Kedden folytatódik az egyeztetés a parlament alakuló üléséről
A tárgyalást április 30-án kezdték a pártok frakcióinak képviselői, azonban a megbeszélés akkor mintegy fél óra alatt véget ért, és a felek érdemi kérdésekben nem döntöttek.
Azóta két egyeztetés volt, amelyeken egyetértés született az Országgyűlés alelnökeinek és jegyzőinek számáról, az alakuló ülés kezdési időpontjáról és napirendjéről, az összeférhetetlenségi nyilatkozatok tartalmáról, a választási beszámolókról történő határozathozatalról, a képviselőcsoportok parlamenti patkóban elfoglalt helyéről, valamint a bizottsági szerkezetre vonatkozó főbb kérdésekről.
Az új parlamentben valószínűleg 19 állandó bizottság működik majd, a jelenlegiek mellett újként jön létre a fogyasztóvédelmi testület. A keddi tárgyalásnak várhatóan témája lesz a parlamenti bizottságok tisztségviselőinek és tagjainak megoszlása, valamint az Országházban és a Képviselői Irodaházban lévő helyiségek használata, elosztása a képviselőcsoportok között.
Az Országgyűlés várhatóan pénteken tartja alakuló ülését, az államfő ugyanis korábban ezt jelölte meg tervezett időpontként, hétfőn pedig jogerőssé is vált az áprilisi választás eredménye.