Jót tesz Közép-Európa fizetési helyzetének az olcsó olaj
A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó elemzőstábja az olajárak hatásairól összeállított térségi áttekintésében közölte: modellszámításokkal alátámasztott becslése szerint 10 százaléknyi olajárcsökkenés a vizsgált országok hazai össztermékének (GDP) 0,15 százaléka és 0,3 százaléka közötti mértékben javítja e gazdaságok külső fizetési pozícióit. A ház számításai szerint a 0,15 százalékos GDP-arányos folyómérleg-javulás Romániára, a 0,3 százalékos egyenlegjavulás Magyarországra, Lengyelországra és Csehországra mutatható ki.
Jóllehet a térségi gazdaságokban a hazai fogyasztás - és így az import - normalizálódása a folyómérleg-egyenlegek ciklikus romlása felé hat, ezzel együtt is azonban a régió külső fizetési pozíciójának meghatározó tényezője az olajár, és ez biztosítja, hogy e gazdaságok zömében az idén is többlettel vagy egyensúlyban zárnak a folyómérlegek - jósolják a Morgan Stanley londoni elemzői. A ház csütörtöki előrejelzése szerint Magyarországon 2015 végén 5 százalékos, Csehországban 1,2 százalékos GDP-arányos folyómérleg-többlet várható. A cég Romániában egyensúlyos folyómérleget vár az idén, és csak Lengyelországban valószínűsít kismértékű, 0,5 százalékos hiányt, hangsúlyozva, hogy e csekély lengyel deficit is könnyedén finanszírozható lesz.
Más nagy londoni házak várakozása szerint az olajárak várhatóan az évtized végéig sem emelkednek jelentősen. A Capital Economics gazdasági-pénzügyi elemzőház új előrejelzése szerint a globális alaptípusnak tekintett Brent olajfajta hordónkénti ára középtávon - éppen a jelenlegi alacsony árakból eredő, kínálati oldali kapacitásszűkítés miatt - várhatóan fokozatosan emelkedni fog, a ház szerint azonban egyhamar biztosan nem jut a korábbi 100 dolláros árfolyamszintek közelébe. Az elmúlt két hétben tapasztalt áremelkedés elsődleges oka a művelésből kivont kutak számának jelentős emelkedése volt, és az, hogy a nagy olajipari vállalatok sorra jelentették be kitermelési beruházásaik visszafogását az alacsony olajárak miatt.
Az egyik legnagyobb amerikai palaolaj-kitermelő cég, az Apache például bejelentette, hogy az év végéig 70 százalékkal csökkenti működő kitermelő egységeinek számát - hangsúlyozzák a Capital Economics londoni elemzői. A ház szerint azonban várhatóan megakadályozza az olajárak hirtelen megugrását a jelentős amerikai tartalék, és az, hogy az amerikai palaolaj-kitermelő cégek gyorsan ismét fel tudják futtatni termelésüket növekvő igények esetén. Mindezek alapján a Capital Economics elemzői azt jósolják, hogy a Brent hordónkénti árfolyama az évtized végén is csak 70 dollár lesz. A Brent hordója áprilisi teljesítésre 58 dollár környékén mozgott az Intercontinental Exchange (ICE) csütörtöki londoni kereskedésében. (MTI)