Keresik a lehetőséget a dohánytermesztés fenntartásához

A kormány keresi az európai uniós követelményeknek is megfelelő támogatási lehetőséget a dohánytermesztésben foglalkoztatott 20 ezer ember munkahelyének megőrzéséhez - ezt Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára mondta kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ófehértón, ahol termelői és feldolgozói megállapodást írtak alá az ágazat fenntartásának elősegítésére.

Bényei Illés, a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének (MADOSZ) elnöke az aláírás előtt elmondta, hogy a jövő évtől az unió már nem biztosít 22,4 millió euró, mintegy 7 milliárd forint szerkezetátalakítási támogatást az ágazatnak, s ha ezt az összeget hazai forrásokból nem sikerül pótolni, a megszűnés fenyegetheti a dohánytermesztést Magyarországon.

 

A termelői és feldolgozói megállapodást, amelyben a cégek kifejezik szándékukat a megtermelt dohány hosszú távú felvásárlására, a MADOSZ elnöke mellett Bittner Imre, az ULT Magyarország Zrt. és Füzi Csaba, a Dofer Dohányfermentáló Zrt. vezérigazgatói írták alá. A megállapodás aláírása alkalmából szervezett ófehértói nyílt dohánytermesztési napon Bényei Illés hangsúlyozta, hogy a dohánytermesztés további megőrzése különösen a halmozottan hátrányos helyzetű kelet-magyarországi térség foglalkoztatási szempontjából fontos.

 

dohánytermelés Magyarországon

 

A jelenleg 4711 hektáros dohányültetvény 80 százaléka Szabolcsban található, ahol az egyik legsúlyosabb gond most is a munkanélküliség, amely jóval meghaladja az országos átlagot. Emellett jelentős a dohányterület a szintén sok álláskeresőt nyilvántartó Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyében is, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyét is érinti a dohánytermesztés megszűnésének veszélye. A MADOSZ elnöke kiemelte azt is, hogy az ágazatban foglalkoztatottak 90 százaléka szakképzettség nélküli, 70 százaléka nő, valamint 50 százaléka a romák közé tartozik, akiknek a termesztés megszűnése után szinte lehetetlen lenne az elhelyezkedésük.

 

Bényei Illés hozzáfűzte, hogy a termelői szövetség tárgyal az illetékesekkel a termelők további támogatásának megoldásáról, a munkahelyek megőrzéséről, s remélik sikerül megtalálni a lehetőséget a hazai dohánytermesztés fenntartásához. Simon József, Ófehértó polgármestere a tanácskozáson kijelentette: a közel 2600 lakosú településen "foglalkoztatási katasztrófát" okozna, ha megszűnne a dohánytermesztés támogatása, hiszen a községben 380 hektáros az ültetvényterület. S a lakosság 20 százalékát kitevő roma kisebbség munkaképes tagjait a dohánytermelők foglalkoztatják a mezőgazdasági idényben, s ők "szívesebben dolgoznak a nagyobb jövedelmet biztosító földeken, mint a közfoglalkoztatási programokban". Hozzátette: ennek ellenére Ófehértónak 685 állandó segélyezettje van, az önkormányzat 804 milliós költségvetéséből évente 96 millió forintot költ az érintettek megsegítésére.


Azok a nyugdíjasok járnak jól, akiknek a Posta kézbesíti a nyugdíjukat

Miközben a nyugdíjasok többsége már bankszámlára kapja a járandóságát, százezrek továbbra is minden hónapban a postást várják.
2026. 10. 15. 01:00
Megosztás:

Rovaralapú takarmány-alapanyag fejlesztésén dolgoznak az SZTE-n

Rovaralapú takarmány-alapanyag fejlesztésén dolgoznak a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), a megoldás kedvezően befolyásolhatja a haszonállatok egészségét, valamint termelési mutatóit - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szerdán az MTI-t.
2026. 10. 15. 00:30
Megosztás:

Fitch: az idén átlépi a 75 ezer milliárd dollárt a fejlett ipari gazdaságok államadóssága

Igen kedvezőtlen fejlemény a fejlett ipari gazdaságok állampapírpiacain tapasztalt meredek hozamemelkedés, különös tekintettel arra, hogy az országcsoport összesített szuverén adósságállománya az idén várhatóan átlépi a 75 ezer milliárd dollárt - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott őszi regionális helyzetértékelésében.
2026. 10. 14. 23:30
Megosztás:

Alapjaiban kell újragondolni a kata tervezetét a könyvelők országos egyesülete szerint

Alapjaiban kell újragondolni a kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójának (kata) tervezetét a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) szerint.
2026. 10. 14. 23:00
Megosztás:

Kapitány István: 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár a magyar kis- és középvállalkozásokra kamatmentesen

A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban - jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
2026. 10. 14. 22:30
Megosztás:

Magyarország több mint 92 milliárd forint pénzügyi támogatást kap

Lezárultak a tárgyalások a Norvég és az EGT Finanszírozási Mechanizmusról, Magyarország több mint 92 milliárd forint pénzügyi támogatást kap - jelentette be a külügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán.
2026. 10. 14. 22:00
Megosztás:

Lemond az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője

Lemond az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója, Láng István október 15-ével - közölte az Élő Környezetért Felelős Minisztérium szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 10. 14. 21:30
Megosztás:

Új üzletágat indított Magyarországon a Grant Thornton tanácsadó és könyvvizsgáló cég

A Grant Thornton tanácsadó és könyvvizsgáló cég elindította Magyarországon menedzsmentrendszerek és tanúsítások elnevezésű üzletágát.
2026. 10. 14. 21:00
Megosztás:

Zelenszkij Londonban: Ukrajna bármilyen tűzszünetre készen áll

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna bármilyen tűzszünetre készen áll.
2026. 10. 14. 20:30
Megosztás:

Nagyot lép a Tether: 17 országban erősítené a digitális dolláros fizetéseket

Újabb befektetéssel terjeszkedik Latin-Amerikában a Tether: az USDT stabilcoin mögött álló vállalat az EFY Finance finanszírozásába szállt be, hogy szélesebb körben tegye elérhetővé a stabilcoinokra épülő pénzügyi szolgáltatásokat.
2026. 10. 14. 20:00
Megosztás:

Átadták a Mol szarvasi biometángyártó egységét

Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
2026. 10. 14. 19:30
Megosztás:

Európában gyártana a kínai Omoda & Jaecoo

A kínai autógyártók európai térnyerése új szakaszba lépett: az export mellett egyre nagyobb szerepet kap a helyi gyártás, a fejlesztés és a szabályozási alkalmazkodás. A 2026-os Párizsi Autószalonon húsz kínai márka mutatkozik be, köztük az Omoda & Jaecoo, amelyek már spanyolországi gyártási kapacitásra is építenek. Shawn Xu, a két márka globális vezérigazgatója szerint Európában drágább termelni, de a hosszú távú jelenléthez elengedhetetlen a kontinensen kiépített ipari háttér.
2026. 10. 14. 19:00
Megosztás:

Mennyibe kerül valójában a nem megfelelő munkavédelem?

Egyetlen rossz döntés is elég. Egy elhasználódott kesztyű, egy nem megfelelően kiválasztott védőcipő, vagy egy „még jó lesz” alapon használt védőszemüveg, és máris bekövetkezik az, amire senki sem számít. A munkavédelem hiányosságai nem látványosan, hanem csendben épülnek fel, majd egyetlen pillanat alatt válnak súlyos következménnyé. A kérdés nem az, hogy történik-e probléma, hanem az: mennyibe kerül majd, amikor megtörténik?
2026. 10. 14. 18:30
Megosztás:

Mikor éri meg adótanácsadót fizetni? Öt helyzet, ahol egy óra visszahozza az árát

A legtöbb adóügyi hiba nem a bevallás kitöltésénél születik, hanem hetekkel korábban, egy döntésnél. Aláírsz egy lízingszerződést, kiveszel pénzt a cégből, elindítasz egy külföldi értékesítést – és csak a következő zárásnál derül ki, mennyibe került. A könyvelő és az adótanácsadó munkája nem ugyanaz. A könyvelés azt rögzíti, ami már megtörtént; a tanácsadás arra ad választ, mi történjen. A kettő közötti különbség pontosan ott válik pénzzé, ahol a cégvezető egyedül dönt egy olyan kérdésben, aminek több lehetséges adózási útja van. Az alábbi öt helyzetben tapasztalatunk szerint egyetlen óra tanácsadás a sokszorosát hozza vissza.
2026. 10. 14. 17:57
Megosztás:

Kutyaeledelt hívott vissza a Nébih

Idegen anyag jelenléte miatt visszahívta a Real Nature Wilderness, Pure Chicken Adult, 400 grammos kutyaeledel konzervet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - tájékoztatta a szervezet szerdán az MTI-t.
2026. 10. 14. 17:00
Megosztás:

Milyen kerti játékokkal telik jól a szabadban töltött idő?

Egy jól megválasztott kerti játék megmozgatja a gyerekeket, és alkalmat ad a közös időtöltésre is. A döntésnél vegyük számításba, mennyi helyünk van, hány évesek a gyerekek, és mennyi időt tudunk a játékok karbantartására fordítani. Így kisebb az esélye, hogy a gondosan kiválasztott eszköz végül kihasználatlanul áll az udvaron.
2026. 10. 14. 16:30
Megosztás:

Orbán Anita: a 2026/27-es tanévtől pályázhatnak ismét az Erasmus-programokra a magyar egyetemisták

A 2026/27-es tanévtől pályázhatnak ismét az Erasmus-programokra a magyar egyetemisták, kutatóink és egyetemeink pedig újra hozzáférhetnek a Horizont Európa lehetőségeihez - közölte a külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 10. 14. 15:30
Megosztás:

Blum mozgástechnológiák - Melyik mit jelent?

Ha valaha böngésztél már Blum bútor-vasalatokat, valószínűleg találkoztál ezzel a négy kifejezéssel: BLUMOTION, TIP-ON, TIP-ON BLUMOTION, SERVO-DRIVE.
2026. 10. 14. 14:30
Megosztás:

Az EU 10 százalékkal növelte az elektromos és hibrid járművek exportját tavaly

Az Európai Unió országai 64,7 milliárd euró értékben exportáltak elektromos és hibrid járműveket tavaly, ami 10 százalékkal meghaladta a 2024. évit az Eurostat, az unió statisztikai hivatala honlapján közzétett adatok szerint.
2026. 10. 14. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinok: veszélyes felügyeleti résekre figyelmeztet az FSB

A stabilcoinok pillanatok alatt átléphetik az országhatárokat, a felügyeletük azonban még nem működik ilyen gördülékenyen. A Pénzügyi Stabilitási Tanács szerint a nemzetközi együttműködés továbbra is kiforratlan, miközben egy tömeges visszaváltási hullám következményei a hagyományos pénzügyi rendszerbe is átterjedhetnek. A mintegy 300 milliárd dolláros piac biztonságát ezért nem lehet kizárólag nemzeti szabályokkal megítélni.
2026. 10. 14. 13:30
Megosztás: