2017. 05. 30. 15:30
Jelentősen nőttek a beruházások az első negyedévben, erre egyfelől számítani lehetett az alacsony bázis miatt, azonban a 2015-ös szintet még nem érték el.
Az első negyedévben 34 százalékkal nőttek a beruházások az előző év azonos időszakához képest. „A több mint 30 százalékos növekedés annak fényében is jó eredmény, hogy alacsony volt a bázis, tavaly ugyanis az első negyedévben 15 százalékkal estek vissza a beruházások” - mondta Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője.
A szakember elmondta, a legtöbb ágazatban jelentős volt a növekedés, amiben fontos szerepe volt az uniós projekteknek. Az átlag felett bővültek a beruházások például az oktatásban és az ingatlanágazatban is. A friss adat alapján a beruházások elkezdték ledolgozni a tavalyi hátrány, a múlt év egészében ugyanis 20 százalékos volt a hanyatlás. Németh Dávid rámutatott ugyanakkor arra is, hogy a 2010-es fix bázison számolt adatok alapján az idei első negyedévben a beruházások még nem érték el a 2015-ös szinteket, pusztán a 2014 őszi eredményeknél tartanak.
„A 2016-os beruházási rátánk elmaradt az eurózóna szintjétől, az idén pedig elkezdődik a felzárkózás. Általánosságban elmondható, hogy ha 20 százalékos szint alatt marad a bővülés, akkor a beruházások nem feltétlenül fedezik az amortizációt. Az idén pedig a magyar beruházások enyhén 20 százalék felett lehetnek” - tette hozzá.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?