Kis emelkedéssel indult a kereskedés Európában
A tőzsdék nyitása előtt a londoni Capital Spreads elemző cég és az IG Markets is arra számított a határidős indexek alapján, hogy enyhe pluszban indítja a kereskedést a londoni, a frankfurti és a párizsi tőzsde is.
Csökkent az északi-tengeri Brent könnyűolaj ára: januári szállításra hordónként (159 liter) 79,02 dollár volt, 29 centtel, azaz 0,37 százalékkal lett olcsóbb az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében kedden nyitáskor.
Kedden délelőtt egyszerre teszik közzé a nagy-britanniai termelői árak, a fogyasztói árak és a kiskereskedelmi árak októberi adatát. A mannheimi ZEW (Zentrum für Europäische Wirtschaftsforschung) gazdaságkutató intézet is délelőtt adja ki a németországi és az euróövezeti gazdasági kilátások megítélését tükröző novemberi hangulatindexét. Délután az amerikai termelői árak októberi adata következik.
Ázsiában vegyes képet mutattak a tőzsdemutatók kedden. Tokióban a Nikkei-index 2,18 százalékos emelkedéssel zárt az előző napi súlyos, 2,96 százalékos veszteség után. A befektetők Abe Sindzó japán miniszterelnök bejelentésére várnak, miszerint előre hozott választásokat ír ki és új ösztönző intézkedéseket fogad el a harmadik negyedévben recesszióba csúszott gazdaság támogatására.
A dél-koreai Kospi 1,20 százalékkal emelkedett. A sanghaji tőzsde irányadó indexe viszont 0,80 százalékos mínuszban zárt, a még nyitva tartó hongkongi tőzsde Hang Seng mutatója pedig 0,94 százalékos csökkenést mutat. A befektetők egyfelől profitot realizáltak az előző napok meredek emelkedései nyomán, másfelől a kínai ingatlanárak csökkenéséről tanúskodó adatok rosszkedvet keltettek. A kínai statisztikai hivatal kedden arról számolt be, hogy októberben 2,6 százalékkal estek az ingatlanárak a szeptemberi 1,3 százalékos csökkenés után, ami a kínai gazdaság növekedésének lassulását vetíti előre.
Hétfőn emelkedéssel zártak a nyugat-európai tőzsdék. Délután tovább növelte a vásárlókedvet Mario Draghinak, az Európai Központi Bank elnökének európai parlamenti beszámolója arról, hogy már érezhetők a bank eddigi enyhítő intézkedéseinek hatásai. Szintén délután a JPMorgan bankház túlértékeltnek minősítette az amerikai részvényeket, és velük szemben túlsúlyozásra ajánlotta a szerinte méltatlanul lemaradt európaiakat. (MTI)