Kínában gyártott autókat exportál a Tesla Európába

Kínában gyártott, Model 3 típusú személyautói közül hétezret Európába exportál a Tesla - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség a kaliforniai székhelyű amerikai vállalat hétfői közlésére hivatkozva.

Kínában gyártott autókat exportál a Tesla Európába

A szedánok kedden kelnek majd útra Európa felé, és várhatóan november végén érkeznek tengeri úton a belgiumi Zeebrugge kikötőjébe. A járműveket ezt követően egyebek mellett Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában és Svájcban értékesítik majd.
   
A Tesla 2019. január 7-én kezdte meg Sanghajban első, az Egyesült Államokon kívüli üzemének építését, amely egyúttal a legelső, teljes mértékben külföldi kézben levő autógyár Kínában.

A mintegy 2 milliárd dollárból, rekordidő alatt felépített sanghaji gyárban elsőként a Tesla Model 3 típusú személyautó két típusának gyártását kezdték meg. Ezeket a modelleket eredetileg kizárólag Kínában bocsátották piacra. A kínai autógyártók szövetségének adatai szerint a sanghaji Tesla-gyárban szeptemberben 10 881 autó készült.

Jogosan van jogosítványod? - KRESZ és autóvezetési ismeretek kalkulátor

Hozzászólások

Franciaországban ingyenes lesz az oltás

A koronavírus-elleni vakcina ingyenes lesz Franciaországban, az oltási kampány az idősotthonban élők és dolgozók, egymillió ember beoltásával kezdődik, februárban 14 millió veszélyeztetettnek számító ember veheti fel az oltást, majd tavasz folyamán a lakosság fennmaradó része - jelentette be Jean Castex miniszterelnök az oltási menetrendről tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján.
2020. 12. 04. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen nő a Richter nőgyógyászati termékekből származó árbevétele

Jelentősen nő a Richter Gedeon Nyrt. nőgyógyászati termékekből származó árbevétele a következő években, a csütörtökön bejelentett, több mint 78 milliárd forintos (263,5 millió dollár) portfólió-bővítést a cég saját forrásból valósítja meg - jelentette be Bogsch Erik, az igazgatóság elnöke online sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
2020. 12. 03. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában

Tovább gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, csütörtökre megint csaknem 14,5 ezer új beteget jegyeztek fel egy nap alatt, viszont egymást követő második napon ismét többen gyógyultak meg, mint ahányan megfertőződtek.
2020. 12. 03. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Terjeszkedik a Wizz Air az Egyesült Királyságban

Tovább terjeszkedik a Wizz Air az Egyesült Királyságban, a cég brit leányvállalata Cardiff repülőtéren nyit új bázist, amely a negyedik lesz az országban London Luton és Gatwick, valamint Doncaster Sheffield mellett - közölte a légitársaság csütörtökön az MTI-vel.
2020. 12. 03. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Moszkvában megkezdődik a tömeges védőoltás

Moszkvában pénteken megkezdődik a koronavírus elleni tömeges védőoltás beadása, amelyre aznaptól lehet online feliratkozni - közölte Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere csütörtöki blogbejegyzésében.
2020. 12. 03. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új márkamenedzser felel a Dreherért

Új szakembert igazolt a Dreher Sörgyárak Zrt. a gyár vezető márkájához. Presits Lívia senior márkamenedzserként felel majd a Dreher összes alkoholos variánsának teljes körű kommunikációjáért.
2020. 12. 03. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar kézbe került a Budapesti Erőmű Zrt.

Az elmúlt évtizedekben történt több tulajdonosváltás után a CHP Energia Zrt. vásárolta meg a Budapesti Erőmű Zrt.-t a cseh EP Energy csoporttól. A fővárosban három korszerű erőművet üzemeltető cég termeli meg Budapest teljes távhőigényének 60%-át.
2020. 12. 03. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Akvizíciót jelentett be a Richter

A Richter ma jelentette be, hogy eszközvásárlási szerződést kötött a Janssen Pharmaceutica NV-vel („Janssen”), a Johnson & Johnson teljes tulajdonú leányvállalatával, a Janssen Evra® transzdermális fogamzásgátló tapasz eszközeire az Amerikán kívüli piacok tekintetében.
2020. 12. 03. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új elnök került a Magyar Gumiabroncs Szövetség élére

Sipőcz Győző, a Goodyear Hungary Kft. kelet-európai kiskereskedelmi operatív vezetője váltotta a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) elnöki székében Tokaji Vilmost, aki továbbra is az elnökség tagja marad - közölte a szövetség csütörtökön az MTI-vel.
2020. 12. 03. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhe csökkenéssel nyitottak a tőzsdék

Túlnyomórészt enyhe csökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb nyugat-európai részvénypiacokon.
2020. 12. 03. 09:40
Megosztás:
Hozzászólások:

Belgium 2021 elején megkezdheti a lakosság beoltását

Belgium készen áll arra, ha biztonságos vakcina áll rendelkezésre, hogy akár már január ötödikén megkezdje a lakosság beoltását - közölte Alexander De Croo belga miniszterelnök szerdán
2020. 12. 03. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghosszabbítják a korlátozásokat Németországban

Meghosszabbítják a koronavírus-járvány második hulláma miatt bevezetett korlátozásokat Németországban január 10-ig - jelentették be szerdán Berlinben.
2020. 12. 03. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább nőtt a spanyol munkanélküliség

Spanyolországban mintegy 0,7 százalékkal, több mint 25 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma novemberben az előző hónaphoz képest - közölte a munkaügyi tárca szerdán Madridban.
2020. 12. 03. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Javul a járványhelyzet Lengyelországban

Javulnak Lengyelországban a koronavírus-járvány napi fertőzöttségi adatai, a valódi áttörés azonban a védőoltások elindításától várható majd - jelentette ki szerdán Adam Niedzielski egészségügyi miniszter. A közel 38 millió lakosú országban a járvány kitörése óta több mint egymillió fertőzést mutattak ki.
2020. 12. 03. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhítik a szigorú korlátozásokat Ausztriában

Ausztriában a koronavírus-járvány terjedése miatt november 17-e óta tartó rendkívüli korlátozásokat december 7-én ugyan enyhítik, de csak egyes területeken és bizonyos szigorítások érvényben maradásával - jelentette be Sebastian Kurz osztrák kancellár szerdán a kormányülést követően.
2020. 12. 02. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vlagyimir Putyin elrendelte a széleskörű védőoltás jövő heti megkezdését

A koronavírus elleni széleskörű védőoltás - elsősorban az orvosok és tanárok körében történő - jövő heti megkezdésére adott utasítást Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán.
2020. 12. 02. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Túlnyomórészt lemorzsolták napi veszteségeiket az európai részvényindexek

Túlnyomórészt lemorzsolták napi veszteségeiket az európai részvényindexek a szerdai zárásra, a nap nyertese több mint 1 százalékos emelkedéssel London volt, miután Nagy-Britannia a világon elsőként engedélyezte a Covid-19 betegség elleni amerikai-német védőoltás kereskedelmi forgalomba történő hozatalát.
2020. 12. 02. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lendületet vett a Kínában működő német gépipari vállalatok forgalma

Lendületet vett a Kínában működő német gépipari vállalatok forgalma az ágazat szakmai képviseleti szervezetének szerdán publikált felmérése alapján.
2020. 12. 02. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szlovéniában és Horvátországban is nőtt a fertőzöttek száma

Tovább nőtt az új típusú koronavírus-járványban fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában, előbbiben nőtt a kórházi kezelésre szoruló betegek száma is - derült ki a válságstábok szerdai jelentéséből.
2020. 12. 02. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiszáll a versenysportból a Volkswagen

A Volkswagen csoport bejelentette, hogy kiszáll a motorsportból és a jövőben a versenycsapatban dolgozó kollégák is az elektromos autók fejlesztésén fognak dolgozni.
2020. 12. 02. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások: