Kína - Új szabályok az ingatlanpiac megregulázására

Új szabályokkal igyekszik megfékezni az elszabadult lakásárakat Peking, Sanghaj és más nagyvárosok vezetése - derült ki a hétvégén közzétett részletes intézkedésekből.

Kína - Új szabályok az ingatlanpiac megregulázására

A legutóbb napvilágot látott intézkedések a piac bizonyos fokú további korlátozását szolgálják. Így például egyedülálló pekingi állandó lakosok, akik korábban nem vásároltak lakást, mostantól csupán egyetlen lakás vásárlására lesznek jogosultak.

 

A sanghaji vezetés arról döntött, hogy megtiltják a bankoknak a hitelnyújtást olyan ügyfelek számára, akik harmadik, vagy a feletti számú lakásukat kívánják megvásárolni. Mindkét 20 milliós feletti népességű nagyváros a korábbinál nagyobb összegű előleg befizetését teszi kötelezővé a második lakás vásárlásánál.

 

A két önkormányzat a jövőben ragaszkodni fog az ingatlaneladásokra alkalmazott - új - 20 százalékos nyereségadóhoz. Ez alól Pekingben csak az kaphat felmentést, akinek az értékesítésre szánt ingatlana az egyetlen lakása, és az legalább öt évig volt a nevén. Sanghaj külön is korlátozni kívánja a más városokból érkezett hiteligénylők lehetőségeit, valamint a külföldiekre és az elváltakra vonatkozó hitelkérelmek teljesítésének feltételit.

 

A pekingi önkormányzat közleménye szerint, azok esetében, akik hamis adatokat tartalmazó dokumentumokat nyújtanak be lakásvásárlásukhoz, nem jegyzik be a tulajdont és öt évig megtiltják számukra az ingatlanvásárlást a fővárosban. A további nem részletezett szabályok egy része a lakótelepek építéséhez szükséges földterület biztosítására vonatkozik, illetve a lakáspiac hosszú távú rendjének kialakítását célozza. A főváros ígérete szerint 2013-ban 70 ezer szociális lakást kíván építtetni Sanghaj az idén ezekből 10 ezret készül átadni.

 

Egyes felmérések szerint Pekingben az idén január első felében a lakások négyzetméterenkénti átlagára meghaladta a 25400 jüant (970 ezer forint). Sok kínai nagyvárosban az elmúlt öt évben megduplázódtak a lakásárak. A központi kormány kezdeményezésének nyomán, Peking és Sanghaj vezetése mellett a dél-kínai Kuangtung tartomány, a délnyugat-kínai Csungking, a keleti Hofej és a déli Hsziamen város is hasonló változásokat jelentett be ingatlanpiaci szabályozásában.

 

Az ingatlanpiac megregulázására az utóbbi években több központi és helyi kísérlet is történt, a megékezhetetlennek tűnő árak kérdése a politikusok beszédeinek és a kormányprogramok állandó eleme, de átmeneti ingadozásokon túl eddig nem mutattak jelek a helyzet hatékony kezelésére.

 

A döntéshozók célja, hogy a lakáspiac stabilizálódjon, az ingatlan töltse be eredeti rendeltetését és ne elsősorban befektetési eszköz legyen. Szakemberek szerint az új lépések hatására "hűlni" fog a piac, még ha az érintett városokban egyes jelekből arra következtetnek, hogy a lakások a bevezetett intézkedések hatására tovább drágulhatnak, mivel a növekvő pénzügyi terheket az eladó áthárítja a vevőre. (MTI)

Stabilcoin boom: mely hálózatok és tokenek lehetnek a legnagyobb nyertesek?

A stabilcoin-piac potenciális robbanása – akár a 719 billió dolláros, sőt extrém esetben az 1,5 kvadrillió dolláros éves volumen – alapjaiban rajzolhatja át a blokklánc-ökoszisztémák erőviszonyait. Fontos azonban tisztázni: nem minden hálózat profitál egyformán. A kulcs a skálázhatóság (scalability), alacsony díjak (low fees), szabályozási kompatibilitás (compliance) és a valós fizetési integráció (real-world payments adoption).
2026. 04. 12. 16:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatt korlátozott körzetek Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs hazánkban korlátozás alá eső terület. Ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos.
2026. 04. 12. 15:00
Megosztás:

Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re

A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet.
2026. 04. 12. 14:00
Megosztás:

Geopolitikai feszültségek rázták meg a kriptopiacot – esett a Bitcoin és az altcoinok

A nemzetközi diplomáciai kudarcok ismét rávilágítottak arra, mennyire érzékeny a kriptovaluta-piac a geopolitikai eseményekre. A Bitcoin árfolyama gyors visszaesést mutatott, miközben a befektetők kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.
2026. 04. 12. 13:00
Megosztás:

Jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak

Újabb jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 12. 12:00
Megosztás:

Orbán győzelmét jósolja az amerikai közvéleménykutatás

Orbán Viktor győzelmére számít, és úgy véli, hogy a Fidesz megszerzi a parlamenti többséget – erről beszélt John McLaughlin amerikai közvélemény-kutató a Patrióta YouTube-csatorna szombaton megjelent videójában.
2026. 04. 12. 11:00
Megosztás:

Figyelj! Pecsét nélkül érvénytelen a szavazólap

Meglepő szabály a szavazólapokról, amit sokan nem tudnak!
2026. 04. 12. 10:00
Megosztás:

Kik a tagjai a Nemzeti Választási Bizottságnak?

Sokan nem tudják pontosan, kik alkotják a választások egyik legfontosabb testületét. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) összetétele azonban szigorúan szabályozott.
2026. 04. 12. 09:00
Megosztás:

Elrontottad a szavazólapot? SOKKOLÓ igazság: csak egyszer javíthatsz

Sokan izgulnak a választások napján, és nem véletlenül: egy apró hiba is komoly következményekkel járhat. De vajon mi történik akkor, ha valaki elrontja a szavazólapot? Van visszaút, vagy egyetlen tollvonással elúszhat a szavazat? Most minden fontos részletet elárulunk!
2026. 04. 12. 08:00
Megosztás:

Látványos csillaghullás lesz megfigyelhető az égbolton

Április 22-én éri el maximumát a Lyridák meteorhullása, emellett négy égitest látványos együttállása is megfigyelhető lesz az égbolton - közölte az MTI-vel pénteken a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
2026. 04. 12. 07:30
Megosztás:

Tilos fényképezni a szavazófülkében vagy pedig hogyan megengedett?

A szavazóhelyiségben általában paravánokkal elkülönített fülkéket alakítanak ki, ahová a választók bevihetik a szavazólapot, hogy nyugodtan kitöltsék. Ugyanakkor ez nem kötelező: aki szeretné, a fülkén kívül is leadhatja a szavazatát.
2026. 04. 12. 06:42
Megosztás:

Az amerikai gyáripari megrendelések értéke stagnált havi szinten

Az elemzők által várt csökkenéssel szemben stagnált a gyáripari megrendelések értéke februárban havi szinten az Egyesült Államokban - derült ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau pénteken közzétett adataiból.
2026. 04. 12. 06:00
Megosztás:

Trump: Irán egyetlen kártyája a Hormuzi-szorost érintő zsarolás

Donald Trump szerint Irán vezetésében nem tudatosul, hogy egyetlen kártyája az, hogy a világot rövidtávon zsarolni képes egy nemzetközi hajózási útvonallal, a Hormuzi-szorossal.
2026. 04. 12. 05:00
Megosztás:

Megtévesztő e-mail terjed a választással kapcsolatban

Csalók a Magyarország.hu ügyfélszolgálata nevében szándékosan megtévesztő e-mailt küldenek, amelyben a lakcímkártyájuk "bizonytalan státuszával" riogatják az állampolgárokat - tudatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel.
2026. 04. 12. 04:00
Megosztás:

A brit kormány felfüggesztette a Diego Garciáról kötött megállapodás végrehajtását

A brit kormány felfüggesztette a Chagos-szigetek, köztük a legnagyobb brit-amerikai támaszpontnak otthont adó Diego Garcia szuverenitásáról Mauritiusszal kötött megállapodás végrehajtását, miután lejárt az egyezmény tárgyalására biztosított parlamenti idő, és az Egyesült Államok hivatalos jóváhagyása is késik.
2026. 04. 12. 03:00
Megosztás:

Választás eredmények élő – így alakul az állás MOST, ennyi szavazatot számolnak össze estére

Ahogy bezárnak a szavazókörök, mindenki ugyanazt kérdezi: mi a választás állása most, ki vezet a választáson, és mikor jönnek az első élő választási eredmények 2026? A legfrissebb információk alapján már pontosan tudni lehet, hogyan folyik a szavazatok feldolgozása, és mikor várható az első komoly adatfrissítés.
2026. 04. 12. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a jogszabályt! A nyugdíjak növekedése minden 30 nap után 0,5% lehet

Vonatkozó jogszabály: 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról. A rendelkezésre álló lehetőségek közötti választás során az egyik legfontosabb szempont a várható nyugdíj összege lehet. Ez az összeg ugyanis attól függően is eltérhet, hogy melyik évben történik a nyugdíjba vonulás.
2026. 04. 12. 01:00
Megosztás:

Szabotálták a Triesztből Ausztriába tartó kőolajvezetéket

Szabotálták a Transalpine olajvezetéket, amely Trieszt kikötőjéből szállít olajat Közép-Európába - közölte a RAI1 olasz közmédia szombat este, amely elsőként felvételeket is közölt a hatóságok szerint szándékos károkozásról.
2026. 04. 12. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 15. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 11. 23:00
Megosztás:

XRP árfolyam visszarendeződés? A technikai elemzés trendfordulót mutat

Az XRP ismét a figyelem középpontjába került, miután stabilizálódni látszik az 1,30 dolláros szint körül. A befektetők és elemzők egyaránt azt találgatják: vajon egy komolyabb rali előszobájában állunk, vagy csupán átmeneti fellélegzésről van szó a piacon?
2026. 04. 11. 22:00
Megosztás: