Két napnyi lecsorgás után újra felfelé indultak az európai piacok

A nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön fölfelé igazítottak, kétnapi visszaesés után. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,5 százalékos előrelépéssel kezdett, és előzetes adat szerint 0,48 százalékos napi emelkedéssel 1.086,74 ponton zárt.

A lefelé tartó kiigazítást két nap után, csütörtökön megszakították a jó, többnyire a vártnál is jobb vállalati eredménybeszámolók, de a fő mutatók napközi, 50 pontot meghaladó többletei zárás felé így is többnyire 30 pont alá apadtak. A New York-i piacok visszaesése nem sok jót jósol péntekre. Az utóbbi napokban az FTSeurofirst 300-as gyűjtőmutató erősen ingadozik, mert a befektetők óvatossá váltak az amerikai jegybankrendszer (Fed) pénzügypolitikai testületének legközelebbi, november 2-3-i értekezlete előtt.

 

Ott végre kiderül majd, valójában milyen és mekkora lesz - ha egyáltalán lesz - a Fed újabb mennyiségi enyhítési fordulója, amelyet a piacok oly nagy reményekkel áraztak be az utóbbi két hónapban, a múlt héten már hathavi csúcsra emelve a fő mutatókat. Most az elemzők 250 milliárd és 2 billió dollár között jósolják a Fed várható új értékpapír-vásárlási programját. A várakozások e széles szóródása megmagyarázza a piacok elbizonytalanodását.

 

A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 csütörtökön 31,87 pontos, 0,56 százalékos javulással 5.677,89 ponton zárt.  A frankfurti fő mutató, a DAX-30 27,28 ponttal, 0,42 százalékkal 6.595,28 pontra emelkedett. Párizsban a CAC-40 19,07 ponttal, 0,50 százalékkal 3.834,84 pontra erősödött, ez 2,58 százalékkal rosszabb az év véginél.

 

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj csütörtök reggel 3 centtel olcsóbb, estefelé 47 centtel drágább volt a szerdai zárónál, hordónként (159 liter) 83,70 dollárnál tartott. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója 30 centet nyert, 82,24 dollár volt New Yorkban.

 

Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,3832 dollár volt vételi oldalon a londoni bankközi devizapiacon. Az értéktőzsdék zárása után 1,3933 dollárnál tartott, 0,0169 dollárral drágábban, mint szerda este. Az euró 1,3688 svájci frank volt, 0,0052 frankkal drágább, mint szerda este, 7,66 százalékkal gyengébb az év véginél. A devizapiaci spekulációt alapjában továbbra is az a várakozás vezérli, hogy az amerikai jegybankrendszer (Fed) jövő hónap elején a mennyiségi enyhítés újabb fordulójába kezdhet.

 

Mivel azonban ennek mértéke, jellege és egyáltalán a bekövetkezése is elég bizonytalan, a devizapiac is iránytalan az utóbbi napokban, viszonylag nagy ingadozások közepette. Az euró a csütörtöki erősödésével csak nagyjából behozta az előző kétnapi visszaesését. Az euró ez évi mélypontja dollárban június 7-én volt 1,1876 dolláron, ez egyszersmind 2006. március óta a leggyengébb volt. A svájci frankhoz képest a történelmi mélypontja szeptember 8-án volt, 1,2766 frankon.

 

Az arany unciánként (31,1 gramm) 1.334,87 dollár volt csütörtök este Londonban azonnali szállításra, drágább a szerdai késői 1.321,89 dollárnál. Csütörtökön áremelkedés volt soron az aranypiacon a dollár gyengülése miatt. A korábbi rekordroham után az aranypiac is óvatosabban, ingadozva alakul az utóbbi napokban: az ötheti lecsúszás után múlt héten nagyjából megkapaszkodott dollár közvetlen jövőjét érintő bizonytalanság alacsonyabban tartja az arany árát. Több mint háromheti, csaknem mindennapi rekorddöntés után az utolsó történelmi csúcsát október 14-én érte el az arany ára, 1.387,10 dolláron Londonban azonnalra. Az arany árrekordja tavaly - december elején - 1.226,10 dollár volt, ahhoz képest a legutóbbi csúcsa 12,07 százalékkal magasabb. Az arany londoni azonnali ára tavaly 24,83 százalékkal, előtte 2008-ban 5,40 százalékkal emelkedett.


A hosszú hétvégén rendezik meg a 29. Csabai Kolbászfesztivált

Október 22–25. között rendezik meg a CsabaParkban Magyarország egyik legnagyobb gasztrokulturális eseményét, a Csabai Kolbászfesztivált – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2026. 10. 17. 21:00
Megosztás:

Hétfőn ismerteti a jövő évi költségvetést az Országgyűlésben

Magyar Péter miniszterelnök hétfő délután ismerteti Magyarország 2027-es költségvetését az Országgyűlésben.
2026. 10. 17. 20:00
Megosztás:

Elindult a távfűtés Budapesten

Elindult a távfűtés mindenhol Budapesten – közölte Karácsony Gergely főpolgármester szombaton a Facebookon és a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. közleményben.
2026. 10. 17. 19:00
Megosztás:

7 kriptó a vörös tengerben: ezek mentek szembe a piaccal

Van olyan nap a kriptopiacon, amikor már a helyben maradás is győzelemnek számít. A vizsgált 24 órában a megadott TOP100-as összesítésből mindössze hét kriptovaluta tudott pozitív tartományban maradni. A Pump.fun és a PancakeSwap közel 4 százalékos emelkedéssel vezette az ellenállók sorát, miközben a lista végére egy hajszálnyi, 0,01 százalékos plusz is elegendő volt. A zöld számok mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak: visszavásárlások, vitatott reformok, intézményi tervek és óvatos kapaszkodás.
2026. 10. 17. 18:00
Megosztás:

Közös jen-stabilcoinnal készül Japán három bankóriása: sikeres volt az első teszt

Japán három legnagyobb bankcsoportjának meghatározó bankjai sikeresen lezárták közös jenalapú stabilcoinjuk és a hozzá kapcsolódó nemzetközi fizetési rendszer próbaüzemét. Az SMBC, a Mizuho és az MUFG együttműködése közelebb viheti a bankszektort ahhoz, hogy a blokkláncon mozgatható digitális pénzt vállalati átutalásokban is alkalmazza. Az éles indulás azonban még további vizsgálatoktól és előkészítéstől függ.
2026. 10. 17. 17:00
Megosztás:

Az újraiparosítás ára: mely ágazatok a valódi nyertesek?

A GKI adatai szerint az elmúlt 10 évben 1750 milliárd forintot költöttek az újraiparosításra Magyarországon. Ennek ellenére a feldolgozóipar GDP-aránya csökkenő tendenciát mutat.
2026. 10. 17. 16:00
Megosztás:

Az elektromos hálózat állapota az ingatlan értékét is befolyásolja

A falak mögött futó vezetékek hibája sokáig észrevétlen maradhat. Egy sérült szigetelés, laza csatlakozás vagy nem megfelelően működő védőberendezés azonban áramütéshez, készülékkárhoz, sőt tűzhöz is vezethet. A rendszeres ellenőrzés ezért a lakók biztonságát és az ingatlan állapotának megóvását egyaránt szolgálja.
2026. 10. 17. 15:00
Megosztás:

14 évesen már a gyerekek több mint felének van bankszámlája

A pénzügyi önállósodás egyre korábban kezdődik a fiataloknál: míg 12 éves korban még csak minden negyedik gyermek rendelkezik bankszámlával, 14 évesen már a gyerekek több mint fele.
2026. 10. 17. 14:00
Megosztás:

Bóna Szabolcs: innovációk nélkül Európában is veszélybe kerül az élelmiszer-önrendelkezés

Innovációk nélkül Európában is veszélybe fog kerülni az élelmiszer-önrendelkezés - hangsúlyozta az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter pénteken, az élelmezési világnapon Budapesten a Magyar Élelmiszerbank Egyesület adománykonvojának indulása előtt tartott sajtótájékoztatón.
2026. 10. 17. 13:00
Megosztás:

Magyarország használtautó-piaca továbbra is az egyik legkevésbé átlátható Európában

Magyarország használtautó-piaca továbbra is a kevéssé átláthatók közé tartozik Európában - közölte a carVertical autóipari adatszolgáltató pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 17. 12:00
Megosztás:

Moszkva kész nagyobb mennyiségben szállítani energiahordozókat Európának

Oroszország készen áll arra, hogy nagyobb mennyiségben szállítson energiahordozókat Európába - jelentette ki Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes pénteken Moszkvában az idei Oroszországi Energiahét című fórumon.
2026. 10. 17. 11:00
Megosztás:

Ukrajnáról tárgyalt az orosz elnök és a pápa

Az ukrajnai helyzetről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és XIV. Leó pápa - közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.
2026. 10. 17. 10:00
Megosztás:

A kulturális tárca feljelentést tett a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Feljelentést tett a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csaknem 20 millió forintos feltételezett vagyoni hátrány miatt, költségvetési csalás gyanújával a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt - közölte a tárcavezető pénteki Facebook-bejegyzésében.
2026. 10. 17. 09:00
Megosztás:

BlueSphere ETF, AI-támogatás vagy apránként félretett forintok – három út a befektetésekhez

Befektetni sokféleképpen lehet, és az sem mindegy, ki milyen tapasztalattal, tudással vagy éppen mekkora összeggel vág bele. Van, aki már otthonosan mozog a befektetések világában és maga szeretne dönteni, más inkább szakértővel konzultálna a befektetési lehetőségekről, sokan pedig még csak most tennék meg az első lépést.
2026. 10. 17. 08:00
Megosztás:

Elon Musk vagy a Coinbase vezére bírja jobban az italt? Különös ranglista kavart vihart a techvilágban

A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong végzett az utolsó helyen azon a listán, amely 39 technológiai vezető alkoholfogyasztását rangsorolta a Stripe Cheeky Pint című podcastjában. Armstrong szerint azonban éppen ez az eredmény teszi őt a valódi győztessé: ha az egészségmegőrzést nézzük, az alacsony alkoholfogyasztás inkább előny, mint hátrány.
2026. 10. 17. 07:00
Megosztás:

Spanyolországban 65 éve nem volt ilyen forró a szeptember

Spanyolországban az elmúlt 65 évben nem mértek olyan magas hőmérsékleteket szeptemberben a meteorológiai állomások, mint idén - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) pénteken.
2026. 10. 17. 06:00
Megosztás:

Augusztusban tovább gyorsult a keresetek növekedési üteme

Augusztusban a keresetek növekedési üteme tovább gyorsult, amelyben a vállalati és az állami szférának egyaránt szerepe volt - közölték elemzők pénteken az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számaira reagálva.
2026. 10. 17. 05:00
Megosztás:

Új szabályok alakítják át a zártkerteket: értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóterület terjeszkedése

Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása, amikor az Otthon Start már külterületi lakóingatlanok megvásárlására is igénybe vehető. A városok peremén fekvő egykori szőlőhegyek és zártkertek azonban nem egyszerűen beépítésre váró területek: a lakhatás mellett teret adnak a gazdálkodásnak és a rekreációnak, jelentős növényzetük pedig a városi hőség mérséklésében is szerepet játszhat. Vasárus Gábor László és Lennert József, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatói szerint ezért nem lehet minden zártkertet egyformán kezelni: mást kívánnak a már jórészt beépült területek, és mást azok, ahol a kertművelés és a zöldfelületi jelleg még megőrizhető.
2026. 10. 17. 04:00
Megosztás:

Egy számlán lehetnek a dollárok és a stablecoinok: új fizetési platformot indít a Mastercard

A Mastercard és a stablecoin-fizetésekre szakosodott BVNK elindította a Global Money Platform nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy bankok, fintechcégek és vállalkozások hagyományos pénzeket és stablecoinokat is kezelő számlákat kínáljanak ügyfeleiknek. A rendszerhez stablecoinokhoz kapcsolódó bankkártyák és helyi bankszámlákra történő átutalások is tartozhatnak.
2026. 10. 17. 03:00
Megosztás:

Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás: