Kaszáltak tavaly az OTP kasszák

Az OTP kasszák kiemelkedő eredménnyel zárták a tavalyi évet, a magán- és önkéntes nyugdíjpénztár mellett az egészségpénztár is magas hozamot ért el. (MTI)

A pénztári befektetések nettó hozama 2009-ben a magánnyugdíjpénztárnál a növekedési portfolióban 33,51, a kiegyensúlyozottban 21,72, a klasszikusban pedig 10,11 százalék, míg az önkéntesben rendre 33,54, 22,45, illetve 9,10 százalék volt. Az OTP Egészségpénztár az előző évi 7,89 százalék után 10,14 százalékos hozamot ért el. Nagy Csaba, az OTP Magánnyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója a kasszák keddi sajtóbeszélgetésén hangsúlyozta: a pénz- és tőkepiaci fellendülés nagy hatással volt a nyugdíjpénztári hozamokra is, ám az, hogy a pénztári szférán belül is kiemelkedő hozamokat értek el, a konzekvens befektetési politikának köszönhető.

 

A magánkassza vezetője rámutatott: a választható portfolió bevezetése óta jelentősen szóródnak a pénztári hozamok. Úgy vélekedett, érdemes volt bevezetni az új rendszert, ennek köszönhető, hogy a nyugdíj előtt állók kevesebbet buktak a pénzügyi válság idején. Hozzátette: a magánkasszáknál célszerű volna még két portfoliót bevezetni, a nyugdíj előtt állók számára egy tisztán pénzpiaci eszközökbe fektetőt, a fiatalok számára pedig egy nagyon agresszív részvényportfoliót.      

Az OTP önkéntes nyugdíjpénztára a meglévő három mellé tavaly decembertől már bevezette a befektetéseit kizárólag pénzpiaci eszközökben tartó kockázatkerülő portfoliót az egy-két éven belül nyugdíjba vonulók számára, valamint az eszközeinek közel 90 százalékát részvényekbe, kötvényekbe fektető dinamikus portfoliót azok számára, akik 25-35 éven túl tervezik önkéntes pénztári megtakarításaik felvételét.       

 

Várnagy Anikó, az önkéntes kassza ügyvezető igazgatója elmondta: elképzeléseik szerint mind az öt portfoliójuk életciklus portfolió lett volna - a nyugdíjba vonuláshoz igazodóan mindegyikben folyamatosan csökkent volna a kockázatos eszközök aránya -, ám ezt a jelenlegi szabályozás nem engedi meg. Az önkéntes kassza vezetője ismertette: tavaly decembertől lehetővé tették a portfolióváltás időpontjának és gyakoriságának megválasztását is, lehetőséget adva arra, hogy a pénzpiacot jobban figyelemmel kísérő pénztártagok az árfolyam ingadozásokhoz igazíthassák a portfolióváltás időpontját. Az állami tb rendszerbe az OTP Magánnyugdíjpénztárból az erre jogosult 22.600-ból 11.254 tag lépett vissza, akik 18 milliárd forintnyi vagyont vittek magukkal. A vártnál kevesebb visszalépésben Nagy Csaba szerint szerepük lehetett a tavalyi kedvező hozamoknak.

Nagy Csaba felhívta a figyelmet arra: tavaly rendkívüli mértékben megugrott az átlépések száma. Az OTP magánkasszától tavaly 72 ezren távoztak - több mint 57 milliárd forint vagyonnal - más pénztárakhoz, amiben nagy szerepük volt az ügynököknek. Úgy vélte: át kellene gondolni, jó volt-e a félévente történő átlépés engedélyezése akkor, amikor a befektetések hosszú lejáratúak. Azok, akik tavaly átléptek más kasszába, realizálták a korábban elszenvedett veszteségeket - tette hozzá.

Az OTP önkéntes nyugdíjpénztárának taglétszáma tavaly közel tízezerrel csökkent, amit Várnagy Anikó a piac telítettségével magyarázott, minthogy emiatt nehéz új tagokat toborozni. Az átlépések 1 százalékot tettek ki, 2 százalék pedig a tízéves várakozási idő lejárta után kilépett.  Az idén az önkéntes pénztár tagjainak 35 százaléka éri el a tízéves várakozási időt. Várnagy Anikó a jó hozamok megtartó erejében bízik, de hűségprogramokkal is igyekeznek a tagokat marasztalni. A cafeteria megadóztatásának hatását az ügyvezető igazgató szerint később lehet majd látni. Elmondta: a taglétszám növelése érdekében a csatlakozásról tárgyalnak kisebb kasszákkal. Az OTP a legnagyobb önkéntes kassza, taglétszáma 2009 végén meghaladta a 240 ezret - tette hozzá.


Az OTP Egészségpénztár az előző évi 135 ezer után a tavalyi évet több mint 148 ezer fős taglétszámmal zárta - ismertette Studniczky Ferenc ügyvezető igazgató. A tagdíjbevétel az előző évi 5,7 milliárdról közel 6,4 milliárd forintra nőtt, ebből a tagok több 1,2 milliárd forintot fizettek egyénileg, a munkáltatói tagdíj hozzájárulás közel 5,1 milliárd forint volt. Az egészségpénztári tagok tavaly mintegy 6,6 milliárd forint értékű szolgáltatást vettek igénybe. A tagok többsége (57 százalék) továbbra is gyógyszerre költi el a felhalmozott egészségpénztári befizetéseket, 24 százalékuk gyógyászati segédeszközökre, 12 százalékuk pedig egészségügyi szolgáltatásokra.

 

Az idén a kassza munkáltatói partnereinek 10 százaléka lépett vissza a tagok támogatásától (az egészségkasszának mintegy 46 ezer munkáltatói partnere van). A kassza tavaly ősszel mintegy 25 százalékos bevételkieséssel számolt, de a helyzet ennél várhatóan kedvezőbb lesz - mondta Studniczky Ferenc. A tervekről elmondta: az idén a gyógyvizekre összpontosítanak, a tagok tucatnyi szolgáltatónál vehetnek igénybe akár 7 százalékos kedvezménnyel különböző szolgáltatásokat.


Az OTP csoport által 2008 decemberében bevezetett Cafeteria multifunkciós kártyából 2009 végéig 20 ezret bocsátottak ki, az éves átlagos feltöltés 50-60 ezer forint volt, a kártyák forgalma pedig meghaladta az egymilliárd forintot - ismertette Horváth Balázs cafeteria tanácsadó. A kártyát az év elején 4.400 szolgáltató fogadta el, a melegétel-utalványt elfogadók száma kevesebb, mint kétezer. A kártyával hétféle cafeteria juttatást (például egészségpénztári szolgáltatás, hideg-meleg étkezési utalvány, iskolakezdési támogatás) lehet igénybe venni.

4iG: az amerikai Northrop Grumman szállítja Magyarország első geostacionárius műholdját

A 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. (4iG SDT) stratégiai megállapodást kötött a világ egyik vezető űripari vállalatával, amely szerint az amerikai Northrop Grumman cég szállítja a HUSAT program részeként Magyarország első geostacionárius kommunikációs műholdját - jelentette be Sárhegyi István, a 4iG SDT elnök-vezérigazgatója kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
2026. 04. 07. 22:30
Megosztás:

Mozgolódik a Marathon Bitcoin-tárcája: eladási hullám jöhet a piacon?

Újra a reflektorfénybe került a Marathon Digital, miután a vállalat 200 BTC-t mozgatott meg egy olyan tárca irányába, amelyet a blokkláncelemzők gyakran eladási aktivitással hoznak összefüggésbe. Bár egy ilyen tranzakció önmagában még nem jelent biztos piaci dumpot, a lépés elég volt ahhoz, hogy a kereskedők és elemzők ismét fokozott figyelemmel kezdjék követni a nagy bányászvállalat on-chain mozgásait.
2026. 04. 07. 22:00
Megosztás:

Donald Trump szerint egy teljes civilizáció pusztulhat el

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.
2026. 04. 07. 20:30
Megosztás:

CME újabb kriptotermékekkel bővít: érkeznek az AVAX- és SUI-határidős ügyletek

A Chicago Mercantile Exchange (CME) tovább mélyíti jelenlétét a kriptoderivatívák piacán: a tőzsde bejelentette, hogy az Avalanche (AVAX) és a Sui (SUI) tokenekhez kötött határidős kontraktusok elindítását tervezi. A lépés jól mutatja, hogy az intézményi szereplők egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a feltörekvő digitális eszközök iránt – méghozzá szabályozott, hagyományos pénzügyi keretek között.
2026. 04. 07. 20:00
Megosztás:

A cseh kormány korlátozta az üzemanyagok maximális árát

Szerdán Csehországban legfeljebb 49,59 korona (793,44 forint) lehet a gázolaj és 43,15 korona (690,40 forint) a benzin literének ára – közölte Alena Schillerová pénzügyminiszter kedden Prágában.
2026. 04. 07. 19:30
Megosztás:

Erősödött a forint kedd estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 04. 07. 19:00
Megosztás:

Folytatódik a balatoni vasútállomások megújítása

A balatoni vasútállomások felújítása érdekében indított közbeszerzési eljáráson hét állomás, illetve megállóhely esetében történt eredményhirdetés kedden. A programban összesen 26 balatoni állomás épülete és közvetlen környezete újulhat meg, így az utasok kényelmesebb, korszerűbb és akadálymentes állomásokat vehetnek igénybe - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) kedden az MTI-vel.
2026. 04. 07. 18:30
Megosztás:

Magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

Mint ismert, február 28-án az Egyesült Államok és Izrael közös katonai műveletet indított Iránnal szemben. Válaszlépésként Irán a környező államokra mért légi- és rakétacsapásokat. A konfliktus miatt több millió ember került veszélybe. Sajtóértesülések szerint csak az Egyesült Arab Emírségekben („UAE”) több mint 2500-an regisztráltak konzuli védelemre, azonban becsléseink szerint ennél jelentősen több turista, átutazó vagy éppen kint élő vállalkozó érezheti magát veszélyben. Dr. Horváth Balázs, az SQN Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági tagja szerint a kérdés így már hetek óta nem csupán az, hogy Dubaj vonzó célpont-e, hanem az is, hogy szükség esetén milyen áron lehet onnan hazatérni.
2026. 04. 07. 18:00
Megosztás:

A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

Az iráni háborús feszültség és az ebből adódó energiaár-növekedés jelentős hatással van a globális ellátási láncokra. Az olcsó távol-keleti import, különösen a kisebb, gyakran rendelt csomagok kerülhetnek nehezebb helyzetbe. Rövid távon ez inflációt idézhet elő, de közben felértékelheti a hazai e-kereskedők szerepét a piacon.
2026. 04. 07. 17:30
Megosztás:

Új diagnosztikai berendezések érkeztek a szentesi kórházba

Új diagnosztikai berendezésekkel, egy korszerű, 128 szeletes CT-vel és egy csúcstechnológiás digitális mammográffal bővült a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Dr. Bugyi István Szentesi Multidiszciplináris Centruma - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény kedden az MTI-t.
2026. 04. 07. 16:00
Megosztás:

Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

Új kommunikációs és edukációs kezdeményezést indított az Európai Adatvédelmi Testület 2026-ban, amelynek célja a kiskorúak adatvédelmi tudatosságának növelése. A technológiai fejlődés és a közösségi média térnyerése miatt a gyermekek személyes adatai minden eddiginél nagyobb veszélynek vannak kitéve. Dr. Tóth Judit Lenke adatvédelmi szakjogász szerint a hazai és európai joggyakorlat is egyre szigorúbban lép fel a gyermekek digitális biztonsága érdekében.
2026. 04. 07. 15:30
Megosztás:

Szenátusi döntés rázta fel a piacot: miért tekintik sokan hatalmas győzelemnek az XRP számára?

Komoly visszhangot váltott ki a kriptopiacon az a friss amerikai szenátusi döntés, amely 2030-ig korlátozza a Federal Reserve lakossági CBDC-jének (jegybanki digitális valuta) bevezetését. A fejleményt az XRP-közösség és több piaci szereplő is kifejezetten pozitívan fogadta, mivel szerintük a döntés nagyobb teret nyithat a magánszektorból érkező digitális fizetési megoldások előtt.
2026. 04. 07. 15:00
Megosztás:

Alapjaiban alakul át az uniós vámrendszer: számos céget érint majd a reform

Az Európai Unió vámrendszere olyan jelentős változás előtt áll, amire az elmúlt 50 évben nem volt példa, miután a Tanács és az Európai Parlament megállapodott az uniós vámügyi keretrendszer átfogó reformjáról. A változások minden importáló vagy exportáló vállalat működésére érdemi hatást fognak gyakorolni, mivel alapjaiban alakítják majd át az áruk behozatalának és kivitelének folyamatát az egész EU-ban – hívja fel a figyelmet az EY Magyarország.
2026. 04. 07. 14:30
Megosztás:

KPMG: eltűnhet Magyarországon a nemek közötti bérszakadék

Megjelent a KPMG „See it differently” tanulmányának első része, amely részletesen bemutatja, hogyan készülhetnek fel a cégek a 2026 nyaráig bevezetendő EU-s bértranszparencia-irányelvre. A tanulmány körüljárja a globális munkavállalói mobilitás jelenlegi legfontosabb kérdéseit és kihívásait, valamint az aktuális trendeket is.
2026. 04. 07. 14:00
Megosztás:

Pi Network mérföldkőhöz ért: megérkeztek az első validátori jutalmak, de a közösség továbbra is elégedetlen

Fontos fejleményt jelentett be a Pi Network: a projekt lezárta az első validátori jutalomkiosztási kört, miközben több mint 526 millió hitelesítési feladat teljesült világszerte. Bár ez papíron komoly előrelépésnek számít a hálózat decentralizált működése szempontjából, a Pi közösség jelentős része továbbra sem ünnepel – sok felhasználó ugyanis még mindig a tokenmigrációkra vár, miközben a PI árfolyama történelmi csúcsa óta több mint 94%-ot zuhant.
2026. 04. 07. 13:30
Megosztás:

Mi történhet ma éjjel a háborúban? Trump fenyegetése

Trump ismét hangsúlyozta, hogy ma éjjel (szerda hajnali 3:00 CET / magyar idő szerint) lejár a „határidő”, amelyig Iránnak meg kell nyitnia a Hormuzi-szorost — ellenkező esetben azzal fenyegetőzik, hogy elpusztítja az ország energetikai infrastruktúráját. Ugyanakkor hozzátette, hogy a tárgyalások „jól haladnak”, és szeretne megállapodást elérni — a piac ezt klasszikus tárgyalási taktikaként értelmezi.
2026. 04. 07. 13:00
Megosztás:

Bitcoin ETF-ekbe ömlik vissza a tőke

Újra élénkül a befektetői étvágy a Bitcoin iránt: az amerikai spot Bitcoin ETF-ek hétfőn több mint hat hét óta a legerősebb napi tőkebeáramlást produkálták. Bár a friss intézményi kereslet egyértelműen pozitív jel a piac számára, a makrogazdasági és geopolitikai kockázatok továbbra is korlátozhatják a BTC árfolyamának tartós emelkedését.
2026. 04. 07. 12:30
Megosztás:

Nehéz piaci környezetben is erősödni tudott az MBH Bank az agrárfinanszírozásban

A kihívásokkal teli piaci és termelési környezet ellenére 2025-ben tovább erősítette pozícióját az MBH Bank az agrárfinanszírozásban. Bár az ágazat teljesítménye egyes területeken valamelyest mérséklődött tavaly, a hitelintézet erősíteni tudta pozícióit: mezőgazdasági és élelmiszeripari hitelállománya majdnem 2 százalékkal bővült, hitelpiaci részesedése pedig 26 százalék fölé emelkedett. A finanszírozási ökoszisztéma is új elemekkel gazdagodott, és az MBH Bank továbbra is elkötelezett, stabil partnerként kívánja támogatni az agrárszektor szereplőit.
2026. 04. 07. 11:30
Megosztás:

Tovább emelkedtek az üzemanyagárak Horvátországban

A horvát kormány döntése alapján ismét emelkedtek a szabályozott üzemanyagárak keddtől: a benzin literenkénti ára négy centtel, a gázolajé 12 centtel nőtt, az új árak két hétig maradnak érvényben.
2026. 04. 07. 11:00
Megosztás:

Több mint 610 ezren már véglegesítették az szja-tervezetüket

Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni a bevallást, hogy mielőbb megkapja a neki járó összeget - hívta fel a figyelmet kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), megjegyezve, hogy már több mint 610 ezren véglegesítették az szja-tervezetüket.
2026. 04. 07. 10:30
Megosztás: