésre álló jövedelme 55-szörösére nőtt, a vidéki lakosoké azonban ettől jócskán elmaradt, itt 43-szoros a növekedés. A jövedelmi egyenlőtlenség az évtizedek során egyre fokozódott: a vidék-város különbség az 1980-as évek 1,8-2,3-szereséről 2009-ben 3,3-szorosra nőtt: a városi lakosság rendelkezésre álló jövedelme tavaly átlagosan évi 19.109 jüant (671.500 forint) tett ki, a vidéki lakosságé csupán 5.919 jüant (208.000 forint).

 

A városlakóknak járó lakástámogatás, egészségügyi, oktatási és más jóléti juttatások figyelembe vételével ennél is nagyobb, több mint hatszoros a valós különbség - hívják fel a figyelmet a kutatók. A jövedelmi egyenlőtlenség súlyosbodó problémájával kapcsolatosan december elején az emberi erőforrás és szociális biztonság minisztériuma is megkongatta a vészharangot. A hivatal jelentésében négy fő területen említ jelentős és növekvő aránytalanságokat. Jelentős a különbség az egyes iparágakon, vállalati típusokon és a céges hierarchia lépcsőin belül, de az ország különböző tartományai közt is - részletezi a minisztérium.

 

A városi magánvállalatoknál dolgozók például átlagosan több mint 60 százalékkal kerestek többet tavaly a városi közintézmények munkatársainál. A legmagasabb összeget 2010-ben a pénzügyi szektorban alkalmazottak vihették haza, éves szinten 70.146 jüant (2,4 millió forint), szemben a mezőgazdaság legkevésbé jövedelmező ágazatával, ahol mindössze negyedannyira, 16.717 jüanre (588 ezer forint) rúgott az évi átlagos jövedelem.

 

A különbség a vállalaton belül, a cégvezetők és az átlagos munkások közt is óriási: a statisztikák szerint a tőzsdén jegyzett vállalatok menedzserei tavaly átlagosan 668 ezer jüant (23,5 millió forintot) kerestek, 18-szor annyit, mint beosztottjaik. Fizetés szempontjából nemcsak a vállalat és a beosztás, hanem az országon belüli földrajzi helyzet is meghatározó. Sanghajban a legmagasabb az egy főre jutó jövedelem, éves szinten 66.115 jüant (2,3 millió forintot) tesz ki, ugyanakkor a legalacsonyabb Heilongjiang tartományban, 27.735 jüan (975 ezer forint).

 

A különbség 2,38-szoros, szemben az 1990-es 1,8-szeres értékkel. A jövedelmi egyenlőtlenségeket tükröző Gini-mutató értéke 2010-ben 0,48 ponton állt Kínában. A 0,4-es határ feletti, nagy egyenlőtlenséget jelző értéket a kelet-ázsiai ország már 10 évvel ezelőtt átlépte. "A szegények és gazdagok közti különbség már évek óta jóval túllépi a reális határokat" - fogalmazott a témával kapcsolatban Csang Hsziu-cö (Chang Xiuze), a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság makrogazdasági kutatóintézetének professzora. (MTI)

Bitcoin árfolyam-előrejelzés októberre, novemberre és decemberre

Ahogy 2025 negyedik negyedéve kezdetét veszi, egyre fokozódik a vita a Bitcoin árfolyamának alakulásáról.
2025. 10. 02. 09:00
Megosztás:

Nagy rally volt az egészségügyi szektorban

Az amerikai kormányzati leállás nem tudott akkora hullámokat vetni a mértékadó nyugat-európai tőzsdéken, amelyek elmosták volna az egészségügyi szektor rallyját (+5,3%).
2025. 10. 02. 08:35
Megosztás:

Nagy-Britannia újra életbe léptette az ENSZ-szankciókat Irán ellen

Nagy-Britannia újra életbe léptette az ENSZ-szankciókat Irán ellen az iráni nukleáris fejlesztésről kötött megállapodás megsértése miatt.
2025. 10. 02. 08:20
Megosztás:

Az idei év egyik legnagyobb irodabefektetési tranzakciója Magyarországon

A Recorde Alapkezelő, a Chapel Hill Capital-lel stratégiai partnerségben, örömmel jelenti be a Science Park Irodaház megvásárlását, amely 30.700 négyzetméter bérbeadható irodaterületet kínál Budapest XI. kerületének központi zónájában. Ez az egyik legnagyobb irodabefektetési tranzakció Magyarországon az idei évben, jól tükrözve a Recorde képességét, hogy egyedi lehetőségeket azonosítson és bonyolítson le a piaci ciklusok bármely fázisában.
2025. 10. 02. 06:30
Megosztás:

A Nike negyedéves profitja 30 százalékkal csökkent

A Nike amerikai sportfelszerelés-gyártó negyedéves nyeresége csökkent, bevétele nőtt, mindkét adat jobb lett a vártnál.
2025. 10. 02. 06:00
Megosztás:

Magyarország továbbra is az európai mezőny élén garanciavállalásban

Immár a harmadik egymást követő évben Magyarország segíti Európában a legintenzívebben a kis- és középvállalkozások hitelfelvételét kezességvállalással. A Garanciaintézmények Európai Szövetségének (AECM) legfrissebb statisztikái szerint hazánkban a garanciaállomány a GDP 3,7 százalékát teszi ki, miközben az átlag mindössze 1 százalék körül mozog. Ez a kiemelkedő teljesítmény döntően a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. szerepvállalásának köszönhető, amely 2024-ben is rekordközeli eredményeket ért el a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozásának támogatásában.
2025. 10. 02. 05:30
Megosztás:

Vihar előtti csend a hitelpiacon: jelentős visszaesést hozott az augusztus

Megjelentek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) augusztusra vonatkozó hitelezési adatai. Júliushoz viszonyítva a lakossági hitelpiac szinte mindegyik szegmensében visszaesés volt megfigyelhető, ami némi újdonságot jelent az előző hónapokban tapasztalt kiemelkedő eredmények után. Az augusztusi visszaesés-stagnálás a legtöbb esetben szezonális okokkal magyarázható, ugyanakkor a lakáshitelek esetében még év/év alapon is csökkent az újonnan kihelyezett hitelösszeg. Itt minden bizonnyal már az Otthon Start Program hatását láthatjuk – a program bejelentését követően aki csak tehette, elhalasztotta a hitelfelvételt, és megvárta a program szeptemberi indulását – írja közleményében a Bank360.
2025. 10. 02. 05:00
Megosztás:

Példátlan médiapiaci összefogás a menstruációs szegénység ellen

A menstruáció nem kiváltság, hanem alapvető szükséglet – ez az indikátora a Central Médiacsoport kiterjesztett MENSZ kampányának. A kiadócsoport női márkáihoz csatlakoztak az ELLE, GLAMOUR és Kiskegyed magazinok, a Női Váltó és WMN, valamint a Terézanyu Projekt, hogy közösen irányítsák a figyelmet a menstruációs szegénység valóságára, így próbálva csökkenteni annak társadalmi terheit.
2025. 10. 02. 04:30
Megosztás:

Gyártói kiterjesztett garancia egyenlő minőség – ez egy igazán erős érv

Új háztartási gép vásárlásakor döntően négy tényező befolyásolja a fogyasztók választását: a készülék funkciói, ára, könnyű elérhetősége és a hozzá kapcsolódó digitális szolgálatások. A döntés meghozatalának pillanatában, majd a vásárlás izgalma során azonban kevesen foglalkoznak a garanciához kapcsolódó kérdésekkel, így például azzal, hogy mit tartalmaz és milyen időre szól a garancia (közismertebb nevén jótállás), és ehhez képest mit kapunk a kereskedők által hirdetett kiegészítő garancia megvásárlásával, ha úgy döntenénk, erre is áldozunk. Talán meglepő, sok esetben a gyártói képviseletek is biztosítanak többféle kiegészítő promóciót, melyek jóval hosszabb időszakra nyújtanak biztonságot, mint amit a jogszabályok előírnak, akár ingyenesen is.
2025. 10. 02. 04:00
Megosztás:

Lehetne még erősebb a forint, de az év végén gyorsan változhat a szélirány

A jelenlegi pénzügyi-gazdasági fundamentumok alapján akár 370-375 körül is lehetne a forint az euróval szemben, vagyis a magyar deviza még mindig alulértékelt kissé – vélik az OTP Bank elemzői. Szerintük ugyanakkor decemberben könnyen válthat át gyengülésbe a forint. A magyar gazdaság idén mindössze 0,6 százalékkal bővülhet a friss előrejelzés szerint, majd 2026-ban még jobban berobbanhat a fogyasztás a választások előtti költekezés miatt, ami egy átmeneti kiugrást is hozhat. Hosszabb távon azonban a költségvetés problémáit kezelni kell, ez pedig visszafoghatja a növekedést.
2025. 10. 02. 03:30
Megosztás:

Demográfiai ellenszél és szűkülő kereslet: Kettős nyomás alatt a magyar munkaerőpiac a KSH friss adatai szerint

A magyar munkaerőpiacot a 2025-ös év második negyedévében egyszerre jellemezte a demográfiai nyomásból eredő kihívás és a gazdasági lassulásból fakadó keresletcsökkenés. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint a munkaképes korú népesség zsugorodása immár kézzelfoghatóan korlátozza a foglalkoztatás bővülését, miközben a vállalatoknak egyre nehezebb megtalálniuk a megfelelő szakképzettségű munkaerőt.
2025. 10. 02. 03:00
Megosztás:

Olaszországban tüntetéshullám indult a nemzetközi aktivisták hajóinak megállítása miatt

A római és a nápolyi központi pályaudvart is tüntetők vették körbe szerda este azt követően, hogy az izraeli haditengerészet feltartóztatta a Global Sumud Flottilla aktivistáit a Gázai övezethez közeli tengerszakaszon. Péntekre általános sztrájkot hirdettek meg az olasz szakszervezetek.
2025. 10. 02. 02:30
Megosztás:

Klímát vennél, ami fűteni is tud? Akkor siess, támogatás van hozzá!

Szeptember 15-től új lehetőség nyílt a magyar háztartások számára: a Gree HEM Plusz program keretében akár 30 százalékos pénzügyi támogatással juthatnak korszerű, energiatakarékos klímaberendezéshez. A Gree online kalkulátorával bárki gyorsan kiszámolhatja, pontosan mekkora megtakarítást érhet el.
2025. 10. 02. 02:00
Megosztás:

Sárga csekket fizetnél be? Ne tedd! Ezt csináld helyette!

A Magyar Posta és az Erste együttműködésének köszönhetően újabb digitális csatornán válik elérhetővé a mobilappokba beépülő, QR-kódos csekkbefizetés. Szeptembertől az Erste George mobilapplikációjában is elérhető a szolgáltatás, amely lehetővé teszi a postai csekkek gyors és biztonságos befizetését – közvetlenül a banki felületről.
2025. 10. 02. 01:00
Megosztás:

ÁKK: kedvezően alakult a központi költségvetés finanszírozása szeptember végéig

Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült - közölte az MTI-vel csütörtökön az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK).
2025. 10. 02. 00:30
Megosztás:

Szennyezett folyami rákot hívtak vissza a forgalomból

Fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel szerdán.
2025. 10. 01. 23:30
Megosztás:

ÁKK: kedvezően alakult a központi költségvetés finanszírozása szeptember végéig

Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült - közölte az MTI-vel csütörtökön az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK).
2025. 10. 01. 23:00
Megosztás:

Ismét gördülő Ikarus legendák érkeznek az Aeroparkba

Ismét jön az két nap, amikor nem csak a történelmi repülőgépek játsszák a főszerepet az Aeroparkban. A legendás Ikarus gyár mintegy 100 autóbusza – köztük számos oldtimer jármű, és ritkaságnak számító kocsi mutatkozik be október 4-én és 5-én. Élménybuszozás, látványos felvonulás, gördülő kiállítás, különleges motorindítás egyaránt szerepel a hétvége programjában, ami az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar márka előtt tiszteleg.
2025. 10. 01. 22:30
Megosztás:

Országos szaunaprogramokkal az idén is lesz Szaunázók hétvégéje

A Magyar Fürdőszövetség idén már nyolcadik alkalommal szervezi meg a Szaunázók hétvégéjét; október 4-5. között tematikus szaunaprogramokkal várják az érdeklődőket az ország fürdőiben - közölte Balogh Zoltán a fürdőszövetség főtitkára az MTI-vel.
2025. 10. 01. 22:00
Megosztás:

Európai nyúlhús napokat tartanak október 4-5-én

A nyúlhús fogyasztásának népszerűsítésére Európai nyúlhús napokat tartanak október első hétvégéjén, október 4-5-én országszerte - közölte a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szerdán az MTI-vel.
2025. 10. 01. 21:30
Megosztás: