Jó üzletnek látszik az MKB megvásárlása
Az MNB emlékeztet, hogy az állam 2014 közepén az MKB Bankot 270 millió eurós feltőkésítést követően vásárolta meg 55 millió euróért. Hozzáteszik: bizonytalan, hogy ez a mértékű feltőkésítés az állami vásárlás hiányában megvalósult volna-e. A hosszú távú jövedelmezőség visszanyerése miatt a tőkeemelés mellett szükség volt egy szerkezetátalakításra is, ami főként a toxikus portfólióelemek eladására irányult.
Az állami tulajdonszerzés, majd a szerkezetátalakítás nyomán az MKB Bank egy stabil, versenyképes, jövedelmező bankká alakul át - olvasható a közleményben. A szanálás során az MKB részvényei az MKB-nak nyújtott állami támogatás fejében a Magyar Szanálási Vagyonkezelőhöz kerültek.
Hozzáfűzik, hogy az értékesítésből befolyó összeg - az Európai Uniós jogszabályok miatt kötelezően felállított - a pénzügyi stabilitás fenntartásához elengedhetetlen Szanálási Alapba kerül. Felhívják a figyelmet, hogy ez a tranzakció nem érinti sem a központi költségvetést, sem az államadósságot. A Szanálási Alap feltöltése így nem a bankok vagy éppen az ügyfelek pénzéből történik meg.
A Szanálási Alap célja, hogy a nehéz helyzetbe került intézményekben a kritikus funkciók minden esetben fenntarthatóak maradjanak, így a szanálás a fizetésképtelenségi eljárással szemben előnyös alternatíva legyen - közölték.