Jogosulatlan támogatás nem létező tanulók után. A 'tanulók' még osztályzatokat is kaptak
Jánvári Regina elmondta, hogy a NAV pénzügyi nyomozói által feltárt bizonyítékok szerint az alapítványi oktatási intézmény bejelentett képzésein 311 "famtomdiák" szerepelt.
A szabolcsi iskola - amelynek nevét a sajtóreferens nem közölte - a megye több városában működtetett telephelyet. Az alapítvány a támogatási kvóta minél nagyobb összegének megszerzésére olyan tanulókat is bejelentett, akik valójában nem jártak az intézménybe. A beiratkozást - folytatta Jánvári Regina - azzal tették vonzóvá, hogy nyereményjátékok hirdettek és a jelentkezők között televíziót sorsoltak ki, így megszerezve személyes adatokat.
A nyomozók azt is megállapították: a csalást az iskola dolgozói úgy igyekeztek álcázni, hogy a nem létező diákokat osztályozták is a naplóban. Az ügyben költségvetési csalás és magánokirat-hamisítás miatt folyik az eljárás.
Harminchat gyanúsítottat hallgattak ki, köztük az iskola igazgatóját, gazdasági vezetőket, tanárokat. A NAV zárolta az alapítványi oktatási intézmény bankszámláját. A sajtóreferens megjegyezte, hogy az elkövetőket két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztésre ítélheti a bíróság.