Ki lesz az IMF új vezetője? Egyre több a potenciális jelölt

Bár még nem tisztázódott pontosan, hogy mi történt azon a bizonyos hétvégi napon egy New York-i szállodában Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezetője és egy szobalány között, máris számos találgatás látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy ki lesz az utód az intézet élén.

Strauss-Kahn megbízatása eredetileg 2012 tavaszán jár le. A legfrissebb értesülés az volt, hogy Marek Belka, a lengyel központi bank vezetője követheti Strauss-Kahnt a poszton. Ezzel kapcsolatban több találgatás látott napvilágot lengyel és külföldi lapokban.

 

Belka azonban szerdán leszögezte, hogy kacsa az egész, nem kíván megmérettetni. Az 59 éves Belka felemlegetése már csak azért is érdekes, mivel 2007-ben a lengyel kormány őt jelölte IMF-vezetőnek, és pont Strauss-Kahnnal szemben veszített. Marek Belka 2008 és 2010 között Strauss-Kahn vezetése alatt az IMF európai ügyekért felelős osztályának a vezetője volt. Belka 1997-ben, majd 2001 és 2002 között pénzügyminiszter volt Lengyelországban, majd 2004 és 2005 között miniszterelnök. A lengyel lapokban egyébként felmerült lehetséges utódként Leszek Balcerowicz neve is, aki a kilencvenes évek elején végrehajtott piaci reformok kidolgozója volt.

 

Változatlanul esélyesnek tartja magát a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatói tisztségére Gordon Brown volt munkáspárti brit kormányfő, annak ellenére, hogy a jelenlegi konzervatív-liberális brit kormánykoalíció nem támogatná jelölését a posztra. A Financial Times szerint Brown - aki a Labour által elvesztett tavaly májusi választásokig állt a brit kormány élén - "azt mondogatja barátainak", hogy van akkora globális támogatottsága, amellyel felülkerekedhet a jelenlegi brit miniszterelnök, a konzervatív párti David Cameron ellenállásán.

 

A feltörekvő piaci befektetéseket kezelő Templeton Asset Management ügyvezető elnöke, Mark Mobius szerint ugyanakkor fel kell hagyni azzal az eddigi szokással, hogy az IMF vezetőjét Európa adja. Szerinte a feltörekvő országokból, Kínából, Indából, vagy máshonnan kellene új vezetőt állítani az IMF élére. Az 50 milliárd dolláros vagyont kezelő Mark Mobius azt mondta, feltörekvő országból kellene választani vezetőt, aki "friss szellemet" hoz az intézetbe.

 

Az IMF működési rendjében tavaly novemberben, éppen Strauss-Kahn támogatásával bevezetett változtatások következtében megnőtt a világgazdaságban is megerősödött fejlődő országok, így Kína, India és Brazília szavazatának súlya. Ezzel létrejött annak az elvi lehetősége, hogy a tagállamok szakítsanak azzal a sok évtizedes, hallgatólagos megegyezéssel, hogy az IMF vezetője mindig egy európai, a Világbanké pedig egy amerikai tisztségviselő legyen. A világgazdaság súlypontjának eltolódása mellett a regionális váltáshoz a szubjektív feltételek is adottak, mert a fejlődő országokból nem egy kompetens közgazdász került már az IMF látóterébe.

 

Közöttük tartják számon Trevor Manuelt, a dél-afrikai tervbizottság vezetőjét, aki hazájának leghosszabb ideig hivatalban lévő pénzügyminisztere volt, valamint Kemal Dervist, a török pénzügyek volt irányítóját, aki sokáig az ENSZ Fejlődési Programját irányította. Manuel és Dervis együtt dolgozott a Nobel-díjas Michael Pence által létrehozott bizottságban, amelynek feladata a harmadik világbeli országok gyors és fenntartható gazdasági fejlődésének ösztönzése volt.

 

Az esélyesek között emlegetik még az indiai Montek Szingh Ahuluvaliát, az IMF független értékelő hivatalának első igazgatóját, aki Újdelhiben a tervbizottság és a miniszterelnök gazdasági tanácsadói testületének tagja volt. De szóba jöhet még Tharman Sanmugaratnam szingapúri pénzügyminiszter, valamint a mexikói központi bank jelenlegi elnöke, Agustin Carstens vagy elődje, Guillermo Ortiz is. (MTI)


Özvegyi nyugdíj 2027 - összege, igénylése, változások

Az özvegyi nyugdíj 2027-ben is jelentős segítséget nyújthat a házastársukat vagy élettársukat elveszítőknek, de a jogosultság és az összeg több körülménytől függ. Nem mindegy, mikor történt a haláleset, milyen kapcsolatban élt a pár, kap-e az özvegy saját nyugdíjat, és fennállnak-e az első év utáni folyósítás feltételei. A 2026-ban életbe lépett változások miatt a korábbi tájékoztatók egy része már nem alkalmazható minden ügyre.
2026. 10. 13. 02:00
Megosztás:

Gázhiány Európában - mennyire kell félni a téli fűtési szezon előtt?

Kevesebb tartalék, feszült nemzetközi piac és kiszámíthatatlan téli időjárás: Európa gázellátása ismét kényes időszak elé néz. Magyarországon közben folytatódott a tárolók feltöltése, de a készletek nagysága önmagában még nem válaszol minden kérdésre. A 2026–2027-es fűtési szezon kockázatait az dönti el, hogyan találkozik a téli kereslet, a folyamatos utánpótlás és a fogyasztók által ténylegesen fizetett ár.
2026. 10. 13. 01:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlás Michael Saylortól: 250 BTC-t vett a Strategy, de másra tízszer ennyit költött

A Michael Saylor vezette Strategy újabb 250 bitcoinnal növelte kriptovaluta-állományát, emellett 192 millió dollár értékben vásárolt vissza saját STRC elsőbbségi részvényeiből. Saylor hétfőn, az X-en jelentette be a tranzakciókat.
2026. 10. 13. 00:30
Megosztás:

Nemzetbiztonsági kockázattá vált a tartós vízhiány

Tartósan vízhiányos időszakba lépett Magyarország, ennek következményei már messze túlmutatnak a mezőgazdaságon és a vízgazdálkodáson. Ha nincs elegendő mennyiségű víz, annak hatását először a növénytermesztés és az állattenyésztés érzi meg, de közben az energiatermelés, az ipar és az áruszállítás számára is egyre komolyabb kockázatot jelent. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) szerint a tartós vízhiány mára a gazdaság működését és az élelmiszerellátást is veszélyezteti, ezért nemzetbiztonsági kockázattá vált. Az ország az utolsó előtti pillanatban van, már nem lehet tovább halogatni a szükséges fejlesztéseket.
2026. 10. 13. 00:05
Megosztás:

Kibertámadás bénította meg több száz francia szupermarket hűtőrendszerét

Kibertámadás érte hétfőre virradóra franciaországi áruházláncok hűtőberendezéseit több száz szupermarketben - tudta meg az AFP.
2026. 10. 12. 23:00
Megosztás:

EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót tartanak november 20-án Brüsszelben

November 20-án Brüsszelben rendezik meg a második EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót, amelynek középpontjában a stratégiai partnerség megerősítése, valamint az európai béke és biztonság érdekében folytatott együttműködés elmélyítése áll - jelentette be hétfőn az Európai Tanács.
2026. 10. 12. 22:30
Megosztás:

A volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolja az államfő legfőbb ügyésznek

Fejes Péter volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolta legfőbb ügyésznek a köztársasági elnök hétfőn. Fejes Péter jogász, egyetemi oktató, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, 2025-ben ment nyugdíjba.
2026. 10. 12. 22:00
Megosztás:

Peking kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést

Kína kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést, valamint közösen fellépni a fontos nemzetközi hajózási útvonalak zavartalan használatáért - hangsúlyozta Vang Ji kínai külügyminiszter hétfőn Pekingben, a Nyikolaj Patrusev orosz elnöki tanácsadóval folytatott tárgyaláson.
2026. 10. 12. 21:30
Megosztás:

Kiterjesztik a gyógykezelés finanszírozását egyes emlődaganatos nők számára

Immár mindkét emlő eltávolítását és szükség esetén helyreállítását is finanszírozza a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) az emlődaganat miatt kezelt, örökletes géneltéréssel élő nők számára - tájékoztatta az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület hétfőn az MTI-t.
2026. 10. 12. 21:00
Megosztás:

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

Két amerikai tudós, Robert E. Hall és Michael Woodford kapta megosztva az idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a makrogazdasági stabilizáció mikroökonómiai alapjainak kidolgozásáért - jelentette be döntését a Svéd Tudományos Akadémia hétfőn Stockholmban.
2026. 10. 12. 20:30
Megosztás:

Az OTP húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1269,29 pontos, 0,9 százalékos emelkedéssel, 142 940,29 ponton zárt hétfőn.
2026. 10. 12. 20:00
Megosztás:

Szlovákiában rekordot döntött a turisták száma augusztusban

Minden eddigi rekordot megdöntött a Szlovákiában a turisták száma augusztusban - derült ki a szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) által hétfőn közölt adatokból.
2026. 10. 12. 19:30
Megosztás:

Egyiptomban 13,9 százalékra lassult az infláció

Egyiptomban 13,9 százalékra, február óta a legalacsonyabbra mérséklődött az éves infláció szeptemberben az augusztusi 14,5 százalékról - derült ki az egyiptomi statisztikai hivatal, a CAPMAS adataiból.
2026. 10. 12. 18:30
Megosztás:

Fitch: Magyarországon fokozatos költségvetési konszolidáció várható a választások előtti költekezés után

Magyarországon fokozatos ütemű államháztartási konszolidáció várható a választások előtti költségvetési lazítás, valamint az aszálykárok és az energiaárak ellentételezését célzó kiadások időszaka után, de rövid távon még folytatódik a hiány és az államadósság egyidejű növekedése - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban bemutatott őszi regionális helyzetértékelésében.
2026. 10. 12. 18:00
Megosztás:

Kismértékben csökkennek az üzemanyagárak Szlovéniában

Egyaránt 0,2 centtel csökken a benzin, a dízel és a fűtőolaj szabályozott ára keddtől Szlovéniában.
2026. 10. 12. 17:30
Megosztás:

Rövidebb ideig jár a balatoni komp

Hétfőtől rövidebb ideig, de továbbra is félóránként jár a balatoni komp Szántód és Tihany között.
2026. 10. 12. 17:00
Megosztás:

Praktikus és stílusos kisasztalok: a lakberendezés apró titkai

A kisasztalok igazi jolly joker szereplők lehetnek az otthonodban. Ezek a kisbútorok nem csak praktikus funkcióval bírnak, hanem könnyedén beilleszthetők bármelyik enteriőrbe, legyen az modern, minimalista vagy éppen klasszikus. Egy jól elhelyezett kisasztal nem pusztán a dekorációt szolgálja, hanem praktikus megoldás is, ha extra felületre van szükséged.
2026. 10. 12. 16:30
Megosztás:

Súlyos látáskárosodást okozhat ez a Temus játék!

Súlyos látáskárosodási kockázat miatt a Temu online piactéren árult LED-es játék markolót hívtak vissza a vásárlóktól, a regisztrált vevőket a Temu közvetlenül is értesíti a vételár visszatérítésének részleteiről - tudatta a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel hétfőn.
2026. 10. 12. 16:00
Megosztás:

Szeptemberben csökkentek a lakbérek, de kétéves mélyponton a kínálat

A nyári albérletszezon után szeptemberben ismét csökkenésnek indultak a lakbérek, a kínálat szűkülése azonban tovább szűkült, és kétéves mélypontra került – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből. A KSH–ingatlan.com lakbérindex szeptemberi adatai szerint országosan 0,2, Budapesten 0,1 százalékkal csökkentek a bérleti díjak augusztushoz képest. Egy év alatt ugyanakkor országosan 6, a fővárosban 5,3 százalékkal drágultak az albérletek.
2026. 10. 12. 15:30
Megosztás:

Olcsóbb lesz a dízel, jelentősen drágul a cseppfolyós gáz Horvátországban

Egy centtel csökken a dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára kedden Horvátországban, miközben a benzin és a mezőgazdaságban használt kék dízel ára nem változik, a cseppfolyós gáz viszont kilogrammonként 12 centtel drágul.
2026. 10. 12. 15:00
Megosztás: