Júliustól fordított adózás a mezőgazdaságban
A fordított adózásnál az eladó nem számít fel áfát, a forgalmi adót a vevőnek kell megfizetnie. A Nemzetgazdasági Minisztérium MTI-hez eljuttatott közleménye szerint ez a technika hozzájárul a mezőgazdaságban jellemző áfa-csalási módszerek visszaszorításához.
A fordított áfa-szabályokat akkor kell először alkalmazni, amikor a teljesítés július 1. napjára esik. A fordított áfa alá eső termények a kukorica, búza, árpa, rozs, zab, triticale, napraforgó, repce és szójabab. Az eladónak az áfa-bevallásában meg kell adnia a vevő adószámát, míg a vevőnek az eladó adószámát kell közölnie az adóhatósággal. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter korábbi becslése szerint a fordított adózás havi 1,2-1,5 milliárd forintos bevételt is hozhat a büdzsének.
Igaz, az akkori tervek szerint a gabonafélék, az olajos magvak, az élő baromfi és sertés, valamint a bontott baromfi és sertéshús szerepelt a fordított adózási körben. Március elején Balog Ádám, a nemzetgazdasági minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára kifejtette: ha meglesznek a konkrét elképzelések, konzultálni fognak a piac szereplőivel és a szakértőkkel. Az Európai Bizottsággal folyamatos az egyeztetés a fordított adózás bevezetéséről, az egyes mezőgazdasági termékekre.