Július óta nem látott heti erősödés az európai piacokon

A vezető nyugat-európai értéktőzsdék pénteken ismét lendületesen javultak a csütörtöki visszaesés után. Ezzel az európai piacok a héten tavaly július óta nem látott mértékben emelkedtek, bízva abban, hogy az EU segítséget nyújt Görögország számára. Emellett sokat lendített a piacokon a vártnál kedvezőbb amerikai foglalkoztatottsági adat is.

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,4 százalékos előrelépéssel kezdte a napot, és előzetes adat szerint 1,72 százalékos napi emelkedéssel 1.054,49 ponton, hatheti csúcson végzett, 0,83 százalékkal az év végi értéke fölött. Január 20-a óta először zárt a tavaly év végi értéke fölött. Most 63,33 százalékkal erősebb a történelmi mélypontjánál, amelyet tavaly március 9-én ért el, de még 1,88 százalékkal gyengébb az idei csúcsánál, amelyet január 11-én állított be.

 

Pénteken főleg a bankrészvények nyertek, a csütörtöki görög eurokötvény-kibocsátás nagy sikere nyomán. Segítettek a pénteken megjelent amerikai foglalkoztatási adatok is, amelyek a vártnál sokkal kevesebb állásvesztést és változatlan arányú munkanélküliséget jeleztek februárról az Egyesült Államokban. Ennek örömére a kőolaj és az ipari fémek drágultak, ettől javultak az olaj- és a nyersanyagipari részvények is. Mindez ellensúlyozta a menedékrészvények - a gyógyszeripariak és az élelmiszeripariak - viszonylagos gyengeségét.

 

A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 72,60 pontos, 1,31 százalékos emelkedéssel 5.599,76 ponton zárt pénteken, 3,45 százalékkal magasabban a tavaly év végi értékénél. A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 82,04 ponttal, 1,42 százalékkal 5.877,36 pontra javult, 1,38 százalékkal az év végi értéke alatt végzett. Párizsban a CAC-40 82,01 ponttal, 2,14 százalékkal 3.910,42 pontra növekedett, ez 0,75 százalékkal rosszabb az év véginél. Heti szinten a DAX 5 százalékkal, a CAC 40 5,4 szálékkal, míg a FTSE 100 4,6 százalékkal emelkedett.

 

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj péntek reggel 47 centtel drágább, késő délután hordónként (159 liter) 79,98 dolláron, 1,44 dollárral drágább volt a csütörtöki zárónál. Tavaly 78 százalékkal drágult. 2008 végén 51 százalékkal volt olcsóbb, mint az év elején, bár közben, 2008. július 11-én 147,50 dolláron elérte történelmi csúcsát.

 

A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója 81,69 dollár volt New Yorkban, 1,48 dollárral drágább a csütörtöki zárónál. A WTI január 11-én tizenöt havi csúcsot ért el 83,95 dolláron. Az európai párlatkereskedelem számára irányadó gázolajjegyzés tonnánként 649,00 dollár volt Londonban, 7,00 dollárral drágább a csütörtöki zárónál. A csütörtöki, átmeneti visszaesés után pénteken nyolcheti csúcs felé támogatta a kőolaj árát a jó amerikai kiskereskedelmi adatsor és az amerikai munkahelyek számának vártnál kisebb februári csökkenéséről megjelent statisztika, tovább a kínai miniszterelnök nyilatkozata, hogy a kínai kormányzat ezentúl is aktív költségvetési és laza pénzügypolitikát akar folytatni.

 

Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,3577 dollár volt vételi oldalon a londoni bankközi devizapiacon, az értéktőzsdék zárása után 1,3615 dollárnál tartott, 0,0036 dollárral drágábban a csütörtöki későinél, 4,90 százalékkal alacsonyabban a múlt év végi értékénél. A vártnál jobb amerikai foglalkoztatási adatok okozta átmeneti dollárerősödéstől eltekintve pénteken viszonylag szilárd maradt az euró, sőt a nap végére kissé erősödött is.

 

Bár az EU szemlátomást nem siet Görögország pénzügyi megsegítésével, a közös valutát továbbra is támogatja a csütörtöki görög kötvénykiadás iránt mutatkozott nagy piaci kereslet, a visszatérő bizalom. Az euró nagyobb javulására azonban nem lehet számítani, miután az Európai Központi Bank csütörtökön változatlanul, rekord alacsony 1 százalékon hagyta alapkamatát, majd a bank elnöke úgy nyilatkozott, hogy az euróövezetben egyenetlennek ígérkezik a gazdaságok javulása. Ily módon értésre adta, hogy az alapkamat még sokáig változatlan maradhat.

 

Tavaly november 25-én az euró 1,5145 dolláron tizenöt havi csúcsát érte el a dollárral szemben, de hetek óta kilenchavi mélypontokig hullámvasutazik. Kedden kilenc és félhavi mélypontra, 1,3435 dollárra esett. Az euró eddigi abszolút rekordja az 1999-es bevezetése óta 1,6038 dollár volt, ezt 2008. július 15-én érte el. Az euró tavaly 2,39 százalékkal drágult a dollárhoz képest, miután 2008-ban 4,27 százalékkal romlott.

 

Az arany unciánként (31,1 gramm) 1.139,70 dollár volt pénteken késő délután Londonban azonnali szállításra, drágább a csütörtöki késői 1.131.45 dollárnál. Az arany iránt hirtelen megnőtt a kereslet, miután a dollár átmeneti erősödése rövid időre leverte az árát. A héten korábban, szerdán az arany napközben hat és fél heti csúcsot ért el 1.143,65 dolláron. Az arany londoni azonnali ára tavaly 24,83 százalékkal, előzőleg, 2008-ban 5,40 százalékkal emelkedett. Az arany ára utoljára december 3-án döntött rekordot, unciánként 1.226,10 dollárral. Addig több mint két héten át majdnem minden nap új magaslatra ért, de a rekordsorozatot megállította a dollár térnyerése.


Elindult a hongkongi HKDAP stabilcoin: a HashKey és az OSL is beszállt

A Standard Chartered hátterével működő Anchorpoint Financial megkezdte hongkongi dollárhoz kötött HKDAP stabilcoinjának bétaüzemét. A kezdetben intézményi és professzionális befektetőknek szánt digitális eszköz terjesztésében a HashKey és az OSL is részt vesz, miközben Hongkong egyre határozottabban építi szabályozott stabilcoin-piacát.
2026. 08. 13. 10:00
Megosztás:

Magosz: kormányzati alárendeltségbe került az agrárkamara

Többek között a közvetlen politikai felügyeletet, a tagok személyes adataihoz való hozzáférést és a miniszter által irányított kamarai biztos posztjának bevezetését kifogásolta az agrárkamaráról szóló és az Országgyűlés által kedden elfogadott törvényben a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerdán kiadott közleményében.
2026. 08. 13. 08:00
Megosztás:

Hatmilliárd forintot csoportosított át a kormány az aszály és a vízhiány miatt

Több mint hatmilliárd forintot csoportosított át a kormány az aszály és a vízhiány elleni kárelhárítási feladatok finanszírozására. Az erről szóló határozat a Magyar Közlöny szerdán közzétett számában jelent meg.
2026. 08. 13. 07:00
Megosztás:

Bércsökkenésre számítanak a német cégek az MI-alkalmazások terjedésével

A német vállalatok jelentős része arra számít, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása miatt a következő öt évben csökkennek a bérek, különösen a rövidebb szakmai tapasztalattal rendelkező, felsőfokú végzettség nélküli munkavállalók esetében - derül ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet szerdán közzétett felméréséből.
2026. 08. 13. 06:00
Megosztás:

Stagnáló nyári forgalom, töretlen vevői átrendeződés a lakáspiacon 2026 júliusában

2026 júliusában a hazai lakáspiac azon a pályán maradt, amelyet az első félév kirajzolt. A forgalom éves összevetésben lényegében stagnál, a kereslet a nyári szezonnak megfelelően visszafogott, a vevői szerkezet átalakulása viszont töretlenül folytatódik.
2026. 08. 13. 05:00
Megosztás:

Beruházási kamatok: egy értelmezési kérdés, amely jelentős adóhatással járhat

A jelentős hitelből finanszírozott beruházások esetén nem csupán a finanszírozási költségek nagysága, hanem azok társasági adóban történő figyelembevételének időzítése is érdemben befolyásolhatja a vállalatok adópozícióját. A kamatlevonhatósági korlátra vonatkozó szabályozás alkalmazása kapcsán olyan értelmezési kérdés merülhet fel, amely különösen a nagy volumenű, hosszabb megvalósítási idejű beruházások esetében bír jelentőséggel. A Deloitte szakértői szerint ezért célszerű előzetesen áttekinteni az egyes lehetséges megközelítések adóhatásait és kialakítani egy megfelelően alátámasztott gyakorlatot.
2026. 08. 13. 04:00
Megosztás:

Íme az ország tortája és az idei év Szent István-napi kenyere

A Pilisi Pityókás kenyér lett az idei év Szent István-napi kenyere, a gyulai Kézműves Cukrászda Bíborfehér fantázianevű édessége Magyarország tortája, a balatongyöröki Promenád Kávéház Szilvafácska desszertje pedig Magyarország cukormentes tortája - hangzott el az augusztus 20-i ünnepségekről a Belügyminisztériumban tartott szerdai sajtótájékoztatón.
2026. 08. 13. 03:00
Megosztás:

Nem tudod, pontosan mikor születtél? 6 hely, ahol megtalálhatod a születési időpontodat

A születési dátumát szinte mindenki fejből tudja, de a pontos óra és perc már sok családban bizonytalan. Gyakran csak annyi marad meg az emlékekben, hogy „hajnalban”, „dél körül” vagy „este felé” történt a születés. Pedig a pontos születési idő több helyen is előkerülhet, csak tudni kell, hol érdemes keresni.
2026. 08. 13. 02:00
Megosztás:

Kigyulladhat a lakásod! Figyelj erre az elektromossági problémára

A 40 éve akár teljesen „hibátlanul működő” villanyhálózat lehet az egyik legnagyobb kockázat. Mit tehetünk, hogy elkerüljük a bajt?
2026. 08. 13. 01:00
Megosztás:

4,5 milliárd forintot kereshet az állam a Sziget Fesztiválon

Az állam 4,5 milliárd forinttal többet szedhet be adó- és járulékbefizetésekből a Sziget Fesztivál után, mint amennyit közkiadásként kifizet rá - közölte az MTI-vel szerdán a GKI Gazdaságkutató Zrt.
2026. 08. 13. 00:05
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Grafisoft Park nettó eredménye az első fél évben

A Graphisoft Park SE pro forma adózott eredménye 4,96 millió euró volt az idei első fél évben, csaknem 28 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 08. 12. 23:00
Megosztás:

GEM: újabb három területen kutathatnak gáz és olaj után

A februárban meghirdetett hétből három lelőhelyen kezdődhet meg a szénhidrogének kutatása, hasznosítása; a nyertesek Baracska, Békéscsaba és Nagylengyel térségében kereshetnek, és találat esetén termelhetnek ki földgázt és kőolajat - közölte a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) szerdán.
2026. 08. 12. 22:00
Megosztás:

Kicsik, de ígéretesek: új lehetőségek az európai részvénypiacokon

Az elmúlt évtizedben az európai és amerikai kis kapitalizációjú részvények egyaránt alulteljesítették a nagyvállalati indexeket, ám az MBH Befektetési Bank elemzése szerint a szegmensben ismét vonzó befektetési lehetőségek rajzolódhatnak ki. Míg az amerikai small-cap vállalatok növekedési kilátásai továbbra is kedvezőek, az európai kisebb cégek alacsonyabb értékeltsége, magasabb osztalékhozama és az eurozóna gazdasági élénkülésére épülő potenciál különösen vonzó kombinációt kínálhat a hosszabb távon gondolkodó befektetők számára.
2026. 08. 12. 21:00
Megosztás:

Történelmi mérföldkő a BUX-nál a 150 ezer pont átlépése

Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX, miután első alkalommal zárt 150.000 pont felett szerdán - közölte a BÉT.
2026. 08. 12. 20:00
Megosztás:

Már a cégeket is célba vették az online csalók

Csalók az idei első félévben közel 7 milliárd forintot próbáltak megszerezni az Erste ügyfeleitől – ez a tavalyi egész éves összeg csaknem 90 százaléka. Miközben a csalási kísérletek száma is tovább emelkedett, a bank a fejlett visszaélésszűrő rendszereinek köszönhetően a próbálkozások 85 százalékát sikeresen megakadályozta, így 5,7 milliárd forintot védett meg ügyfelei számára.
2026. 08. 12. 19:00
Megosztás:

Akár 100 ezer forint fölé is nőhet az iskolakezdés költsége

Az iskolakezdés közeledtével a magyar családok a tavalyinál magasabb tanszerárakkal számolhatnak – a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint ezek árai idén júliusban 3,1%-kal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. A Bank360 számításai szerint ez a gyakorlatban 76 ezer és 107 ezer forint közötti beiskolázási összegeket jelenthet attól függően, hogy milyen szempontok alapján állítjuk össze az iskolakezdéshez szükséges eszközök csomagját.
2026. 08. 12. 18:00
Megosztás:

Mától tilos a levegő csomagolása és szállítása: megváltoznak az online rendelések

A mai naptól kisebb dobozokban, kevesebb felesleges csomagolóanyaggal érkezhetnek az online rendelések. Az augusztus 12-én életbe lépett új uniós csomagolási rendelet (PPWR) célja, hogy véget vessen a túlméretezett csomagolásoknak, egyszerűbbé tegye a szelektív hulladékgyűjtést, ezzel csökkentse az e-kereskedelem környezetterhelését – hívja fel a figyelmet a Shoprenter.
2026. 08. 12. 17:00
Megosztás:

4 milliárd dollárral csökkent az USDT kínálata: kifelé áramlik a tőke a kriptopiacról?

A kriptopiac likviditása több mint egy éve nem látott ütemben apad: a Tether USDT kínálata az elmúlt 60 napban mintegy 4 milliárd dollárral csökkent, miközben csak az utóbbi 11 napban további 870 millió dollár tűnt el a rendszerből. A folyamat már túlmutathat egy egyszerű piaci átrendeződésen. Egyre több jel utal arra, hogy bizonyos befektetők nem más kriptoeszközökbe forgatják át tőkéjüket, hanem teljesen kivonulnak a piacról, és stabilcoinjaikat ismét hagyományos fiat pénzre váltják.
2026. 08. 12. 16:00
Megosztás:

Erősödik az európai abroncspiac, közben látványosan átrendeződik az import

Az európai csereabroncs-piac 2026 második negyedévében határozott javulást mutatott: a személygépkocsikhoz, SUV-okhoz és könnyű haszonjárművekhez értékesített abroncsok forgalma 3 százalékkal, a tehergépkocsi- és autóbusz-abroncsoké pedig 13 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A személyautó-abroncsok között továbbra is a négyévszakos termékek teljesítenek a legjobban, miközben az európai importpiacon jelentős földrajzi átrendeződés zajlik: Kína visszaszorul, a délkelet-ázsiai gyártók pedig egyre nagyobb részesedést szereznek.
2026. 08. 12. 15:00
Megosztás:

Dubai ingatlanvásárlás: lehetőségek és kihívások

Dubai az elmúlt évtizedek során az ingatlanbefektetők egyik kedvenc célpontjává vált. Ez nem véletlen, hiszen a lenyűgöző építészeti projekteken túlmenően vonzó befektetési feltételeket kínál, különösen a kedvező adózási feltételek és a biztosított vízumlehetőségek miatt. Mielőtt azonban belevágnánk a dubai ingatlanvásárlásba, fontos, hogy megismerjük a helyi piac sajátosságait.
2026. 08. 12. 14:00
Megosztás: