Ki gondolta volna 2015-ben, hogy itt drágulnak majd legjobban a lakótelepi lakások?

Több mint duplájára emelkedtek három év alatt a négyzetméterárak az egyik magyarországi lakótelepen. Az OTP Lakóingatlan Értéktérképe szerint ez volt az országos drágulási rekord 2015 és 2018 között. Még nagyobb meglepetés a helyszín: a csúcs ugyanis nem valamelyik fővárosi kerületben, hanem a rendszerváltás gazdasági sokkját megsínylő Tatabánya Dózsakert nevű lakótelepén született. Az OTP Ingatlanpont szakértői ezúttal a város és környéke ingatlanpiaci helyzetét vizsgálták meg.

Ki gondolta volna 2015-ben, hogy itt drágulnak majd legjobban a lakótelepi lakások?

Bár a tatabányai lakótelep 108,7 százalékos árnövekedési rekordjának hátteréhez hozzátartozik, hogy a nagy ugrás alacsony bázisról indult, a drágulás az elmúlt három évben sem állt meg a városban. A NAV adatait feldolgozó OTP Lakóingatlan Értéktérkép szerint 2016 és 2019 között a megyeszékhelyek közül Tatabányán emelkedtek a leggyorsabb ütemben (93 százalékkal) az átlagos négyzetméterárak: a három évvel korábban mért 143 ezer forintról 276 ezer forintra. A megyében ráadásul több olyan város is van, ahol a drágulás mértéke meghaladta a tatabányait. Így nem meglepő, hogy a vizsgált időszakban Komárom-Esztergom vezette a megyék árnövekedési rangsorát 81 százalékos mutatóval, ami meghaladta a fővárosi, 68 százalékos adatot is. A megyeszékhelyeken ebben a három évben országosan átlagosan 67, a többi városban 43 százalékkal emelkedtek a lakóingatlanok négyzetméterárai. Komárom-Esztergom összességében a megyék áremelkedési átlagának csaknem a dupláját hozta.


„A megyében a városi rekordot a Duna partján fekvő Nyergesújfalu tartja, ahol 2016 és 2019 között 99 ezer forintról 219 ezer forintra, vagyis több mint 120 százalékkal emelkedtek az árak. Oroszlányban 96, Esztergomban 87, Komáromban 74, Tatán csaknem 60 százalékos volt a drágulás”
– sorolta az adatokat az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. Valkó Dávid azt is megjegyezte, hogy a megye ingatlanpiacának felfutását számos tényező együttes hatása okozta: „a főváros közelsége, a megyét kettészelő M1-es autópálya, az ipari nagyberuházások munkaerőigénye a fizetőképes kereslet növekedésével járt, ami felhúzta az árakat, felpörgette a lakóingatlanok – mind a társasházak, lakóparkok és a családi házak – építését. Tatabánya agglomerációs településein egyre szaporodnak az új házak, sok a CSOK-ot igénybe vevő, a megyeszékhelyről kiköltöző fiatal a környéken. A drágulás üteme a megyében valószínűleg mérséklődik a jövőben, de az ingatlanpiac növekedésének feltételei adottak, folyamatosan bővülnek.”

Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor? ITT kiszámolhatja!


Beruházások

 Az ingatlanpiac felpörgésében komoly szerepet játszottak és játszanak az ipari nagyberuházások. A befektetők jelenleg is négy nagy projekten dolgoznak Komárom-Esztergom megyében. A nemzetközi (egy japán és három dél-koreai) nagyvállalatokhoz köthető fejlesztések összértéke 300 milliárd forint. Az építkezések helyszíne Nyergesújfalu, Komárom, Környe és Tatabánya. A legnagyobb értékű beruházást (129 milliárd forint értékben) az akkumulátoralkatrész-gyárat építő japán Toray Industries valósítja meg Nyergesújfalun. 

Közlekedés, infrastruktúra, turizmus

 Az M1-es autópálya felújításának eredményeként a főváros, Győr és a nyugati országhatár is rövid idő alatt elérhető gépkocsival a megye legtöbb pontjáról. Az ipari beruházásokat levezénylő külföldi befektetőknek a megfelelő teherszállítási feltételek megléte mellett a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér közelsége is vonzerőt jelenthet. Tata folyamatosan erősíti regionális és országos szerepét a kulturális turizmusban, míg a megye szőlőtermelői a bor- és gasztroturizmus ígéretével csábítják az érdeklődőket. Vagyis a nemzetközi nagyberuházók mellett a helyiek is igyekeznek kihasználni a lehetőségeket, amire az ingatlanpiac is gyorsan reagál. A bevezetőben említett tatabányai drágulási rekorder, a Dózsakert lakótelep tavaly újabb csúcsra tört, a 2018-as 231 ezer forintos átlagos négyzetméterár után 2019-ben már 287 ezer forintos átlagos négyzetméteráron értékesítették az ott található lakásokat.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: