Ígéretek földje - Jövőre jelentős adócsökkentés a vállalkozások számára
2009. 06. 20. 11:15
Jövőre 400 milliárd forinttal több pénz marad a vállalkozásoknál az adó- és járulékterhek csökkentésének köszönhetően - közölte a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) azzal kapcsolatban, hogy Varju László, a tárca államtitkára pénteken Szolnokon részt vett egy vállalkozóknak rendezett fórumon - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A minisztérium tájékoztatása szerint az államtitkár a vállalkozóknak beszámolt arról, hogy a 2009-2010-es periódusban 1.400 milliárd forint finanszírozási forrás áll a hazai vállalkozások rendelkezésére, amelyből már jelenleg is hozzáférhető több mint 560 milliárd. Emellett a kormány 2.100 milliárd forintos beruházás-élénkítő csomagot indított el az építőipar, informatika, valamint a gépbeszerzés területén. Az NFGM tájékoztatása szerint az Európai Bizottság engedélyére vár az uniós források átcsoportosítása. Ennek köszönhetően a korábbi 17 százalékról mintegy 33 százalékra nő a vállalkozásoknak szóló támogatások aránya - áll a tárca közleményében. A dokumentum szerint az építőiparban is előrelépésekről lehet beszámolni az utóbbi időszakban, hétfőn várhatóan elfogadják a lánctartozások megakadályozásáról szóló törvényjavaslatot. A kormány egyik legfontosabb rövid távú feladata a lehető legtöbb munkahely megmentése. Az NFGM közleménye szerint a piac átmeneti visszaesésére, a túlélésre az a leghatékonyabb konstrukció, ha kialakítják Magyarországon a munkaidő-csökkentés kereteit. Ezzel kettős hatást lehet elérni: a piaci kereslethez hozzá lehet igazítani a cég működését elbocsátások nélkül, a kieső napon pedig munkában tarthatóak az emberek azzal, hogy képzésen vesznek részt. Ilyen munkahelymegtartó intézkedés az a 4+1 program, amelynek 30 milliárd forint keretösszeggel történő elindításáról még februárban döntött a kormány. A program kkv-knak szóló, 20 milliárd forintos keretösszegű részét 2009. május 15-én írták alá, a nagyvállalkozásokat támogató további 10 milliárd forintos keret pedig a közeljövőben fog megnyílni - közölte az NFGM.

Magyar éttermek jövedelmezőségét segítené a nemzetközi startup
A Choice éttermi technológiai startup 7,1 millió dollárt gyűjtött egy új finanszírozási körben, és tovább terjeszkedik Közép- és Kelet-Európában, többek között Magyarországon, ahol a vállalat helyi csapatot épít és partneri kapcsolatokat erősít a legfontosabb iparági szereplőkkel.
Bitcoin és XRP ralizik, miközben az olaj ára 97 dollárra esett
A piacok pozitív hangulatban indították a hetet: a vezető kriptovaluták és az amerikai tőzsdei határidős indexek emelkednek, miközben az olajpiac továbbra is erősen ingadozik a közel-keleti geopolitikai feszültségek miatt. A befektetők óvatos optimizmussal figyelik az energiaellátási kockázatokat, miközben a kockázatos eszközök iránti kereslet újra erősödni kezdett.
Recept nélküli gyógyszert szedsz? Ezért ment fel az ára jelentősen
A Gazdasági Versenyhivatal az elmúlt időszakban két vizsgálatot indított a recept nélkül megvásárolható gyógyszerek piacán. Az eljárások célja annak feltárása, hogy a piaci szereplők tevékenysége megfelel-e a versenyjogi szabályoknak, illetve hogy ezek a magatartások hozzájárulhattak-e a vény nélkül kapható készítmények gyors áremelkedéséhez. A jelenlegi helyzetről a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adott áttekintést.
A TB-kiskönyvedet kidobhatod - mi van helyette akkor?
2026 év elején megszűnt a papír alapú „Igazolvány a biztosítási jogviszonyról és az egészségbiztosítási ellátásokról”, közismert nevén a TB-kiskönyv, amely hosszú évtizedeken keresztül a biztosítási jogviszonyok és az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásainak papíralapú nyilvántartására szolgált.
6 éves lett a Solana: több mint 518 milliárd tranzakció és hatalmas növekedés a blokkláncon
Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a kriptovilág egyik leggyorsabb blokklánca. A Solana hálózat 2026. március 16-án ünnepelte indulásának hatodik évfordulóját, és az alkalomból közzétett statisztikák lenyűgöző számokat mutatnak. A lánc eddig több mint 518 milliárd tranzakciót dolgozott fel, miközben a decentralizált kereskedés, a stabilcoinok, a fizetések és a tokenizált eszközök területén is gyors növekedést produkált.
Felrobbant a tokenizált arany piaca: 12 hónap alatt 4,8-szoros növekedés, már 5,5 milliárd dollárnál jár
Csendben, szinte észrevétlenül robbanásszerű növekedésen ment keresztül a tokenizált árupiac. Az elmúlt egy évben közel ötszörösére nőtt a teljes piaci kapitalizáció, amely már meghaladja az 5,5 milliárd dollárt. A növekedést szinte teljes egészében a blokkláncra vitt aranytermékek hajtják: a tokenizált arany gyakorlatilag az egész piacot uralja, miközben más nemesfémek alig játszanak szerepet.
Újra lehet pályázni vissza nem térítendő támogatásra hazai innovációk levédésére
Akár 7,5 millió forint vissza nem terítendő támogatásra pályázhatnak cégek, kutatóhelyek és magánszemélyek innovációk és kutatási eredményeik levédetésére a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) újra megnyíló 500 millió forintos pályázati keretéből - közölte az NKFI Hivatala és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) hétfőn közös közleményben az MTI-vel.
Meglepő kriptosztár: a Circle részvénye egy hónap alatt megduplázódott
A kriptovaluta-piac egyik legstabilabb és legkevésbé látványos szereplője hirtelen a befektetők kedvencévé vált. A USDC stabilcoin kibocsátója, a Circle részvényei az elmúlt hetekben látványos raliba kezdtek, és mindössze egy hónap alatt több mint 100%-kal emelkedtek. A háttérben több erős trend is áll: a tokenizált pénzügyi eszközök terjedése, a mesterséges intelligencia által vezérelt fizetések megjelenése, valamint a magas kamatkörnyezet, amely jelentősen növeli a vállalat bevételeit.
Az EU 458 millió eurós humanitárius segélyt juttat a Közel-Keleten élők számára
Az Európai Bizottság hétfőn bejelentette, hogy 2026-ban közel 458 millió euró humanitárius segélyt nyújt a háború sújtotta Közel-Kelet lakóinak, köztük a palesztin területeken, a Libanonban, a Szíriában és a Jordániában élők, valamint az Egyiptomba menekültek számára. Emmellett az uniós testület 36 millió euró humanitárius segélyt jelentett be Mozambiknak és a vele szomszédos afrikai országoknak.

Erősödött a forint hétfő estére
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
A Hive Digital visszafogja svédországi Bitcoin-bányászatát és az AI-infrastruktúrára áll át
A kriptobányászat egyik ismert szereplője jelentős irányváltást hajt végre Európában. A kanadai Hive Digital Technologies bejelentette, hogy csökkenti Bitcoin-bányászati teljesítményét svédországi létesítményében, miközben erőforrásait egy gyorsan növekvő iparág, a mesterséges intelligencia infrastruktúrája felé csoportosítja át. A döntés hátterében szabályozási bizonytalanságok, adóviták és a technológiai piac gyors átalakulása áll.
A pénzügyi tudatosság alapja: Hardver-tippek tőzsdézőknek
A tőzsdei világban a tudatosság nem ér véget a stop-loss szintek beállításánál vagy a <a href="https://takarekindex.hu/portfolio-jelentese/" target="_blank">portfólió</a> diverzifikálásánál. A sikeres kereskedés egyik legfontosabb, mégis gyakran alulértékelt pillére ugyanis a stabil technikai háttér. Hiába rendelkezünk kiváló stratégiával, ha a végrehajtás pillanatában a hardver lassúsága vagy egy váratlan rendszerhiba miatt elesünk a profittól. A pénzügyi tudatosság ezen a téren azt jelenti, hogy munkaeszközünkre nem pusztán kiadásként, hanem a profitot támogató infrastruktúraként tekintünk.
A vending iparág találkozása a kriptóval: a BlockBen és a VendomatIQ digitális ökoszisztémát épít a vending iparág köré
Egy több mint tíz éve működő vending-automatákkal foglalkozó vállalat, a VendomatIQ, most egy új generációs üzleti modell bevezetése mellett döntött: a BlockBen tokenkibocsátási platformmal együttműködve digitális tokenökoszisztémát épít a hagyományos működése köré. A most kibocsátásra kerülő token segítségével elindítanak egy olyan üzleti modellt a közeljövőben, ami a közösségépítési funkció mellett lehetőséget biztosít a kisebb tőkével rendelkezők számára, hogy részesülhessenek az automatás iparág növekedéséből a kibocsátó automataüzemeltetési franchise rendszeréhez hasonlóan.