Jó évet zárt tavaly a befektetési alap piac

Míg az év eleji nemzetközi piaci aggodalmak mérséklődésével a külföldi befektetők kockázati étvágya fokozatosan növekedett, hazai szinten egész évben a kockázatkerülés jellemezte a befektetőket. A piaci hangulat javulása a befektetési alap tulajdonosok számára kedvező hozamokat, a befektetési alap piacnak pedig az állomány újbóli növekedését hozta – nyilatkozta Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

A nemzetközi környezet változékonysága ismét fordulatokkal teli évet eredményezett a befektetési piacon. Az év során az eurózóna válsága valamelyest enyhülni tudott, miközben a vezető jegybankok tovább növelték a likviditást, ennek eredményeként pedig a befektetők kockázatvállalási hajlandósága folyamatos javulást mutatott, amiben csupán május-júniusban volt némi elbizonytalanodás. Mindez itthon is kifejtette hatását, hiszen a forint árfolyam és a kötvénypiac is erősödött, valamint az államháztartás finanszírozási helyzete is javult. Ez pedig lehetővé tette, hogy a Nemzeti Bank fokozatos kamatcsökkentést hajtson végre, ami ősztől fokozottan a befektetési alapokra irányította a hazai megtakarítók figyelmét. „Az év eleji piaci aggodalmak és a végtörlesztés miatt visszaeső hazai befektetési alap állomány májustól ismét növekedni tudott, mivel a befektetési alap piacot mind az elért hozamok, mind a befektetők új megtakarításai növelni tudták” – mondta el Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

 

„2012 a hazai befektetési alap tulajdonosok számára is jellemzően jó eredményeket hozott. A hazai kötvényalapok kétszámjegyű (közel 20%-os) hozamokat értek el – köszönhetőn nagyrészt annak, hogy 2011 év végén, 2012 év elején a forint és kötvénypiac igen mélyen volt –, és a vegyes alapok is 5-9%-ot hoztak december közepéig, kockázati szinttől függően. Emellett a devizában befektetők is jól járhattak, hiszen például eurós vegyes alapunk óvatos befektetési politika mellett 3% feletti, nyugat-európai részvényalapunk euróban denominált sorozata közel 17% hozamot hozott év elejétől” – tájékoztatott a befektetési szakember.

 

2012 slágertermékei

„2012-ben a bizonytalanságok miatt a befektetők jellemzően nem mozdultak el a kockázatosabb alapok irányába, inkább a konzervatívabb megoldásokat (tőkevédett vagy kötvényalapok) választották, vagy teljesen elhárították a befektetési döntések "terhét", és az aktívan kezelt vegyes vagy abszolút hozamú alapokba fektettek” – hangsúlyozta Zobor Zsuzsanna. A befektetők tavaly is előszeretettel helyezték el megtakarításaikat TBSZ illetve NYESZ számlán, amelyek kamatadó-kedvezményt illetve –mentességet nyújtanak, sőt, az utóbbi szja-kedvezményt is nyújt. Az eddigi adatok szerint habár mindkét megtakarítási számla esetében az elmúlt két évnél kisebb mértékben, de még így is jelentős, 20%-ot meghaladó mértékben növekedett a TBSZ illetve NYESZ számlákon elhelyezett megtakarítások értéke. Ugyanakkor a tavalyi év újdonsága, a deviza TBSZ számla iránt a befektetők érdeklődése egyelőre elhanyagolható mértékű.

 

2013-as várakozások

„Habár nemzetközi szinten egyértelműen megfigyelhető a kockázati étvágy fokozódása, azt tapasztaljuk, hogy a hazai megtakarítók a fennálló bizonytalanságok miatt nehezen döntenek megtakarításaikról, egyre inkább igénylik a pénzügyi tanácsadást, és várhatóan idén is a konzervatívabb megoldásokat részesítik majd előnyben. Erre az igényre reagálva 2012-ben létrehoztuk a K&H megtakarítási cél alapot.  Az alap különlegessége, hogy az alkalmazott matematikai algoritmus segítségével kialakított portfólió összetétele folyamatosan követi a piaci trendeket úgy, hogy a befektetési jegyek nettó eszközértéke kedvezőtlen piaci folyamatok esetén se csökkenjen az induló névérték 90%-a alá. Az ilyen "védett-vegyes alap" termékcsoport jelenthet egy új, növekvő trendet 2013-ban, mivel ötvözi a tőke- és hozamvédett alapok biztonságát a vegyes nyíltvégű alapok rugalmasságával, így bizonytalan környezetben is maximalizálni tudja a befektetés hozamát. Emellett tovább folytatjuk a tőke- és hozamvédett alapok kínálatának bővítését, mivel ez a megtakarítási forma kellően biztonságos ahhoz, hogy a lakossági ügyfelek új, befektetési szempontból különösen érdekes piacokat is kipróbáljanak, meghatározott futamidejükkel pedig a TBSZ és NYESZ számlákra is kiválóan alkalmasak” – mondta el Zobor Zsuzsanna.


Az elektromos és hibrid autók húzták az uniós újautó-piacot júniusban

Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése, miközben tovább nőtt az elektromos és a hibrid meghajtású modellek iránti kereslet, a benzines és dízelüzemű autók értékesítése pedig visszaesett - közölte csütörtökön az Európai Gépjárműgyártók Szövetsége (ACEA).
2026. 07. 23. 11:00
Megosztás:

Zárás után jelentett az Alphabet és a Tesla

A Wall Street-i indexek lefelé vették az irányt. Miközben az S&P500 0,1%-kal esett és a Dow Jones minimális mínuszban zárt, addig a Nasdaq Composite 0,6%-kal csökkent. A technológiai szektor vegyesen teljesített. A Philadelphia SE Semiconductor index 0,4%-os emelkedéssel zárt, ledolgozva a nap eleji veszteségeket. Ez sorozatban a harmadik nyereséges kereskedési napja volt. A Super Micro Computer részvényei 19,8%-kal ugrottak meg, miután a szervergyártó arról számolt be, hogy a negyedik negyedévben több mint 60 milliárd dollár értékű új megrendelést szerzett.
2026. 07. 23. 10:00
Megosztás:

Szerdán folytatódott az emelkedés Európában

A vezető nyugat-európai részvénypiacokon szerdán is folytatódott az emelkedés. A Stoxx600 és a DAX 0,6%-kal, a CAC40 0,9%-kal, az FTSE 100 1,2%-kal erősödött. Az emelkedést a védelmi szektor (+2,5%) és az energiaszektor (+0,8%) húzta.
2026. 07. 23. 09:00
Megosztás:

Három kérdés, amire választ adott 2026 első féléve az építőiparban

A 2026-os első félév végére több olyan kérdés is eldőlt, amelyről év elején még csak találgatni lehetett. Vajon valóban fordulatot jelzett a tavaly év végi javulás? Van-e már olyan szegmens, amely képes maga után húzni az ágazatot? Mitől jöhet el a következő növekedési ciklus?
2026. 07. 23. 08:00
Megosztás:

Nemcsak kevesebb lett a vevő az ingatlanpiacon, de változott a hozzáállásuk is

Kettészakadó, tudatosabbá váló és szelektív, de közben bizonytalankodó keresletről beszéltek az idei első fél évet illetően az ingatlanpiaci szakemberek. Mindez összességében a tranzakciók számának csökkenését eredményezte, annak ellenére, hogy közben a kínálat szépen bővült, és ismét megjelentek a korábban hiánycikknek számító ingatlantípusok.
2026. 07. 23. 07:00
Megosztás:

A NAV egyik legerősebb fegyvere térhet vissza: újra jöhetnek a vagyonosodási vizsgálatok

A kormányzat által jelzett adóellenőrzési szigorítások és a NAV egyre fejlettebb adatvezérelt kockázatelemzési rendszerei alapján reális lehetőségként merül fel a 2016 előtti típusú vagyonosodási vizsgálatok visszatérése – hívja fel rá a figyelmet az EY. Amennyiben a jogalkotó valóban visszaállítja a korábbi szabályozást, az adóhatóság ismét széles körben, büntetőeljárástól függetlenül is vizsgálhatná a magánszemélyek vagyoni helyzetét és életvitelének fedezetét.
2026. 07. 23. 06:00
Megosztás:

Rippl-Rónai, Munkácsy és a kortárs magyar alkotók is a Balatonra költöznek a hétvégén

József Attila relikvia, Rippl-Rónai, Munkácsy és Vaszary festmények, exkluzív bútorok, ékszerek és a kortárs képzőművészet legjava - pénteken nyitja kapuit a Füred Art Week, az idei nyár legnagyobb művészeti szenzációja. A Kincsvadászok sztárjai is kiállítanak az eseményen.
2026. 07. 23. 05:00
Megosztás:

Uniós oltalom alá kerültek a murai borok

Az oltalom alatt álló eredetmegjelöléseket (OEM) tartalmazó európai uniós nyilvántartásba vette az Európai Bizottság a magyarországi "Mura / Murai" megjelölésű borokat.
2026. 07. 23. 04:00
Megosztás:

Átalakuló borravalóadás: mikor és miért jattolunk?

Akkor adunk borravalót, ha elégedettek voltunk a szolgáltatással, vagy ha kaptunk egy kis extrát – ezt állapította meg a SimplePay megbízásából készült reprezentatív kutatás[1]. Amelyből az is kiderül, hogy jelentősen csökkent azok aránya, akik a bankkártyás vagy okostelefonos fizetés esetén nem adnak borravalót.
2026. 07. 23. 03:00
Megosztás:

Kötelező gázóra csere Magyarországon – szabályok

Sok magyar háztartásban váratlanul érkezik az értesítés: hamarosan lecserélik a gázórát. A kötelező gázóra csere azonban normál esetben nem jelent kiadást a fogyasztónak.
2026. 07. 23. 02:00
Megosztás:

Kína partner lehet az EU gazdasági problémáinak megoldásában

Kína nem a kiváltó oka az Európai Unió gazdasági és kereskedelmi problémáinak, hanem partner lehet azok megoldásában - mondta Lin Csien, a kínai külügyminisztérium szóvivője kedden a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján.
2026. 07. 23. 01:00
Megosztás:

Megkezdődik a magyar vasút évtizedes lemaradásának felszámolása

A Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervvel megkezdődik a magyar vasút évtizedes lemaradásának felszámolása, a magyar emberek érdekeit szolgáló program indul, amelyre a jelenlegi munkaterv alapján 2035-ig 3550 milliárd forintot lehet felhasználni - ismertette Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán sajtótájékoztatón a budapesti Rákospalota-Újpest vasútállomáson.
2026. 07. 23. 00:05
Megosztás:

Befejeződött az aratás Békés vármegyében

Befejeződött az aratás Békés vármegyében, a búza csak az öntözött területeken hozott megfelelő mennyiséget, és súlyos szálastakarmány-hiány alakult ki.
2026. 07. 22. 23:00
Megosztás:

Több mint kétszeresére nőtt az új terméket tervező vállalatok aránya

Jelentősen erősödött a fejlesztési kedv a magyar közép- és nagyvállalatok körében a K&H innovációs index legfrissebb kutatása szerint. Az új termék vagy szolgáltatás bevezetését tervező cégek aránya fél év alatt több mint kétszeresére, 13 százalékról 29 százalékra emelkedett. A tervezett innováció alindex ezzel párhuzamosan 21 pontról 29 pontra nőtt, miközben a vállalatok 57 százaléka számolt be jelentősebb digitális fejlesztésről, ami a kutatás történetének legmagasabb értéke.
2026. 07. 22. 22:00
Megosztás:

A Mol nem működteti tovább a Mol Új Európa Alapítványt

A Mol igazgatósága úgy döntött, hogy a cég nem működteti tovább a Mol Új Európa Alapítványt (MÚEA) más formában - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
2026. 07. 22. 21:00
Megosztás:

A Mol és az OTP történelmi csúcsra vitték a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 876,07 pontos, 0,61 százalékos emelkedéssel, 144 765,41 ponton, történelmi zárócsúcson fejezte be a kereskedést szerdán, de napközben 144 800,72 ponton abszolut új történelmi csúcson is járt.
2026. 07. 22. 20:00
Megosztás:

Gyengült szerdán a forint

Gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 07. 22. 19:00
Megosztás:

Több mint 8000 négyzetméteres székházat fejleszt a KPMG számára a WING a Váci úton

2029 őszén kerül átadásra a KPMG új, több mint 8000 négyzetméteres irodaháza a Váci úton. A teljes egészében a nemzetközi tanácsadó és könyvvizsgáló cég igényeire szabott fejlesztés különlegessége, hogy a WING egy teljes irodaházat alakít ki egyetlen bérlő hosszú távú elvárásai mentén, ami a mai budapesti irodapiacon rendkívül ritka konstrukciónak számít. A tranzakció egyúttal az év eddigi legnagyobb új irodabérleti megállapodása Budapesten. A projekttel a WING tovább erősíti vezető helyét a vállalati székházfejlesztések területén.
2026. 07. 22. 18:00
Megosztás:

Spinbetter áttekintés: személyes benyomások egy modern online játékfelületről

Az online kaszinók között ma már nem elég néhány látványos bannerrel vagy hosszú játékkínálattal kitűnni.
2026. 07. 22. 17:30
Megosztás:

Már a 9 százalék alatti kamatok jöhetnek a hatalmas összegben fogyó személyi kölcsönöknél

A hat százalék alá került alapkamat után már csak idő kérdése, mikor jelennek meg a 9 százalék alatti kamatok a személyi kölcsönöknél a BiztosDöntés.hu szakértői szerint. A legjobb ajánlatok már most 9 százalék közelébe értek, a kereslet pedig óriási: május végéig több mint 150 000 új személyi kölcsönt vettek fel a magyarok a bankoktól.
2026. 07. 22. 17:00
Megosztás: