Ki fizeti a nyugdíjunkat?
A jelenlegi nyugdíjrendszer változatlan formában hosszú távon fenntarthatatlan, ez a demográfiai adatokból is világosan látszik – mondta előadásának elején Horváth Gyula. Magyarországon a ’80-as évek óta fogy a népesség a csökkenő születésszám miatt. Ezt az egyre növekvő életkor sem tudja ellensúlyozni. Mivel a születések száma a ’90-es évek elejétől gyakorlatilag nem változik (évente 100 ezernél kevesebb csecsemő születik), az előrejelzések szerint 2060-ra 7,5-8 millióan élnek majd Magyarországon.
Ennél fenyegetőbb a korösszetétel változása. Jelenleg a népesség ötöde 20 év alatti, a 20-64 év közöttiek aránya 62 százalék, 65 felettiek pedig a népesség 18 százalékát adják. Jól látszik, hogy a 62 százaléknyi munkaképes korúnak kell „eltartania” a többieket. Az előrejelzések szerint azonban ennek a rétegnek az aránya 2050-re 50 százalékra csökken, miközben a 65 év felettiek aránya 30 százalék fölé nő.
A nyugdíjasok ráadásul egyre tovább élnek, a statisztika szerint 2012-ben egy átlagos 65 éves nyugdíjas nő további 19,3, egy nyugdíjas férfi pedig 15,8 évre számíthatott. (Ez persze az átlag, a tényleges érték nagy szórást mutat pl. a lakhely és a társadalmi státusz szerint is.)
A Magyarországon is alkalmazott felosztó-kirovó (azaz a járulékokat az aktívaktól beszedő, a pénzt pedig nyugdíjként kiosztó) nyugdíjrendszer ezeket a változásokat nem tudja követni, hiszen egyre kevesebb befolyó pénzből kellene egyre több embernek nyugdíjat fizetni. A járulékok emelése nem megoldás, hiszen ez jelentős többletbevételt nem eredményezne, csak a szürke- és feketegazdaság és az emigráció arányát növelné, úgyhogy csak a kiadási oldal mérséklésével lehet valamit kezdeni. Ez azonban hosszabb távú folyamat, mert a már megállapított nyugdíjakat nem lehet, vagy politikailag nagyon kockázatos csökkenteni.
Mit lehet akkor tenni?
Az első, amihez az államok nyúlni szoktak, a korhatár emelése. Ezzel bizonyos mértékig korrigálhatók a demográfiai hatások, de csak korlátozottan. Létezik az úgynevezett 15 éves hüvelykujjszabály, amely szerint 15 nyugdíjban töltött évet képes finanszírozni a rendszer, ennek alkalmazása azonban 70 év feletti nyugdíjkorhatárt jelentene.
Hosszú távon csökkenteni lehet az úgynevezett helyettesítési rátát, ami azt mutatja, hogy a nyugdíj mekkora hányada az utolsó fizetésnek. Ez most Magyarországon 80 százalék körüli, de Horváth Gyula szerint semmiképp nem tartható fenn.
Komplex nyugdíjreform részeként megoldás lehet még a felosztó-kirovó rendszer módosítása is, ezzel Európában több helyen kísérleteznek. Virtuális nyugdíjszámlákat, részben tőkésített rendszert több országban alkalmaznak, ez azonban alapjaiban nem változtatja meg, csak némileg módosítja a rendszert.
Horváth Gyula személyes véleménye szerint a világ az alapnyugdíj felé fordul majd, azaz mindenki egységesen az alapvető létfenntartáshoz szükséges nyugdíjat kapja, az igény szerinti többletről pedig magának kell gondoskodnia az aktív évek során.
Ezt még a mai, 80 százalékos helyettesítési rátát biztosító rendszer mellett is egyre többen belátják. Egy nagy nemzetközi kutatás szerint Magyarországon az emberek a teljes nyugdíjuk összegének csak 55 százalékára számítanak az államtól, 15 százalékot munkáltatói programoktól várnak, 30 százalékáról pedig saját maguk gondoskodnak nyugdíjcélú megtakarítással. A képet azonban két dolog árnyalja: egyrészt az emberek több mint felének saját bevallása szerint sincs semmilyen terve a nyugdíjas évekre, másrészt valószínűleg sokan túlértékelik a megtakarításaikat.
A nyugdíj-előtakarékossági ökölszabály szerint az inaktív évekre 20 évnyi nyugdíjnak (illetve az elképzelt kiegészítés 20 évnyi összegének) megfelelő tőkét kell összegyűjteni. Ez azt jelenti, hogy ha valaki 45 évesen kezd előtakarékosságba, a nyugdíjig évente annyit kell félretennie, amennyi a nyugdíj éves összege lesz, azaz ha havi 100 ezer forinttal szeretné kiegészíteni majdani (a jelenleginél jóval kisebb összegű) nyugdíját, évente 1,2 millió forintot kell félretennie. 55 évesen belekezdve az összeg a duplájára emelkedik. Nem véletlen, hogy a szakemberek minden lehetséges fórumon elmondják: a nyugdíj-előtakarékosságot a legelső fizetésből el kell kezdeni. Így jóval kisebb arányú megtakarítással érhető el ugyanaz az összeg nyugdíjbavonulásra. Sok országban ez egyébként teljesen természetes, még a diákmunka keresetéből is automatikusan félretesznek egy megfelelő nyugdíjalapba.
Ez a helyzet természetesen nagyobb felelősséget ró az emberre, nemcsak a tőke gyűjtése, hanem a befektetése miatt is. Jelenleg 3 hosszú távú befektetési forma áll rendelkezésre: a Nyugdíj előtakarékossági számla (Nyesz), az Önkéntes nyugdíjpénztár, illetve a nyugdíjbiztosítás. A befektetés kiválasztásával kapcsolatos terhek nagy része ezzel lekerül az átlagember válláról, de az alapokat mégis maguknak kell meghatározni. A stratégia kialakításához Horváth Gyula azt javasolja, hogy a lehető legjobban diverzifikálni kell a befektetéseket, minél nagyobb arányban nemzetközi terepeken, hiszen így jelentősen csökkenthető a nyugdíjat úgyis fokozottan érintő hazai kitettség, másrészt a nyugdíjba vonuláshoz közeledve egyre kisebb kockázatú befektetésekben érdemes tartani a tőkét. A kezdeti időkben ugyanis a hosszú időtáv kiegyensúlyozza a kockázatokat, rövid távon azonban nagy veszteségeket okozhat a nem jól megválasztott befektetés.
Egy, a nyugdíjcélú megtakarításokhoz járó állami támogatás fennmaradásainak esélyeiről szóló kérdésre válaszolva Horváth Gyula elmondta: senki nem tudja megjósolni, meddig marad a jelenlegi – szja-ból leírható – 20 százalékos támogatás, de az állam érdeke is, hogy ne változzon a rendszer. Személyes véleménye szerint lényegében valószínűleg nem is fog, esetleg olyan változásokra lehet számítani, hogy az állam azokat a befektetéseket fogja preferálni, amelyeket nyugdíjba vonuláskor nem egy összegben vesznek ki, hanem járadékra váltják.
