Kishantos - Részlegesen pert nyert a vidékfejlesztési központ másodfokon
A pert a központ indította a magyar állam, a Mezővidék Bt. és Nemzeti Földalapkezelő (NFA) ellen, kereseteiben az egész pályázati eljárás érvénytelenítését kérte, mert vitatták a kishantosi földekre kiírt pályázatokat, azok bírálatát, és azt a szerződést, amelyet olyan pályázó nyert, aki szerintük nem felelt meg a pályázati feltételeknek. A szerdai másodfokú tárgyalást követően a részítélet ismertetésekor a bíró közölte: jogszabályba ütközik, ezért érvénytelen egy olyan szerződés, amelynél az egyik szerződő fél, a nyertes pályázó nem felelt meg a jogszabályban előírt pályázati feltételeknek, azaz nem indulhatott volna a pályázaton.
A fővárosi törvényszék megállapította: a másodrendű alperes, a Mezővidék Bt. nem felelt meg a kormányrendeletnek, amely előírja, kik pályázhatnak a haszonbérleti jogra. A jogszabály szerint a benyújtást megelőző adóévben a pályázó bevétele több mint felének mezőgazdasági tevékenységből kell származnia, ha nem rendelkezik lezárt adóévvel akkor – egyebek mellett – főtevékenységének kell mezőgazdaságinak lennie. Mindennek a másodrendű alperes nem felelt meg – közölte a bíró.
Az eljáró bíró megjegyezte: ha egy magáncég által kiírt pályázatról volna szó, akkor is "nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütközne", hogy egy olyan pályázó nyer, amely nem is indulhatott volna. A törvényszék egyúttal hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárás lefolytatására kötelezte az elsőfokú bíróságot a felperes további kereseteinél. Álláspontja szerint az elsőfokú ítélet nem merítette ki a kereseti kérelmeket, egy esetben pedig a bíróság túlterjeszkedett, mert elbírált egy olyan kérelmet, amit a felperes már nem tartott fenn. (MTI)