Két halott is győzni tudott az amerikai választásokon
2012. 11. 09. 17:52
Két halott is győzni tudott az amerikai választásokon, méghozzá meggyőző fölénnyel, annak ellenére, hogy már hetekkel korábban elhunytak.
A "holtversenyek" mindegyike helyhatósági tisztségért folyt. Az egyik halott, a 96 éves Earl Wood Floridában diadalmaskodott annak ellenére, hogy évek óta a szemére vetették: be sem jár a hivatalba, csak felveszi zsíros fizetését. Woodnak még így is sikerült megszereznie a szavazatok 56 százalékát. Élő ellenfelei feltehetően nagyon csóválták a fejüket azon, hogy holtan sem tudták legyőzni az aggastyán léhűtőt.
A küzdelem Orange megye önkormányzati adóbeszedői posztjáért folyt. Wood végelgyengülésben hunyt el október 15-én. A másik halott Alabama államban diadalmaskodott. Ő három nappal korábban, október 12-én halt meg, 77 éves volt. Ő is meggyőző fölénnyel nyert - adta hírül a brit Metro újság. (MTI)
A készpénzes vevő most már nem elég erős az ingatlan piacon? Győzhet az Otthon Start?
Az Otthon Start hitel alapjaiban forgatja fel az ingatlanpiacot: a kamattámogatott hitelre vásárlókra várnak az eladók, hiszen magasabb árakat érhetnek el általuk. A szakértő szerint ugyanakkor ez a konstrukció gyengíti a vásárlók pozícióját, és a korábban előnyben lévő készpénzes befektetők is kénytelenek alkalmazkodni a megváltozott piaci viszonyokhoz.
Félévi vagyonmustra: Jól hangzik a 11 százalékos vagyonbővülés, de a Blochamps szerint ez csupán a szűk elit boldogsága
A Blochamps Capital szerint a felületes szemlélőnek megtévesztő a jegybank friss jelentése: a 11 százalék feletti éves vagyonnövekedés valójában a felső 1 százalék vagyonosodását tükrözi. Karagich István ügyvezető arra is rámutatott: a statisztikákban szereplő céges érdekeltségek bizonytalan értékelése miatt a lakosság pénzügyi helyzete sokkal kedvezőbbnek látszik, mint amilyen. A klasszikus, likvid megtakarítások növekedése jóval szűkebb rétegre korlátozódik.
Otthon Start hitel: ezért lehet életveszélyes már most lefoglalózni bizonyos ingatlanokat
Az Otthon Start esetében fontos kérdés, hogy egy ingatlan lakás vagy ház. Igen ám, de ezt nem is olyan könnyű sokszor eldönteni. Ezért a BiztosDöntés.hu szakértői szerint semmiképpen nem szabad lefoglalózni egy ingatlant addig, amíg ebben bizonytalanság van. Ugyanis, ha végül mégsem sikerül a hiteligénylés, a kifizetett foglaló összegét a vevő akár el is veszítheti.
A Waberers és az MVM hosszú távú együttműködésről állapodott meg
A Waberer’s Logisztikai Szegmense és az MVM Csoport három évre szóló új, stratégiai együttműködésről állapodott meg, amelynek alapján egységes, hatékony logisztikai és szállítási rendszert alakítanak ki az energetikai szektorban; a megállapodás hozzájárul az MVM ellátásbiztonságának és működési hatékonyságának növeléséhez - tájékoztatta a Waberer’s Csoport pénteken az MTI-t.
Nem csökkent a mikroműanyagok koncentrációja a Tiszában
A Tokaj alatt, Tiszaladánynál gyűjtött mintában több, mint 150 darab, 5 milliméternél kisebb, döntően a csomagolóanyagokból származó mikroműanyag-részecskét találtak 1000 liter vízmintában az Eurofins Environment Testing Hungary Kft. szakemberei. A független laboratórium a PET Kupát támogató friss vizsgálata azt mutatja: a korábbi mérésekhez képest nőtt a mikroplasztikok koncentrációja. 2025-ben egy nemzetközi projekt keretében a Tisza több pontján is történik ehhez hasonló vizsgálat...
Házkutatást tartott az FBI John Bolton korábbi nemzetbiztonsági főtanácsadónál
Szövetségi nyomozók tartottak házkutatást John Bolton volt elnöki nemzetbiztonsági főtanácsadó Washingtonhoz közeli otthonában pénteken.
Elfogadták a törvényt! Az özvegyi nyugdíj változása sokakat érint
Az özvegyi nyugdíjra való jogosultság szabályai 2025. március 14-étől módosultak. Vonatkozó jogszabályok:
az 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról és a 168/1997. (X.6.) Korm. rendelet. Nézzük meg mit jelent ez pontosan, érthetően.
40%-ot ralizott a kriptósok új kedvenc békás érméje egy fontos hír után
A Wall Street Pepe (WEPE) ára egy nap alatt 40%-ot emelkedett, miután a projekt hivatalosan is bejelentette a token elindítását a Solana blokkláncán. A bejelentés óta a projekt több, mint 1 milliárd tokent égetett el az Ethereum blokkláncán a kétláncos mechanizmusra való átállás részeként.
Több mint egyéves csúcsra gyorsult az infláció Ausztriában
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előzetesen becsült 3,5 százalék helyett 3,6 százalék, tavaly március óta a leggyorsabb volt júliusban, miután júniusban 3,3 százalékos emelkedést jegyeztek fel - derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich - STAT) végleges adataiból.
A Gazdasági Versenyhivatal azt állapította meg, hogy árréscsökkentés eredményes, mert csökkentette az érintett termékek árait
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ismételten visszautasítja, hogy az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közvetlenül, illetve a médián keresztül politikai nyomásgyakorlásra próbálja felhasználni a versenyhatóság gyorsított ágazati vizsgálatairól szóló, még nem lezárt jelentéstervezeteit.
Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak
Tovább emelkednek az ingatlanárak a budapesti agglomerációban – közölte a GDN Ingatlanhálózat. A legfrissebb adatok szerint a dél-keleti szektorban egy 90 négyzetméteres ház ára egy hónap alatt 63-ról 70 millió forintra nőtt. Tóth Péter régióigazgató szerint a támogatott hitelek fokozzák a keresletet, ami a fővárostól távolabbi településekre tereli a vevőket. Gombár János, az újpesti iroda vezetője úgy véli, a telekárak különbségei miatt sokan akár Nógrád vármegyéig is elköltöznek. A szakértők szerint a jelenlegi piaci helyzetben érdemes minél előbb vásárolni, különösen szakértői segítséggel.
Bűncselekmény a kriptózás? Váratlan jogszabályi változások a magyar kriptovaluta piacon
Június utolsó hetében előzmények nélkül, derült égből villámcsapásként sújtott le az újabb salátatörvény keretében érkező módosítási csomag a hazai kriptoeszköz-szolgáltatókra és felhasználókra. Hiába tűnt úgy, hogy a hosszú éveken át tárgyalt MiCA rendelet egységes szabályozást hoz az Unió minden tagállamába, Magyarországon most újabb kérdések gördültek a kriptopiaci működés elé. Az Oppenheim Ügyvédi Iroda összefoglalójából kiderülnek a részletek.