3-4 éves mélyponton a lakásépítések, de az Otthon Start új lendületet adhat

Az év első kilenc hónapjában 7490 lakás épült, ami 14 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest. Az építési engedélyek és a beruházók friss bejelentései alapján viszont jövőre fordulat jöhet a lakásépítésekben. Az Otthon Start Program július és szeptember között látványosan felpörgette az új lakások iránti keresletet minden településtípus esetében, és sok helyen robbanásszerű növekedést okozott. Az ingatlan.com adatai szerint országosan és éves összevetésben közel 50 százalékkal nőtt az érdeklődés az új építésű lakások iránt. A budapesti 25 százalékos erősödéshez képest a vármegyeszékhelyeken 65, a községekben pedig 93 százalékos élénkülés látható.

3-4 éves mélyponton a lakásépítések, de az Otthon Start új lendületet adhat

Az év első kilenc hónapjában 7490 lakás épült, ez 14 százalékos csökkenést jelent éves szinten. A lakásépítési kedv ugyanakkor erősödött, miután kilenc hónap alatt az egy évvel korábbinál 37 százalékkal több, összesen közel 20 ezer lakóingatlan kapott építési engedélyt a most megjelent hivatalos adatok szerint.

A különböző településtípusokat nézve az látszik, hogy a fővárosban 9,1, a megyei jogú városokban 33, a községekben 22 százalékkal kevesebb lakás épült. A kisebb vidéki városokban minimális, 1,5 százalékos növekedés történt az idei év első kilenc hónapjában.

Keresletrobbanás az új lakások piacán

„Az átadott új lakások számát tekintve nagyon gyengén áll a lakáspiac, innen már csak felfelé vezethet az út. A fejlődés motorja a lakásépítési kedv élénkülését követő lakóingatlanok átadása lesz. Mind a családi és ikerházak, mind pedig a több tucat vagy több száz lakás megépítését magában foglaló társasházi beruházások a következő években jelennek majd meg átadott lakásként a statisztikákban” – értékelte az adatokat Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Az új lakások piacán kialakult jelenlegi helyzetet ismertetve hozzátette, hogy a kereslet az utóbbi hónapokban kiugró mértékben nőtt, részben az Otthon Start Program (OSP) élénkítő hatása miatt.

Az ingatlan.com adatai szerint az Otthon Start Program júliusi bejelentése óta országosan 76 százalékkal nőtt az új lakások iránti kereslet az előző év azonos időszakához képest.  Budapesten a kereslet 49 százalékkal bővült július és október között, a megyei jogú városokban és vármegyeszékhelyeken pedig 86 százalékos volt az élénkülés. A többi településtípus esetében pedig még drasztikusabb lökést adott az új lakások iránti igényeknek a kedvezményes, 3 százalékos lakáshitel lehetősége. Az elmúlt négy hónapban a városokban 92 százalékkal, a községekben pedig 142 százalékkal élénkült az új építésű ingatlanok iránt kereslet éves összevetésben. “Érdekes jelenség a lakáspiacon, hogy 2,5 éve először fordult elő októberben, hogy az új építésű kertes házak iránti érdeklődések száma meghaladta az új társasházi lakásokét. Ez arra utal, hogy a kisebb települések új építésű ingatlanai is nagyobb szerepet kaphatnak a lakásépítési tortában.” - mutatott rá a változásokra Balogh László.

Mennyit és mennyiért lehet venni a különböző településeken?

Az új lakások és családi házak kínálatát is élénkíti, hogy az OSP akár 50 millió forintos hitelkerete építkezésre is felhasználható, ami a kisebb települések lakásépítéseit is felpörgetheti. Az ÉVOSZ becslése szerint jelenleg körülbelül 800 ezer forintba kerül egy négyzetméternyi új lakóingatlan megépítése. Ezzel párhuzamosan a községekben is 903 ezer forint az újépítésű otthonok átlagos négyzetméterára, míg a városokban a magasabb telekárak miatt 1,02 millió forint ez az érték. A most megjelent KSH-adatok alapján a 2025-ben átadott új lakások várhatóan 3-4 éves mélypontot érnek el, de az OSP hatására 2027 végéig akár több tízezer új lakóingatlan is átadásra kerülhet. Emellett az év elején a befektetők számára értékesített, főként Budapesten és a nagyvárosokban zajló több ezer új lakás is 2026–2027-re készülhet el, ami rövidebb távon is lendületet adhat a lakásátadásoknak.

A jelenlegi kínálatban 17,5 ezer ingatlan hirdetése elérhető el 2025-ös vagy annál későbbi átadással. Ezeknek az új építésű lakásoknak és házaknak több mint 30 százaléka budapesti, a vármegyeszékhelyek és megyei jogú városok részesedése pedig 20 százalékos, vagyis minden második eladó új lakóingatlan valamelyik fővárosi kerületben vagy nagyvárosban található.

A különböző településtípusokat nézve az is kiderül, hogy október elején az a budapesti új lakóingatlanok medián négyzetméterára 1,62 millió forintot tett ki. Az eladási árak mediánja pedig súrolja a 113 millió forintot. Vagyis a budapesti új lakások és házak felét ennél olcsóbban, a másik részét pedig ennél drágábban kínálják eladásra.

A vármegyeszékhelyeken és megyei jogú városokban az új lakások és házak átlagos négyzetméterára 1,03 millió forint és 84,7 millió forint a kínálati árak mediánja. A községekben és nagyközségekben az új lakóingatlanokra 903 ezer forintos négyzetméterár a jellemző, az eladási áraknál pedig 86,8 millió forint a középérték.

Izrael legalább még három hétig tervezi a harcot Irán ellen

Az izraeli hadsereg még legalább három hétig tervezi a harcot Irán ellen - közölte Efi Defrin katonai szóvivő vasárnap.
2026. 03. 16. 07:00
Megosztás:

Szentendre a legideálisabb Budapest környéki város a hibrid munkavégzéshez

Az International Workplace Group, a világ vezető munkaterület szolgáltatója, amely több mint 120 országban működik olyan márkákkal, mint a Regus és a Spaces, Szentendrét jelölte meg a Budapest környéki városok között a hibrid munkavégzés szempontjából a legideálisabbnak a 2026-os Ingázóváros Index alapján. A rangsorban Szentendre megelőzte Budapesthez közeli településeket, többek között Budaörsöt, Érdet, Gödöllőt és Dunakeszit. Az értékelés során olyan tényezőket vettek figyelembe, mint a közlekedési kapcsolatok, az ingázás hatékonysága, a helyi szolgáltatások, az életminőség szempontjai, valamint a rugalmas munkaterületek elérhetősége.
2026. 03. 16. 06:00
Megosztás:

Van 3000 dollárod? Bitcoin, XRP vagy arany – melyik a jobb befektetés?

Sok befektető számára ma már nem az a kérdés, hogy kriptovaluták vagy nemesfémek, hanem az, hogyan lehet mindkettőt okosan kombinálni egy portfólióban. Az olyan eszközök, mint a Gold, a Bitcoin vagy a XRP, teljesen eltérő módon teremtenek értéket, ezért a választás sokszor attól függ, mennyi kockázatot hajlandó vállalni a befektető.
2026. 03. 16. 05:00
Megosztás:

Az EP megszavazta a nyaralók védelmét szolgáló új szabályokat

Csütörtökön a képviselők zöld utat adtak az utazási csomagokra vonatkozó szabályok felülvizsgálatának, és megerősítették a nyaralók védelmét.
2026. 03. 16. 04:00
Megosztás:

Felminősítette Horvátországot az S&P

Felminősítette Horvátországot az S&P Global Ratings.
2026. 03. 16. 03:00
Megosztás:

Emelkedik a Bitcoin, miután Trump a háború lehetséges végét jelezte Irán ellen

A Bitcoin árfolyama emelkedni kezdett, miután Donald Trump arra utalt, hogy az Egyesült Államok és Irán közötti konfliktus hamarosan véget érhet. A világ legnagyobb kriptovalutája hétfőn akár 3,4%-kal is erősödött, és 69 523 dollárig emelkedett New Yorkban.
2026. 03. 16. 02:00
Megosztás:

Fogyasztóvédők a tudatos vásárlásra hívják fel a figyelmet a fogyasztóvédelem világnapján

Fontos a körültekintő, tudatos vásárlás mind a boltokban, mind az online térben, a döntés előtt mérlegelni kell pénzügyi lehetőségeinket és azt is, hogy a kiválasztott termékre valóban szükségük van-e - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) a fogyasztóvédelem világnapja alkalmából, ami március 15-én lesz.
2026. 03. 16. 01:00
Megosztás:

Valaki ezekkel a számokkal elvitte a hatos lottó főnyereményét

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 11. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 15. 23:59
Megosztás:

A Dogecoin ára 2026-ra elérheti az 1 dollárt, ha ez a három dolog bekövetkezik

A Dogecoin jelenleg 0,10 dollár alatt forog. Bár egyes elemzők már most az 1 dollárhoz vezető utat vázolják fel 2026-ra. Ez ambiciózusnak hangzik. A számok azonban árnyaltabb képet mutatnak. Három konkrét feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy ez a cél reálissá váljon.
2026. 03. 15. 23:00
Megosztás:

A bizonytalan időszakban biztonságosabb utazási irodával utazni

A közel-keleti térségben zajló események miatt az utazók sokszor nehéz helyzetbe kerülnek, a bizonytalan időszakban biztonságosabb utazási irodával utazni - hangsúlyozta a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) a Facebook-oldalán.
2026. 03. 15. 22:00
Megosztás:

QR-kód segítheti az élelmiszerek útjának követését

Új digitális platform fejlesztése indult, amely a termelőtől a fogyasztóig követhetővé teheti az élelmiszerek útját.
2026. 03. 15. 21:00
Megosztás:

Az Ethereum ára átlépte a 2 100 dollárt, miközben a Remittix befektetői akár 50×-es hozamot is láthatnak idén

Az Ethereum árfolyamának alakulása ezen a héten a figyelem középpontjába került, miután az eszköz áttörte a 2 100 dolláros szintet. Az ETH árának emelkedése annak a jele, hogy több hónapnyi óvatos optimizmus után visszatér a bizalom. A korábban inaktív „whale” pénztárcák ismét aktívabbá válnak a kulcsfontosságú tőzsdéken, az on-chain mutatók pedig az Ethereum forgalmának növekedését jelzik.
2026. 03. 15. 20:00
Megosztás:

Mérséklődő forgalomban csökkent a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 0,11 százalékkal csökkenve, 121 754,84 ponton fejezte be a hetet.
2026. 03. 15. 19:00
Megosztás:

A KuCoin erősödik a kriptoderivatívák piacán – nő a verseny a tőzsdék között

A kriptoderivatívák piaca februárban némileg visszafogottabb volt, azonban a vezető kriptotőzsdék közötti verseny tovább fokozódott. A legfrissebb piaci adatok szerint a KuCoin a hónap egyik legnagyobb piaci részesedés-növekedését produkáló platformja lett, miközben a teljes kereskedési volumen csökkent.
2026. 03. 15. 18:00
Megosztás:

Szicília csodái: pisztáciakrémek és olívabogyók

Olaszország híres a gasztronómiai élményeiről, különösen a szicíliai régió, ami különleges ízeket kínál az ínyenceknek. A szicíliai gasztronómia története és sokszínűsége egyszerre nyújt izgalmat és kielégítő ízélményt azoknak, akik közelebbről szeretnék megismerni.
2026. 03. 15. 17:00
Megosztás:

Bitcoin a geopolitikai feszültségek viharában – új árfolyamcélok körvonalazódnak

A Bitcoin ismét bizonyította ellenálló képességét a globális bizonytalanság idején. Az Egyesült Államok és Irán közötti feszültségek eszkalációja kezdetben erős volatilitást hozott a piacra, azonban a vezető kriptovaluta gyorsan talpra állt, és több hagyományos eszközt is felülteljesített. A piaci struktúra átalakulása, a nagybefektetők fokozódó aktivitása és az ETF-beáramlások együtt olyan fundamentumokat teremtenek, amelyek akár új árfolyamcélok felé is terelhetik a Bitcoint.
2026. 03. 15. 16:00
Megosztás:

Az orvosok mosolya: fogászati újítások a fővárosban

A fogorvosi beavatkozások jelentős átalakuláson mentek keresztül az elmúlt években, különösen a nagyvárosokban. A digitális technológia és a modern eszközök lehetővé tették, hogy a fogászati ellátás hatékonysága és tempója jelentősen javuljon.
2026. 03. 15. 15:00
Megosztás:

Rugalmas vállalatirányítás: az ideális megoldás

A mai üzleti környezetben rendkívül fontos, hogy a cégek olyan rendszereket válasszanak, melyek teljes mértékben kielégítik szükségleteiket. Eszébe jutott-e már valaha, hogyan érheti el, hogy az adminisztratív folyamatok a lehető legjobban szolgálják vállalkozása érdekeit?
2026. 03. 15. 14:00
Megosztás:

Tapasok, ritmusok és ízek: az autentikus élmények találkozása

A spanyol életérzés sokrétű varázsát átélheted egy különleges esti élmény során. Képzeld el, hogy egy barátságos étteremben üldögélsz, ahol a mennyezetről flamenco ritmusok szűrődnek le, és a tányérodon pikáns tapasok várnak kóstolásra. A város szívében, mesterséges fények elől menekülve egy olyan helyre juthatsz, ahol minden érzékszervedet rabul ejtik az ízek és hangok.
2026. 03. 15. 13:00
Megosztás:

Költségtudatos védelem az építkezéseken és a mezőgazdaságban

A gazdaságos működés sokszor apró döntéseken múlik. Az építőiparban és a mezőgazdaságban egyaránt igaz, hogy a megfelelő segédanyagok kiválasztása hatékonyabbá teszi a munkafolyamatokat, valamint pénzügyi szempontból is stabilabb tervezést tesz lehetővé.
2026. 03. 15. 12:00
Megosztás: